Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1884 (6. évfolyam, 1-12. szám)
9-10. füzet
396 teszek, s nem gondolkozom logicusan. Azt nem szabad az okiság elve szerint feltennem, hogy van valami, a minek nincs oka. Igaz, hogy az okiság elve nem vezet egy önmagától létező lényre, csak egy első okra. De okozataiból megismerhető az első ok is, csak úgy, mint bármely mások. Azt, hogy önmagától létező, lehet más elvből következtetni, azután a kettőt egyesitheti az ész. Ez-e annak az oka, hogy az okok végtelen lánezolatát lehetetlennek kell tartanunk, vagy pedig az, hogy az ész képtelen az okok lánczolatának végtelenségét másnak, mint önmagában ellenmondónak tartani: érdekes tárgya a metaphisicai vizsgálódásnak, de mostani vizsgálódásunkban nem bir fontossággal. Az okiság elve felvezet bennünket a kezdettel birás bizonyságait magukon viselő dolgokról, s ha végre olyan okra akadunk, melyen a kezdetnek semmi oka nincs, legyen az anyag vagy szellem, senki sem tagadhatja, nem is tagadja, hogy az önmagától létezik. Az önmagától létező okra jutás ezen nehézségét komolyan meg kell vizsgálni a theistának is, majd midőn az athe- ista vagy bármiféle antitheista hajlandó lesz tagadni, hogy tudásunk rendében az utolsó ok és a lét rendében az első, önmagától létező; de addig nem égető kérdés ez és csupa sophisma azt állítani, hogy ennek a kérdésnek gyakorlati fontossága van Midőn oly léteire akadunk, melyet nem tekinthetünk okozatnak, vagy időben keletkezettnek: vagy az oki Ítélet természeténél fogva, vagy valami ahhoz szükségkép csatlakozó önmagában világos ismeretnél fogva önmagáról létezést és örök létet tulajdonítunk neki. Melyik ufón teszszük: sem fontos. Melyik utón teszszük, nem fontos. Mindenki teszi, s mint értelmi lénynek tennie kell, ezt senki sem vitatja, nem is vitathatja, s ez a fontos. Egy más dolgot kell megengednie mindenkinek, a ki az okiság természete felett figyelmesen gondolkozik,
