Magyar Paizs, 1910 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1910-07-07 / 27. szám

1910. julius 7. M A G Y \ R PAIZS 2 tának, erős boroknak fogyasztása véd meg bennünket a betegségtől, hanem legelsősorban is az egészséges, tiszta levegő. Talóban esztelenség, hogy az emberiség legnagyobb része a keresetnek csaknem telét azon drága ételre és italra költi, amely neki a legtöbb bajt, betegséget, véredényelmeszesedést, korai , vénülést, a siralmas vénségben való elszegényedést okozza. Ha a pusztai, vagy falusi iskolai tanító megigyeli, hogy a szegényebb sorsú parasztgyermekek miféle ételt visznek magukkal és mit esznek az iskolában: egyszersmind megtudja, hogy az ősember (homo pampaeus) körülbelül másfél millió évvel ezelőtt mivel táplálkozhatott. A nagyon szegény parasztgyermek télen nyers sárga répát, karórépát, kerék répát, retket, csicsó kát, káposzta-torzsát, nyers és aszalt gyümölcsöt, •sontár magvakat (dió, mogyoró, mandula, ősziés kajszin-baraczkmagvat), sült czukorrépát, sült tököt, főtt vagy sült krumplit, tavasszal sóskát, a szőlőnek gyenge hajtását és kocsányát, cseresz- ; nyét, nyáron körtét, almát, szilvát, baraczkot, f ősszel naspolyát, tányérbél és kengermagot, tök- j magot, stb. rágicsál. (Bácskában még a jobbmódu parasztok is a nyers uborkát, mihelyt leszakítják az indáról, meg sem törülik, hanem kettémetszik, megsózzák, megpaprikázzák és kenyérrel megeszik.) Ezek voltak az ősember eledelei. Ebből azt kő- : vetkeztethetjük, hogy az ősember könnyen daczol- | batott a betegséggel, mert ezen ételnemek j egyike-másika egytől-egyig mind könnyen emészt- ! bető, mely sem a gyomorra, sem belekre, sem a vesékre nem mérgező, nem fertőző. Az anyagi, szellemi és szervi romlásunknak, pusztulásunknak beteges, csenevészes voltunknak legfőbb oka abban rejlik, hogy ősi étkezésünktől óriási mérvben eltértünk. Mi sohasem voltunk ragadozók, sem húsevők, miként a tigris, vagy a vércse. Nem vagyunk j magevők sem, miíént az egyenes csörü éneklő i madarak. nz ember csak akkor kezdhette a hust j megízlelni, amikor már a bronzzal, vassal meg- j ismerkedett, amikor a fémből öldöklő fegyvert s kovácsolni képes volt és a tüz élesztésének csin- j jára rájött. A japánok napi eledele minden nép között a ; legkevesebb. (Alig egy marék főtt rizs és semmi j más. A legszegényebb pedig nyers, vagy aszalt j gyümölcscsel táplálkozik.) Bebizonyosodott dolog, j hogy a legtöbb tüdővészben és vakbélgyuladás- j ban szenvedő ember-anyagot az a vidék szolgál- i tatja, a hol a gyümölcsfa csak itt ott ődöng, j vagyis ezen kétféle betegséget leginkább azok j kapják meg, a kik legkevesebbet esznek a gyü- j molcsből és legtöbbet a tulzsiros ételből, különö- j sen pedig a húsból. A húsétellel való tultápláltság j elsősorban is a vese ellentálló képességét csök- ; kenti. másodszor a beleknek és gyomornak erélyes működését tetemesen alászáilitja, idő előtt mintegy elkoptatja, A négerek és szamojédok egyaránt szenvednek vakbélgyuladásban, itt is ott is jobbára zsirt (fóka-zsirt) és hust esznek. A XX ik századbeli ember legnagyobb tévedése abban rejlik, hogy magát erőszakkal húsevőnek tolja fel. Hogy a levegő sokkal fontosabb az egészségre nézve, mint az étkezés, kitetszik abból is, hogy 3—4 napig, sőt hetekig is el lehetünk táplálék nélkül. Asszisi Szent Ferencz, mint mondják, egy hétig esak tücsök-hegedülésből élt, de a levegő hiánya néhány perez alatt megöl. Líndevisében azon betegek, akikről az orvosokjobbára lemondtak, hat hétig egyebet sem tesznek, mint naponta 4 óráig bepólyázva izzadnak és száraz zsemlyén koplalnak, bár főtt ételt is esznek. Napi eledelük az egy evőkanálnyi zableves, vagy négy főtt burgonya, avagy szágó-leves. JL háromféle ételből válogathatnak, de delenként mindig csak egyféléből szabad nekik enniök. A vizivás náluk egyáltalában tilos. Csupán csak bideg és forralt bort ihatnak, de a napi adag nem haladja meg az egy litert sem És az ilyen sovány etkezés mellett még sem bal meg közülök egy sem. De nem kapni gyomorroníást azon ételek egyikétől sem, amelyeket előbb felsoroltam, melyeket a nagyon szegény parasztgyermek visz magával az iskoláha. A parasztgyermeknek imént felsorolt életlapja, ha bármily visszatetszőnek is tűnik fel a modern ember előtt: az emberiség mégis körülbelül másfélmillió évig ezen ételek :el táplálkozott. Az elöbbeni étlapban feltüntetett sovány táplálék egyike sem támadja meg a veséket, a máiat s a gyomrot. Mert világos, bogy azon gép csakhamar felmondja a szolgálatot, amelyet nem arra használnak, amire ezt készítője szánta. A ragadozó állatok gyomrában egy százalék sósav van akkor, amikor ez legerőteljesebb működésben van. Az ember gyomrának sósavtermelő képessége tízszerte kisebb mint a kutyáé, vagy más hasonló hésevő, ragadozó állaté. Ha a vesebajban szenvedőnek az orvos naponta kétszer meleg fürdőt rendel, emiatt rögtön zúgolódni kezd és azt veti-hányja fel ellenvetés gyanünt, hogy a fürdő elgyengíti. Nem a fürdőzéstől, sem pedig az ősi eledellel való silány táplálkozástól gyengül el az ember, hanem elgyöngül az | emiitett kúrától. És mégsem hal bele egyik sem! Sőt tagadba- \ tatlan, hogy a legsúlyosabb idegbetegek, kik a j gyógymód megkezdése előtt idegességükben tomboltak, dühöngtek: a hat heti gyógyidő elteltével, miként kezes bárányok, megszelídülnek és olyannyira béketűrők, hogy hátukon még dohányt is vághatni. Kigyógyulnak minden morphium és ópium nélkül, mely az elmegyógyintézetbelieket csakhamar a legvégső utjokra, a temetőbe tereli. Kigyógyulnak egy falat húsétel nélkül, ezt csak csupán a bucsuzási, 42-ik napon kapják csibebecsinált alakjában. (A tüdővész baczillus.) A tüdőtágitó mesterséges légzés a lehető legjobban kiterjeszti a tüdőt, mert az összes be- és kilégzö tartalékizmokat is működésre készteti. Ebbe kell kapaszkodnia annak, aki nem akar a tüdővészbetegség zsoldosává szegődni. » Bármily soká húzódó háború és bármely hirtelenül fellépő súlyos járvány az emberek között annyi puszti- í tá.st nem vitt véghez, mint a tüdővész, ezért az emberiség legnagyobb ellenségének tekintendő, mert körülbelül az emberek egy hetedrészét előbb-utóbb ez dönti a sírba.« Bár a tüdővész baczíllusa igen kicsiny, de a baczillusok köztársaságában nincs semmiféle pör- j patvar. Ha ezeknek is oly sajátságuk lenne, mint ; nekünk, magyaroknak: a visszavonás, viszály- j támasztás, akkor bizonyára nem tudnának diadalmaskodni az emberen, mert egymást pusztítanák. De nem olyanok ám ezek, mint mi vagyunk, j. hanem összetartok. Nem oszlanak több pártra, ; hanem közös erővel és akarattal az ember testét ] pusztítják. A tüdővész baczillusa ha az orr, garat j és száj üregébe fészkeli be magát, innét a nyak nyirokcsomóiba és ezek által a tüdőcsucsokba jut el. > A baczillusok utja elég kanyargós. Ahol felbámfosztotta gyengébb, védtelenebb he- j lyeket találnak, ott Lefészkelik magukat. Innen ! is, onnan is elfoglalnak egy területet, majd mikor j megerősitik állásukat, már arra is van bátorsá- < guk, hogy az erösebb részekre is rátörjenek, a | bőrre, az agyra, a csontra, a szívbillentyűkre, Í vesére, májra, lépre, belekre, herére, petefészekre i telepednek, innen-znnan annyira megerősödnek, ; hogy az egész szervezetet megszállják. Ahelyett, hogy ezen gonosz ellenséget az ésszel s felruházott ember folyton üldözné, hogy ellene j okszerűen védekeznék és mint ördögöt füstöléssel, ' gyógyzökcsöléssel, testedzéssel kiűzné: azt magunk felett úrrá tesszük, felettünk elhaialmasodni engedjük. A tüdővész apró baczillusai mindenkit megtá- ; madnak, akik a mértékletes, józan és takarékos ; életet, a tisztaságot, a friss levegőt kerülik és j csak a tivornyázó életben lelik összes gyönyörű- j ket. Maga a szervezet folyton küzd önönmaga ! megélhetéseért, épségben maradásáért. Lám az ásítás, a sóhajtás, a tüsszentés, mind a jóságos í természet segedelme, melylye) a bekövetkezendő veszélyt igyekszik elhárítani. Ha mi is adnánk valami segélyt, valami támogatót: a harcz mindig ' a szervezet győzelmével végződnék. Mi kell tehát ahhoz, hogy a tast eredményesen küzdhessen? • Mindenekelőtt az, ami a testet legelső sorban fóntartja t. i. folyton Tiszta, üde, jó levegő belé- • légzésé. Lám, amikor a várat a fenyegető ellenség ellen ! meg akarjuk védet:;, a katonaságot nem akkor küldjük oda, amikor már az ellenség felvonult, hanem állandóan keii ott katoneságot tartani. Megtörténik, hogy évekig, sót évtizedekig nincs j védelemre szükség, de ne hígyjétek el, hogy ezért talán a várőrség eltávozbauk. Mindig ott marad, mert mindig akad munka. Javítgatják, i erősitik a falakat, helyrehozzák a gyengébb pontokat, tisztogatják a sáncz-árkot. A tatarozást, ha a béke-időben elhanyagoljuk is; még az ellenség közeledtekor se egészen késő. A tüdővészes beteg testével sem vagyunk egyébként. Ha azt meg akarjuk védeni, friss levegőben kell mozognunk, hogy annak oxigénje a vörös vérsejteket táplálja. Fehérjedus táplálékot kell ma* gunkhoz venni, hogy a fagoczitákat, vagyis a fehér vérsejteket, a vitéz harezos katonákat jö erőben tartsa, sót azokat szaporítsa, mert minél jobban növeljük a harczolók számát, annál biztosabb a vár megvédése. De a baczillusok szaporodnak, hatalmaskodnak, tehát mindig támadnak. Ezért kell ilyenkor 5—6 ápolónak éjjel másik 5—6-nak nappal szakadatlanul dolgoznia! Ezalatt a beteg egész kényelmesen alszik, mert egy-két nap alatt megszokja a gyógyzökcsölést és csak akkor ébred fel, ha abbahagyták. Ezen szorgalmas munka eredményét a baczillusok meghiusitani teljesen képtelenek, tehát a legsúlyosabb tüdővészes beteg is ily ápolás mellett feltétlenül meggyógyul. Nem is szükség neki Davosba, Kairóba stb. menni, hanem csak az ápolókat győzze fizetni, a többivel már ne törődjék a beteg. De legtöbb magyar ember abban találja legnagyobb örömét, hogy pénzét már a kamaszkor óta egészségrontó mulatozásra esztelenül elfecsérli, azért már az ápolókat fizetni képtelen lévén: néhány hónap alatt betegsége kivégzi. Lám, mit eredményez az oktalan pazarlás! Igy válik minden pazarló előbb-utóbb saját ellenségévé, de amikor belátja tévedését, már »oldusbot van a kezében. Mert hát ha már " betegségbe estünk, csakugyan az ápolókra KOÜ biznunk magunkat. Ilyenkor mát a magunk erejében nem bizhatunk. Dehogy lépnénk mezítláb nedves fűbe, vagy akárcsak a földre is! Bs kell burkolnunk magunkat; meg kell szoknunk a kényelmet; a meleget. Természetes aztán, hogy így könnyen meghűlünk, könnyen kapjuk a legsúlyosabb betegségeket is. Mindenekelőtt bőrünket kell edzenünk, A forró égövi ember arczát lesüti a nap heve s a barnaság mintegy védőül szolgál neki a melegség ellen. És mégis a piperkőcz hölgyek és férfiak a viaszsárga arezok után epekednek. Van ilyen elég a márvány bonczasztalon! És ti nem a piros barna, pozsgás arezot tartjátok szépnek? Itt is az ostoba divat a mérvadó? A magyar munkás hétköznap kiméli eszét, szombat este és vasárnap pedig eszeveszett a tekozlásban, tivornyázásban, dőzsölésben. Mindenki a nálánál hatalmasabb utánzásában pusztul el, mintha csak a magyar népre irta volna példáját Aesopus, mondván: „Inops potentem dum vult imiátari, perit.« (A gyönge, mig a hatalmasat utánozni akarja, elvész.) Főnemeseinknek pedig más követendő példa nem lévén, hóborttosságukban már azt sem tudják, hogy mit cselekszenek és hogy miként pazaroljanak. Ha nem segítünk magunkon, vagyis ha szervezetünket nem edzzük: a tüdővész-baczillusok a nyaki mirigyekből, a tüdőcsucsókból lejebb szállanak a szövetekbe. Ott már magukban is veszedelmes hatásúak, különösen anyagcsere termékeik által. Az újonnan alakuló sejtek elhalnak, a régiek elsajtosodnak, a szövetek szétesnek. Ezáltal a tüdőben kisebb-nagyobb üregek támadnak. Igy jutunk e tüdősarvadáshoz. A szervezet fertőzése ilyenkor már teljes. Ekkor már nemcsak a tüdővész baczillusa, hanem mindenféle fertőző gomba megtelepszik. A gégefő kötelessége, hogy jelentse, ha izgató idegen idegen anyagok vannak benne. Ezek a gégefőt csiklandozzák, mely erre köhögéssel válaszol. Ha a viz czigányutra megy, heves köhögés fog el bennünket, csakis azért, mert a csepp a gégeföt izgatta. A hangszálak egymáshoz szorulnak és a légzés útját elzárják. A tüdő elhasznált levegője nagy erővel jön ki, a hangszalagokra támad, azokat kifeszíti. íme mily sok ellenőrzője van annak a levegőnek, mely tüdőnkbe készül. De mi semmi segítséget nem adnnk ezeknek. Igy azutáa a túlságos munkában megterhelve felmondják a szolgálatot. Dolgozzunk mi is öntudatosan, soha szervezetünk a maga utján vaktában ne járhasson, hanem mindig józan éss legyen annak kormányzója, kocsisa s irányítsuk, miként a rómaiak a quadrigát: biztos kézzel egyenesen. Tegyünk ablakunkra hálót, hogy az orrnak ne legyen nagy munkája. Melegítsük fel szobánkat, hogy a légutaknak ne kelljen annvit küzdeni a hideg levegő ellen.