Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1884 (6. évfolyam, 1-12. szám)
3-4. füzet
190 ki Mi atyánk a menyekben stb. Alapige: sz. Lukács evan- gyéliumának I. f, 76. és 77. verse. Te pedig kis gyermek a a magasságos Isten prófétájának hivatol, hogy hirdesd az ö szent evangyéliumát a sziveknek üdvére Eisleben községben egy szegény bányász-család körében látott napvilágot az a kisded gyermek, a kit az isteni gondviselés a hit fáklyájának lobog- tatására hivott el. A nevelés szigorú napjai az iskolai figyelemmel párosulva, a szorgalmas tanulót oly edzetté avatták, hogy a szegénységet leküzdvé, jó emberek segedelmével befejezte tanulmányait (üdvénekeket zengett az ablakok alatt mígnem tudományszomja az egyetemi könyvtárban a bibliához nem jutattatá. Ugyanis, midőn ott kutatott, félre elvetve egy szegletben portól leppetten, vasbékóba verve megtalálta az evangyéliumot; a szentirás olvasása akkor tiltva lévén, képzelhetjük mily nagy öröme lehetett, midőn olvasta, hogy nincs senkiben másban üdvösség mint a Krisztus Jézusban; vizsgáljátok az Írásokat s a mi jó azt megtartsátok. Irgalmat kívánok és nem áldozatot. Minden nemzetség kedves ő előtte. Az Ur maga az egy Isten, ne mást, csak őt áldjátok kivülötte senki sincsen, ő szerető Atyátok! Ezek voltak az üdv alapelvek, melyek vezérelték Luthert hitjavitási nagy munkájában; ma midőn 4oo évvel ezelőtt születettnek bölcsőjénél állunk es Istenünk végetlen irgalmát csodáljuk, imádjuk — jelemezni akarjuk közelebbről reformátorunkat: Megváltó Jézusunknak 12 tanítványa volt, kik menybemenetele után tanították az embereket és megkeresztelték az atyának fiúnak és szentlélek Istennek nevében. — A 13-ik apostol volt sz. Pál apostol, a ki az ő megigazulás tanával a legmagasabb erkölcsiség oltárát ál- litá fel. És Luthert mintha látnám a nagy apostol társaságában, a mint magasra tartja az élöhit zászlaját, a mint kiszegezi a vártemplom ajtajára Jézus evangyéliumát, a mint kinyitja a megtérő sziveknek a menynek kapuját; nincs közvetítő állomás, a mennyei atyához minden gyermeknek szent joga van. Luther mint próféta felismerte az egyház veszedelmét s megmutatta hol a fő, nem kincsláda babonájában hanem az Urban kell nevekednünk. Mint főpap a bünbocsánatért esdő — zaklatott szivekért szenvedett, kiragadta a bibliát a zsarnok kezéből és átadta mint üdforrást az emberiségnek. És mint király az igazság szén lobogójával nem földi várakba menekült, hanem lelki bátorsággal zengte: „Erős vár a mi Istenünk.“ Akarjátok látni öt mint férfiút: szilárd léptekkel lépi át a vormsi
