Magyar Paizs, 1903 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1903-01-08 / 2. szám

6 MA SYAR PAIZS 1903. január 2. Életünkben nagy tényező ez a kettő : az étel és a ruházat. Nem szükséges fejtegetni, hogy az ételnek a nyers anyagát is elégbövön megtermi a mi földünk s a fogyasztásnak megfelelően iparszerüleg is megkészítjük - ugy hogy az itt nem található tbea, rum és muszkahal kivételével egyébért nem igen megyünk külföldre. Kevés azoknak az igen müveiteknek a száma, akik Olmützböl hozatják a pogácsát. Az étellel tehát rendben volnánk. De nem igy a ruházattal. •A ruhának nemcsak hogy az iparszerü feldolgozása nem itthon nálunk történik, de még nyers anyagot sem termelünk rá eleget, noha módunkban van. Módunkban van, csak akaratunk nincs rá. Állatunk van elég, csizmabőrnek; főuraink, nagyobb földbirtokosaink pedig milyen derék vadászatokat rendeznek : százával, ezerével esnek "el a nyulak s kalapra még több az állatszőr, mint czizmára az állatbőr, hanem azért sem a bárány, sem a juh, sem a kecske sem a ló, sem bornyu sem a tehén, sem a nyul szőre uem jó már nekünk ; nekünk teveszőr kell. A tevét lebunkózzák s Ázsiából, Afrikából Európán keresztül elviszik a szőrét Angliába, vagy talán épen NewYorkba — mi aztán addig lótunk-futunk, mig sikerül egy teveszőr kalapot megvennünk, ha mindjárt Brazíliából is. Csizmára és kalapra volna tehát elég anyag; de nincs lenünk, kenderünk, selymünk, csalánunk. Lehetne ugyan mind ez, de nincs. A selyem termelésre egy kissé restek vagyunk. Leuet, kendert sem termelünk annyit sem, mint eddig, mert, már istentudja hányadikszor jegyzem fel az okát: közlekedés-ügyünk behordja Bécsből az ott garmadába rakott pókháló ruhákat. És itt talán már elérkeztem a tárgyamhoz. A dunántuli ember nem visel saját vidékén készült posztóból csinált ruhát. Egytól-egyig a boltból vásárol. Ennélfogva a ruhája hamar elszakad. Gondolom, nem szükséges a magyarázat. Óhajtandó volna ugv-e, hogy ha már ezen a vidéken nem terem jó erős posztó, hoznának a kereskedők más vidékről, de saját országunknak egy másik vidékéről, pl. Brassóból. Az ám, de innen talán három országon keresztül is könnyebb szerrel megközelíthetjük Wesztfalíát, mint Brassót. Aztán tudja az istennyila mi az oka, de világos, hogy a magyar kereskedők még a divatból kiment füstös Aachen várost is jobban ismerik, mint Szegedet vagy Kolozsvárt s jobban is vonzódnak ahhoz. De csak visszatérek a rongyos ruhához. A falusi emberek is a boltból, vagyis Ausztriából vásárolnak posztót... ördögbe is posztót! Csak nem bajlódnak még avval is. Kész ruházatot veszuek. A sziléziai s a csehországi gyárosnak legyen gondja arra, milyen vastag a lábunk, milyen szűkre szabja a nadrágot, milyen gallért tegyen a kabátra. Különben midenképen jól van ugy, ahogy Alsó- vagy 1 elsőausztriában kigondolják. A mit ők nekünk szánnak — az fölséges. Ha szürke, ba fejér, ha csikós, ha tarka s ha olyan, mint a paradicsom madár farka, annál jobb. Ha szük, ha pötyöngős, ha kivágott, ha saltangos, az mind jó. gén loboghat a2 anyagi élvek, az önzés, kemény munka és nyomor terhe alatt. Éppen azért köteles a társadalom niipára vállalni e nagg feladatot, az erkölcsi erő éleszt ését és terjesztését épp ugy, a mint magára vállal más politikai vagy társadalmi feladatot ia és köteles e feladatot megoldani mindazon e'őayök felhasználásával, melyeket ma már nyújt az emberek és népek közti gazdag szellemi érintkezés. Ilyen előnyök és eszközök: a saitó. az egyesülés és más modern eszközök a szellemi áramlatok propagálására. Tehát nemcsak az erős, a hataimaa szellemek feladata ez; mert ezek nem mindig születnek — tetszésünk szerint. Az erkölcsi kérdés majd nem az összes mai emberek egyenlő fájdalmainak összege s az abból való kimenet is szintén csak mindnyájunk közös, összetett munkájával érhető el. Igy tehát mindenek előtt arról van szó, hogy az egész magán és közélet erkölcsössé tétessék ott is, a hol annak a látszatja támadna, hogy az érdekek ós nézetek erős összeütközése kizárja az erkölcsi mértéket. Következik ebből, hogy a politikai és társadalmi küzdelmekben, a versengő kereskedelmi harczban, a vallási ellentétekben n«m szabad megfeledkeznünk azon trkölcti k'wetelétek összA dolog ugy áll, hogy mi, inkább ezt a szűkebb vidéket értem s a nyugoti határhoz közel eső környékeket, ni,mondom, elszász-lotringeni strimflit, tiroli „bátot, bécsi kalapot és stájeri esernyőt viselünk. A hány darab : annyi a szin, az anyag, a forma; az Ízléstelenségnek a karaktere. Igen. Csudálatra-méltó szedte-vette ruházat ez. Semmi egyöntetűség, semmi következetesség sem a sziuben, sem az anyagban, sem a formában. Azt hiszem azért van ez a jellegnélküliség, mert részint közel lakunk Ausztriához, részint a ruházat csakugyan onnan kerül legiukább hozzánk. Az ausztriai embernek pedig igen kevés jellegzetessége van, akár az ételt, akár az italt, akár a ruhát, akár a szokását tekintsük. Csupán egy dolgot tarthattam nálok följegyzésre méltónak: azt, hogy Dagy szálas tagba szakadt férfiakat láttam a konyhában sütni, főzni, asztalt teríteni s az asszonyok mentek — kaszálni. De maradjunk csak itthon. A Dunántul eme részének nincs semmi karakterisztikus ruházata. Idegen rongyokért adja a pénzt. Ezért azonban még nem lehet rongyosnak mondani. Legfeljebb csak képletesen. Azt azonban ismétlem, hogy ez a nép a boltból, tehát Ausztriából veszi a ruházatját, következésképen — tessék csak megnézni — kivált télen egy-egy országos vagy hetivásáron a városban is látható, mint fázik. Mert vékony a ruhája, az is foszladozik innen-onnan. Egy kendövei a nyakát köti be, másikkal a fülét köti fel, harmadikkal az orrát köti keresztül, negyedikkel a homlokát abroncsozza meg és kezét a muffba dugja. Mert fázik. Mert vékony a ruhája. S az is foszladozik. Mert a boltból, vagyis Ausztriából vásárolta — nem mondhatnám, hogy olcsón. A melyik vidéken a juh gyapjából maga a gazdasszony készíti a posztót, durva darócz posztót, czondra posztót s maga a gazda vagy a szomszédja varja meg belőle (80 krért) a nadrágot (harisnyát), vagy zekét, subát, bánkbánt, az a czondra ujjas nem került egy forintba s eltart tiz esztendeig, el sem szakad, csak ugy elvékonyo lik; de mindig meleget tart. Erről mondja a nóta, hogy a gazdája csakúgy nézi a vihart alóla, mi a jég is viss/.apattog róla. Göcsejben nincs ettele. Kénytelenek a boltból, vagyis Ausztriából vásárolni. Mindenik falunak a népe össze kellene hogy álljon. A pap, vagy a tanitó, vagy valamelyikÍrástudó tag adna útbaigazítást, vagy vezetné az ügyet s hozatnának hazai, erős, tartós posztót pl. Brassóból, vagy a hol van. Olcsóbb volna és tartósabb és melegebb, és valami állandóbb karaktere is lenne a ruházatnak vagy színben, vagy anyagban, vagy alakban, és a hazai ipart pártolnák és nem küldenék külföldre a pénzt és mindnyájunknak jobb lenne. És akkor nem volnánk olyan rongyos emberek. Borbély György. emberiségi neutrális talajáról, amelyek előtt minden más érdeknek vissza kell vonulnia, meg kell hátrálnia. Csak az igizság és a humanismus erkölcsi eszméi képesek arra, hogy mérsékeljék, enyhítsék mindazt, a mi ezekben a küzdelmekbe) fanatikus önző és hogy a jelenleg annyira viszálykodó, egymástól elidegenittet embereket egv közös tala jon közelebb hozzák egymáshoz. Ezen magasztos feladat nagy része illeti az irodalmat; azt az irodalmat, mely a mai kor szomorú lelki állapotában is — bűnrészes. Eltekintve művészi értékétől, azt lehet mondani, hogy az utóbbi korszakban úgyszólván teljesen csak negáczióra, kételyre s az élet legsötétebb oldalainak szemlélésére tanította az embereket; vagyis tanította őket mindarra, a mi a bensőnk egységét megbontja, azt fájdalmasan izgatja s a kedvetlenséghez vezet ós pessimismushoz. Valóban végső ideje már, hogy ehelyett az irodalom nyújtson valamit, a mi erősit, egyesit buadit, ós lelkesít; szóval hogy támasza legyen a társadalomnak a előmozdítója, hü ápolója a tiszta morálnak! Cselkó József. Felhívás a lelkészekhez és tanítókhoz szövetkezetek alakítására. Motto: „Viseljetek gondot magatokról és az egész nyájról. melyben a szentlélek vigyázókká tett." (Apóst. csel. 2ü. 35. o.) Általános a panasz az idők most.ohasága s a megélhetés nehézsége miatt. Hí valaha, u^v most teljesült be, mondják sokan, a bibl'a szava: arezodmk verejtékével egyed a te ken; eredet. Eltűnt bizony az a boldog kor, midőn mmdauki könnyen megtalálta s kielégíthette életszükségleteit. Sokféle a panasz, mely lépten-nyomon felénk hangzik. De elmondhatjuk, sokféle a kielégíthetetlen vágy is, mely egyiránt kínozza a szegenyt, a gazdagot, földmivest iparost, mely pihenést nem enged, folyton az elégedetlenség bálét éleszti. Mily sokan tették nehézzé az életet az által, hogy egyszerűségükből kivetkőzve, oly férrylizáinek engedtek helyet egyszerű hajlékukbal, in;ly nincs arányban a csekély jövedelemmel. A 70—80 as években, midőn talán az á'dott föld bővebben adta a termést, a gabonának az ára is jó volt, megkedveltek a költekezést, melyről utóbb az alacsony gabonaárak mellett sem tudtak lemondani és visszalépni a régi elhagyott egyszerűséghez. A mai kivételes magasabb gabona ár nem sokat segit az évek óta adóssággal dolgozó kisgazdákon, mert a mellett, hogy kevés termett, ezt is eladták a legtöbb helyen — előre. Nagyot változott a kisgazda s iparos lulyzete hazánkban 30 év alatt. Megváltozott életmódja, megváltozott éleimé ós ruházata. Hajdan őrletett s a barna kenyér is jó volt, ma már a gózli-sztben i°. válogat. A régi tartós önmaga készítette szövet helyét, drága közvetítés melietc, silány gyárikelme váltotta fel. Az igények nagyok lettek, a kisgazdától kezdve felfelé; a bevétel a kiadásnak nem felel meg, talán még a regi egyszerűség mellett se volna elég. A kisiparost a gyári olcsó áruk teljesen leszorították a versenyről. Nagy veszély fenyegeti a gazdaközé iséget, a cseléd- és munkáshiányban másfelől ezek túlságos svkszor igaztalan köveielóseikben. Városokba húzódik faluról a munkásnép s a cseiedség jo része, a hol eddigi goudolatvilágaval egészen ellenkező állapotot talál. S ha onnét visszatér falujába, oly eszméket hoz magával, melyek teljesen megzavarják egyszerű népűnk gondolkodását. Elégedetlenséget, irigységei, muukáclansá^ot hoznak falura a. városokból visszakerülő^. Nekünk, mint az Ur evangeliuma hirdetőinek, ily kötülményeks ebből származó bajok nem kerülhetik el figyelműnket. Sőt elmondhatjuk hogy ezen téves eszmék s gondolatok ellen hiába valj a törvény szigora, hiába a fegyveres erő: csak szeretet nyújtotta kenyér csillapítja le a szigorú szegénységét, a munkáért járó illő bór aa e.Ud^dtsdáuseget. Ha látja ez a szegény betöltve a krisztusi parancsot: egymás terheit hordozzátok, ha n^m fordulunk el tőle könyörtelenül nyomorúságában, ha — mint hajdan — az a nagy birtokos, az a jobb módú is kiterjeszti gondját a Bzegényebure. Ha látja a keresztény vallás hirdetőitől a készségét odaadó munkásságot teljesíteni, Pál apostol intését, mely nemcsak a iel-dekre, hanem az anyagiakra is vonatkozik: „Viseljetek gondot magatokról és az egész nyájrol, melyben a sient lélek vigyázókká tett," akkor nem fordul el egyházától a« a szegény szűkölködő egyháztag 8 nem támad a társadalmi rend eilen. Mindnyájan érezzük, hogy baj van, a viszonyok oly nagyon megváltottak, hogy valamit okvetlenül tennünk kell, mert máskép hívatlan próféták jelennek meg s ők igyekeznek a maguk ferde észjárása szerint vezetni a népet, vagy mint mondják, segíteni a bajon. Mit tegyünk? Ha meg akarjuk tartani a népre befolyásunkat 8 irányítani akarjuk nemcsak goudolataiban, hanem cselekedeteiben is! ? A sokféle bajra ós panaszra ugy egyesek, mint az államok vezetői keresik a gyógyírt, a mentőeszközöket. Ujabban megyék fáradozn^t azon, hogy ezen mentőeszközt megtalálják s kere sík a bomlással fenyegető veszélyes társadalmi mozgalmaknak miként álljanak ellent ? A leghelyesebb s legjobban használó orrosszer a sok közül: „segits magadon, Isten is megsegít* elvnek keresztülvitele. Becsületes munka, iltö bér s ennek megtakarítása.