Magyar Paizs, 1915 (16. évfolyam, 1-50. szám)
1915-08-26 / 34. szám
XVI. év Zalaegerszeg, 1915. augusztus 26. 34. szám Előfizetési ár: Egy évre K 4'04 Fél évre K 2'04 Negyedre K 1 '04 Egyes szám 8 fillér. Hirdetések dija megegyezés szerint. Nyilttér sora 1 K Szerkesztőség és kiadóhivatal: Wlassics-u.8.sz. Szerkeszti: Z. HORVÁTH LAJOS Munkatársak: MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE LENGYEL FERENC BORBÉLY GYÖRGY laptulajdonos, kiadó. Á hiteiszöveíkszstekrőí. IV. közlemény Báró Korányi Frigyes előadásából. Arra gondoltak az intézet megalapítói, hogy lesz más pénzforrás is idővel, ami megerősitésünkhöz hozzá fog járulni s ez a központi kötvények eladása lett volna. E téren, sajnos, egy kis csalódás ért bennünket. A regálemegváltási törvény kimondotta az elvet, hogy a községek tulajdonában levő regálemegváltási kötvények — több, mint 100 millió értékben! — a hitelszövetkezeti ügy céljaira fordítandók. Intézményünk nem látott azokból egy fillért sem! Az 1898. évi XXIII. t.-cikk kimondta az elvet, hogy a községek, alapok, alapítványok, hitbizo- mányok pénzei a mi kötvényeinkben elhelyezhetők. S a törvényhozás gondoskodott róla, hogy kötvényeink bonitása elsőrendű legyen. Kormánybiztos felügyeletének vetette alá kötvényeinket, 10 százalékos biztosítéki alapot létesített, rendes üzletrészeink ötszörös felelősségével, engedményező szövetkezeteink vagyonával s mindezek mellett az adós vagyonával, az adós elleni törvényes elsőbbségi jogokkal biztositotía kötvényeinket. Majdnem hiába! Tizenöt év alatt alig tudtunk több kötvényt elhelyezni, mint 30 milliót, mialatt nem állami jellegű intézetek, magántársulatok, amelyeknél nincs állami felügyelet, nincs meg a mi morális hátterünk, nincsenek ekkora, sokszoros biztosítékok: százmilliókat tudtak eladni kötvényekből. A községek vagyonából, az állami alapokból és egyéb közpénzekből vajmi kevés van kötvényeinkbe elhelyezve. A kötvénypiacon pedig szinte ismeretlenek maradtak ezek a kötvények. Miért van ez? Mert izoláltan állunk a tőkepiacon. Félreesünk a nagytőkétől, melyhez igen nehéz hozzáférkőzni. A többi nagy pénzintézet állandó üzleti összeköttetésben áll a tőkepénzesekkel, de a külfölddel is, amely a legnagyobb vásárlója zálogleveleinknek. Ezek a pénzintézetek saját papírjaik eladásával foglalkoznak és semmi hajlandóságot sem mutattak az Országos Központi Hitelszövetkezetnek szolgálatot tenni e téren. Azt kell kívánnunk tehát, hogy a nehézséget elhárítva utunkból, intézményünk kötvényeinek eladása elsősorban az állam által mozdit- tassék elő. Hol van hát a törvényhozás által kilátásba helyezett óriási támogatás a községek százmilliós regáletőkéivel, hol maradtak az alapok, az alapítványok s egyéb közpénzek, amelyeket maga a törvény csillogtatott előttünk reménykeltőén? Papiroson maradt mindez! — IV. A betét. — Tőkekamatadó.— Egy további tőkeforrásunk lenne a betét. Tudjuk, hogy ez kétélű fegyver, amelyet rendkívül óvatosan kell kezelni. A betétet a betevők bármikor visszakérhetik, tehát gondoskodni kell, hogy úgy legyen kihelyezve, hogy bármikor rendelkezésre álljon. Ez a kellő mobilitás meglenne intézetünknél, mert hiszen például csak a köte- lezvénykölcsönöknél, hol legkönnyebb ellenőrizni, látjuk, hogy az általunk kihelyezett 190 millióból eddig 94 millió folyt vissza, pedig e kölcsönök nagy része 50 éves, de azok legrövidebb törlesztési ideje is 5—15 év. Emellett váltótárcánk 55 millióra rúg, amelyből 4—5 millió van csak visszleszámitolva. Ilyen természetű üzletkör mellett s olyan intézményről lévén szó, amely közvetlen állami felügyelet alatt áll, szinte csodálatos, hogy az intézet nem foglalkozik takarékbetéti üzlettel az általánosan szokásos alakban, éppen nálunk, ahol bárki, akinek eszébe jut és aki kitesz egy táblát, amelyen az áll: „banküzlet“, vígan fogadhat el takarékbetéteket. Biz’ ez úgy van. A sarki szatócs pár ezer koronával alapíthat „takarékpénztár“-at és nem szólhat ellene senki. Ennek az országos intézetnek azonban nem lehetett takarékbetéteket elfogadnia, mert az alapításkor más vélt érdekek ellenzése győzött. A folyószámlabetéti üzlet lassan-lassan fejlődik. De valami sokat nem is várhatunk tőle. Tudjuk, hogy a folyószámlabetét a kisemberek körében nem tud meggyökeresedni. Persze az alapítók azt remélték, hogy a gyámpénzek sok száz millióiból, a közalapokból s más közpénzekből fognak hálunk elhelyezni nagy összegeket céljainkért lelkesedő hatóságok. Lassan-lassan talán célt érünk majd, — ha a hatóságok jobban megismerik céljainkat. De egyelőre — tisztelet a kivételeknek — a közpénzek elhelyezésénél is többet nyom a latba egy-egy befolyásos úí kiváilsaga, mint egy országos intézet és 700.000 kisgazda s iparos komoly érdeke. De hiszen maguk testvérintézményeink, a közérdekű s agrárjellegű intézmények kevés kivétellel nem minket, hanem kevesebb kamatot is fizető, amúgy is gazdag bankokat támogatnak betéteikkel. A postatakarékpénztár is csak vagy egy éve kezdett nálunk elhelyezni egy morzsát a nagy bankoknál elhelyezett 20—30 millióhoz képest. De a kezdet megtörtént s remélnünk lehet, hogy e tekintetben változás fog beállani. Mint pénzforrás jöhet figyelembe az Országos Központi Hitelszövetkezetnél a visszleszámitolás is. Más jellegű intézeteknél a visszleszámitolási hitelt inkább csak mint időleges kisegítő eszközt szabad tekinteni, ha átmenetileg nagyobb igények támadnak az intézet iránt. Az Országos Központi Hitelszövetkezet föladata azonban egészen különleges. Föladata, hogy a kisember váltója utján a lehető legrövidebb utón vehesse igénybe a legolcsóbb pénzforrást. A kisember nem mehet közvetlenül az Osztrák-Magyar Bankhoz. De az Országos Központi Hitelszövetkezet szervezete, mint ilyen, mehet. Akármit eszelünk is ki, hogy szaporítsuk saját pénzeinket, sohasem lehet annyi pénzünk, hogy a kisgazdák egész váltóhitelszükségletét olcsó kamat mellett, saját pénzeinkből elégíthessük ki. Egy régi követelmény egyébként az, hogy az Osztrák-Magyar Bank olcsó pénzét fordítsa bővebben a kisgazdák támogatására. A bank nem is húzódott ettől, sőt tapasztaljuk, hogy intézetünk iránt éppen e törekvés folytán igazán nemcsak előzékenységgel, hanem messzemenő, bátorító jóindulattal viseltetik. Csakhogy alapelveinél fogva mégis csak az alap- tőkénkhez irányított hitelt nyújthat. Már pedig, mint mondtam, alaptőkénk ma már nevetségen csekély az intézmény fejlettségéhez képest. És éppen ez is egyik oka, hogy alaptőkénk tetemes emelését kell mindenáron elérnünk, mert akkor az Osztrák-Magyar Bank olcsó pénze nagy arányban juthat közvetítésünkkel a kisgazdához. Hiszen nagy pénzintézeteink is barátságos jóindulattal állanak rendelkezésünkre e tekintetben. De az általuk kezelt tőkék természete más, mint amire nekünk: van szükségünk és nem is lehet kívánni, hogy olyan olcsó visszleszámitolási s olyan állandóat nyújtsanak, amilyenre nekünk van szükségünk. De nemcsak az átgondolt hitelpolitika, hanem az egyszerű józan ész is azt kívánja, hogy ha már az ország egy nagy hitelszervezetet alkotott a kisemberek részére, az ne legyen kénytelen házalni hitelszükségleteivel, hanem kapcsolódjék be minden közvetítő nélkül a jegybank hitelforrásába, különösen, ha erre maga a jegybank készséggel hajlandó és ha ez minden banktárgyalásnál hangoztatott közkivánalmaknak megfelel. Föl kell említenem még a pénzkiegyen- lités nehézségeit is. Olyan országos központi intézménynek ugyanis, amilyen az Országos Központi Hitelszövetkezet, az volna a föladata, hogy kiegyenlitőszerv legyen a hitelszövetkezetek pénzforgalmában, vagyis hogy az egyes szövetkezeteknél időnként előálló fölöslegeket fölszivja s oda irányítsa, ahol pénzszükséglet mutatkozik. Az egész szervezet egy egységes hitelszervezet, amelynek központja nem egy idegen, különálló intézmény, hanem csak beletartozó, öncéllal nem biró sarokpontja az egésznek. Nos, nálunk ez az egészséges pénzkiegyenlitési ténykedés meg van bénítva az által, hogy a szövetkezetnek betétei után 10 százalék tőkekamatadót kell fizetnie s ha fölös pénzeit felküldi a központba, ott ugyanaz a pénz ismét 10 százalékos tőkekamatadóval rovatik meg. A fölös betét tehát 20 százalék adóval van megterhelve, mig a szervezet ama részébe jut, ahol hasznát vesszük. Az a 28 millió szövetkezeti betét, amely szervezetünkben ma áll rendelkezésre a központon keresztül, mintegy 280.000 korona tőkekamatadóval van megróva! Mily kevés támogatás ezzel szemben a törvény által intézetünknek a vállalati adó alól megadott mentesség, mert hiszen a vállalati adó a pótlékokkal együtt nem érné el a 60.000 koronát sem. (Folytatása következik.) Mikro! nem szabad elfelejtkeznünk? Nem szabad elfelejtkeznünk a zalaegerszegi Vörös-Kereszt kórházról, a gimnáziumban elhelyezett osztályáról; nem szabad elfelejtkeznünk általában a hadsegélyzö bizottság működéseiről és nem szabad elfelejtkeznünk nekünk zalaegerszegieknek a Paslek Lajos indítványáról s az ő letett alapítványáról: nem szabad elfelejtkeznünk a zalaegerszegi hősök emlékéről A Ludovika akadémián Ö felsége születése napján 140 uj hadnagyot neveztek ki. Ezek között találjuk Csák Sziláráot, — ki még tavaly érettségizett, — Csák Károly főügyész fiát.
