Magyar Paizs, 1913 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1913-09-11 / 37. szám

MAGYAR PAIZS 19-13-. szeptember 11. mester a gyűlésen megjelent s Zalaegerszeg város nevében fogadta és üdvözölte az elnököt s a vezetése alatt levő tekintélyes testületet. A ; többi testületeknek, hivataloknak, hatóságoknak, j s kulturális egyesületeknek üdvözlése a következő : t # Br. Eötvös J. Néhai Dr. Iiuzsicska Kálmán emlékezete, AZ uj tanfelügyelő beköszönt. Szalag Sándor nagykanizsai igazgató tanitó, a testület elnöke üdvözli a tagokat, megnyitja a gyűlést s evvel kapcsolatban a tanítók első legnagyobb vezérének Br. Eötvös Józsefnek születése 100. évfordu'ója alkalmával szép beszédben méltatja Eötvös érdemeit, nagy szellemét. Megemlékezik az elhunyt és eltávozott tagokrób köztök néhai Dr. Ruzsicska Kálmán tanfelügyelőről, akiről meleg szivvel, irói lendülettel meg is irta az emlékbeszédet s ezt a gyűlés előtt Szalay Sámuel zalaegerszegi tanitó olvasta fel. Jelen van a gyűlésen Szirmai Miksa uj tanfelügyelő Dr. Szalay Pál segédtanfelügyelövel. Szirmai üdvözlő beszédben mutatkozik be a megyei tanítóságnak. Nagy feladatra vállalkozott —úgymond — e nagy megyének a tanügyi élén, de nehezebb viszonyok között is volt már a nemzetiségiektől lakott keleti hegyek között. Ő vérbeli tanitó s személyileg is jóakarója, barátja a tanítóságnak, de mindig csak az igazság és méltányosság határán belől. Kik parancsolnak a tanítónak ? Itt van Budapestről Simon Lajos, derék lelkes ifjú tanitó, az országos tanítóság központi bizottságának titkára. Üdvözli a zalai tanítókat, szervezkedésre és összetartásra hivja fel, mert másban — úgymond — nem lehet, bizni. Avagy kiket látunk itt rokouszenvezőket, avagy bár érdeklődőket is? (A fenti fehér lap mutatja Sz.) Sem testületek, sem személyek nem tartják méltónak, hogy egy jó napot köszönjenek nekünk, de ha parancsolni kell, parancsol a tanítónak a miniszteren kivül és a tanfelügyelöségeken kivül a közigazgatás, az alispán, főispán, szolgabíró, jegyző, falusbiró, iskolafelügyelő, bocskoros gondnok, sőt még a bakter is rúghat egyet rajta. — Hogy ez a beszéd találó volt, a taps bizonyította Munka iskola. Modern iskola czimen Brauner Lajos csáktornyai igazgató-tanító tartott igen okos, tartalmas elöadést arról, h)gy nem tudományt kell tanítani, hanem munkát, legalább is ezt nagyobb mértékben. Hiszen a mai gyakorlati élet már megkezdte ezt az irányt s nógatja az iskolát is, hogy alakuljon egy kissé, ne maradjon a régi scholasticismusban, keveset érő elméletével, szoba tudományával. Értékes fejtegetése magas színvonalon áll. Zalaegerszegen — sajnos — nem vagyunk berendezkedve a gyorsírászatra s Braunernek nagy hibája az, hogy ellentmondásban van önmagával. Gazdag értekezésének a tartalmát terjeszteni óhajtja, mert hiszen igen szépen előadta, elmondotta, de a világosságot mégis véka alatt akarja tartani, mert nyomtatásban nem hajlandó terjeszteni. Pedig ez kár. „Kalapom szememre vágom . . ." Hackl Napoleon Lajos lelkesíti a magyarokat, hogy szeressék a magyar nótát. Rendkívül fontos és nagyértékü intézkedése a magas kormánynak az, hogy egyes képzett emberek apostolként járjanak szét az országban s egyes elmaradt tudomány ágakat, ipart, művészetet stb. tanítsanak, alapozzanak, s igy fejleszszék a nemzeti műveltséget és a közvagyonosodást stb. Ilyenek a gazdasági szakelőadók, iparffclügyelők, házi iparfejlesztők stb. Igy jár az országban Hackl Napoleon Lajos is, az ének és zene oktatásnak országos szakfelügyelője. Ebben a hivatásában tartott itt e közgyűlésen is előadást az ének tanításról. Tehát az éneket tanítóknak szól. Természetesen igen képzett ember fóleg a zene terén. Kellemes hangja vau; az elméletben is jártas, orvosilag, fi/.iologiailag. Órák hosszán át szeretettel beszél a tárgyáról. Az éneket is induktive kell tanítani : könyüről a nehézre, közeliről a távolira, ismertről az ismeretlenre lépve. Megmagyarázza, hogyan kell felébreszteni a halló érzéket; hogyan kell ápolni és fentartani az idegeket, hogy a hang rekedt, recsegő ne legyen soha. Az alapozásnál sokat kell időzni. A trillákat együtt énekli vele a gyülekezet. Előbb sokáig csak hangokat s nem mindjárt a Szózatot és Himnuszt kell énekeltetni. A melyik tanitó nem veszi föl azt a gyermeket, amelyiknek rosz hangja van, az a tanitó nem tanit, csak foglalkozik. E'őadása sorá í felemlíti, hogy a magyar mostanság nem igen dalol. S ennek az az oka, hogy a nyomorúság nem szeret dalolni. Igaza van. Vigad a magyar örömében, bujában, de a nyomorúságban nem. S ha énekel is, nincs köszönet benne. Idegen ribi-rougy férczelményeket énekel, kuplékat, operettet s nem a gazdag érzelmű jó magyar nótákat. A falusi korcsmában a parasztlegény is a Bob herczeget énekli már. Da a jobb fajta Bob herczeghez képest is micsoda utolérhetetlen felséges hang van ezekben a magyar dalokban: Beszegődtem Tarnóczára bojtárnak, vagy: Végig mentem az ormódi temetőn, vagy: Juhász legény, szegény juhász legény, vagy : Kalapom szememre vágom'. Hát ebben is igaza van. A magyarlegény immár szégyenli a paraszt nótát. Szebb a Bob herczeg. Immár párizsi ember lett a magyar legény, aki Szabolcska szerint nem tudja megérteni, mi van azon sirni való, hogy a ménes ott legelget a kondorosí csárda mellett. Vájjon ki az oka, s mi. az oka ennek az elfajulásnak ? Felhívja végül Hackl Napoleon a közönség figyelmét s kéri, hogy szeressék, ápolják, terjesszék a magyar nótát, mert nincs ennél szebb a világon. Kalapom szememre vágom. Szerettem volna felugrani, hogy Hackl Napoleon urat össze vissza öleljem és agyon csókoljam. Szeretni lehet azi, aki dalol, de százszorta jobban szeretni kell azt, aki a magyar nótát énekli, szereti és terjeszti. De még ennél is nagyobb mértékben méltó Hackl ur a mi szeretetünkre és köszönetünkre azért, mert hiszen ö nem is született magyar ember, ő »sováb« ember, lehet ezt onnan ís tudni, hogy a beszédjében egy kissé kocsint. De, mondom, ez ezerszeres érdeme neki. Egy szomorú dolog van csupán ebben a históriában. Milyen messziről kellett ide jönnie Hackl urnák, hogy bejárja a magyar Alföldet s megtanítson minket a nótára, hogy : Jó földben terem a buza. Eszembe jut Dr. Flóris Áron orvos és tanár. Több tizeden át irja, hirdeti, hogy milyen utonmódon lehet útját vágni a tüdővésznek, s más betegségeknek. Nem igen hederitenek rá. Kétszáz esztendő múlva el fog jönni ide Helgoland szigetéről Rüsztov Jugurtha Ádám. Előadást tart az orvosságokról. Thü! az áldóját! Hogy ezt mi nem tudtuk eddig. Nosza kinevezünk kormánybiztosnak m. tanácsosi ranggal és fizetéssel, szabad utazással stb, menj szerteszét az országban, mint egy próféta, világosítsd fel a magyar népet, hogy milyen hasznos portéka a bodzafavirág, mindenki ebből csináljon herba teát s igya ezt. Büsztov akkor már olvasandotta a Flóris könyvit, de a magyarok sohasem hallották ennek a hirét. Ugyaucsak Flóris Áron tanítja és hirdeti, hogy egyenesen a természetből kell egyszerűen, gyorsan rajzoltatni a gyermekekkel, eredeti magyar művészeti vonalakkal, AZ ősi magyar karakter védése mellett kenyérkereseti iigy is ez, tehát közgazdasági. Még nagyobb mértékben ilyen az előbb emiitett orvosi reczeptje. Meg is kezdte a körutat. De a miniszter nem engedi tovább menni. Azt mondják rá, hogy Flóris tulbuzgó ideális, nem reális s több efféle. — Kétszázesztendó múlva ide fog jönni SchlesswigHolsteinból Dienstl Hannibál Ábrahám s előadást tart. a magyarok művészetéről. — Fene fura! orditandják ezt majd utódaink, hogy mi ezt sohasem hallottuk. S Dienstl ur a magyar művészet föfelügyelöjeként és első apostolaként fogja bejárni Magyarországot s tanítani fogja a — Dr. Flóris hamvbáól nőtt tulipántnak a rajzolását. Menjünk tovább. Óvoda. Hűli Cíeczilia csáktornyai óvónő felolvasást tartott arról, hogy egyesületté szervezkedjenek. Nem nagyzási viszketegség nógatja erre, hanem a mai kor szelleme. Az ovónök egyesületét megalakították s elnök lett Hűli Czeczilía. Soron volt még Németh Jenő zalaszentmihályi igazgató-tanítónak előadása az Eötvös-alapról, de ezt az idő eltelte miatt a jövő gyűlésre halasztották. Egy pár kebii ügyet rövidesen elintéziek s eloszoltak. Látó. G.vüjtsiik a czéhemlékeket. Vidéki múzeumainknak egyik legfontosabb, leghálásabb föladata a czéhemlékek összegyűjtése és megmentése. Tudjuk, hogy a régi mesteremberek szakmák vagy rokonszakmák szerint czéhekbe társultak, amelyeknek kebelében, önkormányzati jog'ukkal, maguk intézték el az ügyeiket. A czéhek a magyarságnak az önkormányzat iránt való szeretetéről tesznek tanúbizonyságot. A czéheknek, tagjaik fölött közhatóságot képeztek, bíráskodási joguk volt. A magyar nemzet különböző társadalmi érdekeltségének mindig volt arra gondja, hogy fölötte ne központosított hatalom bíráskodjék. A czéhek életének bármilyen sok naívsága és visszaélése volt is, azt el kell ismernünk, hogy a magyar nemzet önállásí törekvésének erős támasztékai voltak. A czéheknek gazdasági, vallási és bíráskodási életök több tipikus tárgyat teremtett, amelyek elpusztulnak, ha a muzeumok nem sietnek a megmentésükre. Minden czéhnek volt ugyanis czéhládája. Ennek egyik kulcsát az atyamester, a másikat pedig a czéh valamelyik elüljárőja őrizte. A ládák rendszerint remekbe készült ipari munkák. Az élőoldalukon az illető mesterség jellegzetes tárgyait látjuk kifaragva, vagy berakott munkával való ábrázolásban. Igy például a csízmadia-czéh ládáján csizmát és bőrvágó késeket, a szabókén ollót, a takácsokén vetélőfát látunk. Igen sok láda nagyértékü alkotás, amely a mai iparművészetnek is becsületére válnék. A ládában őrizték a czéh pénzét. Ennek részére sokszor elmés kis tartályokat készítettek. Keszthelyen pl. a csízmadia-czéh ládájában egy finom kidolgozású félarasztos csizmácskát találtam. Ez volt a bugyellárisuk. A ládában őrizték a czéh úgynevezett artikulusait, alapszabályait. Kultúrtörténeti szempontból ezeknek van a legnagyobb becsök a czéh