Magyar Paizs, 1913 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1913-03-20 / 12. szám
XIV. év . Zal«»gi>r«ng, 19 13. márcz ius 20 . 12. szám 1 1 — m - MAGYAR PAI7Q = trrfr |||fl,9 | ff 11 I níLÜ » ry -r-j- '.in. -T- _ J / LBNGTblL F'flBHNCZ 8 Ee rke Ö Bti ZL iiOai'-V-a-btL Lajos MunkBtir Sak:( 23 O K B É J_: "2" G-YŐRQ y lap o ajdonos. MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE (V. L.) Az Istenember földi, nehéz küldetése véget ért. Mikor húsvét vasárnapján megkondulnak az ünnepi harangok: ez már ennek az égi küldetésnek az apotheozisa. Sok igazsággal mondja a franczia költő, hogy a világtörténelemnek legnagyobb eseménye Jézusnak a földre való jövetele. Uj világnézetet teremtett az ő uj szereteten alapuló vallása. A római impérium akkor élte világhatalmát s ezt a hatalmas birodalmat is, minden üldözés ellenére, áthatotta a keresztény vallás, áthatotta az uj szellem: Jézus vallása. A feltámadás ünnepe is hatalmas szimbóluma annak az igazságnak, hogy az eszmét megölni nem lehet. Követ hengerítettek koporsójára, őröket állítottak melléje és mégis feltámadott; feltámadott, mint ahogy az eszme feltör koporsójából és pget kér. Nagy eszmék, nagy gondolatok hatották át az emberiséget azon a néhány ezredéven át, melyet a történelmi idők távlatán képesek vagyunk áttekinteni. Mennyi eszme indult meg világhódító útra nagy népszerűség közepette és mennyit elfujt már a vál-, takozó korszellem, legtöbbjét örökre. Jézus vallása azonban folytonosan hódit és minden korszellem divatának nagy hullámveréseit szilárdan kiállja. Kétségkívül igaz az, hogy A piros csizma. Irta: Pakots József. I. Ids apám, ne vijye el a tordai vásárra azt a piros csizmát. Pünkösd napjára ide gyün a püspök, jaj de szeretnék benne bérmálni! — Nem lehet Kalári lányom. Kell a pénz. Az anyád szemfedőjét sem fizettem még ki a gyolcsos tótnak. Aztán gjüjteni kell a keresztre is. A szeniczei kőfaragó furton-furt dolgozik rajtaUjholdra kész lesz s akkorra ki kell fizetni az első rátát is. — Hajh! a Kalári leányzó sóhajtott igy, aztán magadással tette hozzá: — Igaza van kiednek, ids apám! Nagypál Estánnak, a tordátvölgyi csizmadiának kezében szaporán járt a dikics, vagdosta, szabdalta a piros szattyánböröket, a fényes koidovánokat, amelyekből apró ezerránczu csizmák készültek. Egy hét múlva volt a tordai vásár, három láda csizmát akart odavinni Nagypál Están. A három láda csizma között ott lesz a legszebbb piros csizma is, az, amelyikben nem fog a püspök elé járulni Nagypál Están leánya a szép Kalári. a mai kételkedő, minden tekintélyt lerombolni akaró és materialis kor visel a látható intézmény: a keresztény vallás ellen legádázabb harczot. Még a franczia forradalom hitközönve és észvallása se volt oly gyilkos. És mégis mit látunk? Azt látjuk, hogy Jézus egyháza sziklaszilárdan áll és uj híveket hódit meg az őt világrészen. S ki tagadná, hogy ma a huszadik század elején az öt világrész Isten hajlékában több harang hivja húsvéti imára áhítatos közönségét, mint valaha. Hinnünk kell Jézusnak isteni küldetésében, mikor fenséges tanításának ezt az egyetemes és évezredekre szóló sikerét látjuk. És valóban oly gyarlók, olyan erőtlenek és a természet fenséges rendszerében olyan kis férgek vagyunk mi, nagyratörő emberek, hogy valóban nem lehetünk el hit nélkül. Ezt a mai húsvéti ünnepi napon, legjobban érezzük. Mennyire szűkségünk van az élet harczaiban, küzdelmeiben a hitre. Cselekvéseinknek ez az iránytűje s még az az ember is, kinek hite kialvóban van, húsvét harangszavára lehetetlen, hogy el ne gondolkozzék az Isten-ember földi küldetéséről, Golgotha járásáról és megdicsőüléséről. Szólnak a húsvéti harangok. Fűrösszük meg lelkünket a húsvét hangulatában. Hárítsuk el magunktól a kenyér gondjait és mossuk le kezünkről a munka salakját: legfőként lelkünket mossuk meg a gyűlölet II. Hahóha! Messze van e még a szeniczei fogadó ? — Ahajt az éren tul! Csak még a hídon kell átalvetődnünk. A csizmadiák hosszú szekérsora lassan döczögött végig a nagyenyedi országúton a vak éjszakában. Kecsedról, Tordátvölgyröl, Szentháromságfalváról kerültek össze a tordai vásáron s most lassan baktattak hazafelé, félig megürült ládákkal s megtelt bugyellárissal. Köztük volt Nagypál Están is. Ott ült a szekere tetején, a legnagyobb ládán s a vendégoldalhoz kötözött sátorfák madzagát bogozgatta, hogy szét ne hulljon. — Ejhaj! — sóhajtott fel nagybusan Nagypál Están és nehézkesen dörömbölt a nagy ládán lábaival. Üres volt a láda és mélyen kongott a Nagypái Están szórakozott rugdosásától. — Mit takál kied szomszéd ? — szólt rá szekeréről a hátul jövő Csipók András, a kecsedi czéhmester. — Elmúlt már nagypéntek. — El a! — dünnyögött Nagypál Están. — De én mégis böjtölni fogok. A legszebb piros csizma a nyakamon maradt. Remekbe készül, nyolcz pengői forintra tartottam, a kutyának se kellett. Pedig, hogy kérte tőlem a Kalári lányom. és pártoskodás, nemzetviszály kínzóitól. Különösen erre van szüksége a magyarnak. Annak tudására, hogy nagy nemzeteknek is pártoskodás és nemzeti viszály ásták meg sirját. Boldog húsvéti ünnepeket kívánunk olvasóinknak. Krisztus. Nem féltem én a Krisztust senkitől, Sok hü-hós ellenségitől. Akárhogy zug a vihar a sötétben : Fölkel a nap a maga idejében . . . — Nem féltem én Krisztust senkitől ! Örökkévaló itt a szeretet, Akárhogy gyűlölködjetek. A háborúság, bosszúság elülnek, Csak a szeretet marad egyedül meg. — Nem féltem én a Krisztust senkitől! Örök a megbocsátás, irgalom. Az igaz evangéliom Előbb utóbb úrrá lész a szivekben, S eggyé tesz édes testvér-szeretetben . . . — Nem féltem én a Krisztust senkitől! Lehet, hogy ez a nap még messze van, De megvirrad bizonyosan ! Dalom a hajnalnak pacsirta szója, Csüggeteg sziveknek vigasztalója: Ne féltsétek a Krisztust senkitől 1 Szabolcsba Mihály. Ejszen az isten akarta igy ? ö is a Kalárinak szánta. — Hogy a sátán rúgja meg, fél ez dög a fahidtól! A Zsótér szekerese káromkodott igy, aki a csizmadiák szekér sorában legelői hajtott 8 éppen az ér fahidján akart átdöczögni. A nyerge* ló azonban megkötötte magát s az Istennek sem lehetett rábírni arra, hogy a hidra lépjen. Ágaskodott kapálódzott és majd felborította a szekeret ládástól csizmadiástól. — Ez aztán a csizma szomszéd — vetette fel a szót újra Nagypál Están Csipók előtt s a saroglyába nyúlt, ahonnan egy átalvetőből előhúzta remekbe készült piros csizmát. Ezt a csizmát Nagypál Están vásár után máf be sem tette a ládába. Gondosan gyöngéden az átalvetóbe dugta, ugy se fog az több vásárt látni. Abban fog a Kalári bérmálni. — Szippantson rá, szomszéd s a fényinél nézze meg a varrását. Magam öltögettem sárga fonállal. Géppel sem lehet szebben varrni '— mondotta nagy dicsekedve. — Rablók 1 Rablók! — ordított á Zsótér szekerese egyszeribe a vak éjszakában. — Mi? Mi az 1 — riadtak íel a csizmodiák a szekereken.
