Magyar Református Ébredés, 1943 (1. évfolyam, 1-22. szám)
1943-06-15 / 10. szám
!V. iregyháza, 1943. junius 15. Főszerkesztő: BERECZKY ALBERT. Főmunkatárs: DR. KARÁCSONY SÁNDOR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nyíregyháza, Jósa András-utca 23. Telefon; 25-99. Számunkra a pünkösd nem megérkező és elmúló ünnep, vagy legalább is nem szabad, hogy az legyen. Az az Isten, aki felé különös- képer a pünkösd fordítja arcunkat, nem történeti tényben magát kijelentő Isten csupán, hanem a jelenvalóság Istene. Nélküle Jézus Krisztus távoli történeti személy, a kereszthalál régen végbement esemény, a feltámadás és a mennybemenetel csupán csak az Ö megdicsőülése. Mindaz, amit Isten Jézus Krisztusban adott, akkor ragyog föl előttünk, akkor érthetjük meg, fogadjuk el, örvendünk és békülünk meg benne, amikor a Szentlélek Isten világosságot gyújt a szívünkben és személy szerint hozzánk szólóvá teszi Isten kegyelmes üzenetét. üe eppen pünkösd figyelmeztet arra, hogy a Szentlélek nemcsak azért adatott, hogy a tanítványok végre igazán megértsék, miért kellet az ő Uruknak meghalni, feltámadni és mennybe menni. Ha jól nézzük, az az Isten, aki akkor hozzájuk eljött, nem az ő kedvükért jött el, hanem mások kedvéért. Éppen az a kettős ajándék adatott meg a Szentlélek által, ami a szabadító és gyógyító evangéliumot hatalmasan továbbárasztotta új meg új szívek felé. Ez a kettős ajándék: az apostolok szólásban való bátorsága, vagyis az a képesség, hogy az evangéliumot más emberek által megérthető nyelven tudták hirdetni. A tiszta és világos evangélium-közlés a Lélek ajándéka. (Ezért maradt és marad mindörökre a győzelmes Ige egyetlen titka a Szentlélek munkája, s részünkről az egyetlen feladat: kérni a Szentlélek ajándékát.) A másik ajándék a hallgatók szívének megnyílása. A Szentlélek Isten adja a bizonyságtevő szónak eleven erejét, tiszta tüzét, de ugyanakkor Ö adja a bizonyságot hallgatók szívének azt a készséget és képességet, hogy megértsék és engedelmesen elfogadják, amit Isten mond. A magyar ébredésért nem mi csoportosultunk egybe, nem mi alakítottunk közösséget, hanem a Szentlélek Isten cselekedett velünk irgalmasan. Ő fájította meg a szívünket másokért is. Nem úgy, hogy magunkat csalc egy szikrával is különbnek tudnánk a többi szegény magyarnál. Eppen azért fáj a szívünk értük, mert mi már tudjuk, milyen keserveskínos dolog tehetetlenségben, megoldatlanságban élni. Nem is tehet mást a szegény ember, aki az elvégzendő feladatok tömegét látja és nyomorult erőtlenségét keserves tapasztalatokból ismeri, mint vagy megfut a feladatok elől, vagy másokat kárhoztat, vagy mind a kettőt együtt csinálja. Mi már valamiképen olyan társasággá leszünk, amelyik a saját naponkénti bűnbánatát és az Igében való naponkénti megújulását nem tarthatja meg magának. De azt is világossá tette számunkra a Lélek, hogy hiába próbáljuk akár szerényen eldadogni, akár lelkesen elharsonázni, milyen igaz Megváltó tud lenni Jézus Krisztus, nem értik ezt mea nekik szóló üzenetképen, mert nem t u)d j u k az ő n j/.elv lijk ön elmondani. A másik ember nyelvén csak akkor tudunk szólni, ha a Szentlélek akkora szerete- tet ad a szívünkbe, hogy magunk se tudjuk hogyan, az ő nyelvükön beszélünk hozzájuk. Nem a gondolatainkat akarjuk elfogadtatni velük, nem meggyőzni akarjuk őket, legkevésbbé kívánjuk, hogy olyanok legyenek, mint mi. Azaz, hogy egyetlen egy tekintetben akarjuk, hogy olyanok legyenek, mint mi, de még sokkal inkább, t. i. a Jézus Krisztus foglyai. Se mi nem tudjuk úgy mondani, se mások nem tudják úgy hallani, hogy abból újonnan való születés legyen, amíg a Szentlélek maga bele nem avatkozik. Hisszük, hogy beleavatkozik! Igézetünk van rá. Gyenge-gyarló illusztrációi is vagyunk annak, hogy már beleavatkozott. Tudjuk, hogy ennek a minden nyomorúsággal és erőtlenséggel megrakott magyar életnek halál lesz a véne, ha Ö bele nem avatkozik. De ha rajtunk tudott könyörülni, akkor már nincs olyan ember a földön, akin ne tudna! BERECZKY ALBERT.
