Magyar Paizs, 1907 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1907-01-17 / 3. szám

j M A (x Y A PAIZS 1907. január 17 Bischiízky Miksáné Nagykanizsa. ElBlli •V' 3-2 év óta fennálló legjebb hírnévnek örvendő haBg«z«rraktárábs» Nagykanizsán 10—62 r ujak és kijátszottak nagy választékban kaphatók részletfizetésre is, a legjobb gyári árak mellett kaphaták esetleg bérbe vehetők. Régi zongorák mindenkor beeseréltetnek. Levélbeli megkerasésre azonnal válasza' annak, hogy ha valakit, ugy Téged megillet a férfi név, mert bár magad maradj is egy ellenséges világ közepette, csüggedlietlen bátorsággal véded azt, a mit igaznak lenni lelkedben elismersz. Ezen önzetlen, bátor harczod közepette kaptál egy sebet, de miként a háborúban a Haza védelmében kapott sebe a katonának többet ér a világ midden érdemrendjénél, ugy a Te sebed, melyet nyelvünk védelmében kaptál, nem becstelenit, hanem felemel. Nagyon jól tudod Te azt, hogy az igazság győzelme szenvedések nélkül ki nem vívható. Te, a ki a polgári pályán csak kötelességet ismersz, a szenredést nem ismerheted, s ha báníó volt is a sértés, mely Téged nyelvünk védelmében ért, vigasztalásra nincs és nem vala szükséged, s Te is elmondhatod büszkén azt, a mit Kossuth Lajos mondott: „Én uram, én Istenem! hálát adok Tenéked, hogy meleg szivet adtál szeretni, gyermeki szeretettel szeretni e hont, miszerint nyomoru't szük körömből is tehettem annyit ügyében, hogy üldözésre érdemesnek tartsanak." Légy róla meggyőződve, hogy a kapott seb csak erősítette azt a tiszteletet, azt a vonzalmat, a melyet irányodban eddig is éreztünk, s felemelt tővel, büszkén léphetsz embertársaid elé. S kérjük a Magyarok Istenét, hogy még hosszú időkön keresztül lehess bátor elszánt harczosa mindazon szent eszméknek, a melyekért eddig is éltél, s adja meg mindnyájunknak azt a boidog időt, hogy e hont újra nagynak, hatalmasnak, önállónak, függetlennek láthassuk, s legyen e bon minden igaz fia holdog, megelégedett, s a „Honszeretet édes láncza kössön össze Bennünket, s láng-szövétnekként vezesse minden cselekvésünket! S usszunk bár a nép-boldogság legszebb áldásaiban, vagy merüljünk ellenséges viharok árjaiba, bőségben és dicsőségben, ínségben vagy vérpadon: vérhörgésünk, kőnyőrgésünk ez legyen: Éljen a Hon!!" Engedd meg, hogy tisztelőid, barátaid aláírását neked emiékül átnyújthassam. E beszéd végeztével a közönség zajosan tombolt. Az üdvözlő remek beszédet Borbély állva hallgatta végig s utána a következőket mondotta: Jó urak, kedves barátaim! A megiíletődésnek a pillanata ez s aligha ki tudom jól mondani, a mit most érezek és gondolok. Köszönöm. Köszönöm ezt a megnyilatkozást. Köszönöm elsősorban Nagyságodnak, a szószólónak s a többi uraknak is mind. Végtelen boldogságomra van pedig legfőképen az, hogy gróf Batthyány Pál főispán ur őméltósága isjelen van, ki a mostani nemzeti nagy kormánynak 8 bizalmasa s egy dicsőséges történelmi névnek a birtokosa ... (a főispán nevére taps és óriási éljenzés szakitotta félbe a beszédet.) Az én nagy köszönetem azonban csak az engemet illető netáni kis ragaszkodásért van, mert ugy kell lenni, hogy ebből a mai jelenetből egy kis megbecsülés engemet, a személyt is érint; de ez a nagy megtisztelő jelenet, amit itt Iátok, igazában és egészében nem eDgem illet, hanem egy nagy eszmét, melynek mindnyájan katonái vagyunk, kell hogy legyünk. Mondjon ezért önöknek köszönetet a magyar géniusz s keblöknek igaz sugallata. A históriát nem ismétlem. Azt azonban elismételhetem, hogy szeretem ha országunkban a műveltség terjed, ha a közgazdaság épül s a nemzeti szellem erősödik ; szeretem, ha országunkban a tudomány, a művészet, a mesterség, a földmüvelés, az ipar- és kereskedelem magyar nemzeti szellemben fejlődik, mert mindezek együttesen csak igy tehetik gazdaggá, erőssé és függetlenné a nemzetet. De hiszen ezt sokan igy veretjük többen is, s munkáluuk rajta sokan. c. ón evvel az öntudattal itt csak hét ér óta dolgozom s eddig még csak két ütést kaptam érte . . . Pardon! nem erről akarok beszélni . . . Sőt sietek kifejezni azt az őszinte óhajtásomat és kérésemet, hogy az irás szavai szerint békesség és szeretet lakozzék e házban, s ha akár szándékos, akár oktalan félreértésből kellemetlenség keletkezett apró kis tényezők között, ne terjedjen ki az indulat heve messzebbre is s főképen ferde irányban ne terjedjen: foglalkozási ágra, rendre, vagy épen felekezetre is. Mert hiszen én sehogysem tudnám megérteni azt a gonosz logikát, hogy pl. ha én a magyarnyelvet szeretem, az magával vonja valamely vallásnak a gyűlöletét s ha én a magyarnyelvet védelmezem, az magával vonná valamely vallásnak a túmadását. Nem tartoznak ezik együvé. Szeretet lakozzék tehát e házban. Az a kis viszály is a szeretetből indult ki. Nemzeti anyanyelvünknek, a magyarnyelvnek a szeretetéből. Megmondom miért szeretem annyira a m .gyarnyelvet. Mikor gyermek voltam, azt gondoltam, mint Horváth István az a rajongó magyar történetíró, hogy az első emberpár is magyarul beszélt s magyarok laknak a világon mindenütt. Csakhamar rájöttem, hogy nem ugy van, mert vannak rajtunk kivül törökök is, s muszkák, francziák, angolok stb. Magyarul tehát csak Magyarországban beszélnek. Törőkorszzgban törökül s igy tovább. De hogy Magyarország határán belől magyarul beszélnek, ebből a hitből már nem engedtem siheder koromban sem. S még ifjonta szét is néztem jobbra-balra és ugy találtam, hogy Törökországban törőkül beszélnek s Oláhországban nem beszélnek bulgár nyelven. Ez természeti igazság. Es tovább menve, LuHeville körül a németfranczia határon egy német kocsmában sörözgettűnk. S németül beszélgettünk, mert az a tisztesség. Ez az emberi tisztesség. Mert noha csak egy arasz választott el Francziaországtól, mégis németföldön ralánk. Si fueris Romae, romano vivito more. Ez azt teszi, hogy ha valakinek a házába belepünk, ott meg kell hajolnunk. A szomszéd házból, mely má" francziaföldön vala, csak átugrik egy iparos ember a német kocsmába s írancziául kér sört. Nem illedelmesség. De sovinistaság. Egyfelől nem helyeselhető. Másfelől dicsérendő. Neki van nemzete, hazája. Ha két arasszal idébb költözködnék s németfőidnek a zsírját enné, akkor bizonyosan németül beszélne. A német kocsmáros níiraeíül beszélt, a franczia iparos írancziául beszélt. Éu ebben a csizmadiában franczia nemzet büszkeségét láttam. S csák azt akarom ervei mondani, hogy egy arasz távolság éles határt von a büszke n:^z°tek között ... És Rotterdamban ésiaki németesen beszélünk, ugvabogv; de a mint a hajóra szállunk, nem kell elérnünk a londoni Haver kikötőt, már a tenger az angolé, ugy érezzük. S már a tengeren angolul beszélünk... Ez a nemzeti hatalom .., Beszél a ki tud, a ki nem tud, hallgat. S fojtott keserűségemben fölcsillant a büszkeség sugara: — nekem is van hazára I Látom, hogy a határvonalak elválasztják a nemzeteket és megkülönböztetik a nyelveket. S még mindig szentül hiszem, hogy ennélfogva Magyarország határán beiül is magyarok laknak, tehát magyarul beszélnek; szentül hiszem, hogy az itt lakó kocsmárosok, iparosok, kereskedők magyarnyelvüek, s a patak is magyarul csobog, a madár is magyarul cseveg, magyar dallama van az erdő snhogásának is. S a barangolások után sziv repeső örömmel sietek hazafelé, hogy érjem el a magyar határt. És elérem a geográfiáipolitikái határt, de még napokig, hetekig tartó földeken kell átvergődnöm, mig a határról tiszta Magyarországba jutok. Ez a szégyen és gyalázat. Más országokban láttam a természeti igazságot, az emberi tisztességet, a nemzeti büszkeséget, a becsületet, s a nemzeti hatalmat, s itthon érzem a szégyent és gyalázatot. Nem tehetek róla, ha ez fáj nekem. Fáj, mert én Br. Eötvöséktől, Köicseyéktől, Kazincsyéktől tanultam, hogy nyelvében él a nemzet. De saját gondolkodásunkból is rájövünk, hogy bármelyik nemzetnek saját anyanyelve olyan lényeges tulajdonság, alkotó accidenczia, természeti jog: mint az erdőnek a fa, pataknak a viz, madárnak a toll, s ahogyFelmériLajosmondaná : mint medréneka bundája. — Hát ne beszéljetek manyarul s látni fogtok egy magyar nemzetet, mint egy bőr nélküli medvét, toll nélküli madarat, viz nélküli patakot s fa nélküli erdőt. Hogy nyelv nélkül nincs nemzet s magyarnyelv nélkül nincs magyar nemzet: ebben nekem olyan erős a hitem, mint a hogy hiszek egy Istenben. Ezért szeretem én a magyarnyelvet S ezért fáj, hogv ha a nemzeti létnek ezt a feltételét, a lelkét nem fogadják be vagy kiokodiák . és megrugdossák sokan még azok is, kik a nemzethez számítják magokat s e haza határain beíöi laknak, — kik a hivatalosszeiü nemzeti s társadalmi közéletben is lenyűgözik, s meg akarják fojtani. Talán ezek a tapasztalatok és gondolatok indítottak arra, hogy iskolai életemben 22 esztendőn keresztül évenként száz meg ezer gyermeknek egyebek mehett leginkább a magyarnyelvhez való ragaszkodást hirdessem, ennek a terjesztését óhajtsam és sürgessem. Talán ezek a tapasztalatok és gondolatok