Stromp László szerk.: Magyar protestáns egyháztörténeti adattár. V. Budapest 1906.

5. Páriz Pápai Ferencz: Romlott fal felépítése. (1685.) Thury Etele

országon oszla el, és ott le is telepedék, kik közül niég ma is vannak fen, és ha szinte nem oly tisztán is, de csak ugyanazon tudományt vallják. És vajha azok, kiktől meglehetne jól, ezeknek gyenge és gyámoltalan voltukat megtekintenék s új erővel segítenék. Mely szent tisztnek elmulasztása Erdély országának jegyzendő fogyatkozása. Egy része pedig egyenesen a Ziska győzedelmeskedő vitézeihez adá magát. Kiknek — amint hihető dolog — kérésükre, az ennyi győzödelmek között elbizakodott Ziska Lusatziában, Slesiában és onnan Magyarországban 1424;ik esztendőben hadaival kihata, pusztítván mindeneket, klastromokat, templomokat, fenálló képeket elronta, a barátokat, mint haszontalan, szalonnán hízott marhákat (mert így hívta vala őket) helyekből kibontakoztatá és szélyel hánya s oszlatá. Ezt látván a Magyar király és Császár Zsigmond, nagy haddal ellene kuldé, hogy Ziskát leültetné, a híres vitéz úr Hunyadi Jánost, de nem szintén szerencsés lőn Hunyadinak Ziska ellen felkelése, mert Ziskának megbizalkodott hada Hunyadi Jánost megfutamítá, és ha egy Lorandus vagy Lorándfi nevű magyar úr, ki a Ziska ereje ellen magát egy Fedo nevű városban megtartá, a kárt és gyalázatot a magyarokról el nem fordította volna, innen is Ziska boldogul és nagy győzödelemmel tért volna vissza és a szélylyel elbujdosott és hányódott Hussitákat összeszedegette volna, és jókarban s bátorságban hagyta volna. Nem keveset árta azért Lorándfinak Ziskán vett győzedelme a magyar Hussitáknak; mikor szinte azt gondolnák szegények, hogy Ziska által helyben állanának s megpihennének, emennek azomban hadaival az országból ki kelletvén menni, ezeket törvényre elővonták, és akiket a Ziska bejövetele okainak gondoltak lenni, azok kemény büntetésekkel, sokan halállal bűntettének meg. A több nép pedig feleségestől, gyermekestől az országból kivettetek, kik aztán az igazságot a szomszéd helyeken terjesztek. Nem lehete mindazonáltal úgy elnyomattatni a Hussitáknak Magyarországban, hogy noha ily romlásban volnának, mégis fejüket újólag fel ne emelnék, milyen szörnyű dolog, amint törődtenek vala, akiknek ez inkább fáj vala, a pápista papok. És immár 1444-ik esztendőben arra ment vala a végzés Julianus cardinál és László magyar király között, hogy a Hussitákról közönséges hittel való vallatás legyen, és valahol ott az országban csak egy találtathatik, minden okvetetlen megölettessék. De hogy e vérengző tanács ily kegyetlenséggel végbe ne menne, a jó Isten, amaz emlékezetre méltó