Magyar Paizs, 1903 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1903-05-28 / 22. szám

2 M A G Y A li [» A í Z S 1 903. május 28. 'Egy napon ott térdelt az Emberfia a Jordán partján ; a kiáltó a pusztában, János vizet öntött az Ó léjére; fölötte pedig sugárzó égi fényben lebegett egy galamb. Egykor, midőn eltűnt a Mester s midőn aggódtak és szomorkodtak az elárvult tanítványok: magasból lángoló cseppek hullottak a fejeikre. Minthogy a szegény érzéki emberek csak érzékeikkel gondolkodnak s élnek: kell, hogy valami látható közvetítsen. Az Atyaisten — tiszteletreméltó aggastyán, őszszakállal. A Fiuisien — szép ifjú a kereszttel. Ezen alakok megállhalnak oly alakban, a mely hozzánk legközelebb van, I. i. emberi alakban. De a Szentlélek hivatva van képviselni az isten láthatatlanságát; ez pedig nehéz feladat. Azért burkolódzott ő be a gyorsan repülő madár s a czikkázó láng alakjába. S mégis a legtöbb ember csak az alakot fogadta és nem a Szellemet. A közönséges emberek hite gyakran nagyon is materialistikus; ők csak azt liiszik, a mit látnak! Hogy ők szellemben és igazságban higyjenek, arra nem képesek; éppen azért kénytelen az egyház feléjük közeledni — látható jelekkel. A köznép segítségül szokta hivni a Szent Lelket a hit, az értelem, az emlékező tehetség erősítéséhez ; azért imádkozik hozzá a tanuló ifjúság is a tanév elején. De teszik ezt sokszor előkelő, művelt társaságok és gyülekezetek, tanácskozások megkezdése elótt. Sohasem felejtem el boldogult jó édes anyámnak egy hozzám intézett mondását: Ha az embernek valami nehéz feladata vau és ha vigaszt nem talál e világon — imádkozzék a Szent Lélekhez. Nem egyszer jöttem életemben oly helyzetbe, hogy e tanácsára visszaemlékeztem. Kifejezést adok itt azon meggyőződésemnek s erős hitemnek, hogy valóban és bensőleg csak az keresheti a Szent Lelket, a ki már — bírja őt. Néha elvonult, elrepült a Szent Lélek is más felé — melegebb vidékre. Hogyan, miért ? az utczák közepén, nappali fényben — és vigyorognak az arczunkba ... No nincs igazain 1 . . . — A hegedűs tehát mindent elmonda égi jó anyánknak. Körülbelül igy: »Égi Királyné, oh Mária, te drága Szűz! hallgass meg engem kegyesen és rossz zenémet jutalmazd meg egy kenyér-morzsával. Lásd oda haza éhezik az asszony és a gyermeksereg. Nincs egy betevő falatom se. Azért ha lennél olyan kegyes oh Szent Szűz és segétenél mi rajtunk nagy Ínségünkben.« , És alig hogy bevégzi imáját a vén hegedűs, íme egy csoda történik; az egyik kis arany papucs hangos csengéssel elébe lehull. És a Szűz hajnal rózsás fényében emígy szól: »Térj haza! A.« arany papucs a tied. Élj buzgó hitben és maradj oly tisztalelkű, mint eddig voltál, t Ki ecsetelheti a hegedűs örömét és boldogságát ? Hej! a nyomornak vége I Csak gyorsan haza, szellő szárnyán, a drága kincscsel tehát. Még az erdei szarvasnak sincsen gyorsabb lába, mint a mi vándor művészünknek volt, midőn haza futott, árkon bokron át haza futott, a kedves, szegényes kis otthonába .. . A városkába érve, első dolga volt a pékhez betérni ós kenyeret vásárolni. De bezeg nézett a pék, mikor az arany papucscsal akarta kiegyenlíteni a contóját. A pék szentül azt hitte, hogy tolvajjal van dolga, no meg ő is járt már az erdei kápolnában és mindjárt rá A modern ember nem rud ióbbés/eíidlelkii lenni és nem is i^en képes igazán, őszintén lelkesülni. \ modern ember mindig izgatott, d" sohasem, vagy legalább igen ri'kán tud fölhevülni igazi lelkesiiltségbeii. Mindig vannak eszméi, de igazi tiszta eszménye soha sincsen neki. A galamb elrepült, a láng — leohadl ! A mit mi ma eszménynek nevezünk, nem egyéb az, mint érdeklődés valami világi dolog, anyagi jószág, vagyis valami előny iránt. Ez utóvégre nem is lenne hiszen oly nagy baj, ha csak a mellett valami tisztességes, becsületes elj ir.ísnak is volna helye. Látjuk, tudjuk, hogy sok félreértés van a világon; de soha semmit és senkit nem értettek félre az emberek annyira, mint éppen az isteni szellemet a — Szent Lelket! A galambtól csakis a turbékolást vettük át, s a lánggal meggyújtjuk, az ágyukat. De azért ha megérkezik a Pünkösd nagy napja: mégis körmenetekkel és nagy pompával ünnepeljük azt és mulatságokra fölhasználjuk az ünnepet. Én mindig ugy éreztem, s mindig ugy is nyilatkoztam, hogy az igazi szeretetnek főismertető jele: az együttérzés, a résevét. Az érzékiség összeilleszti a kereket; de az erős kapcsot, az — abroncsot képezi rajta a részvét, az emberi szivek együttérzése. Ezt pedig kölcsönzi az isteni Szellem, a — Szent Lélek! Csellcó József Kerületi tornaferseny Sopronban. Zalaegerszegi diákok kitüutetese. Főgymn-jsiumunk ifju«ágsnak egy része a mult hé'en lé^zt \e t Sopronion a minden negyedik evben taitatní szokott kqpületi torna versenyen, 36 tanuló indult el var-uton május 20. délután Medgyesi L. igazgató, Kern Antal es dr. Kovács Gyula tanárok és Takács József tornatanár kise re'éhen, hogy Sopronban bemutassak erejüket es testi ügyességüket ós a nemes vei Meny ben dicsőséggel állják meg helyüket. Láhne Vilmos tőgymn. iga/.gató fogadra az érkezőket Sopronban, S'ep üdvözlő beszédet mondott hozzájuk, amely ntáu zászló alatt es dobszóval vonullak be a városba, számukra kijelölt szállásukra a papréti óvodába. Meg az érkezés napján maradt egy órányi idejük, hogy a város! ban sétálgassanak s nevezetesebb s szebb epületeit • es részeit megtekintsék. Május 21 én, a verseny napján reggel V»8 óiakor az összes résztvevő intézetek számára a Sz. Miháiy templomban mise volt, amely után Vs9 kor a színháztéren volt a próbafelvonuláahoz való gyülekezés. 103 — 104 tanulóból álló 12 oszlopban vonult ki a versenytérre (az Angerrót) a lesztvevő 1243 tanuló. Kint megtartották a szabadgyakorlatok próbáját ós utána, hogy a délutáni verseny nagyon hosszura ne nyúljék, döntésre került az összesített verseny, amely távolba való sulydobásból ós maga::ugrasból állott és a nyujtóverseny. Az összetett versenyben melyben minden intézet 6 tanulót állított ki a zalaegerszegi fögymnasium dicsérő oklevelet nyert. A nyujtóveisanyén rósztvett Zalaegerszegről Amtman István VIII. o. es Klosovszky Frnő VII. o. tanuló, kik mindketten második dijat, bronzérmet nyertek. E versenyek befejeztével az ifjúság a versenvíériől elvonult ebedre. Délután Val órakor ismét gyülekezés a színháztéren, ahonnan hasonló sorrendben mint reggel, a versenytérre indultak. Gyönyörű látvány volt ez az impozáns menete a tanulóknak, különböző színű egyenruhákban, feszes, katonás tartással. A versenytérre érve katonazene hangjai mellett v;>nult töl a menet, meghajtván a százlókat és katonásan tisztelegve az elnökség előtt, amely Széchenyi Emil giof főispánból, berneggiSprecher Artúr vezérőrnagyból és Várossy T vadar tankerületi főigazgatóból állott. A felvonulás után minden oszlop a számára kijelölt helyre állott és fölzendült az ezer itju ajkán a nemzeti himnusz melynek hangjaira a zászlók meghajoltak és melyet az ezernyi ezer közönség fedetlen fővel a legnag obb csendben hallgatott. Majd m-gkezdődtek a szabadgyakorlatok, melyeket a közönség lelkesen megtapsolt, E/után a c^pvtornázás következett a szereken. Zalaegerszeg a nyujtótornázásban vett reszt tíz tanulóval es dicsérő oklevelet kapoíc. Ezt követtel' az egyeni versenyek futásból, pó/.namász.asból és kötélén függeszkedésből ötös csoportúkban különböző intézetek tanulóiból összeállítva. Sok mulatságot szereztek e versenyek & közönségnek, amely a versenyhez felállott fiuk. közül mindig előre kiszemelte jelöltjét. Talán meg fi 'adások is történtek egyiknek-másiknak győzelmeid, oly nagy volt az érdeklődós. De az ifjúság öröme is leirnatatlm volt, ha valamely iiuezct a sajá

f bajtársát látta győztesnek. Ezt váltaikra kaptak es üdvrivalgások közt vitték viasza csapatjahoz. E versenyek mindegyikében győzött a zalaegerszegi fögymnasium is. Futásban Kovács Jenő V. o. t. II dijat és Császár ErnS VI. o. t. szintén II. dijat vagyis bronzérmet. Póznamászásban tíehm La/os V. o. t. első dijat ezüstérmet és kötélen fűjgeszktdéiben Thassy Kristóf VII. o. r. II. dijat, bronzérmét nyeit. Az tgyeni vtrsenyek brfejeztevel a játékverismert a Szent Szűznek kis arany papucsára, melyen egy gyémántos csat volt. nTe akasztótára való te, ugy loptad a Boldogasszony papucsát, te tolvaj te!« mondá a felbőszült pékmester és olyan lármát csapott, hegy mindjárt egy sereg nép tódult befelé az üzletbe, akik aztán a bírósághoz bekísérték a szegényhegedűst és útközben ngyancsak püfTólték a szegény muzsikust. Nos hogy ne ítélték volna el, mikor a kis papucs a kopott kabátja zsebjében volt. Elitélták. És hogy, hogy nem, halálra szólott az igazságtalan ítélet Szegény hegedűs, hasztalan volt minde^ > ^dekezésed. Elitéltek. Punktum. A csodát, a mi veled történt, mesének, koholmánynak mondták. És otthon éhezett a kis családod. Oh Istenem! . . . Ott ült tehát a szük czellájában a rab. A hegedű a sarokban hevert érintetlenül. Holnap pedig lesz a kivégzés. Azonban még az utolsó kérését teljesitik. A hegedűs nem kér egyebet, mint hogy még egyszer oda vezessék az erdei kápolnába, hogy még egy utolsó dalt zenghessen hegedűjén az égi királynénak, mielőtt e siralom völgyét itt hagyná... Megengedték. Az őszbevagyült hegedűs tehát ismét ott térdelt a kóoltámdl az erdő csendes magányában. Síri csönd volt körülötte, mikor megszólalt a hegedűje és egy bus dallam felhangzott remegő ajkáról: »Szent Szűz! Segíts ez egyszer még rajtunk. Otthon éhezik az asszony és a gyermekseieg, oh csak egy falatka kenyérkét juttass nékitc ezért az én rossz hegeuulésemért . . . Hun nem nyomja a lelkemet, szivem tiszta, de el nem hiszik az emberek. Holuap megcsendül a nalát harang és az asszony, a gyermekek egé6zen elhagyatva maradnak e világon. Minden támasz nélkül. Ha csak — ha csak oh drága Szűz nem könyörülsz meg ismét rajtam. Sötét börtönömben mikor a láncz szorította kézcsuklómat, mikor a kétségbeesés éje körülfogott és majdnem őrültté tett, te valál az egyedüli reményem oh Mária I Ne engedd, hogy ilyen szégyenhalállal múljak ki a világból!* Alig mondá e szavakat a megkínzott muzsikus, midőn íme a második papucs is a lábaihoz esett. Ekkor örömteljesen felzokogott: »Oh Szent Szűz! Tehát nem hiába folyamodtam hozzád,, kegyes valál meghallgatni szolgádat.« És ekkor mindenki megbámulta a csodát. És a börtönőr is magasztalta az égi anyát, aki al nem hagyta a szegény hegedüsl, mikor hozzája fohászkodott. A gyönyörűséges kis arany papucsokat pedig a hegedűs addig magáénak mondta míglen mint gazdag ember meg nem halt, ekkor aztán viasza kerültek a kis erdei kápolnába, a hol még most is oda vannak téve a kő oltárra a melyről a Szent Szűz szobra a hívőkre kegyesen lemosolyog és a nap rá süt a két pöre fehér kis lábacskára és lecsókolja a porszemeket róluk . . .