Magyar Református Ébredés, 1943 (1. évfolyam, 1-22. szám)
1943-07-15 / 12. szám
nagy emberi vetületiében le kellett volna mérni. Egyszóval a theologus ember »elvEá- giasodott értelmiét« kellett volna kitenni az Ige leplezetlen világosságának. Itt volt és ma is itt van a mi theologus nevelésünk nagy deficite. Nem tudunk szaba- du n,i a tudományos nagyképűségtől, épen ezért nem találunk rá arra bibliatudományra, ami pedig nélkülözhetetlen kenyere lesz a lelkipásztornak. Azt tartjiik »egészséges tudománynak«, amit a világ tart annak és az evangélium egészséges tudományából is úgy csinálunk tudományt, mint a világ fiai. Tisztában vagyunk a kegyelem és a Ibűn által meghatározott ember életével, mégis azt hisszük, hogy ez az ember, akkor áll a fejetetején, amikor valójában. talpán áll. Hirdetjük, hogy sulb specie aeter nitátis nézzük az embert, de ez vaskos hazugság, szemfényvesztő illúzió, mert sz:m- szőgünJk ugyanaz, ami a világé, már t. i. a gyakorlatban. Talán úgyis mondhatnánk, hegy theologiai tudományunk és tudományos képzésünk nem tért meg! Nem tért meg, mint tudomány az íráshoz, mint tlheologusképzés a kegyelem által való élethez. Nem érzik az, hogy Isten titkainak sáfárai ülnek együtt az Ur lábainál és az sem, hogy a theologiai tudomány minden mezején a teljes Evangélium útait keressük. Visszagondolva a theologus évekre, alig akad egy-két alkalom, amikor olyanokat is hallhattunk, akik felől jó bizonyságok voltak, mint az egyházi élet különböző területén működő »szakemberekről«. Nem éreztük mi soha az V. évfolyam hiányát, már csak azért sem, mert az a meggyőződésünk, hogy a lelkipásztor kénytelen »holtig tanulni«, tehát akarva- afcaratlan sok évfolyamot végez el, ha nem is a theolgioián. Nem gondolom, hegy az V. évfolyammal akár bolcsebb, akár hívőbb, akár tu- dóíúifcb, akár gyakorlatibb embereket nyerne az egyház. De az sokszor eszembe jut, hogy milyen hallatlan szegénységre, féltékenységre ■•all az a gazdálkodás, amit mi foly.atunk.Nem hallottunk előadássorozatokat: ez evrng'é.izéit icr ól, evangélistáinktól, ifjúsági missziót ifjúsági munkások tói, egyházfináneiáiis kérdéseket kiváló c'-' há:zii közgazdáinktól, prse'bitérium- konmiánvzást jó ke.mányzó érzékű napiatoktól, kilksszi irodalmi önképzését író pépjeink tó', c Tvházii la1-----'"■■’'áet közíróinkró', ' 'ülckeze tszervezést, népismeret,et, közsígpo'i lkát (egyházéi vonatkozásiban), egyházközi viszonyokat érintő gyakorlati kérdéseket, vagy munka- iá,leválasztást, és egy sereg élő kérdését egyházi életiünknek nem hallottuk azoktól, ckiik hivatalos és hivatásos szolgái egy-egy ügynök, tehát i Illetékesebb,eik a professzoroknál it. Mert polihiisz.tcr ök nincsenek, olyan pi of esszorok meg épen rimesenek, Ellák a táj, társadalom, nemzetiség stb. korlátjai által t; golt gyülekezeteket úgy ismernék, mint azoik, akik kint dolgonnisk. Ebből az együttműködésből születne meg az a .tbenlogja, amely nemcsak irányít^ hanem maga is irányul a gyülekezetekkel együtt Isten Igéje felé. A gyakorlat es érméiét ilyen KorrSfcíivümábó! támadhatna egy egészséges theologiai-ieform. Lehet, hogy sok dolog áldozatul esnék a múlt hagyatékaiból, de talán kiderülne, hogy a tiheologiákat nem eieíántcsonttoronynaik építették maguk számára a gyülekezetek, hanem műhelynek, ahol professzorok, diákok és lelkipásztorok a Szentlélek vezetése alá helyezkedve együtt koresik az utat, miinél több lélek foglyul-ej tésére. Mert talán mégis csak ez volna az egyetlen cél, még a sízieimtséges hittudományok célja is. Mindezzel nem akartam mást mondani, mint azt, hogy milyen érdekes ez a Pál apostol, műkor a munkatársait képezi ki leveleiben: a vél fertőzésben élőtől elkezdve a tolvaj szolga problémájáig, a keresz tről való beszéd tói a hasukat istenítő emberekig mindenről szól, amit csák az élet. előhoz, szól, mert Istennek mindenre van határozott utasítása. Milyen érdekes a muniaktársváliasztása és munka táróik áp- . ,ko. Milyen érdekes, hogy ex tói semmit se szólnak ott, ahol- a missziómező »aratóit« nevelik. A venia docendit a Szentlélek adja, almikor nyilvánvaló jelekkel veszi körül Isten szolgáit ott, ahol épen akarja, ez a venia doc er dl nem azonos mindig a magántanári vizsgáztató bizottság által adott oklevéllel. Nem azt mondom, hogy ez szűnjék meg, de állítom, hogy az Isten gyülekezeteinek elébb való gondja az, hogy olyan emberek is szolgáljanak a theelo- gusek körül, akiket arra a Szentlélek jelöl ki. Meggyőződésünk, hogy van akkora érdeke1 egyházunknak az, hogy az evangélizáció kérdéseivel megismerkedj ék a theologus, mint az, hogy Cicero elietfántcsomtibetüiről tudjon, vagy a mcnadodologia elméletéről. Evezzünk a mélvre, talán még nem késő: hinni abban, amit hirdetünk és élni azt, amit élni látszunk! Dr. Fónyad Dezső. Hozzászólás az énekkérdéshez* i. Nem vagyok zeneértő. De járok templomba, biblia órára, konferenciára, evangélizációra, szóval olyan helyekre, ahol énekelünk is, azzal a szándékkal, hogy Istent dicsőítsük énekünkkel. Csinálunk ott mást is; többek között beszélgetünk, vitatkozunk bibliaóra előtt és utón, előadások szünetsilbcin arról, mit énekeljünk, hogyan énekeljünk. -— Szóval érzem hogy van énekkérdés, akkcr is van, na letagadom, ha elhallgatom. De ugyan minek hallgatnám el? Tapasztalatból tudom, hogy az elhallgatott ellentétek alattomosan rágnak bennünket, míg végül is szétfeszítik a közösséget; ha pedig előhozzuk őket, sokszor tisztázódnak, eltűnnek, de legalább is arra indítanak bennünket, hogy imádkozzunk világosságért a magunk s egységért a közösségünk számára. Meggyőződésem, hogy az énekké*dérben is többet ér, ha elmondjuk őszintén, bizonyság: étel- vag.y bünvalásszerüen, hogyan vegyünk vele, * Nem ériünk egészen egyet a cikkel, de a kérdés tisztázása érdekében készséggel közöljük. Szerk. 3
