Magyar Református Ébredés, 1943 (1. évfolyam, 1-22. szám)

1943-09-01 / 15. szám

énekekkel nem javult az énekízlés, sőt a ben­nük levő elég sok gyönge irodalmi és zenei ér­tékű ének és (megdöbbentő, hogy leginkább ezeket szeretik énekelni) nem hatott dhletően, hanem inkább rontólag az egyházi és leik; énekízlésre. Ebből a csoportból sokszor igen kemény és általánosító ítélet hangzik a Hal­iéin jáihikkal szemben. A harmadik csoportnak még talán nincsen egészen kész a programmja. Azt érzi, hegy vajúdó kérdéssel áll szemben. Főként az a ter­he, hogy ő nem tud énekelni. Istent, mint az ő Urát még dicsőségesebbnek és fenségesebbnek látja s valahogy úgy érzi, hogy olyan énekekre volna szükség, amelyek mindenestől, szövegé­ben, zenéjében, előadási formájában méltó lenne Isten szentségéhez, nagyságához,, könyö- íületességéhez és kegyelméhez. Keresi az iga­zán mély bűnbánati énekeket. Vágyik a ma­gasztaló és hitvalló énekek után. Szeretne sírni tudni, reménykedni, bizakodni, örvendezni az Isten színe előtt énekeiben. Ez a legigényesebb csoport. A zsoltárok ennek a csoportnak is kedvesek, örömmel veszi a történelmi egyházi énekeket, mert bennük Isten fensége és ma- gasztalása csendül meg még a bűnbánatiban is. Az evangéliumi énekgyüjtemények felé is ér­deklődéssel fordul, keresve azt, ami a Szent­lélek, támasztotta igényeknek megfelelő, bár e tekintetben érzi, hogy ezek sok hiányt hagynak maguk után. A zsoltárokon kívül kevés a bűn­bánati énekünk, ebben a Hallelujah is szűköl­ködik. Kevés a biblikus szövegű énekünk és kevés az Isten és Krisztus középpontú éne­künk, 1 mert pld. a Hallelujah énekeskönyv úgynevezhető Jézus énekei is eléggé embar- közénontúak. Kevés a klasszikus én ekünk mind szövegre, mind zenére nézve. A Hallelujah énekeskönyvben néhány van ilyen., de ének- és zeneízlésünk romlását mutatják, hogy nem ezek a közkedvelt Hallelujah énekek. Miiven tanulságot vonhatunk le az ének­vitáiból? Az egyetlen és legfontosabb tanulság az, hogy az énekügy megoldását imádságban kell tovább hordoznunk. Imádságunkban le­gyen hálaadás, hogy Isten, mindig adott éne­keket, amelyekben öt magasztalhattuk, előtte b ű nbán adunkat elsírhattuk, bizakodásunknak kifejezést adhattunk és örvendezhettünk. Imádságunkban legyen bűnbánat is (természe­tesen megtérésre való készséggel együtt), hogy nem. voltunk elég igényesek, hogy nem Isten szentsége, dicsősége szabta meg a Szentlélek álltai énekeinket és éneklésünket. És könyö­rögjünk a Szentlélek világosságáért, hogy fel­ismerjük az Istennek kedves énekeket, hogy azokat jól és szépen tudjuk énekelni, s hogy Isten adjon új énekeket. Ha ezt az imádkozó tanulságot néhányan a Magyar' Református Ébredés olvasói közül levonják, akkor nem volt hiába való az egy kicsit hosszúra nyúlt, énekvita. Fcduvéqi Dániel. Lelkipásztori csendesnapok G örgény szén tim rén A marosszéki református egyházmegyék munkaközössége 1943. auguztus 2—6 között lelkészt konferenciát tartott. Erdélynek egyis leszöbb és történelmi emlékekben igen gazdag vidékén a Rákócziak görgényi várának tövé­ben. A görgényi egyházmegye atyai szívű es­perese Kiss Lajos, meleg szeretettel üdvözölte a konferencia három vezetőjét: Bereczky Al­bert, Victor János dr. budapesti lelkipásztoro­kat és Békefi Benőt a baráti társaság ügyveze­tőjét. A görgényszéntimrei erdészeti szakiskola fogadta vendégül az egy'begyült 40 lelkipász­tort. A csendesnapok .minden reggel bibliata­nulmánnyal kezdődtek, melyet a mély hitű Victor János tartott. A bibliaórák tárgyát a kö­vetkező történetek képezték; Nikodémus, a sam áriái asszony, a bethesdai beteg és végül a vakon született ember meggyógyítása. Nikodé­mus történetéből Jézus Krisztusnak az újjá­születésére vonatkozó parancsát hallhattuk meg. A követező 'bibliaóra szomjúságot ébresz­tett amaz »élő víz« iránt, amelyből ki egyszer iszik, soha meg nem .szemjúhozik. A két u*óbb: rávilágtott lelki bénaságunk és vakságunk pro­blémáiéra. melyből egyedül az »Áldott Orvos« gyógyíthat meg. A bibliatanulmányozást minden nap é’ő- adá's követte, melyet Bereczky Albert tartott. Az őszinte hívő léinkből és gazdag tapasztalat­ból fakadó előadások a lelkipásztor szemé’yes hitkérdéseit boncolgatták és témái a követke­zők voltak: »Szcl-e hozzánk az Evangélium«. »Akadályaink és hiányaink«, »A mi előnyünk«’ és végül »A mi jutalmunk«. Életbevágóan fontos, hogy az egyetlen jó bír az »Evangé­lium« szóljon személyesen hozzánk. Az Evan­gélium nem vehető »szentelt víz« számba, amely se nem árt, se nem használ. Döntésre kell indítson. Ezt a »jó hírt« csak bűnbánó lélekkel érthetjük meg. Aki halálosan egészsé­ges, az gyógyíthatatlan. Az akadályaink és hiányaink tárgyalása során szomorúan állapí­tottuk meg, hogy kereszfyénségürk műrostos, mely csak amapsütésbenvaló, esőben, vihar ide­ién szétifoszlik. A mi legnagyobb előnyünk, hogy Isten kegyelmének hirdetői lehetünk. Is­ten az ő legnagyobb ügyét, szívügyét bízta ránk. Jutalmunk maga a munka és az a rendü­letlen hit, hogy azt nem végezzük hiába. Má­sodik jutalmunk, hogy szabad szenvednünk Krisztusért. Csak az tesz méltóvá Hozzá, ha az ö keresztjét felvesszük. Mindenek felett leg­nagyobb jutalmunk az üdvösség. A többi mind csak ízelítő előleg. Számunkra nincs fonto­sabb kérdés, minthogy elmondhassuk: »Tudom kinek hittem.« A déli pihenés és Görgény vizébe való für­dés után három csoportba bibliaórát tartot­tunk. A szakiskola -gyönyörű parkjának ópásti

Next

/
Oldalképek
Tartalom