Magyar Paizs, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1905-08-17 / 33. szám

m év Zalaegerszeg, 1905 augusztus 17. 33. számj Elcflit«tési ár: Egy ért* 4 koron*. 3Téi éra 2 koron*. S«g7»d érr« 1 kor. S£gyes tiún 8 fillér. Alapító és főmunkatárs: BO MEGJELBN Hirdetések dija megegyezés szerint, Nyilttér sora 1 kar Szerkesztőség él kiadóhivatal: Wlassics-utcza JTÖRGY Felelős szerkesztő: Z. HORVÁTH LAJOS IT É U T CS-CTTÖRTOKZŐIT ESTE. Ültessünk gyümölcsfát. Hát bizony: Akié a jold, azé az ország. De kié a föld

1? Azé, akinek haszot ad a föld, akit az élet odaköt a földhöz. És mi köti az embert a földhöz ? A bogáncskóró nem. Hanem a gabona szára s a gyümölcsfa gyökere odaköti Jó indulattal kell lennünk a városi tanács iránt s vele együtt a szépítő bizottság iránt azért az elég jó eszméért és ízléses munkájáért, hogy az úgynevezett mség-ut mentén gyalog-járót építettek s két szélét sorjában végig ültették hüs árnyat adandó Iákkal. Olyan szép ez! De miért üldöz az a fátum, hogy amig •egyik kézzel fel fkell raknunk a babért, a másik kézzel le kell azt tépnünk ? Végig ültették, mondom, az ut szélét szép iákkal, melyek majdan hüs árnyat adnak. Ha ugyan a vadgesztenye fa diszfc. De legyen díszfa. Szép terebélyes növése van, dus zöld színnel széles Sevelei vannak s irgalmatlan tüskés bogyói. Legyen diszfa. Dehát vájjon csak a ssépre, a diszre s az árnyékra kell gondolnunk nekünk szegény •városnak és nek&nk szegény embereknek? Díszfákat ültethet Gróf Fesztetich, Gróf Károlyi, s angol kertet állíttathat háza körül Herceg Odescalchi és József főherczeg. Da a szegény emberneik nem lehet első gondja a disz, az ékesség, a czifraság és a kényelem A szegény embernek elsősorban kenyérről és gyümölcsről kell gondoskodni. Éa nem üldom, hogy miért nem ültettek oda egyúttal már gyümölcsfákat. Hiszen terméketlen fa, vagy ami mindegy, diszfa van elég as erdőben. Hiszen a mely fák egyúttal hasznos gyümölcsöt termő fák, ugyanazokban megvan egyúttal az árnyékot adó tulajdonság is, a szépség is, a disz is, még pedig fokozódó mértékben. A szederfának (nperfa) a gyümölcsén kívül nagy közgazdasági fontossága van a selyem termelésre nézve. A többi g>ümölcsfanak is megvan mindeniknek gyümölcsén kivül az a h szna, hogy vagy épületet, vagy bútort, vagy egyéb szerszámfát készíthetnek belőle. Illatos és gyógyító hatású egyik-másiknak a levele. Usryan mi különös jósága van a vadgesztenye fának az árnyékadáson kivül? Hogyan eltörpül, ha szembeállítjuk vele különösen például a diófát! A diófát, amelyet talan még Ázsiából hoztak a magyar ik, amely ősi magyar fa, amelyről nóta és közmondás szól — egész a diófáig, melyből a bölcsőnk és koporsónk készül, melynek fáját és gyümölcsét a szelíd költészet varázsa vonja be: A dió, magyaró jó gyermeknek való, — Adjon isten minden jót, diófából koporsót. Ki ismeri a vadgesztenyefát? A diófa épen olyan terebélyes, árnyatadó sürü lombos fa, mint a gesztenyefa, A diófának olajjal telt pompás gyümölcse van. JLt\j » CJC jellemes illatú és gyógyító hatású. Fája legfinomabb butorfa és drága. Mondják meg a faiparosok, az asztalosok. Egy nagyranőtt fának az ára mehet 200 koronáig. Ugyan miért nem ültetnek vadgesztenyefa helyett díszfának diófát? Borbély György. Drágaság. Gyötrelmet okozó panaszokat hallunk a fogyasztó közö. ség részéről, hogy már elviselhetlenné válik a drágaság azon czikkekben, melyek az élet fentartásához elkerülhetetlenül szükségesek. Érezzük és látjuk, Hogy ebben a panaszban nincsen túlzás, keserű igazságból fakadnak a sóhajok. De ha mérlegeljük a termelőgazda életének befolyását, belátjuk, hogy a középbirtokos nem az ő könnyelműségének iett áldozata, a kis gazda sem azéit utazik ki az újvilágba, hogy fölöslegéből telik arra is, hogy világot lásson. Sajnos, azért utazik el, mert itthon nem tud már megélni. Ez a szerencsétlen viszony nem egyszerre lep'e meg az országot, mint valami földrengés vagv vízözön, hanem lassan fejlődött és lépest tartott bizonyos közgazdasági irányzattal, melynek eíha talmasodása alatt mái vá lylépcsős palotákat építettek a közvetítők, nv fogatokon száguldanak ki délulán friss levegőt szívni és zsúfolásig megtöltik a mulatókat ha azok nekik tetsző frivol darabokat adnak, mert a természet logikája megkívánja a harmóniát abbau is. Tehát a közvetítés foglalta le magának az utolsó évtizedek életének eredményét, gyönyörét irányítását. Ez alatt az idő alatt épültek a városokban a fénves paloták, keletkeztek a nagv bankok, az orfeumokká sülyedt színházakat tömve, a templomokat üresen láttuk Világos nappal űzték a huncutságot, a politikában, közigazgatásban, igazságszolgáltatásban. A törvényhozás is odasülyedt, hogy a csaló részesült nagyobb védelemcen mint. a becsü'etes, akit ez az irányzat ostoba tökfiíkónak bélyegzeU és kidob;a a forgatagba, hogy mindenetől kifosztassék. Oda jutottunk immár, hogy a tatárjai ás elért a hatarig, útjában fölszedett mindent, kifosztotta EZ ország minden termelő osztályát, a középbirtokosból vált a sok »asp k«, a kisgazda kivándorolt. Vájjon hol találna még ez a nemzetirtó szervezet alka/mas áldozatokat, amelyektől még valamit ellehet eskomodálni ? Azt hisszük, hogy eléli őket is nemsokára végzetük. Miután az előbbeni áldozatok leromlottak vagy megugrottak ós nem lehet már belőlük kivasalni semmit, akkor egymásnak esnek, egymást fogják becsapni, kiszipolyozni, mert a megszokott munkát nem tudják abbahag\ni. Azok, akik még a roncsokon megmaradtak és egyebet sem menthettek meg, mint ép bőrüket, munkakedvüket és hazafiúi érzelmüket, mely még visszatartja őket a haza czent földén való harczra. Ezek mindenekelőtt a szövetkezésben keresik a szabadulást. Akinek vigaszul szolgál a szcmszéd baja, hát annak elmondjuk, hogy ez a helyzet nemcsak nálunk lépett fel, hanem a szomszéd nagy Németországban is. A külömbség csak az, hogy ott egy okos nemzeti kormány hatalmát arra használta fel, hogv ezt a nagy bajt mihamarább kiirthassa, mig nálunk a pusztító elemet támogatták ós rájuk támaszkodva engedték az ország fentartó elemét kiirtani. Nagy és mindenre kiható mozgalomnak kell létrejönni, mely a termelőt és fogyasztót közvetlen összeköttetésbe hozza, hogy e két nemz tfentartó elem megmaradjon életképességé vei államfentaitónak. Ennek be kell következni akár milyen uton, mert a kifosztás végső határa el van érve most már, nincs egyéb hátra, hogy vagy ezek az elemek kezdik a segítség munkáját, vagy egy más formákra támaszkodó hatalom, da történni kell és történni fog valami. A gabonaértékesítés szövetkezés utján Németországban már a 90 es évek eiején kezdett lábra állni, amidőn a hanyatló gabonaárak és az ezt okozó határidőüzlet, a német gazdák béketürésót elfogyasztotta. Ekkor létrejött a német mérvadó szövetkezeti testületek véleménye a szövetkezeti gabonaértékesítés keresztülvihetőségóről és hasznáról, amely kivált a német gazdasági szövetkezetek általános kötelékének nagygyűlésein kifejezésre jutott. Még 1891- hen Kiéiben és 1892 ben Insterburgban tartott gyűléseken voltak meg szűkkeblű félelmes elemek, akik a szövetkezeti gabonaértékesítés kérdését nem tartották tárgyal hatónak és ez az egy meggondolatlan vállalkozásként és kísérletként lett oda áilitva, azonban már 1895-ben a Havel melletti Neustadtban tartott nagygyűlés elismerte, hogy a szövetkezeti gabonaértékesítés eszméje, bár eleintén u'ópiának tekintetett, megvalósítása ma már közóhajt képez. Az eleintén csak általánosságban tartott nézetekből es határozotokból ké3Őbb a következő tervezet alakult ki: »Az egész német, közgazdasági fejlődés arra utal, hogy ugy a nagy, mint a kisbirtokos gaboUftjáíl&K értüfcOöiiuao uton sék, miéit is a naggyülés égető szükségnek tekinti, hogy: a) alkalmas pontokon egy meghatározott módszer mellett, a különböző termelőterületek nagyságához alkalmazkodva, esetleg az állam költségén gabonaraktárak létesíttessenek ; b) ezen gabonaraktárak a gazdassgi szövetkezeteknek rendelkezésre bocsájtassanak ; c) ezen szövetkezetek részéie pedig a német birodalmi bank, vagy az újonnan alakult porosz központi szövetkezeti pénztár lombardhitele bizrosittas ék«. A tárgyalások folyamán még élénkebben, mint eien hatáiozstban. kifejezésre jutott azon közóhaj hogy ily gabonaraktárak létesítésére az államnak kell a szükséges tőkét előteremteni, mert a későn felismert szerencsétlen viszonyok által tőkeszegénnyé lett mezőgazdaság a szükséges tökét már előteremteni nem tudja, pedig azt előteremteni keli. A s-övetkezeti gabonaértékesítés tényleges kifejlődése a következő években ezen iiánybau haladt előre és a német birodalom nagyobb szövetséges államai jelentékeny hitelt, illetve államsegélyt engedélyeztek szövetkezeti gabanaraktárak létesítésére. Ezen állami támogatások országonkint mis más feltételekhez vannak kötve. Konstatálni kívánjuk, hogy ezen állami támogatás révén a gabonaiak tár-szövet kezetek létesítése kivált a 90-es évek második felében éienk lendületet vett. Igy kizárólag gabonaértékesítéssel foglalkozó gabonaraktárszövetkezet létesült 1896 ik évtől 1902. évig 98. Ma pedig már 176 szövetkezet foglalkozik Németországban a szöve'kez.eti gabonaértékesítéssel, melyek már 1902. évben 3Vs millió métermázsa gabonát értékesítettek, ami még korántsem felel meg a szükségletnek, de meg van már bőven a tapasztalat, a tudás, a 1 ormány segitő szándéka, a közönség bizalma de mindezektől mi még távol állunk. Előbbre való volt a kivándorlás megkönnyítésére törvényt alkotni, pénzt áldozni. Mindig az anyagi erősödést prédikálták, annak a létesítését kellett előidézni minden árcn, pedig erkölcsi tartalom és nemesebb kvalifikáció nélkül romlásra, züllésre vezet az anyagi erő is. Azanyag a test, az erkölcs a lélek. E két elemnek har-