Magyar Paizs, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1905-09-28 / 39. szám

VI. év. £Hífix*téd ár: ém 4 koron*. ?U évr« 2 korona. H«gyad érr« 1 kor. mgyw uám S fillér. Zalaegersieg, 1905 szeptembe

r 28, 39. szám. Hiidetések dija megegyezés szerint. Wyilttér sora 1 kor Szerkesztőség és kiadóhivatal: Wlassics-utcz* Alapító és főmunkatárs: BORBÉLY GYÖRGY. Felelős szerkesztő: Z. HORVÁTH LAJOS MEGJELENIK HETENKÉNT CS-0"TÓETOK:ÖXT E S T E. zötti évnegyedre a Magyar Paizs ára 1 korona. Kérjük a vidéki előfizetőket, küldjék el e dijat okt. első napjaiban. Az esetleg régebbről elmaradt dijaknak múlhatatlan elküldését szintén kérjük. Bízzunk Istenben! (Nagyntvü irínk szept. 20 án irta e sorokat. De 23-után is sőt mindig olvashatjuk. Éppen a vallásosságnak okáért közöljük e gyönyörű czikket. Szerk.) Küzdelmünknek vérszaga nincs. Pénzünkbe sem kerül ez a háború. Még is csatát csatára nyerünk. Az ármádiák rendre hullanak el az ellenséges táborban. Mi pedig növekedünk. Elhullott a Kuhen-Héderváry-kormány ; ntána bukott a Tisza kormány; végű! lezuhant a Fejérváry-kormány Jakabostól. Mivelhogy vele zuhant Izráel Jakab, Goldner Jakab, Welíner Jakab és Bokányi Jakab Ellenben megnövekedtünk az Apponyi-pártjával, a Zichy-pártjáva', az Anrlrássy-pártjával. A szabadelvűek 360 tagot számítottak, mi pedig 80 tagot, mikor a harcz kezdődött. Most a koalíció áll 250 tagból, a szabadelvüpárt pedig leapadt 120 tagra. Ezenkívül vannak horvátok, nemzetiségiek és uj disszi densek. Hajdan pénzt és katonát kértek a nemzettől, ha veszély fenyegette a hazát. Most arra kérjük a nemzetet, hogy ne adjon se pénzt, se katonát. A nemzet hajdan is megértette vezéreit, most is megérti. Akkor eszközöket kellett adni a hatalom kezébe, hogy győzhesse le az ellenséget. De mivel most az ellenség maga a hatalom, tehát megtagadjuk tőle az eszközöket, hogy ne tudjon fennállani. A huza-vona már régóta tart. Isten a megmondhatója, hogy mikor fog véget érui. De aminek kezdete volt, arnak vége is lesz. Akármilyen hosszú is az éjszaka, mégis csak megvirrad. Akármilyen nagy is a tenger, mégis vau partja. A hatalom próbálgatja a szerencsét. Ugy cselekszik, mint a lutrizó. Minden húzásra megrakja a maga számjait. Hát bizony azok a számok nem jönnek ki. Addig rakja, amig elfogy a pénze. A szerencsejátékos az ördögben bizik. A jogtisztelő munkás az Istenben bizik Eddigvaló küzdelmünket megsegítette a jó Isten. Ezentúl is megsegíti. Mert mi jók vagyunk. Senkinek kárát nem akarjuk. Mindenkinek jogát tiszteljük. A törvényhez ragaszkodunk. Hazánkat szeretjük. Ősi intézményeinket megbecsüljük. Másét nem kívánjuk. A magunkét védjük. Dolgozunk napestig. Lelkiismeretünk nyugidí. Küzdelmünk becsületes. Velünk van az isten; azokkal van az ördög. Győzni tehát mi fogunk. Az Úristen mérhetetlen jósága vezérelte nemzetünket hajdan ÍH. Kis nemzetünk a vezérek korában egész Európával szembe állott és győzött. Kiheverte a szörnyű tatárjárást. Nem pusztult el a török járom alatt. Megtartotta alkotmányát az osztrák fenekedés daczára. Lábra állott a világosi árulás után. Ki ne látná ebben az isteni gondviselés különös őrködését ? Bízzunk Istenben ! Ő tudja legjobban, hogy miért folynak a vizek lefelé, miért lebegnek a felhők fejünk felett, miért van a jó termés és szárazság. (3 viseli gondját minden teremtett lényrek. Azt is Ő tudja legjobban, hogy miért helyezte el nemzetünket a Kárpátok belső medenczéjébe és bizonyára azért áldott meg minket a függetlenség mindenható érzéséve!, hogy ezt az országot fajunk számára megtartsuk és minden idegen befolyástól megvédelmezzük. Hát megtartjuk és megvédelmezzük, mert igy parancsolja a mi jó Istenünk. Bartha Miklós. Gondolataim a Bévmagyarositásrol. — Eszmetöredék. — III. folyt. Irta: Béke fi Elek. Minden ember legyen ember és magyar. Vörösmarty. Romlott sziv és romlottt elme, Kit hazája hő szerelme Szép tettekre nem hevit. (Kerültessenek névmagyarosításnál a történelmi nevezetességű családi nevek 1) Nyerne a névmagyarosítás által széphang'ás (euphoniaj tekinteiében nyelvünk; mert bizonyára jobban tets/ik a fülnek pl. Nánási, Hegyi. Koppányi, Zádor, Somlyó, Vadász. Hajrs, Fehér, Kerté??, Bátor, Csillag, Kardos és mindazon nevek, melyeket (nem használva a régi, avagy a jelenben élő nevezetesebb családok neveit) nyelvűnkből, mely annyi elemét rejti magában az eredetiségnek, változatosságnak, rithmusnak, erőnek, gyengédségnek, áradó bőségnek, röíidségnek, bősen lehet alkotni, mint az íddigi pl. Eggenberger, Tiefbrunner, Hosentritt, Mittelmajer, Giimroelhubinger féle dfczögős német hangzású nevek. Érintettük fentebb és újból előhozva, valósággal a névmagyarosítás fattvuhajtásának nevezzük el a névmagyarosításra a régi, vagy jelenben élő hírneves családok neveinek használatát. Ez által a névmagyarosítás hazafias tényét sokak előtt ellenszenvessé, vagy czóljában gyanússá, mások előtt komikussá teszik. Vagy ki is ne találná nevetségesnek ÍK, boszantónak is a Hunvadl Mór, Szilágyi Ignác, Rozgonyi Salamon, Bánö Jakab, Kisfaludy Pinkhász, Rákóc-i Samu, Petőfi Izidor féle névmagyarosításokat' V A névmagyarosítással elmúlnának továbbá azok az egyaránt nevetséges, valamint boszantó és illemséitő, sőt nem ;iík:ín a morálba is ütkö-ő csufnevek. Egy városban tudok bizonyos „FeisHstok" nevű kereskedőt, kit a nép „Fejéi Istóknak", egy másik „Ellenbogen" nevezetűt „Elbuknak, egy harmadik „Kornburg" nevezetűt pedig egyszerűen „Korpás asidó"-nak neve*! .... az illem s a sajtóban szerintünk miiidenkor szigorúan szemelőtt tartandó jó ízlés tiltja, hogy draszcikusab'o példákat hozzunk fei ezen illem ás erkölcsellenes csufnevek hő tárházából. Azért tehát ébredjenek, tisztelt zsidó vallású polgártársak! Nem kell idegenkedni a névmagja rositástól, ez által csak egy tartozást rónak le, mit önöknek — kik azóta épp oly fiai a hazának, mint bárki más — 67-ben e'őlegezett a loyalis szabadelvű nemzet! * (Tömeges névmagyarasitásra fel! — A névmagyarosítást kötelezővé kell tenni!) Mily szép lenne, ha mi Magyarország gyermekei egytőlegyig magyar névvel is bírnánk! . . . bizonyára dicső volna, ha a haza minden egyes ria rá szánná magát e keresztségre : a névmagyarosítás hazafias és mindenek felett nem sokba kerülő és a vallásba sem ütköző cselekményére. Hisz' a német német névvel, a franczia francziával, az orosz orosz névvel; szóval miudea más nemzet a maga nemzeti nyelvén hangzó névvel bír: miért ne bírjon a magyar — magyar névvel? Hadd tudja meg széles e világon mindenki nevünkről, (mint ahogy megismerik a kath. vallású embert a keresztvetéstő') hogy mi magyarok vagyunk, s hogy itt e földön magvarok laknak. A magyar sohasem ért rá, — el egészen legújabb koiunkig — hogy a békés öníoké'etesités terére lépve, huzamosan maga-magával foglalkozzék ; a természet által bőven megáldott, szép hazájában minduntalan mongol, török, tarár . . . hét ellenség támadta s fegyveres kezekkel dúlta fel, szórta széjjel a szépnek, jónak, nemesnek gyenge csiráit, vagy pedig — ha a küi-elienség ármánykodásaitól megmenekült — a futó t> hazájára szitkokat szóró Salamon átka: „Meg ne béküli soha önfeleddel!" teljesüle be rajta; majd a pártviszály, majd a vallási villongások állták útját, szegték szárnyát minden legkisebb haladásnak ; végig tekintve a történelem nyitott könyvének lapjain, mindenki meggyőződhetik a mondottak szomorúan igaz voltáról: most, amidőn minden vonalon megindult a mozgalom magyarságunk fólreismei hetetlen kinyomatát homlokunkra tűzni, iparkodjunk a mulasztásokat — amig lehet — gyorsan pótolni s minden lehetőt megtenni, amit csak fé'fett nemzeti létezésünk biztosítására nézve szükségesnek, jónak és sze'pnek látunk, aminek zálogául pedig — eddigi okoskodásunk, érveink alapján — bizton, bátran számithatjuk a magyar érzéssel, nyelvel együtt a magyar nevet. Tömeges névmagyarosításra fel tehát! A magas kormány pedig — bevárván néhány évig, hogy ki-ii önkényt nyilatkoztassa idegeu hangzású nevének mag\ar^sitása által a magyar nye'v sa magyar haza iiánti szeretetét — vajha azokia, kik azután — egy bizonyos idő eltelte után — is, a sajtó és a társadalom buzdító szavai daczára s a kormány által nyújtott kedvezmény mellett is ragaszkodnak idegen hangzású nevühhöz: vajha azokra — nem rettegve a vádtól, mellyel beharangozná „tüzet" kiáltva a világot azon nemzet, mely eddig sem volt barátja a magyarnak és nem is lesz a/, tán mig a világ világ lesz; ismételjük, nem rettegve az ezen oldalról jövő „erőszakoskodás" — féle vádtól, vajha azokra a/, mlegetett egv bizonyos határidő eltelte után kötelező erejűnek mondaná ki a névmagyar ásítást. De szívből óhajtjuk, hogy erre ne kelljen szorulnunk ! Azt hisszük, hogy midőn a magyar haza — melyen kivül igaz honfi számára nincsen hely — nem vérünket, eletünket kívánja, mint egykoroD, hanem esik — jeligénk szava szerint — ily kis „szép tetteket-', akkor nem szabad, nem illik 8 igazán „Romloit sziv és romlott el<né"-re vall kivonni magunkat. Azért midőn czikkünket ezennel befejezzük, nem adhatunk c attanósabb „fináló"-t, ezen hő óhajunknál : Éljen a magyar ember — magyar névvelI!!