Magyar Paizs, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-08-22 / 34. szám

II. év. Zalaegerszeg, 1901. szeptember 19. 38. szám. Egy évre 4 korona Fél évre 2 korona Negyed évre I korona Egyes szám 8 fillér. Hazai dolgok hirdetése féláron: egy oldal 2Q K. Nyilttér sora I korona. Szerk. és kiadóhivatal : Wlassics-uteza 25. Szerkeszti és kiadja: BORBÉLY GYÖRGY. MEGJELENIK HETENKENT CSÜTÖRTÖKÖN ESTÉ. Barangolósok. III. Mikla. Niklának is mondják és irják. De sem a lexikon, sem az irodalojjfciötténet nem beszél arról, hogy miért ez a kettős alak, vagy mi különbség van a kettő között? — Bizonyosan csak a hangrokonságért van ez a kettős név. En Miklának irom, mert a sirkövön is Mikla van, t. i. a Berzsenyi Dániel sírkövén, ennek a kis falunak a határán. Maga a költő is Miklát ir egy Festetichhez irott levelében. Ide igyekeztünk a keszthelyi Héviz meglátogatása után, országúti sárral, porral megrakodva. — Somogyvármegyének e kis falucskája három irányban nyúlik, mint egy háromágú szigony. A faluba érkezve, Marczali felől, a lehető legrosszabb hangulat fogja el az embert. Nagy sár egyebütt is van. De az országút széléhez, az árkokhoz hasonlót nem igen láttam egyebütt, még a mi országunkban sem. Hasonlót csak Máramaros, Szatmármegyék falvaiban és a Feketetenger partján Dob* u igában láttam a muszka-oláh falukon, hol a bojtorján, bolonditó csalmatag és muszkatövis egymásba ölelkezve nevelődnek nagyra, mert táplálja őket a posványos lé, a disznógané és egyéb rothadó hulladék. Szent gyermekálom! mikor a 14 éves ifjú az ország keleti részén szavalja Berzsenyi verseit s áhítattal olvassa a költő jellemrajzát! oh akkor nem jut eszébe, hogy burján is van a világon. Felette nagyon nem lehet csudálkozni, hogy a hatóságok emberei, kiknek ezt ^arjá^.. észre kellene venniök, nem ed-zik ész^e. Ők ritkán szállanak le az országút szennyéig. Nem erősj^apc^cle gondolom, hogy Somogyvármegye szolgabirái négylovas hintón járnak. Hanem azon már inkább lehet csudálkozni, hogy tudósaink, közigazgatóink, a müveit nyugatra mennek közgazdaságot, közegészségügyet s köz-ízlést, aestetikát tanulni, s a valóságban mégis a keleti Dobrudsát utánozzák. Aestetikát tanulnak s tanítják is itthon elméletileg, hogy mi a fenséges és mi az undoriló. De a gyakorlatban nem veszik észre, hogy bántó az a kontraszt, hogy a fenséges Berzsenyi-emléket undorító burján koszorúzza körül . . . Ezeken átgázolva, közeledünk a temetőhöz. A falu jómódú gazdákból áll. Van egy pár nagyobb udvar is. A nép egészséges (temetőjében nagyon kevés a sírdomb) s kivált a fehérnépje élénk vérű és gondolkozású. — Hol a temeiő r kérdjük. — Melyik? szól a menyecske — a zsidó temető? (Micsoda! Hát két temető is van ebben a kis faluban?) — Hát zsidónak tart bennünket? — Na, hát . . . felel kétkedőleg. — Azt a temetőt keressük, a hol Berzsenyi Dániel van, a költő. — Ott nincs, csak az emléke, feleli a kis paraszt menyecske. A falu szélétől mintegy egy kilóméterre van délkeletre fás területekkel körülvéve a temető. Gyepes magaslaton áll a hatalmas obeliszk, mellette a földszinten fekete márványkő koporsó, vasrácscsal bekeritve az emelkedés s alatta a családi sírbolt. Odalátszik a nagy badacsonyi hegy. Az obeliszk tetején egy kis vaskereszt van. Északi oldala üres. A keleti részén : < Született Hetyén május J. 1776.» A nyugati felén: < Meghalt Mi klán február 24. 18^6 » Délről egy lant alatt: 1A derék nem fél az idők mohától, A koporsóból kitör és eget kér.* Lentebb: < Berzsenyi Dániel hamvainak Somogyvármegye. MDCCCLIX. > A fekete márványlapon, mely a költségre nézve is teljesen családi, a halálozások időrendjében a következő felírások vannak: • Itt nyugszik Berzsenyi Dániel 1776 —1836. Berzsenyi Dánielné—Takáts Zsuzsánna 1789—1848, Berzsenyi Zoltán 1857—1857 (unoka. Szerk.). Berzseny.' íUcraGu 1859—1?."?. » .. Berzsenyi Farkas 1803—1880 (A költőnek nagyobbik fia. Szerk.). Berzsenyi Antal 1805—1884. Berzsenyi László 1810—1884. Berzsenyi Farkasné—Gyarmathy Mária 1821 —1890. Berzsenyi Lászlóné—Noszlopi Juliánná 1829—1893. Berzsenyi Antalné—Lovász Terézia 1820—1895. Berzsenyi Lajos 1856—1896. Vajda Béláné—Berzsenyi Ida 1847—1897.. A szülői ház. Irta: Németh Elekné — Andaházy Irene. Minnyájan, kik sorsunk kényszere vagy az élet kivanalmai folytán a szülői házat elhagyni kénytelenittetünk, ismerjük annak édes varázsat. Legyen az palota vagy szerény hajlék, legyen bár kicsiny gunyhó is, — és elragadó vidék vagy sivár környezet a küisó kerete annak : drága megszentelt helye az a soha el nem muló kegyeletnek. Akár még, mint fogható valóság ; akár már, mint emlék létezik csak számunkra : a fénynek kisugárzó központja gyanánt világítja be életünk öröm 's bánat között folyton hullámzó felszinét. Ha a sors kedvezése folytán a szülői ház közelében maradhattunk is. vagy ha a viszonyok és hivatásunk hányattatasai közben attól messze elsodortatánk; szerencse kisér-e vagy balsors utainkon; csendes hullámverés ringatja-e vagy bősz viharok forgataga ragadja-e életünk kicsiny sajkáját: jól esik mindenkor visszatérnünk, odamenekülnünk és kikötni egy időre a biztos rév édes védelmében kipihenve az eddigi ut fáradalmait 's uj erőt gyűjtve a jövő még ismeretlen veszélyeinek leküzdésére. Édes megilletődés, csendes áhitat szállja meg szivemet, midőn az ismert küszöböt átlépem és kedveseim édes, meghitt orczáit látom jóságosan felém mosolyogni. Mig kivül tombol az élet vihara, dul az önfentartás küzdelmének harczi tusája, — addig e küszöbön belül csend és béke honol, az az Isten béke, mely csak a tisztes aggkor tapasztalatain megtisztult életnézetek, a világgal, emberiséggel és önmagával való kibékülés alapján épiti fel templomát és áldasképen száll mindazokra, <kik-e házban ki- 's bejárnak.» Egészen más világ ez itt e bűvkörön belül: a jóság, szivnemesség, fenkölt gondolkozás és bölcseség szelleme le g e falak között 's javulni, nemesülni, szelídülni érzi lelkét az, ki e tisztult világ légkörébe juthat, melyet tán még a gonoszságban eltévelyedett lélek is csak mély áhítattal merne magaba szivni. Nagyot dobbanik szivem, midőn hosszú távollét és fárasztó ut után a távol ködéből kibontakozni látom a kedves tájakat árnyas fáival, zöldelő rétjeivel, csergedező patakjaival, kéklő hegyormaival — és kereső tekintetemmel végre rátalálok a távolból szüntelenül idezarándokló gondolataim Mekkájára. Légy üdvöz, te családi fedél! te kedves, feledhetlen otthon! edes véreim, áldott jó szüleim békés hajléka! Minden oly meghitt és kedélyes e falakon belül a kedves benlakóktól kezdve, — egészen a régi kedves bútorzat utolsó darabjáig. Bölcsőm rengésének, gyermekkorom gondtalan játékainak, ifjúságom boldog álmainak tanúi ők s látásuknál, fogható valóssággal elevenülnek fel a múltnak kedves emlékei. Hadd vonuljanak el hát látó lelkem előtt boldog ifjúkorom egyes képei és mozzanatai, aszerint amint a régi ismert tárgyak felidézik bennem azoknak emlékét. Ott látom magamat e kis asztal mellett legkedvesebb babáimmal és apró edénykéimmel jatszva. Almából, mozsolaszőlőből és dióból nagy lakoma készül. Az összes előkelő babaasszonyságok hivatalosak ra és ami fő, — édes anyámnak is meg kellett Ígérnie, hogy eljön. Tehát elég ok arra, hogy sürgölődjem, forgolódjam magas vendégem méltó elfogadása körül. Végre megjelenik, és én örömtől kipirult arczezal üdvözlöm a kedves érkezőt, megkínálva őt a diszüléssel : egy kendővel letakart zsámolylyal az asztalfőn. Nyájasan mosolyogva foglal helyet és dicséri a feltálalt ételek izletességét és készítés módját, látszólag mindenből kóstolgatva. S midőn vendégem az élvezetit jókat szépen megköszönve, eltávozott, — fáradozásaim eredményeit, jutalomképen jóízűen magam költöm el . . . — finis coronatopus ! Ugyancsak ez asztalka mellett avatott be édes anyám az irás-olvasás mysteriumaiba 's itt gyártottam később, lehetetlen színdarabjaimat a babaszinház részére, mikor kicsiny kezem alig tudta még a tollat tartani 's kifáradt a sorok szántásában. Bármi badarul ütöttemvétettem is a dolgot, jó atyám türelmesen javítgatott: «Csak írj, ha kedved telik benne » — Egyúttal ő készítette el nagy ügyességgel kívánságom szerint a darab szükségleteihez mért coulissákat és suffitákat, hogy estenként az egész háznépe előtt — a rendes előadást fennakadás nélkül megtarthassam. Szép zongorajátékával pedig segítette kellemesen kitölteni a közfelvonásokat, mig én a szintéri változatokat eszközöltem. Amott áll a mi kedves jó zongoránk, most is olyan, mint ha uj volna 's hangja, mint ezelőtt oly kedves, behízelgő. Csak az elefántcsont billentyűk sárgultak meg az időtől és használattól. Ehhez is kedves emlékek fűznek engem. — Látom magamat kis lány koromban, amint előtte magas zongoraszéken ülve a kezdet nehézségei felett sokszor a kétségbeesés keservei környékeztek és könnyeim bőségesen omlottak miatta. De eszembe jut az a sok kedves óra is, melyet később mel-