Pokoly József szerk.: Magyar protestáns egyháztörténeti adattár. X. Budapest 1911.
II. Miskolczi Csulyak István esperesi naplója és leveleskönyve.
Spectabili ac Magnifico dominó, dominó Paulo Eszterházi de Galantha, equiti aurato, sacrae caesareae regiae majestatis arcis et praesidii Nogradiensis supremo ac certorum militum campestrium generali capitaneo, dominó etc. 4. Oeneroso dominó Johanni Bornemisza de Szendrő, equiti aurato, sacrae caesareae regiae majestatis partium regni Hungáriáé superioris vicegenerali capitaneo, dominó etc t Generosissime domine ac patroné mihi observandissime, post servitiorum meorum humillimam commendationem. Ha uram ez életben mindennek közülünk annyi oltalmazója volna, az mennyi vádolója, akármely rendbeli emberek is kevesebb emberek nyelvén viseltetnének, kevesebb gyalázatot szenvednének, dicséretet peniglen annál többet hagynának utánok, valamennél kevesebb volna az helyetlen hirhordó. Tudom uram, hogy bátor csak két pár lett volna jóakaróm azok közül, az kik Eszterházi Pál uramnak ő Nagyságának Rakomazhoz való menetelem végett bevádoltak, jobban volna dolgom, ha megjelentették volna ő Nagyságának, miben jártam és mi végre mentem. Látja Isten, uram, soha egyébre nem néztem, hanem az szomorú viadalnak kimenetele hol egyképen, hol másképen forogván az emberek szájában, azoknak akartam könnyebbségére lennem, az kikkel megesmerkedtem volt addig, az mig Liszkán és Bényén voltak az ő Nagysága hadai. Mert köztünk lévén, némelyikével ő Kegyelmek közül ugyanannyi esmeretséget vetettem volt, hogy akármely ország szegeletiben találtam volna reájok, barátimnak mertem volna őket mondani, és ha kívántatott volna, segítséget is bízvást mertem volna tőlök kérni. Reménylettem, hogy talán valamely fogságban esett közűlök, és noha gróf és Zólyomi urammal semmi esmeretségem nem volt, de mindazonáltal lehetek mellettek való törekedésemmel valami könnyebbséggel. Vittem volt magammal házamtul valami czipó kenyereket és bort is, azokat is az raboknak adtam, minek utána az táborban életben találtam őket. Ha az Ur Isten őket megszabadítja, reménylem is penig, mert nem volt elviselhetetlen fogságok, magok tesznek bizonyságot az odavaló menetelem felől azok, kiket ugyanott az táborban gróf uram az én kérésemre magához vitetett, azon fogoly állapotjokban kezeket fogdosta és minden jóakaratját igérte. Sőt in communi arra kértem ő Nagyságokat, hogy noha igy esett az dolog, de az kik fogságban estének, megemlékezzenek ő Nagyságok arról, hogy magyarok és
