Magyar Paizs, 1904 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1904-02-11 / 6. szám

V. é*r« Zsiaeqerszeg, ÍB04. február 6! 6. sxám* Előfizetési ár: Egy évre 4 koron*, yél évre 2 koron*, begyed évre 1 kor. lEgyes szám 8 fillér. Hazai iparczikkek hirdetése féláron : Egy oldal 20 korona. Nyilttér sora 1 kor. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Wlassics-utcza 25. Alapitó és főmunkatárs: BORBÉLY GYÖRGY. Felelős szerkesztő: Z. HORVÁTH LAJOS MEGJBLBNIE HETEKKÉNT OSXÍTTÖIRT ÜKÖN ESTE. A pnhányok. — Kivonatolva. — Annyi nénémasszonyos férfi, miut nálunk, ritkán akad. Közömbös nép, hajlítható mágnás, hazával nem törődő boltos van mindenütt fölös számmal. De másutt van a társadalmi tagozatnak egy polgári rendje, mely a közdolgok valódi tengelyét képezi. Iparosokból, kereskedőkből, tanárokból, papokból, gyógyszerészekből, magántisztviselőkből, orvosokból, festőkből, Írókból verődik össze ez a rend. Ezek se nem méltóságos, se nem nagyságos, se nem tekintetes urak. Egyszerűen polgárok. Ügyvéd ur, orvos ur, tanitó ur, Fehér ur, Fekete ur, Yörös ur. Nálunk ez a polgári rend jóformán hiányzik. Mert aki hivatásánál fogva ide tartoznék: viszketegségénél fogva feljebb kíván kúszni. A mesterlegényből segéd, az inasbjl tanoncz, a műhelyből műterem lett. A vagyon is igy vedlik hitellé, a pénz váltóvá, az arany bankjegygyé, a földbirtok telekkönyvi objektummá, a tanár, ügyvéd, orvos nagyságos és méltóságos úrrá. „Kapaszkodott a világ. Ei csúszni tud, magasra hág." Magasra? Hát abban áll a magasjág, hogy az ember kizökkentse magát élethivatásának természetes kerékvágásából? Avagy abban áll talán, hogy az embert czim és rang ambiczionálja, ahelyett, hogy saját munkájának belső értékében keresné becsvágyának kielégítését? Az a külföldi polgár jó bordában van szó've. Duzzadt az izma és duzzadt a zsebe. Dolgozik és kegyet nem hajhász. Kisebb a czime, hogy nagyobb legyen a függetlensége. Nem kívánkozik ki saját köréből, miként a féreg az almából. Nézeteiben nem engedi magát i magyarnyelv. (I.) Irta: Baboss László. Nyelv nélkül nincs gondolat; nyelv nélkül nincs beszéd ; aki nem tudja magát valamely megérthető nyelven kifejezni, az nem ember; ami az embert az álattól megkülönbözteti, az éppen a beszéd; a nyelv, melyen gondolatait, eszméit, érzéseit embertársaival közleni, magát megértetni, gondolatainak akaratának kifejezést, alakot, maradandó értéket tud adni. Az állat is képes egyes hangokra, de mi az a beszédhez képest?! Ámde, ha csak eszméink, fogalmaink kifejezője lenne csupán a nyelv, még mindig nem volna sok ok annyira ragaszkodni honi nyelvünkhöz, mert hiszen akkor inkább ahoz kellene ragaszkodnunk — az előnyt tekintve — mely eszméinket, vágyainkat, fogalmainkat leghatározottabban, legpontosabban fejezi ki, azaz: ha csak az ész működnék közre, akkor még igy állhatna a dolog, de a nyelvnek sokkal nagyobb hivatása s rendeltetése van: mozgásba hozni szíveinket, felkelteni érzelmeinket, felajzani akaratunkat. Ki tudná elhinni azt, hogy egy haszontalan színdarab végére függesztett dal: a »Rule Britannia* oly nagy, büszke nemzetet alkotott, mint az angol, annyi szivet lebilincselt, büszkévé, háborgatni. Az uton, a melyen jár-, megleli apjának, nagyapjának lábnyomát. A csizmadiának csizmadia ősei vannak, miként a vicomte-nak vicomte ősei. A czég, ha megbecsüljük : czimer. A czimer, ha megbecsüljük : czég. Ezek a polgárok ismerik jogaikat, teljesitik kötelességüket. Élnek a munkának, a családnak, a városnak, a hazának és a tisztes szórakozásoknak. Gyűjtik a vagyont, szerzik a közbecsülést, készítik a jó portékát, mérsékeltek a követelésben, megbízhatók a szolgáltatásban. Ha a magyarember burgert, vagy czivist mond: szellemeskedik és lenéz valakit. A külföldi önérzetét elégíti ki, ha azt mondja magáról: Bflrger vagy czitoyen. Mi van nálunk azou a társadalmi fokozaton, ahol a polgárnak kellene állani ? Nénémaszszony-sereg van. Ezt a fokozatot, mely a legfelsőbbeket a legalsóbbakkal van hivatva összekötni, mely tehát a nemzeti testnek gerínczét és mellkasát képezi, ezt a fokozatot nálunk a sopánkodók, protekeziókeresők és alperesek foglalják el. Ez egy vizenyős vérű és sápkóros lelkű osztály, mely többet költ, mint amennyit 1. eres ás nagyobb su'yt helyez a kitüntetésre, mint a kitűnőségre. Életerőben renyhe, kötelességeiben laza, hitében ingatag. Saját izmaiban nem bízik, akarni nem tud, küzdelemre alkalmatlan. Az iskolában lelkesül Plutarchnak hőseiért; s az életben megfut a saját szavazata elől. Hol van magyarázata ennek a szörnyűséges erkölcsi csuszamlásnak ? Sehol egyebütt, mint az egyéni függetlenség hiányában. Polgári osztályunknak nincsen dereka. Ha büszkélkedni kell, magas nádszálak vagyunk. De ha ingadozni és hajlongani kell, no akkor is nádszálak vagyunk. szabadságszeretövé tett, mint maga a nagy ipar, az óriás kereskedelem. A Szózat vigaszt adott, és erőt, s ma is imádsága, összetartó kapcsa a magyar nemzetnek. De amit a nyelv megtehet minden nemzetnél önmagánál, nem érheti el az a nvelv azt a hatást, a másiknál; ezért szükséges, ezért hasznos a nyelvek különfélesége 1 Mily nagyszerű, hatalmas berendezése az az emberiségnek, hogy a hosszas használat, a vele élés nemzeti bélyeget üt rá, s azt a nemzet szokásai, életmódja gondolkozásához, érzéseihez, indulataihoz idomítja. »A magyar balladák« cz. műben olvasom, hogy a déli népek énekeinek színező, leíró, festegető hajlama az őket környező természet gazdag színeire, s ezeknél fogva a színben, képben való kedvtelésre vihető vissza. A déli természet gyermekét is mássá változtatja; a köd homályát, a képeknek általa elmosott, nagyított körvonalait, a belőle képződő csodás alakzatokat nem ismeri a dél gyermeke. A nyelv a nemzet szokásaihoz, életmódjához, környezetéhez simul; gazdagítva ott, ugy a hogy, s a hol kell, mivelve azt, összefűzve tulajdonosait, úgy mint egy család gyermekeit, életet, erőt, szivet, meleget adva nekik oly kincsben, mely által a nemzet, nemzetté szelleme nemzeti szellemmé, műveltsége nemzeti műveltséggé válik. Itt rejlik a nyelv érezhető s majdnem kifejezhetlen értéke! Legyünk okosak és engedjünk. Legyünk megfontolok és fürjünk. Mit engedjünk? Jogokat! Mi előtt hajoljunk meg? A törvénytelenség előtt! Mit tűrjünk el? A visszaélést! Az ilyen engedékenységet nem okosságnak, az ilyen hajlongást nem bölcsességnek, az ilyen türelmet nem megfontolásnak keresztelte el a nyelvérzék, hanem esztelenségnek, könnyelműségnek és gyávaságnak. Harminczöt év óta csaljuk magunkat a szavak és fogalmak értelmének kijátszásával. A bátorságot okosságnak, a könnyelműséget bölcseségnek, a gyávaságot türelemnek nevezzük. Eközben az idegenek prédájává lettünk. Vagyonúnkból kifosztanak, szokásainkból kiforgatnak, a német nyelvet ránk eró'szak dják. A mi gyarmat, arról azt mondják — ország. Ami provinczia, arról azt mondjuk — állam. Ilyenek vagyunk, mert csont helye tt valami nyálkás kocsonya van a középosztályban, miként a tengeri puhányokban. Bartha Miklós. Egyenlőség az életben. A tapasztalat mutatja, hogy az életben a legtöbb szomorúságra s elégedetlenségre az okot, a köztünk levő sors, rang, hivatal s állapot-kölömbség okozna. Hogy e zarándoklás honában ámbár mindnyájan „ember" nevet viselünk mindnyájunk előtt ugyanazon egy czél van kitűzve, mégis igen nagy sors, rang, jog s állapot-külömb'ég van közöttünk: ez olyan igazság, melyet bizonyítani nem szükséges, tagadni nem lehet. Sokszor tűnődtem a fölött magam is: miért nincs közöttünk egyenlőség az életben ? Miért nincs mindnyájunknak egyenlő joga, birtokrésze, szabadsága, hatalma s méltósága, holott mindnyájan, azon egy atya gyermekei vagyunk, kinél „személyválogatás nincs" és mindnyájan ezt Gyulai Pál a Kisfaludy társaság XXXIX. ülésén mondott megnyitójában mutatott rá ez erőre, midőn fejtegeti a 18. század I-ső feiében azt a csapást, mely nemzetünket akkor érte, midőn irodalma elvesztette hatását: »elnémult.« A nemzeti szellem hanyatlását jelentette ez, melyet politikai s társadalmi okok idéztek elő; alkotmányunk holt formáiból kihala az élet s a műveltség idegen nyelv s érdek szolgálatába szegődött, midőn 1772-ben kimondják: »egy egész nemzet csak saját nemzeti nyelvén lehet művelt.« A magyar közélet mindinkább elsatnyult, de annál élénkebbé vált az irodalmi mozgalom. Révay, Kazinczy, Kisfaludy dalai, Berzsényi odái, Vörösmarty szózata föleleveniték a mult dicsőségét, a magyar állam nagyszerű küzdelmeit s az irodalom jelszava lón : nemzetiség, hazafiság, reform, s a nemzetiség a nyelv müvelésében, terjesztésében ; a hazafiság a történelmi emlékek s jogok kultuszában ; a reform az ízlés és nyelv megújításában nyertek kifejezést. És e reform mit tett társadalmi s politikai téren? A megyék termeiben a sértett alkotmány védelme s az irodalmi eszmék visszhangra találtak. Itt a nyelv hatalmas varázs-ereje. Folyt. köv.