Magyar Református Ébredés, 1943 (1. évfolyam, 1-22. szám)

1943-11-01 / 19. szám

\

az lelhet az örökkévaló biztonsága, ha egyszerűen hagyja, hogy megcsalják, annak ellenére, hogy a csalást nyilvánvalóan felfedte.

Közli: O. Sz. L.

Egység „minden44 áron?

Előre is bocsánatot kérek, hogy újra előhozom ezt a ..kények“ kérdést, de nem volna őszinte dolog hallgatni akkor, amikor a mondanivaló szorongat s éppen a kifejezésre juttatott nemtetszések is bizonyítják, hogy időszerű kérdésről van szó.

Nem régiben kérdezte meg tőlem vala’kj, (majdnem Így írtam: »barátom«): »Mond meg őszintén, a teljes Szentírás alapján állassz mindjein: vonatkozásban?«

— »Úgyis tudod, hogy igen. Miért kérdezed?« — volt rá válaszom.

»Az egység tekintetében is bibliai alapon áhasz? Pl. a római katolikusokkal is?«

Kifejlettem, hogy Isten gyermekei tekintetében úgy hiszem az egységet, ahogy azt Isten a Szehtírásban kijelentette. A felől teljes a' bizonyosságom, hogy úgy igaz, ahcgy az Ige mondja: »Ken/ a test és egy a Lélek, miképen elhívatástoknak egy reménységében hivattatok el is; egy az Ur, egy a hit, egy a keresztség; eav az Isten és mindeneknek Atyja, aki mindeneknek felette van és mindenek áhal és mindnyájatokban munkálkodik.« (Efézus 4:4—6.) Ezt az egységet, úgy érzem, hogy nem csinálni, hanem komolyan és még a látá- sek ellemére is hinnünk kell. Arra vigyáznunk kell minden ilyen nagy, értelmünket és képessége ink st felüihaladó közlésnél, 'hegy ne szsn- támentiáiisan nézzük a dolgokat, és ne ringassuk bele megunhat valami mondva csinált, romantikus egység-álomba. Pl. ma a római katolikusok bártmily hivatalos testületjével, vagy szervével való egységfélét csak ilyen álmodozás alapján lehet elképzelni, de megcsinálni még így. sem lehet. Most nem is a felekezeti egység az aktuális, hanem az evangéliumi egyséig.

— Te mondod ezt? • — kérdezte meg- ütódve.

—• Igen, én. De nemcsak mondom, hanem szolgálni is igyekszem. Miért ütközöl meg rajta?

— Hazudsz és magadat csalod.

__ ???

— Ige

n, ott a Kiss Ferenc ügy. Ha ezen az alapon állanái, nem hoztad volna elő, pláne ofllyan formáiban a Kiss Ferenc ügyet. Az evangéliumi egység ellen vétetél vele azon kívül, hogy olyan csúnyán megbántottál egy téged egyébként Ibeicsülő keresztyén testvéredet

A beszélgetést folytattuk tovább. Az azonban most nem tartozik ide, főként azért, mert nem tudtuk egymást meggyőzni. Azért mégis úgy érzem, hogy van itt valami, amit nem árt a nyilvánosság előtt folytatni Igen sok felől

kaptam rosszalást ama bizonyos két cikkem miatt. Igaz, hogy néhány helyeslést is, de. ezek legtöbbje csak olyan csendes megállapítás maradt: Végre.

Kiss Ferenc ügyet magam részéről lezártnak gondoltaim a második cikkel. Nem is akarok visszatérni reá, legfeljebb -néhány vele kapcsolatiban felmerült kérdésre szeretnék megfelelni.

Azt újra előre bocsátom, hegv bizony szégyenkeznem kell amiatt, hogy mi emberek mennyire meg tudjuk rántani engedelmességünket azzal, amit magiunkból adunk hozzá. Mennyivel könnyebb volna helyzetem, ha nem kellene szégyenkeznem (még a nyilvános bocsánatkérés és elégtételadás után is) az e'iső cikkembe belekeveredett indulatom miatt. Nem tudok mást tenni, mint vállalom ennek terhét és következményeit. Ez sötét árnyékként rám borul. Botránkoztattam és bántottam ott, ahol építenem -kellet volna, őszintén sajnálom és fájlalom, hogy megesett.

Próbáltam megérteni és elfogadni azt az álláspontot, hogy nem időszerű ilyen kérdéseknek a felvetése és nyilvánosság előtt való tá - gyalása. Minden igvekvésiem mellett még sem tudok erre az álláspontra helyezkedni. Vannak ennél sürgősebb és fontosabb kérdések, elism - rém. De azért ez sem lényegtelen. Nem tudom hely esnek elfogadni, ho"^ »mivel az egyházról szóló tan, nem idvességikérdés, tehát kár ezen a területen kiélezni a-z ellentéteket, egyebekben egyetértőt »testvérek«-kel szemben.« Vigyázzunk azzal az egyházkérdéssel, mert az semmiesetre se az u. n. »közömbös hi-kérdé- sek «közé tartozik. Talán addig, amíg cs.k egyéni életről, a lélek személyes üdvözülésének a kérdéséről van szó, nem sorsdöntő kérdés, de amint szolgálatról, közösségről, ügyről van szó, azonnal á döntő kérdések közé emelkedik az egyházra vonatkozó hit és vélemény. Ezért van bent a>z apostoli hitformában is: »Hiszek egy közönséges keresztyén any-asze-nt- cgyházat, a szentek -egyességét.« Maga a Szenl- írás se -lényegtelen kérdésként tárgyalja az egyházkerdést.

Azt az álláspontot se tudom semmiképe-n elfogadni, hogy azokban az időkben, amikor egység-divat dívik, időszerűtlen az elvi kérdések tisztázása. Abban teljes bizonyossággal hiszek, hogy Isteni miaga akarja és munkálja az ő gyermekei között az egységet, de semmiképen se az eiíszíntelenítés útján, hanem úgy, ahogy 0 megjelentette: »Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ö megismerésének egységére. érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékre: hogy többé ne legyünk gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által, hanem az igazságot követvén szeretetben, mindenestől fogva nevekedjünk Abban, aki a fej. a Krisztusban.« (Efézus 4:13—15.) Minél inkább vágyunk az evangéliumi egységre nem románéi-