Magyar Paizs, 1915 (16. évfolyam, 1-50. szám)
1915-05-20 / 20. szám
XVI. év Zalaegerszeg, 1915. május 20. 20. szám Előfizetési ár: Egy évre K 4’04 Fél évre K 2'04 Negyedre K 1'04 Egyes szám 8 fillér. Hirdetések dija! megegyezés szerint. Nyilttérsora 1 K Szerkesztőségés kiadóhivatal: Wlassics-u.S.sz. Szerkeszti: Z. HORVÁTH LAJOS Munkatársak: MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE LENGYEL FERENC BORBÉLY GYÖRGY laptulajdonos, kiadó. 5 A szabadforgalom felújítása. Termelőnek és fogyasztónak nagy érdeke fűződik ahhoz, hogy amihelyt megszűnnek a mai kényszerítő viszonyok, oldassanak fel azok a bilincsek, melyekben gabona és terményforgalmunk le van kötve. Ezeknek az intézkedéseknek meg kellett történniük, mert csak igy lehetett a közélelmezést biztosítani, de most az uj termés gyökeresen megváltoztatja a helyzetet és ezzel számolni kell. Az idei termés lefoglalására és határárszabására szükség nincs, sőt ez a közélelmezés szempontjából határozott veszedelmet jelentene. A múlt évben katasztrofális búzatermése volt az országnak s novemberig mégis fenntartható volt a szabad- forgalom, a lefoglalás csak ebben az esztendőben következett be, amikor attól lehetett tartani, hogy a kenyér- pótló anyagok igénybevétele nélkül nem tart ki kenyérgabonakészletünk az újig. Ma azonban egy jó termés konjunktúrája előtt állunk, ma semmiféle aggodalmunk nem lehet abban a tekintetben, hogy a vámterületet kenyérrel ellátni ne tudjuk, ma még behozatalra is van kilátásunk, mert Románia feleslege egészben felénk néz, miután a Dardanellák elzárása következtében kivezető útja másfelé nincs. A szabad- forgalom megbénításának, amely egyedül biztosítja a fogyasztás gyors ellátását, minden hatósági beavatkozás nélkül tovább semmi értelme nincs. Szervezetünk is megvan a gabonakereskedelemben és a malmokban erre, amely meg is fog felelni a ráháruló feladatnak, hiszen élni akar és’ élnie kell. Ma ezt az élő szervezetet sutba nem dobhatjuk, mikor annak a helyettesítéséről hosszú évtizedeken keresztül nem gondoskodtunk. Évtizedek mulasztásának a pótlására, uj szervezetek teremtésére pedig a mai idő, amikor minden percnek meg van a maga ha- laszthatlan munkája, erre a mostani időpont ugyancsak nem alkalmas. A szabadforgalom felújítása, ellen csak egyetlen egy érv került forgalomba eddig, hogy nem szabad a jövő termést a spekuláció kezére játszani, mert a malmok és a kereskedők olcsón fogják a gabonát összevásárolni a gazdáktól. Hát ilyen kiskorúnak még sem szabad tartani a gazdát, mert az sokat okult a múltakon, annyit, hogy most nem kell attól félteni, hogy gabonáját | olcsón adja oda, hanem vár vele, mert az eddigi tapasztalat arra tanította, hogy minden határárszabás mellett drágábban adta el termését az, aki várt, mint az, aki sietett. A gazdát tehát nem kell félteni, annak inkább érdeke; mint valaha a szabadforgalom. Mivel pedig a fogyasztó érdeke az, hogy minél előbb jusson az uj kenyérhez, amelyet ugyancsak a szabadforgalom mellett ér el a leghamarabb, közérdek a gabona értékesítése terén a szabadforgalom helyreállítása. Erre kell törekedni, nem pedig a mostani rendnek a fenntartására, aminek ismertek voltak a nehézségei, bajai, amelyeknek a leküzdéséhez a föld- mivelésügyi minisztérium páratlanul álló nagy és igen kicsiny eszközökkel munkálódó nagy és felelősségteljes tevékenysége volt szükséges. Pünkösdkor. Lelkem vágyai felujjonganak E csodaszoró szászorszép ünnepen, Hol csupa bűbáj és pajzán szerelem , Dorbézol szilaj, kacajos örömben. Úgy érzem, hogy a szivem majd kiröppen! Benne kigyulva lobognak, égnek Az izzó nyárból {orró emlékek —- Csókos valóság éber álmai . . . A köd mint valami színes fátyol, borul a százados erdő öreg fáira, alant a nyires alján, halk trilla csattan fel a légben, majd egy bűbájos nótába kezd az erdő összes dalárdája, ez a szedett-vedett apró szárnyas had, amely nótáiból kifogyhatatlan. Dallal köszönti istenét a Napot, dallal kíséri útjában amikor nyugovóra tér. S az öreg Napisten minden reggel mosolygó arccal és fején fényes koronával jelenik meg az égbolt peremén, hogy énekes kis híveinek hódolatát fogadja. De ma még ragyogóbban, valami fényes ünnepi ihlet árad szét erdőn, mezőn által. Ünneplő kön,-, tösbe öltöztek az öreg fák is, zöld bokrétás ágaik a biztató remény szinbolumai, a parányi nefelejcsek mosolyogva bólogatják apró virágfejecskéiket s zöld levél karjaikkal egymásba fonódva halkan suttognak .. . Mélységes csend borul egy percre a nagy erdőn szerte, csak a patak andalító csobogása hallatszik s közbe-közbe valahol a zöld bokrétás ágak közt a gerle kacagó hangja ... Egyszercsak, a szürkeruhás karnagy, a vadgalatnb búgó hangja, mint valamely templom orgonája hallatszik fel s erre mint adott jelre, az erdő, e nagy templom összes kis énekese bele kezd az énekbe. Mámor árad szerteszét a légben, a gályák rezgésbe jönnek s harmatcseppel díszített levélkéik gyémántként csillognak a napfényben. A patak alján mekegő hangot hallatnak az őzikék és játszva kergetik egymást, majd leheverednek a bársonyos fűbe s élvezik az öreg napnak jóságosán éltető melegét. Naphosszat rovom az erdő labirintját, lépteim zaját felfogja a bársonyos fii, s igy annál zavartalanabbul elleshetem a kolosszus birodalom lakóinak életmódját. Oda fönn a toronymagasságu sziklán sólyomfészek van és ma együtt van az egész család, az öregek ott gubbasztanak a fészek alján, a fiókák bent a fészekben tátogatják kampós csőrüket. Egy odvas fához támaszkodva nézem a kis sipitó családot, mig meg nem zavar az odvas fának két előjött lakója, az erdei gnóm, a mindig eleven evet személyében. Egymást kergetve szöknek fel a százados tölgy legvékonyabb sudarára és ott egymást átölelve, vig hancúrozással bukfenceznek át egy messzebb eső galyra. A legügyesebb akrobatamutatványokban részesítenek mindaddig, amig a vércse sivitó éles hangja nem fut át az erdőn, ekkor egyszerre elnémul minden, mély csönd borul szerteszét, még a falevelek rezgése is elhal, a két kis evet villámgyorsan szökik lakásába, az őzikék hanyat- homlok rohannak az erdő sűrűjébe s oda fönn a sziklán az öreg sólymok is behúzódnak a fészekbe s szárnyaikkal oltalmazólag fedik be a fiókákat. Az erdő felett egy nagy sötét tömeg tűnik fel, lomhán száll a fák felett, a kárpáti sas az, az erdő állatvilágának a rablója, amelynek megjelenésétől úgy retteg még az őzike is. Úgy sajnálom, hogy a mai nap ünnepi hangulatának vége. Jaczkovics Miklósné. A zalaegerszegi háború-kórháznak két kiemelkedő mozzanata van. Jó ezt időközönként megemlíteni, hogy az emberek figyelmét ébrentartsuk a háladatosság iránt. Egyik mozzanat az orvosok munkája. A történet kezdetén megemlítettük egyszerűen a neveket, akik orvosi tudományokkal emberséges munkájokat végzik. Dr. Gráner Adolf kórházigazgató városi főorvos s Dr Halász Miksával együtt vármegyei tiszteletbeli főorvos, Dr. Halász Vilmos és Dr. Rosenthal Jenő kollegáikkal járnak be naponként kétszer-háromszor. Egyik megoperált lábát vesztett beteg katona időközben talán családi viszonya miatt a pesti hadikórházba jutott, ahol a főorvos profesz- szór megnézte az amputált lábat, kérdezte: hol gyógyult?Zalaegerszegen. Kigyógyitotta? Dr. Gráner. Erre összegyűjtötte kollegáit s rámutatott: íme, nézzetek, vidéken volt ez a szép műtét! — írhattam volna címül ezt: A zalaegerszegi orvosok jó hire. A másik mozzanat ugyancsak páratlan. Most nem részletezem, csak megemlítem szárazon, hogy dr. Balds Béldné, főispánná végzi ezt a páratlan, szingulárisz munkát, ide s tova immár egy esztendeje, hogy naponként, állandóan, reggeltől estig főnöki mivoltában fölügyel erre a tekintélyes kórházra, fölügyel közvetlen személyesen, sőt legtöbb dolgot személyesen közvetlenül végez is, a kenyérdarabok szeleteléséig. Mindezeket ne felejtsük el szegény katonagyermekeink nevében. ,
