Magyar Paizs, 1904 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1904-09-29 / 39. szám

V. év. Zalaegerszeg, 8904. szeptember 29 39. szám. FJŐfiaelési ár: Sfcy évre 4 koron*. m érre 2 koron*. S mgyed évre 1 kor. Xj.yes szám 8 fillér. Alapító és főmunkatárs: BORBÉLY GYÖRGY. Tlirdetések dija niegegjezés szerint. Wyilttér sora 1 kor. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Wlassics-utcza 25, Felelős szerkesztő: Z. HORVÁTH LAJOS MEG-JELElsTIJS: HETENKÉNT O S "Ö~ T Ö I?, T O K Ö N ESTE. Jó ügy. — A zalamegyei hírlapok szövetsége. — Pro domo? Saját érdekünkben? Nem. Hiszen magok a hírlapok is a közönség érdekében vannak. Legalább én igy tartom. És igy kell tartanunk mindnyájunknak. Szerintem tehát a közönség érdekében alakul meg a zalai hírlapok, vagy mondjuk, a zalai hirlapirók szövetsége. Ennélfogva jó Zala jó nagy megye. Ezért, vagy azért, de itt elég nagy számban jelennek meg hírlapok. Felmegy a számuk 12-ig. A hirlapirók száma pedig — ha csak a jelentékenyebbeket vesszük is, megháromszorosodik, négyszereződik. De volna bár csak kettő: a szövetkezésnek meg van az alapja, oka és czélja, joga és engedménye, sőt — kötelessége. A barátság, az úgynevezett kollegialitás, az egy uton való haladás, az egy közös czélra, a közönség érdekét szolgáló, tehit jó ügyre törekvő haladás kötelességgé teszik a szövetkezést, a külső alakban is látható összefogódzkodást. Hogy annál erősebb legyen a belső összefogódzkodás is. A vasárnapi értekezleten megvitattuk, hogy mennyi közgazdasági, közigazgatási, kulturális stb. ügy van egy vármegyében, melyeknek nagy. bb lendületet adhatna az újságírás — egyesült erővel, holott egyeseknek az erőlködése kárba vész, sőt hívatlan Herberteknek és fölpoczkolódott urfiaknak gúnytárgyalesz. Nem részletezem a programmot, csak felemlítem azt a világos főre és modern gondokodásra valló előterjesztést, melyet a szövetkezet megpenditője és összehívója feltárt. Felhív az előterjesztés az egyöntetű működésre, természetesen a közügyben való egyöntetű működésre és kiterjeszkedik ez a fölhívás a kicsinységeknek látszó dolgokra is, de ízléses dolgokra: a czoffoktól való menekülésre, a lapoknak belső ideális tartalmára és külső Ízléses kiállítására, le egészen a helyesirás egyöntetűségének és következetességének részletességéig. Nem részletezem a programmot, de felemlítem pl. közlekedő utainknak törökországi karakterét, melyeket azonban nemcsak hogy nem kritizálnak hírlapjaink, de a melyeket épenséggel inkább dicséinek, — igaz, hogy talán csak kedvelt alispánunknak egyéni szeretetreméltósága miatt. De ez igy nem a maga rendjén megy. — Avagy említsem é a csuda ritkaságu Hévizi fürdőnek Istentől adott gazdagságát? és ennek tulajdonosát, Gróf Festetichet? és ennek gondolkodásmódját? természetét ? tulajdonságai . mire való hajlamát ? indulatát? rokonszenvét? műveltségét? szellemi nagyságát? vagy kicsinységét ? nagyapjának, a Georgikon alapitójának szelleme iránti kegyeletét? a hazájának tartozó kötelességét? az emberiség iránti szeretetét? és a kegves sors iránt való háláját? A ritka csudaforrás fürdőjén 30—40 ember lóg az emberiség nyomorultjainak aunyi milliói közül. Valamelyik újság ad é intést a főúrnak? Nem. Mert a fó'ur hatalmasabb, mint egy ujságiró. De nem lehet hatalmasabb; mint 10—15 hirlap. Nem részletezem a programmot; de megemlítem, hogy egyszer itt, máskor o£t teszik fizetéstelen penzióba egyik másTITTíirlapirót hivatalosan, de az okoknak teljes magyarázata nélkül. És a hírlapok hallgatnak, mint a süket tyúk. Homokba dugják fejőket, mint az afrikai nagy madár. — Megemlítem, hogy egyszer itt, máskor ott ejtenek el, jobban mondva dobnak ki a választás rostáján egyegy munkás embert, a közügyért lelkesedő férfiút, önfeláldozó erőt, hogy helyébe tegyenek egy nagypipáju de kevés vágott dohányu, jó házasságra l^pő ifjút. Emitt hegyre hordják a földet, amott a megmaradt inget is letépik a szegény emberről. Az igazságot, méltányosságot és erkölcsöt védő hirlapirás felállott é falanxként, hogy megvédje vagy felemelje az elesettet ? Egykét kései hang búsongott a csatavesztés után a csatavesztésen, mint döglött lovon a patkó. A zalai újságok sicvcíkelése azt jelenti, hogy egyesült erővel állják útját a méltatlauságoknak s egyesült erővel sürgessék a jóknak diadalát emberekben avagy intézményekben. Ez az ideális eszme vezeti, kell hogy vezesse a szövetkezést. Ez pedig közügy. Ennélfogva jó Ügy. Borbély György. A tülök. A május hónap szép hónap. Különösen itt, a Tómalommal szemben, az én patakmelletti kertemben százszor szebb, mint a füstős, alélt levegőjű köiuton. Eljöttem hát haza, a kertbe, a virágillat közé. Tanyát ütöttem a méhesben, hol szelíden züm mög millió méh ; kivittem az iiószereimet és Ovidiust. Mélyen meghatva Naso m balsorsától, szivemből meggvülöltem a „gens bracata Gaetarum"-ot. Már-már lel voltam srófolva. Érzem, hogy va'amely titkos Hébe kéz jtatgat a Kásztáüai fonások vizeiből ; már faragom a plajbászt, hogy a drága ihlet megbecsülhetetlen perczeiben mfgirjam versemet „Hozzá" .... midőn recsegő tülökhang Desze zavar. — Hogy a bűnöd hagyjon el ! — szidom a kondást, mert látni vélem, hogy a szertelen hangtól megriasztott múzsa — aiczát (és fülét) elfedve, távozik. Csalcgatlam kedvencztmet válogatott szókkal. Nem használt semmit, mert a méznél édesebb kö)mondataimba ismét és mlul belegarázdálkodott P tülök. — Ha még legalább füzfasip ^olna, „graeilis avena", vagy legeslegtlább Trombita ! De tülök .... Ah 1 Sahe 1 — szólt a félistennő, s eltűnt előlem orczája. Tönkresilányitva ballagtam a kerítéshez. És KÍttaru, hogy nem a kondás okvetetlenkedik, hanem a fia. íme, a tó me'letii pázsiton őrzi libanyájáf a mmLaktd\t!ő kondáfsarj s mirden perczben átlag tízszer fuj bele az instrumentumba, melynek hangja füllelhallhatclag büonyitja, hegy szilajteimészetü ökör viselte valaha. És meg kellett vallanom, hogy a régi lóvonat tillke ehhez képest vágneri szimfónia. Biztattam magamat, hogy majd csak abbanhagyja ; hisz a tülök oly temérdek, hogy alig birja a gyerek keze s valahányszor belefú, majd a szemei ugranak ki a szerfeletti erőködés miatt. Reményem megcsalt, Szólt a tülök délelőtt, délután s csak a szürkület hozott rég áhított csendet. Bíztam a holnapban ; de rutul csalatkoztam. Reggel korán már haliám, hogy a tülökhang távolról egyre jobban közeledik. A pendelyes csakhamar a tó túlsó partjára telepedett és tülkölt irgalmat'anul. Mindez azonban csak hagyján ! A szokatlan hang félmértföldnyi terü'etről minden korú és nemű libapásztort s egyébb, ifjabbmincségü gézengúzt a tópartra csábított. A vállalkozó szellem ós ambiczió pedig egyikben sem hiányzott azon irányban, hogv a sok közül ki tud erősebb hangot kicsalni abból az alvilági szerszámból ? Uram Isten ! Még egyik-másik kis leány sem restelt belefújni a kürtbe, mely is azon idő óta piánót és intermezzót nem ismerve a legszörnyebben recseg, üvölt, szotyog, bömböl, krákog, s — mint a pókot nyelt ember — iszonyatosan fulladozik. Egek ! Mi lett velem 1 ? — sóhajték déltájt. Mi lett velem. Aki hacsak egy dongó neszét hallom, mindenre képtelen vagyok ! Most pedig ugy tetszett nekem, hogy a kertünk fái, és minden, ami él, szomorúan csüggeszti le koronáját, fejét, végitéletet sejtve a rémes hangban, melytől a májusi légkör tisztára megmaszlaí/osodott. De — hál' Isten ! Itt a Segítség ! hazaA gulyásunk — karámba zárva tinait jött ebédre. — Ej Pista, a réz.fokosát ! — szólok neki — eredj szaporán s hajtsd el a tópartról azt a tülkölő gyülekezetet, ha nem akarod, hogy holnap föld alá kerüljek. Pista nem volt rest. Kapta a karikását s ravaszul sompolyogva iparkodott a túlsó partra. Szándéka hamar megorroltatott. A gyerekek elfutottak, Pista pedig a konyhába tért enni. Két perez múlva újra együtt volt a sereg s kitapasztalva a bojtár hollétét, égetni való hangszerüket egyenesen a konyha felé fordítva, bukott angyalokhoz illő zörejt produkálva tülköltek. Lábzsákba takartam fejemet ; de csakhamar tapasztaltam, hogy ez a ruhanemű nem május végére való. Utóbb — mint hajdanában Odüsszeüsz, viaszos tömecscsel béleltem ki fülleimet, s fel-alá járva, cselre gondoltam. Még azon órában igy szóltam a gyerekekhez, — Ejnye fiam, de szép tülköd van ! — Hm .... meghiszem azt ! — mondá. — Nem adnád el ? — s forintot mutattam .... — Ej ! . . . . — s futni készült . . . — De azt a hunezut füzfánfütyölődet ! — kiáltottam s feléje ugrottam. A kölyök sem volt rest. Abb-n a pillanatban a tóba hajította tülkét s felkapva pendelyét, utánna gázolt. Ott álltam a parton tehetetlenül. Amint az udvarunkba léptem, már felém volt fordítva a tülök, s minden eddigit fölülmúló produkeziókba kapott. Igy ment ez nap nap után. Megvoltam győződve,hegy szünidőm tönkremegy — egy tülök miatt. Egy végső próbára szántam el magamat.