Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1884 (6. évfolyam, 1-12. szám)

7-8. füzet

291

ezen mozgalomtól Mynster püspök szónoki és írói megújító munkássága. Az uj keresztyén áramlatnak két kiinduló pontját képezték, Mynster és Grundtvig. Az egyik párt emberei, kik majdnem rohamosan adtak életbölcse“ ségöknek alakot, mint kész, stereotyp Grundtvigiánusok léptek föl. A másik párt ellenben, az uj ébredés folytán, csupán ösztönt nyert a további fejlődéshez, folytatólagos kutatáshoz, melynélfogva ők talán csak kerülő utakon és újabb küzdelmek közben érhettek czélt. „Az én egyéniségemben — mondja Martensen —.ösztön létezett arra, hogy nem annyira egyes tanítónak váljak tanítványává, mint inkább, hogy a kor különböző fő irányait magamba fogadva, azt saját modorom szerint átalakítsam és ily utón oly meggyőződésre és álláspontra emelkedjem, melyet magaménak nevezhetek.“

Tanulmányozta tehát Grundtvigot, belemélyedve annak tudományos értekezéseibe, mythologiai és jioetikai dolgozataiba, alkotva magának azt a nézletet, mely a történelemben és az emberi életben egyaránt látja azon harczoló ellentétet, mely hit és hitetlenség, keresztyéni- ség és keresztyéntelenség, igazság és hazugság, világosság és sötétség közt létezik, és távoli őzéiként szemléli az igazság és a világosság diadalát. A keresztyénség és az északi mythosz lelkesült dicsőítésén kiviil, Martensen Grundtvignál a lutheranizmusnak magasztalását találta, mint legtökéletesb alakját a keresztyénség elsajátíthatá- sának. Ezeken felül Grundtvig erélyes hazaszeretetén és el nem évülhető vonzódásán kívül dán anyanyelve iránt: legmaradandóbb nyomott hagyott benne a „szellem“ és a „szó“ Grandtvig-féle felfogása. A szellemet és a szellem világát tekinti egyedüli valóságnak, minden más előtte, többé- kevésbbé látszat és árny lévén. A szónak erejéről pedig, ha az elevenitőnek bizonyodik, úgy nyilatkozott, hogy az az élet hatalmasságainak legmagasztosbika.

Grundtvig folyvást a történelemre utalt és kijelenik