Magyar Paizs, 1910 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1910-07-07 / 27. szám

2 MAGYAR PAIZS 1910. julius 7. egy csepnyi vigasz, sehol az a biztatás, mely a levert szabadságból is kitörő fényt vett a jövendőre. Aradon kellene föltenni ezt a csoportot a vértanuk sirjára. Méltó rá. A zászlóra boruló géniusza balról már elmosódott, a főalakja rosz. A félkörben balról áll a későn érkezett győri pályamunka, amelynek alkotója Horváth Adorján. Talán ez a leggyöngébb munka. Csány ja torz, mellékalakja sem megülni, sem megállni nem tud. A félkör mögött, a gyülésterem hátsó baloldalán áll Somló Sári pályaműve elöl egy szépen mintázott oroszlánnal, szépen megtervezett talapzaton, de hatás nélküli föalakkal. Mellette Bódy Kálmán müve, a melyen meglátszik, hogy kezdő ember mintázta. Hátul ezek mögött áll a legutóbb érkezett Kapás Sándor alkotta pályamű, komoly, szép munka, de túlzsúfolt. Egy csomóban áll Csány, aki fölé Hungária tart koszorút, felette a bitó, azon felül a hajnalcsillag s legfelül a turul. Sok. J. Viraág Béla. Lelki állapotok. Följegyzések. A vad hegyek lakója leszúr, vagy lelő, ha arra jársz. Zsivány, ha rabolt valamit; s, rabolt, vagy nem rabolt: gyilkos a neve. Ha megbántod az aszfalt urát, lelő. Elölről vagy hátulról lőtt: orvgyilkos ez. Tánczolj a szeretőjével: kiránt a duhaj legény egy kertkarót s fóbekóllint. Ez az erő a hősieskedésnek a hatalma. Vagdalkozott Zách Felicziáu; de a királyi emberek kipusztították minden vérét. Ez az erő a hatalomnak a hösieskedése. Bánk-bán is bántotta a királyt, de a király nem húzta ki ellene a kardját. Ez a tragédia. * * * A képviselő választások ulán a legerősebb kormánypárti lapokat olvasom s néha-néha majdnem elérzékenyülök. Heves ellenség helyett lágyszívű, krisztusi és biztató barátot látok benuök. Elnézést, kegyességet söt sajnálkozást veszek í észre a hangok között. Dicsérik a függetlenségieknek a létét és nagyszerű hivatását. Szereplését az ország-kormányzás feltételének tartják, feltétlen kellékének mondják. Söt atyai korholisban részesitik itt-ott, a hol lanyhaságot tapasztalnak; buzdítják, bátorítják c-s lelkesítik a harcra. Itt már két lélektani állapot vau: Dicsőségnek a vágya és tragédia. —gyEgy régi okirat. A szombathelyi muzeumban nem régiben egy terjedelmes latin okiratot fedeztek fel, mely á XVIII. századból van keltezve. Egy ilyen régiség ma már csak az archeológok körében kelt feltűnést s azok sietnek vele minél nagyobb arányokban foglalkozni; — mégis nem lesz érdektelen, ha vele mi is, legalább ezen az uton egy gazdasági kérdés keretében — mellyel az szoros kapcsolatban van — megismerkedünk. Az emiitett okiratból csupán néhány szót ragadok ki, mely magyar fordításban ilyenképen hangzik: ». . , Járván pedig több urak arra, hol igazságos Mátyás királynak vadászkastélya áll, honnan messze kanyargó Mura folyónak habjai fénylenek; elfáradva a hosszú, nehéz utaknak általa, betérőnek a kis községbe, hogy éhüket és fáradságukat enyhítenék. Mulatozás közben megízlelték sok között a községbeli bort s elismerék, hogy annál jobbat még nem Ízleltek . . .« Alighanem mindenki ráismert a községre melynek neve az okiratban feltüntetve nincs, de melynek pontos meghatározásánál két erős tényező áll rendelkezésünkre: Mátyás király vadászkastélya és a község közelében a Mura. E kel öt egymás közelében csakis Stridóvárott találhatjuk. iiz is megerősíti állításunkat, hogy e község valóban már régtől fogva bortermő hely. S ez a legfontosabb az egész okiratban, ezt akarom napfényre hozni, hogy néhány szót szóljak vele kapcsolatban. Talán sehol annyi bort nem fogyasztanak el, mint Magyarországon. Olyan nemzet vagyunk, melynek fiai örömüket, bánatukat dalba és dórba fojtják. Szent hitünk, hogy akire egy pohár bort ürítünk, az föltétlenül tovább él. S iia már ilyen borivó nemzet vagyunk legalább azt a bort fogyasztanék, amelyet édes hazánk földjén szüretelünk, amelynek tisztaságáról meg vagyunk győződve s amelyért nem kell kiadni oly rengeteg pénzt. És mégis mit látunk? Korcsmárosaink, vendéglőseink örök panasszal élnek, hogy nem j kapnak jó bort s amit kapnak, az is méreg drága. Nem ám, mart igen sokan vannak különösen vidékünkön, akik Stájerországból, Bécsből s egyéb helyekről vásárolják össze drága pénzen a rossz, festett borokat, amelyek természetesen sohasem lesznek kedvesek a fogyasztó közönség előtt. Vagy messze vidékről hozatják s igy a fuvar többe kerül, mint maga a bor, melyet ilyképpen magas árért kénytelenek adni, amit a fogyasztó közönség ismét nem kedvel. Pedig csak kissé kellene széttekinteniök s azonnal megoldható lenne a kérdés. Azért is hoztam fel Stridóvárt, mert e község itt van a közelben, sok bort termelnek szorgalmas lakosai; a bor jó, finom, olcsón is adják. S mi kell ennél több ? Meg aztán a stridóv?ri bort a XVIII. századbeli okirat is ugy említi, hogy átutazó urak sok másfajta borral összehasonlítván, azt legjobb nak találták. Már akkor is, pedig a XVIII. század óta mérhetetlenül előre haladt a szőlőművelés : úgyszólván mindenütt. Igy Stridóváron is szakértő gondozással ma már nagyon sok tájbort termelnek, ugy, hogy válogatott óborai már már a tokaival versenyezhetnek. Miért nem mennek hát a zalai korcsmárosok Stridóvárra bort venni? Győződjenek meg róla, hogy az ottani bor olcsósága mellett a legkitűnőbb borokkal felér, nem lesz olyan magas a fuvarköltség, nem kell oly magas árért méraiök ! s a közönség is szivesebben fogja azt fogyaszí tani, mely biztosan minden kényes igényt ki elégit. Ha egyébért nem is, tegyük azt nemzetgazdasági szempontból. Mert igazán ijesztő a példa, amit látunk. Kezemben van egy 1903. évi statisztika, mely világosan mutatja, hogy Magvaror szágból az emiitett évben külföldre 1,769.000 K értékű bort szillitottak csak Ausztriába s mi viszont elfogyasztottunk 2,204.750 K értékű kül földi bort. S mind ez miért van ? Mert korcsmárosaink nem veszik a hazai borokat s igy a termelők kényteleuek nevetséjes olcsó áron külföldi borkereskedőknek eladni termésüket, akik ezeket a |ó borokat festik, palaczkolják s visszaküldik hozzánk háromszoros áron. De tőlünk égbekiáltó meggondolatlanság. De még nem késő rajta segíteni. Ne futkossanak a vevők holmi reklamirozott s utazók által felmagasztalt borok után, hanem vegyék a jót s ami a közelben van. Majd kénytelenek lesznek akkor a külföldi borkereskedők magasabb árakat adni a jó, magyar borokért, melyeket mi itthon olcsó árért szerezhetünk be, ami ismét egy lépéssel előbbre viszi gazdasági viszonyaink kiváat emelkedését. (Alsólendvai Híradó.) Budaváry László. Miképp lehetünk hosszúéletűek ? Elbeszéli: Egy orvos. LXVI. A vér az oxigénnek 96, 98 százalékát emészti fel (ezután pedig a sejteknek adja át). Igy hát ebből is meggyőződhetünk arról, hogy amely levegőt az ember egyszer kilélegzett, az nem való arra, hogy mégegyszer magunkba szívjuk. A kilehelt szénsav pedig határozottan káros a szeryezetre már akkor is, ha az a szoba levegőjének nem egy százalékát, hanem az egy százaléknak csak tizedrészét teszi is ki. Ezt véssék jól eszükbe azok, akiknek oly kedves az ajtó s ablakok becsukása. Aki állandóan romlott szobalevegöbcn tartózkodik, annak étvágya is silány, hiszen a fehérjék és zsirok elégése is csak oxigénnel történik. Ezt vesszük észre mindannyiszor, ha télen huzamosabb ideig tartózkodunk a szabadban. A fürdés alkalmával a különféle zuhanyok, nemkülönben az izzadás a szervezetben felhalmozódott zsir, glikogén és fehérnye elégéséhez nagyban hozzájárulnak, azért a nyári szabadban való fürdőzés, valamint a csikorgó hidegben való vadászás után még a legrosszaba gyomrunak is tarkas étvágya van. A felnőtt ember naponta 580—720 gramm oxigént fogyaszt el, ugyancsak naponta 960—1000 gramm szénsavat 480—500 gramm, vagyis félliter vizet választ ki tüdejéből. A szabadban a teletüdővel való légzés biztosit j bennünket afelől, hogy a legfinomabb szemcséjű s nikotin, korom és por, melyet lakásunkban belélegeztünk : nem raktározódik el tüdőnkben, hanem azt onnét a cstllószőrös hámsejtek kilökik. Akik folytonosan pipafüstös, poros, dohos SZ»ÍU, szellözetlen szobában tartózkodnak, sót még azok is, akiknek bár egészséges lakásuk van, de éjjel az ablakot, vagy az ajtót sohasem nyitják ki; a tüdöhurutot, majd a súlyosabb tüdőbetegséget feltétlenül előbb-utóbb megkapják. Ennek oka az, hogy ily körülmények között a csillószőrös hámsejtek nem juthatnak legfőbb éltető táplálékukhoz, az elegendő mennyiségű oxigénhez, igy hát működésük hiányos, felületes, csak immel-ámmal végzett, mely hasonlít azon mesterlegény czéda munkájához, aki az egész vasárnapi napot és éjjelt dorbézolással töltötte el, hétfőn reggel pedig, mikor a műhelybe beállít: egész nap bóbiskolva dolgozik. Az ilyen rossz levegőben tartózkodó emberek tüdejében az idegen anyagot a tüdő kotrólapát|ai csak részben lökik ki, nagyrésze pedig a tűdö nyirokmirigyeibe, a nyiroktömlökbe raktározódik* be. A kövérek többé-kevésbbé állandóan hurutosak, krákogósak, mert az óriási háj-tömeg miatt a rekeszizom nem képes leszállni, ennek következtében a tüdöszárnyak nem találják meg helyüket, hanem állandóan összeszoritvák, mint mikor a veudégségben lévő hc^sszutermetü embert rövid ágyba fektetik ; a kényelmetlenül alvó másnapra ébredve sem érzi magát kipihenve. Tetemesen növekedik a kövérek hurutja, ha erős dohányosok és ha keveset tartózkodnak a szabad levegőben. Az ilyeneket a többek között a tüdőtágulás veszélye is fenyegeti. Minél több pipafüstöt és kormot lélegzünk be, miuél inkább elzárkózunk a szabad levegőtől, annál szeunyesebb színűvé válik tűdőuk. A mirigyekben felhalmozódott oldott sürü, tusszinü anyag legnagyobb része a tüdőbe beszívott, avagy szippantott czigaretti, vagy egyéb dohányfüst. Ez évről évre több helyet szorít ki a tüdőből. Ezen térséget pedig a tüdökamrácskáktól foglalja le. Ez az oka annak, hogy a poros, füstös levegőben tartózkodók könnyen aszthmába esnek. Mig az idősebb állatok tüdeje is rózsasinü, addig az emberé piszkos, szürke, bemetszési lapja pedig fekete márványozottságot, erezettséget mutat. Ha a tűdö nyirokmirigyeibe beraktározódolt korom kását a kórboncznok késsel kikotorja: a kettémetszett nyiroktömlőböl nyert fekete anyagot tus gyanánt festésre is felhasználhatjuk. A belégzés nem egyéb, mint izomerőt igénybevevő működé.-, amikor is a rekeszizom lefelé húzódik, az oldalbordák mellső része egymástól fölfelé menő irányban eltávolodik, a mellkas csaknem minden irányban kitágul, megnagyobbodik, a megnagyobbodás helyét a levegő foglalja el. A közönséges és nem megerőltetett kilehelés alkalmával a felemelt bordák saját suUuknil figva visszaesnek, lefelé sülyednek, a mellkas megkisebbedik. Nagyban hozzájárul a rugalmas tüdő összezsugorodása, valamint a lele;é sü;yedt rekeszizom felemelkedése függőleges irányban történő visszahúzódása. Igy tehát ebből is láthatni, hogy a belégzés aktiv izommunka, vagyis láradtságba kerülő akaratlagos működés. A közönséges kilégzés pedig akaratunktól nem függő, vagyis passiv munka. Aki tüdejét állandóan, tehát éjjel és nappal pornélküli, üde, tiszta, friss levegővel szellőzteti, az korántsem félhet a tüdő és egyéb betegségektől. mert az oxigéudus vér a legjobb baktériumölő. És hogy ez ugy van, meggyőződhetünk, ha a vándor (nomád) életet folytató sátoros, vagy oláh czigányokat megfigyeljük. Ók a döglött malaczot, tyúkot, ludat stb. is megeszik anélkül, hogy nekik megártana. A legcsikorgóbb téli hidegben sem hűlnek meg, mert testüket a szabad levegőn való tartózkodás annyira megedzette, hogy a meghűlést nem ismerik. Ezen edzettség egyszersmind a vér ellentálló képességét is tetemesen fokozza. {A jó levegő fontosabh mint az étkezés.) Aki tehát magát elsősorban a mellkastágitó légzéshez, azután pedig a tüdögimnaoztikához, végül pedig a télen-nyáron szabad levegőben való alváshoz (nyitott ablakú szobai levegőhöz) nem szoktatta : sohase remélja a tartós egészséget, a hosszú ifjúságot és a hosszú életet. Ez az egyik sarkalatos tétele a hosszuélet kívánalmának. Korántsem a tultápláltság, korántsem a kö.ér kacsa, liba és malaczpecsenyéknek, töltött káposz-