Magyar Paizs, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-10-17 / 42. szám

1901. deczember 12. MAGYAR PAIZS 3 verseny tárgyalás, hogy a legolcsóbb vállalkozónak adják ki Hanem az ipartestület Dr. Maislis Mór indítványára az ötezer koronával drágább, bécsi ajánlatot fogadta el. Ezt hijják Magyarországon magyar ipar pártolásnak. De Dr. Maislis urnák nagy argumentumai vannak Azt mondja, hogy a bécsi gyáros megbízhatóbb, jobb stb. s az ipartestület nem koczkáztathat. De hát akkor mi a füzfalevélért kellett versenytárgyalást tartani is ? Egyáltalán hogy is engedik szóhoz a magyar gyárosokat ? A bécsi gyárost egyenesen le kell rendelni, hogy csinálja meg a gyarat, — a követelését ki kell fizetni s punktum. Ipartestületek, iparkamarák igy pártolják Magyarországon a magyar ipart. Ezt a hírt a Magyar Ipar szaklapból vettük ki. ^Csarnok. ^ ószi kökörcsin.*) A mult szazad közepe táján történt, hogy a letiport és lánczra vert Hungária fájdalommal telt, de büszke arczczal lerogyott az öszszetépett nemzeti zászlóra és bakói ráhurczolták a testére a bilincset és a kötelet . . . Az ősziesen kiszaradt. szíirkés-barna rögös földre rogyott — s szinte zörgött alatta a vöröses, száraz letaposott haraszt, mely között ki-kibujt az őszi kökörcsin sötét kék virága. A sik téren — csak a háttérben kimagasló bástya falának sötét ivei és a távolban a zöld fák között kifehérlő házak emelkedtek ki némileg. Ez vala a dráma színhelye . . . A fekete földben fris túrások ... és állt a kilencz akasztófa ; egyszerű, meglehetősen alacsony czövekek. És körülötte, kopott vérvörös ruhaban forgolódtak a pribékek, hurkot kötve. Borongó őszi fény borult a tájra — futó felhőtábor rohant át az egész égen egymást megelőzve. Hűvös őszi szellő fújdogált a száraz haraszton. Elfonyadt, elsárgult tőle a fa levele mind — és a földre hullott. Temető volt minden. Vértől piroslott a hatar . . . még a vándormadár is rosszat sejtve, korábban mint máskor, útra kelt. A méla erdőn a harkály koppanasa ugy hangzott, mint koporsó szegezés. Vagy tán szekerczék csattogása volt az, jelentve, hogy kilencz bitófa kész . . . S •) A mult hétről maradt. .Csorog a láncz az aradi várban . . . Hős vezérek — számra tizenhármán — Csörgetik ast. I.ánczszemek siratják, Mostan ássák a szabadság sírját ...» Es elsötétült erre Hunnia szép ege. Csillagok búcsúztak az égtől, mely hirtelen elborult — és az éj sötét néma csendjében egymástól búcsúzott a tizenhárom vezér is . . . örök búcsút mondtak egymasnak ... oh sírt ezt látva még a Teremtő is — mert apró eső permetezett, s ködbe borult az őszi táj. Hideg őszi ködbe ! . . Kora reggel, — óh, hogy a gyásznapon is még hajnalodott — kinyílott a vár-tömlöcznek az ajtaja és kilépett rajta tizenhárom daliás alak Vérző szivvel — halavanyan. Külön vivtak derekasan vagy husz csataban és most együtt mennek a vesztőhelyre . . . A nap valahol a Mátra aljában járhatott, midőn a bírák összeültek és elitélték sorba mind a tizenhármát. Szőttek, fontak a nyakukba ezer vádat. Elnevezték felségsértő pártütőknek, amiért a magyar szabadságért harezra keltek. S jóságos Isten! az Ítélet az akasztófára hangzott . . . Ekkép ítélték egykoron "a nazárethi Jézust is a zsidók. «Keresztre vele», kiáltott a felbőszült tömeg — és felfeszittetett az Istennek a fia is. Az aradi vértanuk együtt mentek tehát a vesztőhelyre és ott még egyszer elbúcsúztak egymástól, egy-két szóval, katonásan. És ugy készültek fel az égbe, a magyarok Istenéhez, hogy a trónjánál imádkozzanak a magyar nemzetért s áldást kérjenek a magyar népre. Ez őszi reggelen — október 6-án volt az — valahogy nem kelt föl a nap, mintha csak sejtette volna, hogy lenyugvóban van a szabadság napja is — és még ma pihenőre tér a tizenhárom magyar nap is ! . . A földből e reggelen egyre szakadoztak a nehéz ködök ; az égen szürke parázs felhők, csak épen a közepén feselve meg s kissé melegebb fénykévét bocsátva alá. Ebből szállt valami a vértanuk fejére ; ebben csillant meg a föltartott feszület s a közbül álló pap fehér karingje is. Négyet golyóra ítéltek el. S : Elhangzott a vezényszó — a katonák négyszöget képeztek az elitéltek körül — elől volt egy lovas tiszt. A papok fehér karingben térdelve, vagy inkább térdre roskadva, magasan emelve a keresztet imádkoztak ... a pribékek vörös ruhaban hurkot vetettek — oh borzalmas egy élőkép lehetett az, még az őszi korai reggnek ködös világításában is borzalmasan kirívó . . . Mikor a vesztőhelyre értek volt, akkor tizenhárom vitézlő magyarnak a szive dobbant meg egyszerre! Azt gondolta mind a tizenhárom vezér magában : hogy mily boldognak nevezhetné magát az, a kit a halál legelébb ölel át, hogy ne lássa bajtársai szenvedését. Azt, a ki mindig előtte állott a csatának, aki számtalanszor földig verte az ellenséget, azt hagyták legutolsónak — legutolsó vértanúnak. És ez a szegény Damjanieh volt, akit béna lába miatt szekéren vittek a vesztőhelyre és a ki mankójara támaszkodva kénytelen vala végig nézni bajtársai kínzásait. Ugy állt pedig ott köztük, mint egy düledező templom tornya, mint egy ketreezbe zárt oroszlán, mely vas közé van zarva és kénytelen eltűrni a pajzan gyermeksereg ingerkedéseit. De a büszke vezér körülnézett azért oly hősen, olyan batran, mintha magyarok közt volna a csatában és látva, hogy bajtársai már mind függnek a bitófán — közeledik ő is egyhez — a kilenczedikhez — és megöleli, megcsókolja keservében az akasztófát, hisz haza; jaért hal meg . . . | Erre a hóhér kötéllel közeledik Damjanich felé, s sürög, forog körülötte és ő csak nyuI godtan figyelmezteti, hogy:«német fattyú! tel ne borzazd a szakállamat». Ép ugy szóla, mintha a mit szenved, nem is a halál lenne, mintha csak a bálba készülne — s a német ugyancsak megbámulta a vezért, hogy ilyen bátran mond jó éjszakát a világnak . . És tovább mit meséljek ? Végre szétoszlottak a ködfellegek, s mire vérvörösen felszállt a hold a «Világosi» síkság felett — akkorára már mind le volt taposva az őszi kökörcsin kék virága. Gyapjas szára letörve, pelyhes virágkoszoruja tönkre téve — de a rizámája kitelelt és a tavaszszal ismét hajtott rügyet, bimbót és szépen ki is nyílott a sötét kék virága. Vájjon kinyilik-e valaha még az «aranyos szabadság* szép rubintos kapuja is ? . . Cyklamen. Közgazdaság. Magyarország idei termelése. A földmívelésí minisztérium hivatalos összeállítása szerint Magyarország ez évi termése a következőleg alakult: Buza: 37,608.000 m. mázsa. Rozs: 12,396,000 m. mázsa. Árpa: 11,153,000 m. mázsa. Zab : 10,530,090 m. mázsa. Kukoricza : 35,000,000 m. mázsa. E kimutatás szerint a rozsot kivéve, mindenből kevesebb termett az idén, mint tavaly. De igazsagtalan volnék, ha a lelkészek buzgalmát, előljáró püspökök és vezérük buzdításának és példaadásanak tulajdonítanám. Ez a nemes példa kétségkívül helyes mintaképül szolgál ; de a lelkészek elhatározása és munkássága, egészen önkénytes és teljesen ment a felsőbb intézkedésnek legcsekélyebb irányításától is. A mit tesznek, önmaguktól teszik. Hallgatnak egy belső kötelesség szavára és követik szivük sugallatát. Személyesen volt szerencsém Halachtovich Berlalant, Pap Józsefet, Natolya Mihályt, Tegze Gézát, Jankovich Antalt, Kaminszki Józsefet munkaközben látni. Ezenkívül szerencsém volt Ardanházán a Koszey Elek esperes ur vendégszerető házánál, továbbá Huszton egy értekezlet alkalmával igen sok lelkeszt személyesen megismerni. Régen megfogalmaztam magamban a lelkész kötelességeinek nehéz sorozatát. Bátran elmondhatom, hogy soha sehol sem találtam az eszményi lelkész fogalmát olyan tömegesen megközelítve, mint a ruthének között. Hibás ember, tévelygő ember itt is akad. Végig hallgattam egy községben az Egán beszédjeit, a mint arra kapaczitalta a népet, hogy hitelszövetkezetet alakítson. Ezekkel a rábeszélésekkel legyőzhetetlennek látszó akadályokat szokott Egan legyőzni. Mégjómodu népet is nehéz rávenni arra, hogy közczélra adakozzék. De ínséggel, nyomorral, éhséggel küzdő népet bírni arra, hogy a zsebéből elő vegye hetenként azt a husz fillért, a mely nem létezik, hogy keresményéből kiszakítsa a sóra — vagy dohányra — vagy az eczetre valót: ez egy olyan nehéz feladat, a milyennel egy másik ember szívóssaga aligha meg tudna birkózni. Sok szónok ragadott már el az életben, de a hatasnak azok az eszközei, melyeket Egán hasznait, egyenesen lebilincseltek. Ez nem szónoklat volt. Mondattöredékek voltak ezek, kiragadva a népélet fizikai szükségeiből és alkalmazkodva a népélet rejtelmeihez. Egyenként vette a hallgatót. Kikérdezte viszonyait. — Hat te nem akarod, hogy anyatéj legyen a feleséged emlőjében ? Miért nem vásárolsz hat egy fejős tehenet, hogy kis fiad mindennap jóllakjék ? Beteg leányod alól kihúzzák a párnát, ha jön a végrehajtó; de ha bankod van, kifizetheted az uzsorást. Van-e koporsóra való a házadnál, ha elaggott szülőd meghal ? Apró gyermekeidet hová teszed, ha elárverezik fejed fölött a hajlékot ? — Talán csak hallottátok, hogy a mult nyáron hatszaz munkást helyeztem el Mezőhegyesen. Mindenik pénzt hozott magával. Egyiknek a gyermeke sem jar mezítláb a hó- ! harmatos réten. Jövendőben nyolcszázat küldök Mezőhegyesre. Utmunkát is szereztem tavaly kétszázötven munkásnak. — Te el fogsz menni Zsdenyovára, te pedig | Volóczra, te meg Vereczkére. Mindenütt megkérdezitek : jó-e az allamszki bolt ? Azután eljöttök hozzam Szolyvara és elmondjátok ne- , kem, a mit hallottatok. Meglesz? Azután el- | mondjátok itt a faluban is, hogy mit láttatok, mit hallottatok. Akkor megint eljövök és megkérdezem : akartok-e allamszki bankot? — Ugy-e megnyerted velem tavaly a pörödet, de bélyegre, ügyvédre pénzed lett volna ? Ugy-e orvosság kellett beteg anyádnak s a patikában nem adnak hitelbe? Ha fél ökrödhöz párt vehettél volna a tavaszi vásáron, megszánthattad volna zabföldedet, mely most parlagon hever. A télen két fiad nem járt iskolába, mert egyiknek sem volt bocskora. Nem hallottátok, hogy a hol állami bolt van, ott sertést ölnek a gazdák és füstölt hússal eszik a paszulyt ? — Nincs miből fizetni a heti részleteket ? Nem üres-e a kamarátok és mégis esztek. Terem-e a föld, ha meg nem szántjátok ? Lesz-e tengeri, ha magot nem szórtok a földbe ? Ugy-e, jó volna megőrölni és megenni a vetőmagot ? Ti mégis elvetitek, hogy több legyen belőle. Nos, ezt teszitek akkor is, ha heti részleteket fizettek a bankba. Megszaporítjátok a vetéssel a magot, a betéttel a vagyont. — Mi lett volna belőled, ha szülőid nem hagynak reád házat, telket, földet ? Most te vagy a szülő. Mi lesz gyermekeidből, ha te semmit sem hagysz reájuk ? Végre kiderült, hogy B . . . falván a lelkész biztatta föl a népet, hogy ne higyjen Egánnak és ne alakítson szövetkezetet. Ézen aztan megtört minden ékesszólás. De három nap múlva megint odamentünk. Velünk jött egy lelkész is, a ki odaadó híve az akcziónak. Az Egán érveit példákkal világosította meg a lelkesz, saját egyházközségéből. Az emberek ellenállottak. Az Egan erélye ekkor sem tört meg. A szom-