Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1884 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1-2. füzet
szent vallásunknál fogva, a logbiztosb támaszai voltunk, a polgári szabadságnak gyengitvén : elvegye fenntartásunk lelkesítő ösztönét, nem vélvén, hogy midőn ezt teszi : az ellenünk századok óta mindennemű titkos és nyilvánvaló fegyverekkel harczolt s a nemzet szabadságának védelmét bizonynyal nem elsőrendű kötelességnek tartott róm. kath. egyház egyeduralmának hatalmát és önérzetét gazdagítja. A kormány ezen sikerét elörnozditá s diadalra se- gité az, hogy túlságos czélszerüségi tekintetből, az egyházi és iskolai ügyeket intézők egyrésze is elfordult az annyi küzdelemmel szerzett törvényes jogoknak védelmétől, s igy mintegy magunk hagytuk el a zászlót, melyet annyi vész és vihar közt megtartottak őseink, s gúnyul írjuk szabadrendelkezésünk ravatalára, hogy az iskolák miden es tői az egyház testéhez tartozna k. Hanem már ez megtörtént. A többség határozott, s ez ellen nincs fellebbezés, mert utoljára is, ha egyházunk minden jogairól lemondanánk s a protestantizmus zászlóját letennénk és magunkat elveinkkel együtt elleneinknek, s az azzal karöltve járó kormányoknak kiszolgáltatnánk : a protestáritizmus által kivivott és követelt lelki- ismereti szabadságnál fogva, ez ellen sem lehetne kifogásunk és keserű vigasztalásul csak annyit mondhatnánk magad vesztetted el magad Izrael. Miért említjük ezen nem kellemes, de megtörtént dolgokat? Talán azért, hogy magunkat kárhoztassuk s ez által az önerőnkbe vetett hitet meggyengitsük ? Isten mentsen! A jelennek épen nem kedvező volta arra indít, hogy azokat, kik egyházunknak s a protestantizmus elveinek még jövendőt óhajtanak; kik egyházunkban és meglevő intézményeinkben, evangyéliomunkban s annak világitó szüvetnekében, még mindig a világosság ellenáll*
