Magyar Református Ébredés, 1947 (5. évfolyam, 1-16. szám)
1947-02-22 / 4. szám
SVÁJCI KEPEK Készülődés közben magam sem hittem, hogy valóban kijöhetek ide, ebbe az egészen más világba, a háborútól megmenekült Svájcba. Még most is, mikor már néhány napja itt vagyok, szinte úgy kell hitetnem magammal: Igen, Svájcban vagy. Most Genfben, Route Florissant 11. sz. alatt, a Hotel l a Résidenee 18. számú szobájában ülök, jó vacsora ntán. Innét gondolok haza a nagy családra, lapunk olvasóira. Nekik fogok írni, hogy megosszam élményeimet. Az első svájci ember. * Befutott az Arlberg-express pillanatnyi pontossággal 29 óra és 5 percnyi utazás után a buchsi állomásra. Az első, ami meglepett, ai feltűnő nagy tisztaság. Az első svájci ember, akit' megláttam, vasutas volt. Igen kedélyes szigorúsággal parancsolt vissza mindenkit, aki leszállni próbálkozott. Addig nem szállhatott le senki, amíg az útlevél- és a vámvizsgálat meg nem történt. Néztem, hosszan, figyelve néztem ezt a vonatunk előtt járkáló díszessapkájú embert. Látszott rajta, hogy némi haraggal éé némi lenézéssel viseltetik mindenkivel, aki a vonaton van. Mintha mondta volna: Ej, ha nem volna »külföldi«, nem kellene itt vigyázni, mert minden svájci polgár tudja, hogy neki mi a dolga. Nem kell őket igazgatni. Csinálják maguktól. Nem váltottunk egy szót sem, de én szégyeltem magam, mi mennyire másképp csináljuk. Az egyháznak tekintélye van. Az útlevél- és a vámvizsgálat udvarias, de szigorú. Mindenkit, még az átutazók®? is kikérdeznek. Elfogott valami belső félelem, hogy mi lesz velem, ha engem is elöntenek francia szóáradatukkal. Szedegettem össze előre német tudásom, hogy majdcsak elmagyarázok nekik mindent. Nem volt rá szükség. Megnézték az útlevelem s úgy fékig kérdezve olvasták belőle foglalkozásom: »pasteur« Hongrie? — Bólintottam rá. A vízumomat fellapozták s nagy megelégedéssel olvasták belőle: »Génévé ... Coulaet avec le Conseil Oecuménique des eglises.« Erre megint bólintottam, ök megelégedett helyesléssel visszabólintottak és köszönve továbbmentek. Az utitársam, akit sokkal jobban kifaggattak, sőt az egyik kofferjét is megnézték, kérdezte meg: »miért voltak önhöz olyan udvariasak?« Nem tudtam mást felelni: Ügylátszik Svájcban az egyháznak és a lelkipásztoroknak tekintélye van és az Egyházak Világtanácsa ismert még a rendőr- és vámhatóságok előtt is. Ez is elgondolkoztatott. * Aztán ismert svájci lelkésznevekre gondoltam ... Thurn- eysen..., W. Lüthi... Már nem csodálkoztam, hanem szégyeltem magamat. Sok mulasztásunk, hűílonségűnk, a mi lelki pásztorkodásunk és prédikálásunk jutott eszembe. Ebben is megitéltetttink. Zürich. Az első éjszakát Zürichben töltöttem, Pestről idekerült családnál. A fiúk a protestáns gimnáziumba járnak. Jaj, de más itt a nevelés. Az iskola mindenre nevel. Gyakran mennek kirándulni. Az én kis barátaim nem mentek egy darabig, mert nem volt pénzük. Az iskola rektorának feltűnt és addig kérlelte édesanyjukat, míg jutalmul elengedte őket. Azóta semmiből sem maradnak ki, a »jutalom« mindenre futja. Megbetegedett a görög tanár. A rektor telefonált egyik kis barátomnak, hogy értesítse osztálytársait, hogy egy órával később mehetnek másnap iskolába: »aludjatok még egy órát« — indokolással. Francia Svájcból jött át valaki a gimnáziumba. Ott máskép tanulnak sok mindent, pl. a görög kiejtést. A rektor kérlelte a fiút, az édesanyját, ismételje meg az osztályt, nem bukott, nem büntetésként, hanem az elhaladásért. Hallgattak a tanácsra. Azóta mindig az első az osztályában. Érdemes volt. Nem évszámmal, hanem fejlettséggel mérik a növendékeket. A rektor közben állandóan vigasztalta a fiút és az édesanyját, hogy higyjék, így' lesz jobban. Igaza lett. Háziasszonyom gyógypedagógus. Elbeszélte, hogy milyen gondot fordítanak a beteg, az elmaradt, a fogyatékos, a hülye gyermekek nevelésére. »A gyógypedagógiának nincs módszere, hacsak az az egy nem, hogy mindenkivel külön, a neki megfelelő módon kell foglalkozni; szeretni kell őket.« A mi iskolaügyiinkre gondoltam. S megint szégyeltem magamat. Svájc gazdagságának titka A tisztaság, a rend és a osend mellett a legmeglepőbb Svájc gazdagsága. Bizonyos mértékben itt is nyoma van a világ megszegényedésének. Kenyér-, vaj-, sajt-, szappanjegy van. De azért az utcán, a lakásokban, a vonatokon látszik: gazdag ország. Többeket megkérdeztem: Mi az oka ennek? Egyöntstű volt rá a válasz. Itt mindenki dolgozik. A munka nem szégyen. Cselédet nem tartanak. Fiúk, lányok takarítanak, mosogatnak. Miniszter felesége maga megy szatyorral bevásárolni. Meg is becsülik egymást ei dolgozók. A gazdagság másik titka, nem nyújtózkodnak tovább, mint ahogy a takaró ér. Sőt inkább a skótokhoz hasonlítanak, mint hozzánk, a szívesen urizáló magyarokhoz. Kesztyűt, pullóvert, blúzt, sált, sőt harisnyát is több ízben minden asszony * maga köt. Zürich egyszerűbb, Genfben már több »előkelő«-séget lehet találni. Zürich családiasabb. Genf világvárosiasabb. Itt majd minden nő festi magát, 5 MAGYAR REFORMÁTUS ÉBREDÉS
