Zsinka Ferenc szerk.: Magyar protestáns egyháztörténeti adattár. XIII. Budapest 1929.

I. Protestáns lelkészek nyugtatványai régi tizedjegyzékek mellett

Protestáns lelkészek nyugtatványai régi tizedjegyzékek mellett. Egy eddig majdnem teljesen figyelmen kivűl hagyott egyháztörténelmi kútfő kincsesbányáját aknáztam ki ezúttal. Az országos levéltárban őrzött tizedjegyzékekben magokban természetesen nincsenek meg a helybeli lelkészek nevei, mivel azok nemhogy fizettek volna tizedet, hanem épen ellenkezőleg részt kaptak belőle : negyedét, nyolcadát vagy tizenhatodat. Ezekről az illetményekről azonban nyugtatványokat állítottak ki részint saját kezökkel őkmagok, részint pedig nevökben minden valószínűség szerint a tizedszedők. Amazok a nevek helyességére nézve megbízhatóbbak, de gyakran majdnem olvashatatlanok, mig az utóbbi fajták általában olvashatóbbak, viszont tévedések is eshettek meg az illetők kilétére vonatkozólag, amint megállapíthatóan estek is. Ezek a nyugtatványok legtöbbnyire negyedtenyérnyi darabka papírokra vannak írva s így az elkallódás veszélyének állandóan ki voltak és ki vannak téve, nem is beszélve arról, hogy a levéltárak legfőbb átkának: a hivatalos selejtezéseknek elsősorban válhattak áldozataivá. Tényleg felettébb hiányosan maradtak fenn, még sokkal hiányosabban, mint magok a tizedjegyzékek, melyek pedig szintén keresztűleshettek időnként többrendbeli selejtezésen. Amellett elriasztó rendetlenségben vannak. Általánosságban vármegyék szerint volnának beosztva, de részint az egykori rendezőnek földrajzi tájékozatlanságából, részint más okokból folyólag számtalanszor előfordul, hogy nem a magok helyén vannak a tizedjegyzékek s még gyakrabban a nyugtatványok. Nem különb a helyzet az időrend szempontjából sem, úgy, hogy végeredményben valóságos tohuvabohuban kell keresgélnie a kutatónak. Ha valamikor szaporodni fog az országos levéltár lecsökkentett személyzete s megmenekülhetne az örökös nemességi ügyektől, bizonyára segítve lesz ezen a szomorú állapoton.