Magyar Paizs, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1905-12-28 / 52. szám

VI. év, Zalaegerszeg, 1905 deczember 28 52. szám Előftrttéd ár: Cgj én* 4 korosa. fél évr« 8 korona. Hsgysd érr« 1 kor. SgyM uám 8 fillér. Alapitó és főmunkatárs: BORBÉLY GYÖRGY. Hirdetések dija megegyezés szerint Nyilttér sora 1 kor. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Wlusics-ntcza Felelős szerkesztő: Z. HORVÁTH LAJOS MEG JÜLaNIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN H B T H. Olvasó közönségünkhöz. Mai számunkhoz egy-egy postautalványt csatoltunk megkönnyebités okából. Szíveskedjenek azon elküldeni a Magyar Paizs következő VII. évfolyamónak diját, a négy koronát, vagy az egy negyedévi dijat az egy koronát. A kik esetleg hátralékban vannak, gazdaságos dolgot cselekesznek, ha egyszerre, egyúttal a múltra valót is hozzácsatolják az előfizetési díjhoz. Felesleges mondanunk, hogy a Magyar Paizs a magyar faj védelméért küzd, első sorban az iparnak és mezőgazdaságnak kérdéseiben, azután egyéb értelmi és erkölcsi kérdésekben is. Azt sem kell ismételnünk, hogy a Magyar Paizs nem üzletből, nem üzletre alapult. Szellemi és erkölcsi előállításáért nem várunk fizetést, de ipari előállítása sok pénzbe kerül. E tekintetben az olvasó közönségre kell számítanunk. Épen azért olyan olcsó ez a lap, amilyen olcsó egy vidéki heti lap sincs, hogy csak az ipari előállítására várjuk a költséget az olvasó közönségtől. Az pedig igen természetes, hogy ezt őszintén várjuk. Barátainkat kérjük, hogy ismerőseik között egy-egy ujabb előfizetőt is nyerjenek meg — jó czélunkra. A Magyar Paizs évi dija 4 korona. Három hónapra, vagyis 1/i évre 1 korona. Tisztelettel A Magyar Paizs szerkesztősége és kiadóhivatala. Boldog uj évet. Boldog uj évet kivánok. Nekem például sokkal jobban esik a köménymagleves, mint a kávé. Az alma határozottan többet ér, mint a narancs. S én egy tál bablevest nem adnék három kocsi olmützi tea-süteményért. Paraszt gyomor, az igaz, de egészséges. S a milyen gondolatot teremt, az becsületes. Gusztus dolga, az igaz. De nem egészen. Nézzük csak. Akik ezeket az emiitett szegényes ételeket megvetik, azok azért vetik meg, mert nem ismerik; nem tudják, hogy milyen zamatos, kellemes illatú, és kellemes izü a köménymagleves. Ezek a nagy urak, akik sohasem esznek effélét. Tehát nem ismerhetik, nem is méltányolhatják, ha sohasem kostolták. Akik pedig a narancsot, az olmützi pogácsát és a franczia pezsgőt becsülik olyan túlságosan nagyra, nohát azok nagyon szegény emberek, mondhatnám koldusok, akik ritkán jutnak effélékhez s a képzelődés elragadja Őket. Nincs igazuk sem a koldusoknak, sem a királyoknak; sem az uraknak, sem a szolgáknak. Csak annak lehet igaza, aki összehasonlításokat tesz. Ha tovább vitatkozunk, elismerem, hogy a kávé igen hasznos portéka a csömör ellen. De hiszen gyermekkoromban csömör ellen csinált nekem kávét az én édesanyám pörkölt rozsból és égetett kenyérhéjból s olyan pirosak voltunk tőle, mint a mauchester lájbi. Sőt Tormaföldön, itt Zalában Steixner Károly barátomnak a kertjében kávé is terem. Nem épen olyan finom, az igaz, tnint a kubakávé, de jó és igen egészséges. Hanem beszélhetnék én effélét ezer esztendeig. Nem is akarom meghóditani, kiket'? sem a rabszolgákat és az urakat, sem a koldusokat és a királyokat. Elég rabszolgák, legalább az inyenczség dolgában. Maradjunk hát meg csak a narencscsal és a kávéval. S egyebekben beszéljünk inkább csak a szabad emberekkel. — S háia istennek, többen vagyunk ilyenek. De, hogy a kávéról mindjárt a csizmadia mesterségre ugordjam, mert ez már igazán van itt, nem ugy mint mint a kávé: van Zalaegerszegen 80 kereskedő, s van 400 iparos és e négyszáz között legkevesebb 100 lábbeli készitő, csizmadia és czipész czimeu; és a80 kereskedőnek a boltjában, vas bocskort köss, hogy találj egyezipőt, egy csizmáta 100 iparos műhelyéből. Az a sok boltmiud prágai bakkancsokkal van teli, mert egygyei több gomb van azokon, vagy mert egy fillérrel olcsóbban kapják onniu. A politikusok azt kiabálják, hogy állítsuk fel az ipari vám-sorompót az ország határán. Az újságírók s kőztük első sorban szegény néhai Bartha Miklós azt monda, hogy, ha nem lehet az ország határán egyet, állítsunk százezeret házunk küszöbén, családunk portáján. Nem hivalkodom, de megemlítem, mert igaz, jól emlékszem, én akkor, ezelőtt hat esztendővel azt irtam, hogy nem az udvaron, s nem a küszöbön kell felállitaui a fát, hanem a szívben, húszmilliónak a szivében; a vérébe kell oltani minden magyarnak, bele kell ültetni a lelkébe minden magyarnak az iparvédelmi vám-sorompó-lát; az anyákkal és a gyermekekkel kell a harezba menüi; meg kell nyerni az ügynek az asszonyokat, s be kell vinni a magyar ipar szeretetének az ügyét az iskolába s tizesztendő múlva uj nemzedéket nevelünk. Csakhogy ide miniszter is kell, nem elég a predikáczió. De ha volna is parancsoló miniszter, most már az is késő. Nem lehet várni 10—20 esztendőt. Addig a nyakunkra tekerődzik a kötél s torkunkba fojtja a lélekzetet egy láthatatlan kígyója az éhségnek. Vannak egyletek, rengeteg alapszabályokkal, 30—40 tisztviselővel, százannyi tagsági díjjal. — Elvész a viz a tengerben. Zalavármegye törvényhatósága rettenetesen gyönyörű irást nyomatott ki az iparvédelem ügyében. Ott van valahol az akták között, hogy századok multával lássák és bámulják az emberek a maiaknak a — csizma készítésről szóló stilus gyakorlatát. A szövetkezett ellenzékiek gyűlésén a tűzmagyar Nedeczky Jenő elnök kimondotta és határozatba hozatta, hogy nem kell az osztrák ipari Védjük a magyar ipart! Fejlesszük a magyar ipart! Csak magyar készítményt vásároljunk! stb. Nem ér ez semmit kérem. Meg kell indulni. Nem kell sem tagsági dij, sem diszjegyző, sem al és főtitkár, sem szónoklat. A vármegye közönségének a nevében áüjon össze 5—6 elsőrendű tekintélyes ember. Tudós, bölcs, gazdag és nagylelkű és magyar. Akik képviselik a közönségnek a zsebét, a szivét, az agyvelejét. A közönség parancsol. A közönség, — a nagy tömeg az ur. — Segítségük! e lesznek a hatóságok, a testületek, az egyesületek, a társaságok. Önkéntes hazafias, s ha kel;-, kényszerösszeköátetésbe lépnek a postával s a vasúttal. Tudniok kell, mi honnan érkezik. A kereskedő felmutatja nekik a számlát s a rendeléseket. A mik külföldről jöttek, azok elfogynak ; de többnek nem szabad jönni. Magyar iparosok műhelyeiből és gyáraiból kell összeszedniük a közvetítendő dolgokat. A hol bebizouyithatólag magyar gyártmányok vannak, otta bolt a jtóra kikeli tenni a Magyar Védő Egyesületnek a védő tábláját. A közönség csal* ide fog menni vásárolni. A többitől el kell neki fordulnia. A közönséget fei kell világosítani hírlapok utján, röpiratok utján, falragaszok utján,Jpapok, tanítók, körjegyzők és ezer értelmes ember utján. S három héí; múlva hatványozottan dalolva dolgoznak iparosaink jobbau, szebben, mint eddig. S a példa mint száraz avarban tűznek a láugja átharapódzik megyéről-megyére s felgyújtja az országot, a határt, a mezőt, de „lesz égés által annál gyümölcsözőbb", mondá Petőfi Sándor. S én boldog uj évet kívánok. Borbély György. Lomtárba vele! (Irta: Bartlia Miklós a ínuzeum érdekében.) Egyszer valamikor légen, talán néhány év előtt a magyar főváros haza hozta Kossuth Lajost, hogy halépora a haza földével egyesüljön. Ilyen rógidőte kicsoda emlékeznék már ? Sietős az utunk; nem kószálhatunk be minden ligetet, még ha istenek lakják is; ós r:em pihenhetünk meg minden árnyékban, ha mindjárt a nemzeti gyász sötét fátyola okkozza is azt. Haladnunk kell, hogy el ne hagyjon a többi. A kik im, előre tőinek szörnyű ökleléssel, minden virágot eltipornak, minden szemetet fölkavarnak, minden aárcsatornán keresztül gázolnak — némelyik térdig jár benne, a másik nyakig; de bele