Magyar Paizs, 1908 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1908-12-24 / 52. szám

1908. deczeanber 24. M AGYAR PAIZS 3 A felekezeti önkormányzat ragadta kezei közé az iskolákat, mint a kultura csarnokát. A felekezeti iskolák legnagyobb része azonban nem áll hivatásának magaslatán, nem felel meg a reá váró kötelességeknek. Hogy ez mennyire igaz, azt sajnosan tapasztalhatjuk. Bezzeg nincs ez igy más országokban! Ott van például Amerika. Az Egyesült Államok iskoláiban — mely állam pedig a teljes szabadság hazája — kizárólag angolul tanitanak. ök nagyszerűen végzik az asaimilátió szükséges munkáját. Egy odakerült magyar iskolás gyermek néhány év alatt alig gondol elhagyott hazájára, anyanyelvére meg annál kevésbé. És kérdezheti ezt valaki, hogy miért van ez? Mert ott nem engednek az iskola ügyeibe olyatén módon beleszólást a tanügyhöz sok esetben nem értő paptól kezdve a legutolsó bakterig — mint nálunk. Vagy ott van például Románia. Ott tanitó nem lehet más, mint ősi román család sarja. Más, mint az állam nem is tart fenn iekolát. Van ugyan néhány magán (a magyar munkások részére felállított) iskola, ezek működése elé azonban mind a román társadalom, mind az állam oly sok akadályt gördítenek, hogy többször van lezárva mint nyitva. A romániai iskolák produkálnak is ám gyönyörű eredményt! Fanatikus embereket nevelnek, kik sok és hasznos szolgálatot tesznek hazájuknak. Vagy ott van Horvátország példája. Minden lehető és lehetetlen alkalmat megragadnak, hogy az ott fennálló néhány Julián iskolát működésében gátolják. Még számos külföldi példát hozhatnék fel, de ezek után azt hiszem m'T felesleges lesz többet felhozni annak igazolására, hogy mi magyarok a mi kulturánk ápolásában (már értem az iskolákat) élhetetlenül loyálisak vagyunk. A magyar türelem már számtalanszor ölte maga-magát. És mégis a magyar nem tanul a multakból. A nemzetiségiek nyiltan támadnak ellenünk, fennhangon hirdetik hazaáruló eszméiket. Iskoláikban, könyvekben, újságokban minden lehető módon rontják azt a kulturát, melynek egységes kellene lenni az egész országban. És a magyar mégsem mer hozzányúlni a nemzetiségek eme nagy magyar kulturellenes eszközéhez — az iskolához. Államosítani kell minden iskolát! Igaz, ez az államnak nem kis anyagi áldozatába kerül és most rögtön nem is látjuk a hasznát. Az ebbe befektetett milliók majd csak egy félszázad múlva fogják ontani a busás kamatot. És ez lesz az egységes magyar kultura és a kultúrájában egységes magyar nemzet. Ha ezt elértük, igaza lesz a legnagyobb magyarnak: Magyarország nem volt, hanem lesz. Koama Imre Vendéglői világ. A sFogadó* két helyes czikket ir legközelebbi számában. Egyik a könyelmü adósság csinálásról szól s elitéli azt a gonosz szellemet, mely nem épen régi időknek a torz-szülöttje s mely »hitel«, »kontó«, »adósság« czimen pusztítja vala az embereket s a bűnöknek fertőzött melegágya. A közelmúlt gonosz időknek a szelleme szerint adja vala a kocsmáros a bort hitelbe, kontóra,; adósságba, azért, hogy legyen sok »kuncsaftja«. Pedig az ilyen kuncsa/t r endesen nem szokta megfizetni a tartozást. A melyik megfizeti, az aztán igaz, hogy néha a többiért is fizet, de csak néha. — Szóval káros dolog ez a vendéglősre is, a közönségre is. Uj szellemet ajánl a »Fogadó*, hogy az ivó addig nyújtózkodjék, ameddig a takaró ér s a vendéglős szorítsa meg egy kissé a hitelt. Evvel az antialkoholistáknak is malmokra hajtjuk a vizet. Régen a kocsmáros, mint a községnek értelmesebb eleme, tanácsadója volt a népnek, nem kizsákmányolója. A másik jó czikk az alkoholizmusról szól. Helyesli az alkoholizmus ellen indított akcziót, de egyoldalúnak tartja. Gondoskodni kell azt mondja, előbb közegészségügyileg a nép élelmezéséről, mert a jól táplált testnek nem árt a rendes mértékig vett alkohol. Tessék az élelmiszer uzsorát és az élelmiszernek nagy fogyasztási adóját megszüntetni. »Az alkoholizmus nem ok, hanem okozat, — a nyomornak kétségtelen kisugárzása.* Végül ezt mondja a »Fogadó.» >De van egy szerény kérdésünk a tisztelt belügyminiszterünkhöz. Vájjon a tisztelt kollégáját, a pénzügyminiszter arat meggyőzte-e nagyszabás* beszéde aziránt, hogy ezentúl nem fog kiadni annyi italmérési engedélyt, mint azt eddig tette? Mert boldog boldogtalan kap italmérési engedélyt, tehát dernre-borura szaporítják az úgynevezett >ivásra való alkalmat.* Italmérési engedélye van a szatócsnak, a fűszeresnek, a pálinkamérónek, a sajtosnak, a csemegeüzletnek, a drogériának, a hentesnek és a jó ég tadja még kinek nem. De akinek még nincs, az még nem folyamodott érte. Hát mirevaló az italárusitást ennyira deczentralizálni f Minek a szeszfogyasztásra annyi alkalmat nyújtani? Megmondjuk t. miniszter nr! Azért, hogy az állam többet harácsolhasson. És ha áll az, hogy az alkohol butítja, pusztítja és erkölcseiben megmételyezi az alsóbb néprétegeket, akkor mindennek a nyomorúságnak maga az állam a jól számító vámszedője. őszinteséget kérünk, tisztelt Urak !« mm Öreg nóta. Szeretnék pihenni, Most, mig ez az élet ígérhet nekem még Egy pár öreg évet. Szeretném e nyűgös Hivatalt letenni, Siron innen is még Egy kissé pihenni. Fáradt vagyok, íáradt, Nehéz már a szerszáp, Ez az én robotos Hivatali pennám . . . Az agyamat zúzza, Vállamat letörte, Lelkemről a szárnyat, Azt is legyötörte . . . Szeretnék pihenni, De nem itt e zajban, Messze . . . faluvégen Egy kis ereszaljban . .. Ahol már csak annyi A világ folyása, Mint valami távol Vízesés zúgása . . . Oda vágyom én már, Üldögélni szépen Egy világfelejtő Puha zsölveszéken, S kis borocska mellett Csöndben ott vidulni, Múltra, jövendőre Pipafüstöt fújni. . . Csakhogy, Uram Isten, Akármere nézzek, Akárhogy kutassam A nagy messzeséget, Tárt károkkal nékem, Szegény idegennek, Csak a faluvégi Fejfák integetnek . . . Jékeu Aladdr. Zalavármegyei muzeum. ^x ujabban beküldött ajándékok (68. köziemén}.) Schedl Amid/ ny. főgimn. tanár, csácsbozsoki lelkész Esztergom felszabadításának kétszázados évfordulójára és a sz. Benedekrend tizennégyszázados évfordulójára vert érmet ajándékozott. Dr. Pongrácz (ürbanek) Károly gvergyószentmiklósi főgimn. igazgató furfangos szerkezetű lakatot hagyott a muzeumnak. Horváth Lajos Alsólendváról régi könyveket, iratokat küldött be. (Folytatjuk.) Haerter. A mértékekről. Vagyis: az igazságról. Kijelentések. (Egy képviselő jegyzetei.) Sem mértéktörvényt, sem más törvényt nem szabad akkor és ugy végrehajtani, hogy a végrehajtással kaput nyissunk az idegenből beözönlő iparczikkeknek A ki ezt teszi, s ellensége hazáiának. ! I A mértéktőrvény végrehajtásával könnyebb 5 várni, mint rosszul, az ország népére nézve I

kellemetlen zaklatásokkal a keresztülvitelt erőszakolni. Béke időben élünk. Nem szabad tüzzel-vassal rontani az amúgy s zaklatott közönségre. * Külföldön készült mértéktárgyakat egyáltalában nem szabad Magyarországon hitelesíteni és forgalomba engedni. Ezt Kossuth keresk. miniszter rendelje el szigorúan az összes mértékhitelesítői hivataloknak. Elég fejlett ipara van Magyarországnak, minden •értéktárgy előállítására. Fa- é8 fémipari szakiskolái is vannak, a hol rövid idő alatt bármely még eddig nem készített mértéktárgy készítése rövid idő alatt betanítható. Tanulékony, iparra hajló fiatalsága is van akkora számban, hogy még a külföldnek is bőven jut, mert itthon nem kapnak, képességüknek megfelelő foglalkozást. * A hastnálatbán levő mértéktárgyak kicserélését csak akkor kell a mértékhitelesítő hivatalok által kötelezővé tenni, ha azok helyett hazai műhelyben készült árut vehet az iparos vagy kereskedő. A hiányos régi mértékeket tüzzel-vassal kiirtani nem szabad rögtön. * Jelentések a mértéktárgyak szükségletéről. A kereskedelmi miniszter minden hónapban követeljen be jelentést a mértékhitelesítő hivatalokból, hogy ennek kerületében miféle mértéktárgyakra, hozzávetőleg hány darabra lehet szükség? Ezek alapján gondoskodjék, hogy a műhelyek a szükségletet állítsák elé. Igy fennakadás soha sem lesz és a régi rosz mértékeknek ujakkal való kicserélése külföldi beavatkozást igényelni nem fog. * A mai mértékhitelesítők és a postások. A mikor Baross miniszter a postát a távíró hivatallal összeházasította, kiegészítő vizsgára kötelezte a postásokat és távirászokat. Csak kiegészítő vizsgára. Iskolai könyvek magolását nem irta elő. Régi gyenge előképzettségű, de a gyakorlatban elég jól beváló egyének benn maradtak a szolgálatban s a haladás el nem lettek kizárva és ma is kiegészítik létszámot. Ez lett volna a rendes eljárás a régi mértékhitelesítők további alkalmazásánál is. Itt rendkívüli eszközöket vezettek be, a mi sem a szolgálatnak, sem a közönségnek előnyére nem vált és azt mutatja, hogy a Baross szelleme és helyes iránya nem érvényesülhetett. * A ragyogó központ. Egy gikszer volt, a mit a központ a sajtóval szemben elkövetett. Ehhez sem Kossuth Ferencz, sem Szterényi József államtitkár, kik mindketten nem csak jó nevelésű emberek, de mint a sajtó munkásai, ennek önzetlen támogatását, legyen az bármily csekély, még ha puszta akarat számba megy is, hálás köszönettel fogadják és igyekeznek előzékenyen a teljesítést lehetővé tenni, a hozzájárulást el nem vallalnák. Hiszen hivatalos titok elárulása nem volt szóban. Ugyan azzal a szellemi és mechanikai munkával intézhette volna a központ egy Írógéppel lekopogtatott pályázati példány elküldését, mint a mennyi munkába a megtagadás került. Jelentéktelennek látszó a dolog, nem is lehet súlyt fektetni egy ilyen gixerre, a mely azt mutatja, hogy a központ vezetői csak a § keretében tudnak dolgozni az iróaszta! mellett. Magát az életet, annak nem nélkülözhető segitő erőit nem ismerik. * Mérlegkéseitők és mérlegjavitók, a mint a „Magyar Paizs "-ból látom, a szükséges menmiségben nincsenek. Megerősíti ezt az iparkamarák mozgalma és a miniszterhez intézett felterjesztése. Ez nagy hiba. Mérlegkészitők és javitók nélkül a tőrvényt végrehajtani nem lehet. A két évet arra kellett volna felhasználni, hogy az összes ipari szakiskolákat különféle mérlegek készítésének tanításával foglalkoztassák. A nagyobb műhelyekben az állam, a vasat, posta és máa