Magyar Paizs, 1903 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1903-01-22 / 4. szám

6 MA SYAR PAIZS 1903. január 28. Hivatalos jelentés szerint a vallatás tervszerüleg folyt, ami természetes, ha megfontoljuk, hogy a M. Tud. Akadémia főtitkára kutatást rendelt el; vizsgálat megejtisére szólította föl a délmagyarországi Történelmi és Régészeti Társulatot; ajánlta a kellő óvatosságot; külön kívánta kihallgatni az apát és külön a fiút, hogy az öiszejátszásnak (l) é* csalásnak (!!!) minden lehetősége ki legyen zárva. „Ha csalás, hadd derüljön ki; ha valóság, annál jobb* — mondja a Szilv Kálmán-féle legfelsőbb rendelet. Lássuk, moly csúnya bűnnel vádoltatnak Tar Mihály és fia, Istváu, hogy a vizsgálat és vallatás ennyire kipéczéztetnek az ország szine előtt? A legfelsőbb akadémiai rendelet ugyancsak telítve van gyanúsítással. Nem tudományos kutatást kíván, hanem detektiv-vizsgálatot. Kívánja a »terhelt* óvatos körülzárását és elkülönítését, hogy czinkostársával össze ne játszhassék csalási szándékának foganatosítására. Mert hogyne volnának csalók Tar Mihály és fia, István, mikor olyan valamit tudnak, amit Szily Kálmán nem tud? A bünpör tárgyát ugyanis az képezi, hogy Tar Mihályról és fiáról, Istvánról valaki, valahol, valamikor azt állította, hogy tudnak írást róni ősmagyar betűkkel. Egy ilyen hirre a magyar érzésű ember lelkét öröm szállja meg. Az idegen forrásokat meritgotő magyar tudósok lelkét pedig megszállja a gyanú. Magyar érzésű ember az első vonattal Omorra utazott volna, ott fölkeresi Tar Mihályt és fiát, Istvánt, megmagyarázza az ősirás kulturai fontosságot, becsét, értékét és megérteti velük, hogy a nemzeti Gondviselésnek külöuös kedvezése, ha akad élő ember, aki a rovásírást nem a Fischer-féle a-b-czéből, hanem elődeitől tanulta, miként a szóntást-vetést, vagy a miatyánkot. Ellenben az idegen érzésű magyar tudós nyomozást rendel, óvatos Vizsgálatra inti az inquizicziót, csalást, becsapást sejt, összejátszást tételez föl és csak tervszerű vallatás utján képes meggyőződni arról, hogy nincs-e csalás a dologban ? A büuvizsgálók kinvallató eszközöket nem alkalmaztak. Forró olajba nem mártogatták Tar Mihályt és fiát, Istvánt, sem szögeket nem vertek körmük alá. Csak „tervszerű vallatást" ejtettek meg. Még arra sem kényszeritették a vádlottakat, hogy izzó vasra lépjenek mezítláb. Hanem azért zaklatták, faggatták őket és keresztkérdésekkel ostromolták. Oh, mert nagy akadémiai vivmány lett volna rásütni a szédelgés, hamisítás, csalás bélyegét Tar Mihályra és fiára, Istvánra, amiként rásütni próbálták Király Pálra és Somogyi Antalra — ezen magyar érzésű tudósokra, akiknek jellemök tiszta volt, mint a színarany. Azonban a tervszerű vallatás nem vezetett akadémiai eredményre. Tar Mihály és fia, István csakugyan tudnak irást róni. Kiderült, hogy pálczán, ostornyélen mások is róttak írást. Hídvégi István, Bujdosó András levelett is kapott Tar Mihálytól ilyen rovás-irassal. Kovács Ferencz, Sas András gyulai pásztorok a 60-as években használták a rovás-irást. Balla Sándor Csorváson és Kislődi János Aradgaján szintén tudnak ősmagyar betűket róni. A világ tud kínai, asszír, hindu, zsidó, görög, egyiptomi, arab, latin, szumir írásjelekről. Melyik magyar tudós vonta kétségbe ezen írásjelek valódiságát? Egyszerre felmerül az a hír, hog^ Tar Mihály és fia, István ismerik az ősmagyarirásjeleket. Nosza, elő a vádlottak padjával. Tar Mihály és fia István üljenek azonnal arra a szomorú padra. Hogyan merészelnek ők ilyesmit tudni? Mert igaz, hogy irott emlékekben lézett ez az ősmagyar írás. Thuróczy emlegeti, Heltai Gáspár is emlegeti, Fischer összeszedte évszázról évszázra, az énlakai templom ajtószemöldökén ősmagyar rovásírás hirdeti, hogy »Egy az Isten. Építette Muzsnai Jánosi. A csik-szent-miklósi templomban is talált Orbán Balázs ilyen írásjeleket. De mindez nem győzte meg az Akadémiát arról, hogy létezett ősmagyar Írásjel. Azonban Fadrusa mester, aki nem nyelvész, nem is történetíró, de szakértő »a formák és vonalak« dolgában, olyan erővel hozza napvilágra meggyőződését, mint a tűzokádó a lávát. Es tudtunkra adja, hogy Tar Mihály és fia, István még élnek, a rovás-irást apjuktól, nagyapjuktól tanulták, most is használják, tehát ős kultúránknak ez a nyoma nem hagyomány, nem papírigazság, nem legenda, hanem a Tar Mihály kezéban levő eleven valóság. Ez már aztán nem ment az Akadémia fejébe. Micsoda? Tar Mihály uram merészel olyan valamit tudni, amit Szily Kálmán nem tud? Amit még a német tudomány sem tud ? Hamisítás, becsapás, csalás! A vádlottak padjára vele! Mert szívesen elhinni más népről, hogy van őskulturájuk: ez a magyar tudományosság jó tulajdonsága. De lebecsülni a magyar faj képességeit : ez a magyar tudományosság hitvány divatja. Valóban nagy szerencse, hogy a magyar fajt nem az Akadémia konstruálta meg. Ha olyanok lettek volna az ősök, amilyeneknek legtöbü tudósunk föltünteti: bizony semmire való fajzat lettek volna. Azt nézik, hogy mit jegyzett fol rólunk a megijedett, babonóp^es tudatlan német fráter és nem a tényekből következtetnek az ősök képességeire. Évtizedek óta azon kéjelegnek nyelvészeink (legtöbbnyire idegen származású férfiak, akik irataikban egy ép, egészséges, tősgyökeres magyar mondatot hátra nem hagytak), hogy nyelvűnk miként alakult ki a török, finn, szláv, germán, román, szanszkrit és a jó Isten tudná még miféle nyelvből ? Arra nem gondolnak, hogy az érintkezésben nemcsak kölcsönkérök, hanem hitelezők is lehettünk. Fölvetem a honfoglalás kérdését és a Vezérek korát. Kérdem, mehetett-e végbe az a hódítás és a győzelmeknek másfélszázados sorozata a magyar faj magas fokú hadi tudománya és nagy intelligencziája nélkül? Kérdem, hogy mutat-o föl a világhistoria kiválóbb államalkotási képességet, mint a milyeuröl Pusztaszeren a magyar faj bizonyságot tett? Aztán miről tanúskodik a keresztény vallás gyors feivétele, a királyság megalkotása, páratlan alkotmányunk létrehozása, az önkormányzati ösztönök elhelyezkedése a vármegyék keretében, az önálló magyar magánjog rendszerének létesítése, az újra éledés a tatárjárás után, a választási elvnek következetes gyakorlása a csősztől fel a királyig ? A veszteségek kiheverése, a történelmi nagy próbák kiállása, világhatalmakkal való mérkőzések, nyelvünk fennmaradása, tisztasága és fejlődése a latin nyelv uralma alatt — mit bizonyít ez ? Színben, hangulatban, érzésekben gazdag népköltészetünk ; bájban, szilajságban, bánatban és pajzánságban gazdag népzenénk — mit bizonyít mindez egyebet, mint fajunknak nagy lelki-testi képességét, magas értelmi tehetségét és termelő erejének mérhetetlen nagyságát? Az olyan tudománynak, mely faiunk valódi képességeit lefokozza, nincs nemzetneveló hatása. Az ilyen tudomány megfosztja a nemzetet önbizalmától és elhomályosítja a hajdankornak legszebb és legtanulságosabb képeit. A magyar őskultura, a magyar hagyomány, a magyar dicsőség és a nemes magyar ideálok szempontjából e pillanatban Tar Mihály fontosabb tényező, mint a tud. Akadémia főtitkára. Bartha Miklós. A magyarnyelv és magyarknUura harczosai. Nem mondhatnám, hogy sokan vannak. A mai birok között találtam egyet. Az orsz. középiskolai tanáregyesületnek kolozsvári köre felolvasást taztottt s itt dr. Körösy György dézsi gymnasiumi igazgató egy nagyobb müvéből felolvasott egy részt. A magyarnyelv oktatásáról szól. A klassikus nyelvek tér foglalásának históriai fejlődését mutatja be. Arra a következtetésre jut, hogy a klassikus nyelvek a mai oktatásban túlzott jelentőségűek. A nemzeti nevelés iránya nem az, hogy az oktatás közép pontjává a latint tegyük, hanem a nemzeti nyelvnek kell az oktatás gerinczévé válnia. Most két gerincz van : a latin és magyarnyelv — ez okozza a túlterhelést. A latin mint uralkodó nyelv a gymnasiumban a Ratio educationis és Organisationsentwarf szellemében maradt fenn napjainkig. A gyökeres középiskolai reformok a mai napig nem egyebek, mint az Entwurf foltozgatásai. Kiemali, hogy a 67-iki helytartósági rendelet — helyesen jelölte meg az az újítások irányát: el kell venni a latin oktatás idejéből s ezzel — különösen nemzetiségi vidékeken — erősíteni kell a magyarnyelvet. A klassikus szellemből az értékest a modern irodalom Magasztos a nők hivatása, sajnos azonban, hogy azt minden vonatkozásaiban a nőknek csak egy része képes helyesen felfogni. Ne Í3 csod.tljuk tehát, ha a házas és családi életben oly sok boldogtalanság s oly kevés béke és egyetértés van. Nehéz feladat az, hogy valaki lekösse magát egész életére, amely annyi változatosságot hoz magával a boldogságban, gondokban és betegségben. Csakis ai igazi önzetlen szeretet képezi azt a hidat, mely a sors minden változásain, az élet minden fordulatain, küzdelmein keresztül vezetheti az embert. Véitezve van az igazi szeretet az élet minden viharai ellen s azon a sok csalódások, melyeket magával hoz az élet, próbakövét fogják képezni a szeretetnek. Azért ne is kívánjunk túlságosan sokat a boldogságból, mert az teljes, befejezett alakjában e földön nem található. A zavartalan boldogság fáraszt ós könnyen tévútra vezet, melyek minket ismét csak eltávolítanak az igaz boldogságtól. Magasan kell hordani a szeretet zászlóját, hogy az sárba ne tiportassák. Lobogjon az mindig az ártatlanság ós hűsig tiszta fényében. Igy, de csakis igy teszi meg a nőket megelégedett, szerető ág szeretett hitvesekké s boldog anyákká — az eljegyzés t a házasság. Cselkó József. melyek mellett a virágok ezrei virulnak. Csak hü szeretetben egymás mellett haladjanak ez utakon! De a világok mellett buján nőnek ott a tövisek is. Mihelyest. egy szerető pár össze van kapcsolva egymással, m ihelyest eljegyezték magukat: máris ott röpködnek és rájuk esnek a fekete hollók. Eljegyzésük keietkezésmódja, egész multjuk, vagyoni viszonyaik, szokásaik, jellemük: mindezek szigorú kritika alá esnek. Bűnökké teszi a világ még erényeiket is, sőt feltünedeznek oly emberi szörnyetegek is, a kik az eljegyzési köteléket gyakran még névtelen levelekkel is megakarják bontani. A szeretőkhöz intézett figyelmeztetések s óvások azt czélozzák, hogy őket egymás ellen izgassák, dühre hangolják s igy viszályra ós szétválásra indítsák. Maradjanak a szerető jegyesek ilyen viszonyok közt egymásiránt őszinték ; tiporják szét a lábaiknál csúszó viperákat ós tekintsenek a nászünnep elé vidám lélekkel tiszta szívvel. Igy végre elérkezik az a nap, melyet sokan oly nagy türelmetlenséggel vártak, az esketés napja. Míg a menyasszony a násaűnnephez készül, magát disziti ós hevesebben kering ereiben a vére: asalatt oly érzelmok támadnak benne, melyek őt & mult időkre is riaesaemlékeztetik. Végre közeledik, Ut ae óra, hogy a boldog szerető pár az isteni és világi törvény értelmében pecsételje meg a szeretet és hűség frigyét. Cserelik a gyűrűket, megnjerik az egyház szolgájának áldását is s a házasságuk frigye meg van kötve. Forró szerelemben megcsókolja a boldog fárfí szivének legbecsesebb kincsét Barátok és barálnők elhalmozzák a/, uj házaspárt a legbensőbb jókivánatokkal. Szép korszak nyílik a két hitveselőtt; haladjanak kaion fogva azon az uton, melyet a szererelem napfénye bevilágít. Ha azután zavaros órák is közbejönnek, melyek egy házasságban sem hiányoznak akkor e sötét órák mégis elvesztik hatalmukat, ha a szerelmen épült fel a házasság lakhelye. Igaz, hogy nem mindig mosolyog a házasság ege gyönyörű felhőtlen kék színében és gyakran közelednek feléje sötét fekete felhők. Ha észreveszik közeledésüket, akkor kérdezzek meg szivüket s ez megadja majd nekik a legjobb feleletet arra, a mivel elüzhetők a felhők, hogy belőlük le ne csapjon a villám, a bákós családi otthonra. Ha a férfi feleségének hü szivétől esetleg eltávoznék, akkor nem dacz ós makacssággal vezesse őt vissza a kötelességéhez, hanem hü szeretettel. Nem az arany, sem drágakövek, nem nagy vagyon, sem a magas állás képezik az utat, mely a legnagyobb bo'dogság menyországába rezeti az embereket, hanem a sMreUt.