Magyar Református Ébredés, 1943 (1. évfolyam, 1-22. szám)
1943-09-01 / 15. szám
bem. Az, hogy mi alkalmasakká váljunk az Ö ügyének szolgálatára és úgy »zetndüljön ki belőlünk az Ur beszéde, ahogy a thessaklinikaiakról írja Pál. (Ajánlom, tessék most az I. Tess. levél' 1. részét itt elolvasni.) Ennek pedig legnagyobb akadálya az, hogy nem tudjuk, nem látjuk meg világosan, hogy rm az Isten akarata velünk. Ott esetiünk-hátiunk hol magánosán, hol közösségben az Isten körül s alkalmatlankodunk neki nyalvalygásaiokkal és kéréseinkkel. (Tudom, hogy a gyermeknek ezt is szabad!) De nem ütött még szíven az Ige: »Meglássátok anmakokáért, hogy mimódon okkal járjatok, nem mint bolondok, hanem mint bölcsek. Áron is megvegyétek az alkalmatosságot, mert a napok gonoszok. Anmakokáért ne legyetek esztelenek, hanem megértsétek, mi legyen az Urnák akaratja«. Úgy élünk mi fölébredtek, min'ha aludnánk. Alvajáró módjára Bibliát is olvasunk, imádkozunk, közösségbe járunk, bizonyságot is teszünk, csak azt nem kutatjuk, keressük, hogy mi az Ur akarata velünk. Ha nem az Igében keresnénk, akkor tudásunk és értél mességünk Isten előtt bolondság lenne. A világ ennék a riiagacsinálta bölcseségnek az, útját járja, a világ maga akar felelni arra, hogy mi az lember célja és rendeltetése s ezen az úton jut bele az elbizakodottságba és az érleli meg magvetésének keserves aratását. A világ szerint való bölcsesség az emberből akar meríteni. Nekünk pedig világosan megmutatta az Isten, hogy csak Ő maga mondhatja meg nekünk az iazságot az Igében. Mi ezt tudjuk már s mégis tudatlanok vagyunk az Ige világában. Az Ige kijelentése szerint az Isten ölük munkaterve e világon az, hogy Ö magának választott nlépet gyűjt. Az Ő választottairól azt mondja az Ige. hogy »szentek«. Erről keltett volnía most cikket, innom, de az alapvetés máris egy cikk lett. A következő számba — remélem — 'elkészülő folytatásig bocsássunk egy kis löntgenátvilágítást a gondolatainkra: mit jelenít a szent? mit jelent az, hogy mi szentek vogyunk? mit jelent az, hogy én is szent vagyok? Bereczky Albert. Énekvitánk lezárása Az volna a feladatom, hogy az énekügyben folyó vitát lezárjam. Előre bocsátom, hogy a vitát lezárni nagyon nehéz, egyrészt azért, mert még mindig tisztázatlanul maradt egész sereg kérdés, másrészt a vitába olyan érzelmi momentumok is belekapcsolódtsk, amik azí mutatták, hogy a vita nem értelmi síkban történt csupán, hanem belevegyültek személyi indulatok pro és kontra egyaránt. (Itt megjegyezhetjük .mi is bűnbánattal s szégy élhetjük magunkat miatta, hogy nem tudunk vitatkozni s kérdéseket több oldalról nézni és megtárgyalni.) Az okvetlen nyilvánvaló, hegy a magyar református közösségben az énekügy forr, maguk az énekdarabok s maga az éneklés módja is kérdésessé lett. Az így 'kialakult helyzet mutatja, hogy megoldásra okvetlenül szükség van. Vannak református közösségeken belül olyanok, akiknek nem ügyük az énekügy. — Ezek két csoportra oszlanak. Az egyik csoport, amelyik adottságnak veszi meglévő énekeskönyvünket. Abból megtalálja minden alkalomra való énekeli. Minden újítástól fél. Uj szöveget s még inkább úi dallamot, vagy éneklési módot szektáriunkodásnak bélyegez. Ehhez a csoporthoz tartozók nem igen szoktok énekelni. különösen nem az egyházi összejöveteleken kívül, odahaza meg éppen nem. A másik csoport, amelyik elintéz ettaefc veszi az énekügyet, szintén úgy van vele, hogy hivatalos énekeskön yvünke t adottságnak veszi. Templomi használatra kénytelen-kelletlen elfogadja. A zsoltárok unalmasak. A dicséretek racionalisták és keveset beszélnek Krisztusról. A templomon kívüli alkalmiakkor rendelkezésükre áll a Hozsánna és a Hallelujah énekeskönyv, s még ezeknél is újabb énekek. Ezeket nagy lelkesedéssel énekli. A megtértség bizonyos jeleiként veszi azt, hogy valaki szeresse ezeket az énekeket. Aki kritika tárgyává mean, tenni, annak a megtérése körül van valami hiba. Ez a két csoport feleslegesnek tartja az énekfcérdésst tárgyalni és a felmerült kérdésekről beszélgetni. Meg van oldva, kár foglalkozni vele, kár egy evangéliumi lapnak úgyis szűkre szabott kereteit ilyesmivel lefoglalni. Kár ennek a kérdésnek a felvetésével éket verni hívő és hivő közé. El kell fogadnunk, amit Isten eddig adott, stb. Ez az érvelésük. A kérdés lényegéhez nem szólnak hozzá. Az énekügyet tárgyalók általában három csoportok oszlanak. Az egyik az, amelyik azt mondja, hogy az émekügy tekintetében az első a bűnbánat és bőittartás. Az kétségtelen, hogy a legtöbbet jelentő, a legbibükusabb és legiste- nesetab énekek a zsoltárok. Ezeket eTelej tettük, rosszul énekeltük, ennek következtében megromlott az egyházi és lelki énekízlésürk és nincs más segítség, csak az, hogy ha ezt bűnbánattal belátjuk s jó darabig nem énekelünk mást. csak zsoltárokat. A másik csoport örömmel fed°zi fél újra a zsoltárokat s látja, hogv az ébredő, B'Viával kapcsolatos lelkek igényeit nagymértékben valóban kielégítik a zsoltárok, különösen, ha azokat dallamosan éneklik. Bennük az Isten dicsérete, a bűnbánat, és a bizalom dominál. Ez a csoport keresi a magyar reformáció és az egyetemes egyház történelmi énekeit s ezeknek az éneklésétől várja az új magyar evangéliumi énekeket. Ez a csoport úgy látja: a zsoltárénekléssel nincs minden kérdés megoldva. — Látja azt is. hogy a Hallelujah és Hozsánna t 3
