Magyar Paizs, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1912-12-19 / 51. szám

4 magyar PAIZS 1912. deozember 19. viselőházból. Kovács Gyula is ellenzéki képviselő. Nem tudta elviselni ezt az állapotot s el akarta pusztítani gróf Tiszát is s önmagát is. A buda­pesti esküdtszéki főtárgyalás e hó 16-án és 17-én ült törvényt felettel Igen érdekes volt, országo­san felkeltette az izgalmas várakozást. Jellemző esetként felemlítendő, hogy a tanuk között pl. Polónyi Géza ügyvéd orsg. képviselő, volt minisz­ter, arra a kérdésre, hogy szereti-e Tisza Ist­vánt, azt felelte, hogy ő szerinte, gróf Tisza Ist­ván az országra nézve nagy katasztrófa. Az es­küdtszéki főtárgyalás Kovács Gyulát teljesen fel­mentette, vagyis nem mondotta bűnösnek, amiért többször Gróf Tisza Istvánra lőtt. LukáCB bej előadása. Boncodföldi Lukács Bódog bej, akit a sors és saját nyugtalan, kutató természete «Göcsejország» székhelyéről, Zalaeger­szegről Ázsiába vándorolni kényszeritett. melynek különböző helyein 25 esztendőt töltött el, — hétfőn és szerdán este Pápán az ev. tanácste­remben, csütörtökön pedig az ipartestületben rendkívül érdekes, népies modorú természettu dományi előadást tartott a világosságtól, anna'c az emberi és növényi életben fontos szerepéről. A világosságot és hideget mint ható, cselekvő energiát, a sötétséget és meloget, mint tétlen ségre hangoló szenvedő energiát állította be előadása központjába, s felállított tézisét meg­győző okfejtésekkel, az életből vett példákkal kisérte. Egész életünk, egészségünk a világosság (== mozgás) és sötétség (= tétlenség; hatásának van alávetve, s ha életkörülményeink, foglalko­zásaink megfosztanak bennünket a világosságtól (sötét lakások, műhelyek), szervezetünk szilárd­sága megszűnik, tüdőnk elveszti rugékonyságát s alkalmassá válik a baktériumok megfészkelé­sére. A vándor czigányok között nagy ritkaság a tüdővész, de ha esetleg hosszabb ideig rab­ságra jutnak, sötét czellájukban csakhamar a tuberkulózis áldozatai lesznek, ép igy a sivatag vadjai is, ha a szabad természet világosságából az állatkertek homályos ketreczeibe kerülnek. A világosság az élet, a szabadság, — a sötétség a halál. —' Nagy figyelemmel hallgatott s gyakori helyeslésektől kisért előadása közben bemutatott egy kis világossagmérö műszert, melyet ő kons­truált. s amel> Magyarország területére már szabadalmat is nyert. Az elmés szerkezetű kis műszer lehet, hogy alapul szolgál egy tökéletes világosságmérő megalkotására, s nagy hasznára válhat az emberiségnek. — Lukács bej vasárnap a Munkás Otthon estélyén, a régi Jókai-körben tart előadást. — Lukács Bódog egyébiránt műszaki épitő és szobrász. O'áhországban és Oroszország­ban munkájával vagyonra tett szert, de a mult években, mikor ott a zsidókat üldözték, egyúttal minden idegent is üldöztek, honfitársunknak is menekülni kellett feleségével és két leányával. Vagyonát elprédálták, ingatlanait ott kellett hagy­nia. Csupaszon jött haza szegény. Pesten sem talált alkalmazást. Kiment Törökországba, ahol most szintén rossz csillagok járnak. A Balatontsvi Gőzhajózási R T. a hirtelen beállott téli időjárás következtében mind a sze­mély, mind a teherszállítást az összes állomások között f. hó 7-én végleg beszüntette. Haroz a divat ellen. Carrie Chapman Catt asszony, az amerikai suffragettek vezetője, har­czot üzent a divatnak és felszólítást intézett híve­ihez. hogy égessék el kalapjaikat, tépjék szót a fűzőiket és szoknya helyett viseljenek nadrá­got, mert itt a legfőbb ideje, hogy az amerikai nő megszabadítsa magát a divat méltatlan rab­szolgasága alól, hiszen e tekintetben a régi Kína is megelőzte már a modern Amerikát. A suffra­gettek lelkesedése a nadrág iránt a messze Keletről származik, ahol az ég leányai szoknyák helyett nadrágokat viselnek, mert az a legegész­ségesebb, legkényelmesebb és egyszersmind leg­müvésziebb viselet a nő részére. De a hadjárat nemcsak a szoknyák, hanem mindenekelőtt a kalapok ellen indult meg. «Bizonyitsuk be önál­lóságunkat a divattal az által is, hogy azt a pénzt, amit eddig kalapokra, díszítésekre stb. pazarol­tunk, fordítsuk a női szavazati jog érdekében megindított mozgalmunkra, mert ezáltal kimond­hatatlan jót teszünk a világnak és nemünknek.)) (A nadrágot el is engednők nekik, csupán azokat az 50 koronás nagy kalapokat cserélnék ki két koronással.) üj izzólámpa. A villamos izzólámpákkal szem­ben tanúsított egyik főfeltétel az, hogy a lámpák ugy állandó fényerősség, mint tartósság tekinte­tében, a lehető legmesszebbmenő kívánalmaknak megfeleljenek. E mellett azonban az áramfogyasz­tás ugyancsak fontos tényező, amennyi ban az előbb említett előnyök mellett természetesen j azon lámpa lesz a legmegfelelőbb, mely a leg­| nagyobb árammegtakaritást mutatja fel. Ezen feltételeknek leginkább megfelel a Magyar Siemens Suckert Müvek r. t. által forgalomba hozott , Wotán-lámpa. A húzott drótszálas Wotán Iámpá­\ val elpusztíthatatlansága mellett a lehető legna­; gyobb árammegtakaritás érhető el és igy az ! mindenütt nagyszerűen alkalmazható. á földgázt magyar kinc;. A pénzügyminisz­| ter a napokban elintézte és aláirta a sármás— i torda—marosujvári földgázvezeték kiépítésére ' vonatkozó ügyiratot, amivel az Erdélyben nagy I erővel megindult gyarapítási akció a megvalósu­i lás stádiumába lépett. A vezeték hossza 78 km. j és pedig Sármástól Tordáíg 52 km., Tordától ' Marosujvárig pedig 26 km. A vezetékhez való | vascsöveket az állami vasgyárak készítik. A ve­; zetéket két vállalat, a Tordán most épülő és már fedél alatt lévő vegyészeti gyár, továbbá a • marosujvári marószódagyár építtetik állami felü j gyelet alatt. Ennek a két gyárnak a sármási j kutakból naponként 200.000 köbméter áll ren­; delkezéséra. A vezetékeket még a télen kiépítik, j ugy, hogy áprilisra vagy májusra üzemre lesz i helyezve. A pénzügyminisztériumban különféle pénzcso­; portok ős czégek föidgázkérö felterjesztései vár­í nak elintézésre. Ezek mindnyájan nagy iparválla­latok alapítását helyezik kilátásba arra az esetre, ha a kormány részükre elegendő gázt képes biztosítani. A kormány a földgázkutatási akciót nagy erő­vel folytatja. A folyó évben erre a célra már eddig is egy millió koronát költöttek el, mig a jövő évi költségvetésbe ezen a czimén 1.1 millió korona van előirányozva. Mály Sándor min. tanácsos, a bán ászati osz tály főnöke, a következőkben vázolta a földgáz­fúrások jelenlegi állását. Aktiv kutak, melyek le vannak zárv •, vagy amelyeknek lezárása folyamatban van: Knt Helység teve Mélység száma méter 2 Kissármás 301 10 » 68 11 » 80 12 » 225 13 » 108 20 » 97 21 » 220 14 Bázna 140 18 Magyarsáros 153 22 Semmeríerdő 102 Fúrás alatt álló kutak : 17 Bázna 5 — 18 Magyarsáros 115 — 25 Kiskapus 5 l/a — 26 Bázna 4 — 28 Székelykeresztur — Most ina. a fúrás Magyarugra 1282 5000 15 Mezösámson 136 7500 16 » 82 6000 Ezenkívül Kissármáson most állanak szerelés alatt a 23., 24. és 27. számú kutak. Az összes kutak tehát jelenleg mintegy más­fél millió köbméter gázt szállítanak naponként. Nyereményes sorshúzást rendez a Magyar tanítók országos szövetsége a magyarországi tanítók betegsegélyzö alapja javára 40 ezer korona értékben. A legnagyobb nyeremény 20 ezer korona. Ezenkívül nyer még 1665 szám. Egy jegy ára egy korona. A húzás ez év deczember 29-én lesz Budepesten V. Erzsébet tér 15. A palaczkok mértékhitelesitése. Mint közis­meretes, a bort- és sörttartalmazó és forgalomba kerülő palaczkoknak mértékhitelesitésének ked­vező bevezetését a kormány már 4—5 évvel ezelőtt rendelte el. Azóta életbelépett a mérték­hitelesitésröl szóló törvény is, de a korrmány mindig elhalasztotta saját rendeletének és a vonatkozó törvénynek végrehajtását. Mert végre a jövő év elején a több évi halasztás lejár és csakis az űrtartalom pontos megjelölésével ellá­tott palaczkok hozhatók forgalomba, azonban a szőlősgazdák és borkereskedők megint azt kérték a minisztertől, hogy halassza el a rendelet élet­beléptetését. Tehát se hossza — se vége a halasztásnak, igazán érthetetlen, hogy az emiitett érdekeltek miért fáznak annyira a mértékhitele­sítőn palaezkoktól. Ha az üveggyárak sohase kapnak megrendelést, hát bizony sohase fognak Gázszolgáltatás napon­ként Köbméterben 860.000 55.000 76 000 210.000 70 000 27.000 76.000 55.000 96.000 18.000 ilyen palaczkokat gyártani. Az űrmértékekre ki­adták a parancsot, hogy csakis mértékhitelesitett. alakban szabad ezeket gyártani, sőt időnként újra kell azokat hitelesíttetni. Biztosítván ezáltal a kincstárnak uj jövedelmi forrásokat. És mért ne tudja a fogyasztóközönség, hogy mennyi italt kap abban a palaczkban, de különösen a sörös­palaczkban, azt igazán nem tudjuk kinek válik hasznára. A termelőnek vagy kereskedőnek, a vendéglősnek nem, hauem valószínűleg csak a szatócsnak és a sörkereskedőnek, — de minden­esetre a fogyasztó közönségnek a rovására. minisztertől végre elvárható, írja a „Eogadó" lap, hogy ne engedjen magából tréfát űzni és hajtsa végre a törvényt és az annak alapján kibocsájtott rendeletét. Irodalom. Művészet. A »Va3ÍrnapÍ ujság« deczember 15 iki száma csupa érdekes aktuális képet közöl a szerb ha­tárról, a balkáni harcztérről, az albáui esemé­nyekről, a Lilien-kiállitásról, a konstantinápolyi patriarka temetéséről, stb. Szende Dárday Olga és Barrie regénye, Jakab Ödön, Petri Mór, Farkas Imre, Dutka Ákos, Lampérth Géza versei, Sajó Sándor novellája, Szép Ernő czikke, Schöpfin Aladár színházi czikke bőséges és mag s szín­vonalú olvasni valót adnak. Egyébb közlemények: Csernoch János, az uj herczegprimis és közéle­tünk egyéb aktuális embereinek arczképe, czikk a kémkedésről háború idején s a rendes heti rovatok: Irodalom és művészet, sakkjáték, stb. — A Vasárnapi Újság előfizetési ára negyegévre öt korona, a Világkrónikával együtt hat korona. Megrendelhető* a Vasárnapi Újság kiadóhivatalá­ban (Budapest, IV., Egyetem-utcza 4.) Ugyanitt megrendelhető a Képes Néphp, a hgolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre két korona negyven fillér. Karacsonyi köszöntés. Ma már alig vau más-* ról szó a gyermekszobákban, mint a karácsony­ról, de a szülőknek is mind csak a nagy ünnep gondjaiban fő a fejük. Elébe harangoz a kará­csonznak Sebők Zsigmon és Benedek Elek képes gyermek-lapja, a Jó Pajtás is: Benedek Elek köszönti szép verssel a nagy ünnepeket a lap élén, benn a lapban pedig köszöntöket találni nemcsak karácsonyra, hanem újévre is, melye­ket könnyen megtanulhat és elszavalhat a kis gyerek. A szám többi közleményei: P. Ábrahám Ernő elbeszélése, Dörmögő Dömötör utazása a Királyhágón tul Sebők Zsigmondtól, Gyula bácsi czikke az imádkozó bogárról, Endrődi Béla tré­fás verses Krampusz-története, saját rajzaival, Garay Akos rajza, Könyves bácsi czikke uj könyvekről, Zsiga bácsi kedves mókája, Szemere György regénye. A Kis Krónika rovat aktualitásai, a rejtvények, szerkesztői izenetek egészítik ki a szám gazeag tartalmát. A Jó Pajtást a Franklin­társulat adja ki, előfizetési ára negyedévre 2 korona 50 fillér, fél évre 5 korona, egész évte 10 korona. Egzes szám ára 20 fillér. Előfizetése­ket elfogad ós mutatványszámokat küld a »Jó Pajtása kiadóhivatala Budapest, IV., Egyetem­utcza 4. Földmivelés Állattenyésztés. A kié a íöld azó az ország! A Nyngatmagyarországi Földmivelők Gaz­dasági Egyesületének igazgatósági gyülese A nyugatmagyarorsyági Földmivelők Gazdasági Egyesülete a folyó hó 12 én tartotta ez évi II. igazgatósági gyűlését Szombathelyen. Az igazga­tósági gyűlésen jelen voltak : Lahne Hugó igaz­gazgató-eluök, Bupf Sándor sopronkövesdi plé­bános alelnök, Freyberger Sándor gyáros Kő­szegről, Mozsolics Antal bérlő alelnök, Felsöosz­kóról, Valancsics Antal ikervári tanitó, Kotsis István rábasömjéni tanitó, ifjabb Kovács József Nick, Beiner József Vepord, Czeglédi Antal Jaák, Schormann Ferencz Bépczekethely, kisgazdák igazgatósági tagok, Bothermann Vilmos titkár és Birkmayer Kálmán segédtitkár. Igazgatóság Hand­ler János soproni kisgazda az egyesület egyik alelnökének elhunyta felett részvétét fejezi ki. i Az igazgató-elnök elnöki jelentésében beszámol I az egyesület működéséről. Az egyesület a folyó • év junius 30-ánJ Sopronban tartotta meg ez ! évi VII. közgyűlését, melyen mintegy 3000 kis-

Next

/
Oldalképek
Tartalom