Magyar Paizs, 1913 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1913-09-11 / 37. szám

XIV. év, Zalaegemag, 1913. szeptember H« 37. szám ÍCföfUátésl ár : ém í kcr. 04 £ 7ál éwa 2 kot 04 f Nsjyeára 1 kor. 04 f 8l?sa ssáa 8 flSlér, serlcesztl ZE3Zox-^rá"bIo. Lajos Mtiti "k-atársalc Hirdetések dlj« megegyezés szeriik Nyilttér sor» 1 kor Szerkesztőség kiadóvat&i: Wlasics-ntcíi 8, Xj E! 1ST Gr FEBENCZ BOESÉLT GTÖEG 5T l»ptn íjdonos. MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE ma szi gondok. Áldást igért, bő termést a jó akaratú •embereknek a jó Isten, de mielőtt kaz&lba rakták a kereszteket, sőt — sok helyen — mielőtt a kasza gazdag rendet fogott volna, megeredtek az égnek csatornái és sok helyütt megdagadtak az erek, a folyók medrekiöntött az ár s — odalett az emberek vetése. S tizenöt vármegyének van most árvízkárosultja. Ki többet vesztett, ki kevesebbet, a nyári záporok és fergetegek azonban ártására lettek a két kézi munkásnak, a minden rendű gazdának, s bizony igen megcsökkent reménységgel nézünk az év szüretje elé. Sokra gondokkal nehezebb napok következnek. De talán a gondokkal terhesebb nap fogja soknak felnyitni a szemét arra a régi ősmagyar közmondásra: Kaparj kurta, neked is lesz. Hát igen! kaparna is a magyar, s ebben a részben nem vethető a szemére semmi. Nem dologtalan fajta a magyar faj. Szeret és tud dolgozni. Meg is fogja a dolog végét, a mint mondani szokták: ég kezében a munka. Megfogja a dolog végét, de az elejét sokszor nem inditja el. Igy a többek között, hiába vagyunk sokszor figyelmeztető szóval, hogy idejében gondoskodjék a munkásember a ma^a téli mellékjövedelméről, sokan a fülük mellett engedik el a jó tanácsot, sokan meg igazán nem is hallottak a felől harangozni, hogy az itt-ott szórványosan Ígérkező napszám mellett a gazdasági munkásoknak rendszeres téli mellékjövedelem kínálkozik télire. Miből? Valami 140 helyén az országnak, a hol gazpasági háziipari termelő szövetkezet alakult, az egész falu megmondaná, hogy milyen alkalmas, milyen helyénvaló dolog a gazdasági káziipar. Van olyan háziipari termelő szövetkezete az országnak, mely egy télen át 100—150 ezer koronát oszt ki tagjainak s van olyan gazdasági háziiparos család, a melyik 3—4 koronát a rövid téli napon gyertyagyújtásig megkeres. Hm! Ez már valami, — fogja mondani az olvasó, aki maga is két kézi munkás és télen át egy rozsdás garast se keres, hanem kényszerül szűkösen és gondok között részkeresetből élni. És mit csinálhat télen a gazdasági munkás? A mit az Isten ingyen ad: a folyók partján füzet, vizjárta helyen sást, az erdei fát, a ezirkot, a szalmát, a kukorieza csuháját mind felhasználhatja. Az neki mind pénzt ad; köthet söprüt, szőlő, gyümölcs, kenyér, ruhakosarakat, esinálhat párszáritót, szakajtót; eszkábálhat taligakereket, kasza, kapa nyelet, még abroncsot is csinálhat a háziiparos magyar, köt kefít, sokszor különbet mint olyik kefekötő. Mindezekre azt mondja az ellenvetés: Tud is ahhoz a magyar? Nem kapálás nem kaszálás az! mi pedig azt mondjuk, hogy nincs ügyesebb népe a világnak a magyarnál. Már 80.000 magyar háziiparos van az országban, aki nem gubbaszkodik a sutban télen át, hanem háziiparoskodik, És nemcsak a kenyerét, a sót keresi meg, sőt inkább a zsirt és ez adja az eledelünket. Van e módja bármely falu népének a háziipart elkezdeni? Igenis van. Minden esztendőben valami 400—500 tanitást rendeznek az országban. Csak olyan helyeken rendezik ezeket a háziipari tanításokat, ahol a nép érdeklődése biztosit felőle, hogy nem esik az ország költsége hiába. Mert ezeket a házziipari tanításokat az ország, helyesebben az ország költségvetéséből, a földmivelésügyi miniszter rendezi. Ha tehát a sorokat olyan lelkes ember olvassa, akinek van szive községének, városának, gazdasági munkásnépén segiteni és neki idősorán télire bőséges és számottevő keresetet biztosítani, annak e sorok elolvastára az legyen az első teendője, hogy írja össze azokat a gazdasági munkásokat, akiknek kedvük van a háziiparnak valamely ágát megtanulni. Ha 20—30 ilyen derék munkásember akad, a többi már gyerekjáték. Akkor jelentse be a község munsásnépének szándékát vagy a megyebeli gazdasági egylethez, vagy a megyebeli gazdasági felügyelőhöz, de megteheti azt is, hogy egyenesen Dr. Adler-Rácz József miniszteri tanácsosnak, háziipari megbízottnak irnak s egyszerű levélben illendően felkérik, hogy az ő községükbe küldjön tanítómestert. A községi képviselőtestületnek meg legyen annyi áldozatkészsége, hogy a jelentkező háziiparosoknak adjon helyiséget, fűtést, világítást addig a pár hétig, a meddig a tanítás tart. Legfeljebb két hónap alatt a földmivelésügyi minisztérium kiküldött háziipari tanítója ugy megtanítja az illetőket valamely alkalmas háziiparra, hogy öröm lesz nézni a munkájokat. Néhány év múlva pedig a mustármagból terebélyes fa lesz: ez pedig a háziipari termelő szövetkezet, a mikor a tagok rendes megrendelésre dolgoznak, háziiparukban ügyességre, gyorsaságra tesznek szert. Pénz áll a házhoz, az eddigi szűkös napok helyett jókedv, nyugodt folyású napok; a falu jóléte és népének megelégedése. Egyelőre nem is kell hozzá más, csak husz ilyen jószándéku ember. De lesz e h?t ennyi, aki a maga boldogulására az ajánlott jó uton megindul? . . . Voltaképen elég lenne egy is, aki a többit lelkesíteni tudná. V. L. A zalai tanítótestület közgyűlése. Szomorú kép. A megyei, úgynevezett általános tanítótestület évenként egyszer szokott közgyűlést tartani különböző helyeken, A közigazgatási központon, Zalaegerszegen régi idők óta most itt tartotta meg ez a tekintélyes nagy testület a közgyűlését. Ez az év egyúttal a testület fennállásának emlékezetes 40 ik éve. Joggal várhattuk, hogy bővebb ünnepségek keretében foják megtartani. Szellemileg, vagyis az érdemleges dolgoknak a tartalma szerint ünnepélyes, szép és gazdag is volt. Megvolt tisztán a hivatalos gyűlés. Foglalkoztak itt tisztán a tanügyi kérdésekkel s evvel szétoszoltak. Hazament kiki a maga helyére. De mint ilyen ritka nagy esetben szokás, nem rendeztek semminemű emlékezetesebb ünnepélyt ; még egy közös ebéd, egy közös vacsora sem volt. Itt-ott kettesével, hármasával megittak egy-egy pohár sört a pörkölt mellett s hazamentek. Ilyen tanügyi gyűlésekre a kormány már 80 évvel ezelőtt is kiutalt személyenkint 1—1 forintot napi költségekre. Ugyanezt a két koronát ma is megadja. Régen talán elég is volt a szegény embernek, de most már az utazásra, éji szállás fogadásra, felolvasó ünnepélyekre és bálra, meg bankettezésekre igazán nem elég ez a két korona az évi 4—5 száz forinttal díjazott családos tisztviselőnek, még ha csak tanitó is az. Ez a mosódik megjegyzés az anyagiakra tartozik. A harmadik megjsgyzés erkölcs, s ez abból áll, hogy ezen a naggyülésen tanügyi embereken kivül a közönség köréből még pletykás kíváncsiságból sem lehetett kettőnél többet látni. Hát ez a fönséges lelkesités csakugyan az egekig emeli a tanítóban a nemes dicsvágyat s hivatásában buzgón sarkalja, hogy értelmes hadsereget neveljen a muszka elleD, mint a franczia ellen a porosz tanitó, akiket minduntalan idéz a közönség jó mintaképül. A tanitó testületet üdvözlöknek a sorozata. Fü

7öp József városi főjegyző, helyettes polgár-