Magyar Református Ébredés, 1944 (2. évfolyam, 1-19. szám)

1944-10-01 / 19. szám

adatnak meg. — Sírva szégyenültem elé, mikor egymás után teljesültek még végig sem gondolt kívánságaim; nem cselekedet velem bűneim szerint és nem fizetett nékem az én álnokságaim szerint. (Zsolt. 103:10.)

Isten és emberek felé elintézetlen ügyekkel terhelten indulok „csendesnapokat rendezni“. Folyton az az érzésem, hogy kisiklik a vonatom, fejemre esik egy bomba, nem jönnek el a résztvevők, az előadók, vagy nem tudom én, de valami nagy baj lesz. Igv is indul minden. Riadók, pár únott ember a kezdő áhítaton, h:á- havaló várakozás a beígéri! előadókra. A 24. óra 60. másodpercében azonban minden kisimul, elrendeződik, árad a Lélek, jön az áldás... Én csak állok értelmetlenül, meghúzódva, sémiéivé válva a szolgálat mögött és szemlélem az új és ismeretlen Istent.

Magamat megutálva, Isten ítéletével kárhoztatva, kiábrándulva dicső önmagámból kapcsolódom be egy konferencia közösségébe. Várom, hogy Isten is kihirdesse felettem ítéletét: reménytelen eset vagyok. Eleinte bosszantott, miért van szó mindég a megigazulásról, de megnyugtattam magam, hogy majd a végén csattan az ostor, majd fog jönni a rettegett „de“, a feltétel, amit én nem tudok betölteni. És nem jött semmi. Csak evangélium. Soha még ilyen erőteljesen, vigasztalóan nem hirdette bennem is a Lélek: igen, úgy van, igaz, ámen a Krisztus evangéliuma: ua mi bűneinkért halába adatott és feltámasztatott a mi megigazu- lásunkért.“ (Róma 4:25.)

Igen, ezek a „jóindulatú“ csalódásaim még inkább mutatják, milyen az én istenismeretem. Nem Benne van a csalódásokat kiváltó változás, vagy annak árnyéka, hanem bennem nincs az elmém megújulása szerint való változás: megtérés bálványaimtól az élő, igaz Istenhez. Már pedig az ,,az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.“ (Jáncs 17:3) Csalódott keresztyénségemre csak egy orvosság van, a Pál vágya és törekvése: „Hogy megismerjem Öt (Filippi 3:10.) „Aki képe a láthatatlan Istennek« (Kölessé 1:15.) az egyetlen iéh)etségeb úton: ,.De amelyek nékem egykor nyereségek valának, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem. Sőt annakfelette m,ost is kárnak ítélek mindent az én Uram Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: akiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy Krisztust megnyerjem, és találtassam Őbenne, mint akinek nincsen saját igazságom a törvényből, hanem van igazságom a Krisztusban való hit által, Istentől való igazságom a hit alapján.. “ (Filippi 3:7-9.) Fábíán gm

Áldozatot bűnbánati hét. A R. Gy. E. B. T. tagjait, barátait és lapunk olvasóit arra kérjük, hogy október 15—22-ig áldozatos bűnbánati hetet tartsanak Ahol lehet naponta d. u 5—6»ig közös imaórára gyűljenek össze, hol főként közösségi bünbánatot tartva könyörögjenek a magyar megmaradásért. Az áldozati filléreket pedig fordítsák a „magyar ébredés“ szolgála» Iának támogatására Beküldhető a R. Gy. E. B. T. 1.052 sz. csekkszámlán a cél megjelölésével

Úgy igaz-e, ahogy hittük ?

A keresztyén élet egyik nagy öröme Isten gyöngédségének felismerése. Ha az emberi élet Istentől rendelt feladata az, hogy Öt »igazán« megismerje, akkor valóban nagy öröm lehet, amikor az ember Istennek egy olyan bánásmódját fedezi fel, amit Vele kapcsolatban alig is gondolt. Istenről sok minden jut eszünkbe, ha szűk emberi értelmünkkel próbáljuk »megfogni«. Milyen jó azonban, hogy Ö maga beszél önmagáról Igéjében. Mennyi hódolás és alázat nyílik ki szívünkben, amikor megismerjük Ót, mint egy«tlen Urat, Királyt, akié ez a világ, aki valóban uralkodik és kezében tart mindent, mennyi hálaadás és boldogság fakad föl bennünk, amikor az Ö kibeszélhetetlen szer&tetét ismerjük fel megváltott és kiszabadított életünkben, amikor Jézus a miénk és mi Jézusé lettünk, de nem tudom van-e nagyobb öröm, amikor ennek e kibeszélhetetlen szeretetnek nekünk ajándékozását tapasztaljuk.

Nem arra gondolok itt elsősorban, hogy Isten mekkora türelemmel vár reánk, míg egyszer meghalljuk szavát, — melyikünk ne gondolna szégyenkezve vissza azokra az időkre életében, amikor hallotta már a hivogatást és mégis hallatlanná tette, — hanem arra, amikor kapcsolatba jutottunk már Vele, mekkora gyöngédséggel vitt napról-napra tovább. Abban az örömben, hogy Vele lehetünk, hogy hallhatjuk Öt, szinte észre sem vettük, hogy vezetett mindég előbbre. Ez az »előbbre« persze »mélyebbre« is volt. Sck dologra nem mertünk gondolni sem, hogy elviselhetjük s az a tény, hogy Jézussal együtt éltünk, szinte észrevétlenül juttatott túl rajta benmnünket. Hány esemény volt, amitől féltünk, mert azt gondoltuk, most kell átvészelnünk vagy túljutni rajta s csak akkor kerültünk bele, amikor Isten felkészített már reá. Ki ne emlékezne a magi életéből ilyen dolgokra? Isten kimondhatatlan gyöngédsége ragyog fel előttünk. Isten valóban Atya, hűséges Atya.

Jó volna talán ezen 'elörvendezni hosszasabban, de épen azéit, mert Isten Atya mindég tovább néz életünkben, mint jami minket pillanatnyilag eltölt és kielégít. Isten gyermekeivel valamiért foglalkozik. Isten gyöngédségével mindég felkészít valamire. A mar idők íté’etes voltát, van-e köztünk, aki nem látná? Ki az, aki nem akarja elfogadni Istentől bűneiért büntetésül ezt a reánk zudult pusztulást? (Más kérdés: igazán elfogadjuk-e?) De a hívők részére van ezeknek az időknek még egy másik vonása is, bogy Isten nem ok nélkül adott felkészülési időt. Ö tudta, mi jön erre a világra, mi jön reánk. Tudta, hogy ezeket az időket önmagunkban elhordozni nem tudjuk. Ö jóval előbb felkészített erre a háborúra, mint mi azt még tudtak volna. Uj alapokra állított, arra a fundámentómra, »amely vettetett, mely a Jézus Krisztus.« (I. Kor. 3:11.) Minden megrendülhet, de a Reá épült élet nem. BelegyökerezIX