Magyar Paizs, 1903 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1903-01-08 / 2. szám

IV. év. Zalaegerszeg; S9Q3. január 8 2. szám. MEGJELENIK HETEINZKIIÉlIISrT: CS"Ö"TÖK.TÖK:ÖIT ESTE. Alapította: BORBÉLY GYÖRGY. Felelős szerkesztő: Z. HORVÁTH LAJOS. Boy évre 4 borona. Fél érre 2 korona, legyed évre 1 kor. Egyes szám 8 fillér. Hazai dolgok hirde tése féláron : egy old. 20 K. Nyilttér sora 1 korona. Szerk. és kiadóhivatal : WLassics-n. 25. Sincs isten ? A kis gyermek, daczára, hogy még alig látszik ki a földből, ir, olvas, számol és egyúttal hatalmasan káromkodik, s a szülő elégülten mosolyog a világra való fiu bátorságán, mert a szitok sérelem nélkül hangzik el, hiszen nincs Isten, akinek fájjon. Betegség üt tanyát a háznál, s egyik sarokban az anya, másikban pedig a káromkodó kis fiu nyögnek hetek óta és a kétségbeesett apa töredelmes szivvel kiált fel: „Istenem! csak most segits meg bennünket." A XlX-ik század fő jellemvonása a vallástalanság, minek korántsem a tudomány roppant előhaladása az oka, a tudomány fő oknyomozó és tudja, hogy semmi sincs magától, mivel valamint a vaspályán való gyors haladást a gőznek és a távsodrony működését a villanynak tulajdonítjuk, ugy a roppant világ-egyetem sem lóg az égboltozathoz erősített vaskapcsokon, hanem azt egy felsőbb lény, egy kifürkészhetetlen erő tartja fen. A vallástalanságot leginkább az úgynevezett féltudósok ápolják, kik az Istenség mibe>i léte iránt haboznak, s midőn gyarló elméjük fürkésző ereje megtompul — mivel Tamásként testi ujjaikkal egy tapintható tömeggel közvetlen érintkezésbe nem jöhetnek, boszusan törnek ki: hogy »nincs Isten!« s mégis, mikor oly munkába kapnak, melyből hasznot remélnek, mintegy önkénytelenül mondják : Istenem, csak most sikerüljön a szándékom! A vallás jelenleg csak luxus artikulus és templomainkat olyan intézeteknek tekintik, melyek azért építtettek, hogy lehessen az uj ruhákat vasárnaponkint bemutatni, üjévtjez. Oak jöjj, oly régen vártalak! Ezerszer Kérdtem, mikc-r hal meg már ez az ó? HaMl-tusáját bámnlni meguntára, Pihentetné meg a mindenható! Igaz, hogy a koporsójának árát Szegény létemre én is fizetem; Bölcsője fáját reményem faragta, S végül a sirba vitte mindenem. Kiszenvedett. Víg volt. a temetése"': Folyt a mulatság völgyön és hegyen. Siijaia szánt, kimaradt koszorúkból Az új számára fiiss csokor legyen! Jövünk elődbe, kisded, bókolással: Oly nagyra nőjj meg reményünk tején, Hogy a dajkálás dijját a csalódás Pénzéből add meg annak idején! Én nemíJíönyörgök nagy dolgot tetőled, S mint elődödtől, nem várok sokat; Csak srra kérlek, hogy siess utána, Vidd el magaddal ifjúságomat! Jöjjön el éltem forró ryárszakára A hervasztó ősz zord dere hamar ! . . . Hol minden virág bimbójában elhull, Szebb ott a kertnél a kolöu? avar, hol, mivel „nincs Isten", csak diskurálunk, kritizálunk. Addig mig az ember fiatal, s jó erőben érzi magát, minek előtte a templom kilincsét megfogja, pirulva tekint körül, hogy vájjon nem látja-e valami ismerőse, ki legelső alkalommal gűnyosan szemére vethttné, hogy „no, te is Istenhez tértél?" Egykor a sürüen hullámzó fürtöket az évek sora bevonja ezüstjével, s a fej tetején egy kopasz sziget támad, melynek fénylő tükrében az ölben játszó unokák megláthatják magukat és a tehetetlen agy, kiben az élet utáni vágy ép olv erős, mint egy 20 éves legénykében - figyel a harangszóra, s minden dolgát félben hagyva, templomba siet, melyben ez előtt 30 évvel egy világbolonditó pap könyörögte le áldását annak a magasságbelinek, ki akkor az ő számára nem existált, hisz azon időben még nem vala Isten, hanem csak most van. Tekintsetek csak szét akármelyik vallásfelekezet templomában, s láthatjátok, hogy ott az öregek képezik v tnlnvomó számof, kik mindinkább közeledni látván a sirt, akár aggodalomból, akár meggyőződésbői, kihullott fogaik halvánvhusu inyei közt olyan hangú sziszegés és fohászkodás közt emlegetik az Isten nevét, mintha most egyszerre akarnák egész életük mulasztásait pótolni. A zsidó útra kelvén, kezeszárára csavargatja „bőrtizparancsolatját", s midőn társaságba merülsz vele, javában azt hiszed, hogy a te beszédedre bólintgat, oe ig ekkor is imádkozik. A keresztény ember, s a katholikus imádságon kapatva e' rúl, sőt a déliesti imákra szóló harango^ hallatára még némely papja sem billenti meg kalapját, Hol a remények csak azért születnek, Hogy temetőjük népesebb legyen: Ott a fogamzás termő korszakánál A meddőség szebb, boldogabb nekem. A barna fürtök miatt mért takarjam Csüggedésemet, koldusbotomat ? Siess te. újév, siess, vidd magaddal Megunt, eldobott ifjúságomat! Farkas Antal. mintha bizony szégyen volna azon hitelveket követni, melyek egyik vallás hivét a másiktól megkülönböztetik. Beszéljen a világ bármit — én azt az embert, a ki barátomnak, vagy tisztelőmnek vallja magát, négyszemközt megismer, nyilvánosan pedig hátat fordit: azt én inkább ellenségemnek tartom, mint barátomnak, kitől őrizkedni fogok. A vallás (legalább a keresztény vallás) morális alapokon nyugszik, s leszámítva egyik másik felekezet relígiójának felesleges sallangjait, lelki hivatását mellőzve és tagadva is: megmarad oly megbecsülhetetlen társadalmi delejtünek, melyet mellőzve, személyi és vagyoni becsületünkkel fizethetjük meg az árát kegyetlenségünknek. Mert akinek nincs vallása, annak becsülete sincs. Z. H. L. A rongyos emberek. Társadalom és morál. A ki képes volna az emberi szivekbe beleönteni a morált: £z tényleg megváltója és íidvö zitője lenne az embereknek. De ezen erőt nem lehet megtanulni, nem is lehet azt, mint valami más tudományos tant terjeszteni sem valami könvvnek puszta elolvasásával megszerezni, ha abban a könyvben a légibb módon össze volna is egyeztetve a morá

1 ? -viuánynyal. Ez az erő csak mély, nálló, benső munkával, összes akaratunk megfeszítésével szerezhető meg : saját egész lényünk megtisztulásával és regeneráczicjával. Az eikölcsi kérdés tehát legjobban ugy lesz meg oldva, ha előbb mindenki meg lesz oldva saját bensőjében. Ha t. i. ismét megtalálja II. Magyarország sok vidékére és r«k vidékének a népére iáillik, mit a múltkor mondtam s a mit most fogok mondani: de legerősebben ráülik mégis Dunántulnak különösen a nyugoti határvármegyéire. Nem a kevés gazdag emberről beszélek, oh nem, azok nem lehetnek rongyosak; hanem a nagyszámú szegényekről van szó s ezek bizony \ szakadozott ruhába" járnak. De hogy ezt a. kifejezést se vegyék rosz néven, rögtön megmondom, miért'? Azért rongyosak, mert smüveltek«.— Ha közel vagyunk a határhoz csak ráragad az emberre egy kis nyugati műveltség. Többet mondok. Magyarországi felfogás szerint az is kelléke a műveltségnek, hogy olmützi süteményt mártsunk a theába. Hát még aki durva brassói posztóból csináltatna nadrágot s mégis igényt tartana a művelt jelzőre! Azt ráadásul még hülyének is tartanok. saját lelkét, saját élettörzsét, vagjis ha megtalálja az önmagában, a saját kötelesség érzetében s a saját czéljában való hitet. Csak akkor lesz képes lelkesült önfeláldozásra és örömteljes munkára az — összességért, a közjóéit; akkor lesz erkölcsös. De íia ezen erkölcsi erőt elméletileg megtam.:ji nem lehet: gyakorlatilag az mégis terjeszthető s átönthetö lélekből lélekbe, azon titokzatos kapocs által, melynek révén a nagy <?s nemes tett millió míg millió lélekben visszhangra s utánzásra talál és a mely által a nagy szellem magával ragadja a nagv tömegeket s már pu zta érintéssel is lángra gyuíaíztja a lelkükben rejlő szikrákat. Csak erős szellemeknek bizonyos száma sziiks ges ahhoz, hogy ezen erkölcsi erő lángjait .maguk körül terjeszszék. Emlékezzünk "sak, milyen eseti ':at müveit ujabb korban I. Napoleon, Kossuth, B: Bark szelleme. Igaz ugyan, hogy mindenki sajár erejével viszi keresztül saját benső megtisztulását és benső fordulatát; de a nagy tömegek őrkölcsi regenerácziója a társadalom feladatához és kötelességéhez tartozik; s pedig azért, mert azokban a tömegekben nincsen a kellő erő, sem idő, sem érdeklődés, sem pedig ezen benső kérdések iránti érzék; minthogy bennük az erkölcsi erő szikrája csak igeu gyön-