Zsinka Ferenc szerk.: Magyar protestáns egyháztörténeti adattár. XII. Budapest 1928.

91. Miskolczi Csulyak István Diarium-ából

melliec tollazkodnac, oda kullog, azoc közwl eggiet ni­laval megöl, az többi el hagivan énekléseket, el repwl­nec, es magokra vigiaznak. Nem kwlömben az halai, lalvan hog' mi emberec felesen vagiunc, nem szenved­hette azt el ; hanem közwlwnc ő Nagat koporsóban fek­tette. Hát mi ezt latvan, hadgiunc békét az hivolkodasnac, es magunkra szorgalmatos gondot viseljwnk. Viszont ő Naganac hasznára vagion ez az testi halai: mert hogi ő Naga kedves volt az Istennél, az ő regi szokása szerent országunknak ennelis nagiob változása előt, ezt az jámbor Urat jo idején ki szollitotta magahoz ez világból (az mint ezent azt Josias kiralrolis olvassuc, Lapszélen : 2 Chron. 34.) es az ő edes szwleinek kopor­sójában bekesegben tétette mi altalalunk, hogy ne lássa országunkra követközendő siralmas veszedelmünket. Er­ről szollot áz Comicus is : Hunc quem diligit atque tuetur Deus. Iuvenis supremum mortis intrat limitem. Kit Isten szeret s oltalmaz, Iffiu korában hal meg az. Az Bölts : Az Istennél kedves es szerelmetes volt, es mikor az bwnösöc közöt laknék el ragattatot, hog' az gonossag el ne változtatna az ő értelmét Kedves volt az ő lelke az Urnal, annakokaert siette ki vinni az Isten­telenség közzwl. Bizoniara tehát az kit szeret az Isten, ez világon szeb ajándékával meg nem ajandekozhattia, mint ha iffiusagaban szollittia ki ez hitvan világból, minek­előtte meg nem tanulta annac chalardsagat: melliet két szép példával meg bizonitvan, vége leszen oraciomnak. írja Plutarchus, hog' mikoron egy Euthynous olasz iffiu véletlen meg- holt volna, (Lapszélen : De consol. ad Apollonium p. 232. Cicero in fine lib. Tuscul. 9.) es senki igaz okat halalanac nem tudhatta volna, az Attia Elysius gianosagban eset, hog' az ő fia netalantan méreg miat holt volna meg : melnec ugian végere akarván menni, az Psychomantium templomban ment be, holot haidan az halottaktol kérdettenec jövendőt: ott az regi szokás sze­rent, az tudakozasnac adván magát az siralmas Atia, el szunniadot, es latas által ugy teczet neki, mint ha eg' valaki ollian iffiu allapodot volna meg előtte, ki ideiével es termetével hasonló volna az megholt Euthynoushoz : kitől mikor megkérdette volna, kitsoda volna, az az je­lenes azt felelte, hog' az ő fianac geniussa, lelke légien; es ez mondás közben, egy cédulát niutot neki, meliben imez deák verseket találta irvan : ígnaris homines in vita mentibus errant.

Next

/
Oldalképek
Tartalom