Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1884 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1-2. füzet

24 a leányoknak továbbra is a nős tanítók, a női munkák tanitá- sáért fizessenek az egyházak, bizonyos mérsékelt dijat a tanító­nőknek. Es e rendszert annyival inkább kellene a protestán­soknak, minél hamarább alkalmazni leány iskoláikban, mert ma holnap azt kell tapasztalnunk, hogy a katholikusok leány­iskoláiban mindenütt apáczák veszik át a növendékek vezeté­sét, s oktatását, és pedig az ellátás mellett igen csekély dijért. Ki tudná előre megjósolni, hogy vájjon a példa nem fog-e vonzó hatással birni a protestánsoknál is!? Már pedig inkább be kell záratni a protestáns leányiskolákat, mint sem apáczák nevelése, s oktatására bízni a protestáns leányokat. Mindaddig tehát, mig nekünk, ref. hitfelekezetnek saját képezdénk nem lesz, mi nem engednők elbontatni a régi határt, s megszüntetni az eddigi gyakorlatot, hanem ref. leány iskoláinkban, továbbra is ref, vallásu, s nős tanítót óhajtunk, kívánunk és követelünk alkal­maztatni, mert a katholikus tanintézetek levegője nem oly táp­láló, legalább nem oly jótékony hatású, mint a ref. tanintéze­tek levegője a ref. hitfelekezetü tanítványokra nézve. C) Jegyzés. Hátra van még, hogy a gimnáziumok bel- szervezésére fejezzük ki nézetünket. A gimnáziumi évek arra valók, hogy ezek folyama alatt, megszerezzék a tanulók mind­azon ösmereteket, melyek az akadémiákban tárgyalt tanok felfogása, s megértésére szükségesek. Eddig 8 év volt hatá­rozva emez előüsmeretek megszerzésére. Nem akarunk mi harczra kelni azon érvek ellen, melyek alapján a 9 év sürget- tetik a gimnáziumok be végzésére, de lehetetlen a közfigyelmet föl nem hívnunk ama régi példára: vita brevis, ars longa, lehetetlen nem figyelnünk arra, hogy a sürgetett 9 év által, az akadémiák tantárgyai előadásából egy egy évet lopunk el, az illetőnek élet idejére vonatkozólag; lehetetlen föl nem említenünk, hogy ha a tanár urak az órákat pontosan kitartandják: a mellett a sürgetett 9 év nagy részben pótolva leend. Mi tudnánk nevezni vidéki gimnáziumi tanárt, ki úgy télen mint nyáron, reggeli ő órakor már katedrában volt, s magyarázott, és a tanulók tanultak. Mi tehát nem szakaszta- nánk el az akadémiai tanfolyamából egy évet, hanem továbbra s elegendőnek tartanók a 8 évet a gimnáziumok részére. Azt azonban igen is szükségesnek tartjuk, hogy a gimnáziumokban minden tantárgy egy formán legyen kiszabva, hogy változás­kor, vagy a növendékek egyik oskolából más tanintézetbe menetelekor, zavar ne álljon az előadásban, illetőleg a nö-

Next

/
Oldalképek
Tartalom