Magyar Paizs, 1900 (1. évfolyam, 1-13. szám)

1900-10-04 / 1. szám

1900. október 18. MAGYAR PAIZS 3 itt; de sehol sem élősködnek az idegen agyvelő termékein oly nagy mértékben, mint épen itt. Ennek tulajdonítom, hogy pályatársaim egy nagy része naponként kerékbe töri a magyar nyelvet, s hogy az érvelésnek és az érzelmi világnak jelentékeny százaléka idegen ízű. Színműben, regényben, festészetben, építkezésben nem igen termel magyar typusokat a főváros művészi levegője. Ipari dekorácziókban is szegényes a magyar géniusz. A majmolás elszoktat az önálló produkcziótól. Nem önmagunkból izzad­juk ki az alkotást, hanem másolgatunk. A nyakunkba zúdított idegen verseny súlya alatt elveszítettük szabad mozgási képességünket és önálló felfogásunkat. Ki hinné el, hogy fővárosunk, egy sár- és porfészekből világvárossá fejlő­dött, a nélkül, hogy egyetlen sajátos művészeti vagy ipar-ágat létrehozott volna! Az utazó hasztalan keres az üzletekben budapesti emléktárgyat. Se használati czikk, se csecsebecse nincs, a mely jelleg­zetesen emlékeztetné a vásárlót főváro­sunkra, vagy hazánkra. Bárhol látom, tudom a csipkéről, hogy valenc-ai. vagy brüsszeli, a tükörről, hogy velenczei, a porczellánról, hogy sévres-i, vagy szász, vagy cseh, a gobelinről, hogy párisi, a bicsokról, hogy angol, a gyöngyházról, hogy bécsi stb. Nekünk is lehetne magyar khataktervonásokkal ellátott műiparunk. Hitem szerint a szé­kely galambbúgos kapunak, a székely tornácz oszloprendjének, a somogyi kanász ostornyelének, a miskolczi, debreczeni, kolozsvári szűcsök mellrevalójának, a szűrszabÓK diszítményeinek őstipuszait még Ázsiából hozták az elődök. Ezeket a vonalakat, színeket, formákat és jellegeket egyetlen európai népnél sem kapjuk meg. Ezek tehát sajátosak ; a nemzeti termőké­pesség' biztosítékai; a népízlés mértékei. Ezeket már régen fejleszteni és alkal­mazni kellett volna a könyvkötésen és bútoron kezdve az ipar legkülönbözőbb ágainál. De e helyett másoltunk. Az irodalom, mely szintén másolásbol él, nem adott nemzeti irányt a műhelynek. Vidéken tisztább a levegő, tágabb a mező, magyarosabb a szellem. Nem két­lem tehát, hogy a < Magyar Paizs» az őstalajból m'erítve, igen becses szolgá­latokat fog tenni a magyar ügynek. Fogadja őszinte tiszteletem nyilvánítá­sát, melylyel maradtam Budapest, 1900. szeptember 21. régi hive Bartha Miklós. A szerkesztő leVele a hölgyekhez. A «MAGYAR PAIZS» egy részecskéjét a hölgyek levelezésére szándékozom fóntartani, a lehető legkomolyabb tartalmú levelezésre. Nagy tisztelettel kérem, szíveskedjenek igénybe venni ezt a rovatot, melynek czíméül ezt Írhat­nák föl: A fényűzés harcza. Úgy tartom, hogy a fényűzés harczában a nőknek van döntő szerepók. Legilletékesebben, s nem kétlem, legmagasztosabban Önök gon­dolkozhatnak erről. Mélyen tisztelt nagyasszonyaim, bizonyosan azt vágják a szemünkbe, nekünk a fényűzés elleneseinek, hogy hallgassanak magok naiv emberek, ne bántsák a fényűzést, hiszen a fény­űzés emeli az ipart, emeli a kereskedelmet, emeli a közgazdaságot. S első tekintetre lesújtanak minket evvel a ha­talmas érveléssel. De bizonyosan lesznek Önök között olyanok is, a kik az értelmi és érzelmi okoskodásnak meg magasabb és magasztosabb fokára emel­kedve, azt kérdezik saját maguktól, hogy : De hát tulajdonképen kinek az iparát, kereskedelmét és gazdaságát javítjuk mi ? Vájjon nem a Dunába viszszük e a vizet, s hegyre hordjuk a földet, mikor a brüsszeli iparnak, a párisi kereske­désnek, s a londoni gyárnak adjuk a pénzün­ket ? Vájjon, a mi az angol és franczia nőnek erényszámba megy, vájjon nem bűn é az a magyar asszonynak ? Vájjon nem kellene e a fényűzést sajat országos és nemzeti tehetségünkhöz, saját nemzeti kezünk iparához szabni ? Vájjon nem kellene e az európai fényűzéssel várni addig, míg teljesen europaiva válik a tehetségünk is: a pénzünk, az iparunk, a tudományunk, a mes­terségünk ís művészetünk f Ez a kérdés bizony nemzeti közgazdaságunkra vonatkozik. De lesznek Nagyságos asszonyaim között olya­nok is, a kik az itthoni szűkebbkórű fényűzést is elmélkedes tárgyává teszik, ilyen formán : Eleget tettünk a nemzeti közgazdaság, s a hazai ipar parancsolatjának: vájjon nem tehetnénk é valamit a társadalmi békéért is f Nem vonhat­nák e szűkebbre vágyainkat, ha nem is a ma­gángazdálkodásért, de szegényebb társaink ér­zékenységének megkiméléséért ? Sok keserű köny hullott már a kevesebb fodrü szoknya miatt, s a szelyem hiánya miatt. Hányan nem jelen­hetnek meg ugyanolyan rendű és műveltségű társaságban, csupán azért, mert nincsen olyan selyemruhájuk; vagy, ha megjelennek, meg­alázó lenézésben részesülnek. Az egyenlőség elérésére könnyebb egyiknek lehajolni, mint a másiknak felugrálni. Avagy legyen ruhafényüzés, mondani fogják •mások, de csak kinek-kinek a tehetsége seerint ; hanem ekkor aztán harezba kell állani a lelki, vagyis lelketlen fényűzéssel: a <• rangkórságy-gal. Nagyban meg lehet közelíteni emígy az egyen­lőséget. Minek szépítsük a dolgot, a fényűzés leghe­vesebb harczát a nők indítják, de még bizonyo­sabb, hogy a csatát úgy nyerik meg legdicső­ségesebben, ha sajat támadásaikat visszaverve saját magukat győzik meg. A «MA GYAR PAIZS» jó szándékú ezé íjá­nak érdekében kérem, szíveskedjenek közölni erre vonatkozó elmélkedéseiket, s hogy a gya­korlati életben minő módja lehet a védekezésnek ? Addig e levél egyszerű elolvasásáért is hálás köszönetemet érzem. Szerk. A kisiparosokról. — A közönség hangulata. — A párizsi kiállításon történt észrevételek után képzelik, s tán még hiszik is a külföldiek, hogy be boldog ország lehet ez a Magyar­orszag! kivált az iparosok csupa kiskirályok benne. Mert látták ott a magyar műveket, nem utolsó helyen állani, s láttak egyszerre 300 magyar iparost egy csoportban, a mint tanulmányozták a világ elsőbbrendű munká­sainak a műveit. Hát ez bizony felemelő dolog. Pedig — hát vájjon több magyar iparost nem láthattak volna é ? Hiszen csak egy olyan kis városnak, mint Zalaegerszeg is, 30O—400 iparosa van egymagára. Vájjon az egész országból nem juthatott volna é annál a 300-nál több láto­gató is f Akkor még felemelőbb lett volna a magyar munkának a diadala, s a magyar munkásnak a dicsőítése. De nem mentek ám többen a kiállításra. Egyszerűen azért, mert a magyar kisiparosok szegény emberek, nemcsak hogy nem lendít rajtok senki és semmi, hanem el vannak nyomva. Küzködnek az élet harczában és tengődnek az élet fentartásában, Bámulsz úgy é jámbor külföldi felebarátom, s azt kérdezed, hogyan lehet azt józan észszel elhinni ? Hát én megmondom neked hogyan, ha hiszed, ha nem. A dolog úgy van, hogy ti, a ti országotokban megbecsülitek magatokat, honfitársaitokat, s iparos felebarátaitokat is, s példánakokáért Prágába nem viszitek a kassai sonkát, sem a debreczeni, vagy a kolozsvári szalonnát csemegének, noha vihet­nétek ; sem a zalaegerszegi Kovács István czipőiből nem kértek prágai honfitársaitoknak, sem Augsburgban, vagy Linczben nem kértek parajdi gyufát, pedig volna jussunk rá, hogy ha egyébért nem is, a gyufa csinálásért, kalapot emeljetek előttünk. De ám ez a ti dolgotok. Nektek jól van úgy. Nincs követelésünk. Hanem mi nem úgy teszünk ám. Mi Bécsen keresztül hozzuk a tudjazisten honnan össze­szedett mindenféle lim-lomot: czipőt és pántli­kát, Prágából a sonkát, Augsburgból a gyufát, s Kolozsvárt, noha van gyufagyárunk, azért «tánde endast mot ladans plan» feliratú gyújtót használ minden harmadik ember, hogy szeré­nyen fejezzem ki magam. Hát még a Dunántúl! így van a dolog ; ezért rosszabb a helyzete különösen a kisiparosnak nálunk, mint kül­földön. S ezért nincs kedve, hogy költséges utazásba kezdjen, noha sokat tanulhatna, s ezért nem is fejleszti úgy az iparágat, mint a hogy fejleszthetné a tanulmányozással. Mert ezek a tényezők, mint a lánczszem, úgy össze­függenek. Nagyobbrészt itt van a magyarázata tehát annak is, hogy fejletlen a magyaripar, a hol és a miben még fejletlen. De talán megfordul. Mert a nap kezd fel­jőni, s a mi szemünk is kinyilik. G. Heti hirek. A „Magyar Paizs" pályadíja. Két darab 20—20 koronás aranyat ajánl fel a «Magyar Paizs» szerkesztő­sége egy megzenésítendő hazafias köl­teményért, mely iparinduló-dal lenne; tartalmában pedig a magyar szellem talá­lékonyságát, a magyar kéz ügyességét, s általában a nemesítő munkát dicsőítené. A dalokat jeligés levél alatt kell el­küldeni ez év deczember 31-ig a «Ma­gyar Paizs» szerkesztőjéhez, a ki majd bi­ráló-bizottságnak fogja átadni, s a leg­jobbnak ítélt dalért, ha az egyúttal ál ta­taiában is értékes, a szerzője 1901. január 15-én át fogja venni a két aranyat. Kevesebb díjra más, mértéket ütő lyrák is igényt tarthatnak. A közlés joga a «Magyar Paizs »-é lesz. Az ének nagymértékben emeli az istentisz­teletet. A szent-mihalyi vasarnapon a zala­egerszegi nagytemplomban Mihálovics Béla tanárné Horváth János orgona kísérete mellett szép szoprán hangon énekelte Cantate Damino-t (Graduale). Azután Horváth János keltette fel a figyelmet a Mária soloban kitüntetett bari­ton hangjával. Végre gyimnasista diakok adtak elő négyszólamú egyházi éneket Mihálovics Béla tanar vezetésével. A király őfelsége nevenapját. Ferencz napot őszinte érzéssel ünnepeltük, csütörtökön, októ­ber 4-én. A zalaegerszegi templomban Németh Géza tartotta a misét. Jelenvoltak a hivatalok képviselői. A karból most is megható női és férfi ének hangok töltötték meg a nagytemp­lomot. Mihálovics Bélané gyönyörű prim szop­ránnal énekelt egy magyar Kyriet Schill Im­rétől és Gyarmathy Miklósnak egy hymnuszát; Hutás J. biróné Mária éneket adott elő, iíj. Czukelter Lajos BankbánbóJ énekelt igen tet­a szetős bariton hangjával. Az istentiszteletet főgymn. ifjúság zarta be a Kölcsey hymnuszával. Október 6. Ezen a napon tartják Ara­don a gyászünnepélyt a tizenháromnak emlékére. E lap olvasásakor emlékez­zünk meg mi is rólok. Mert ők is gon­doltak reánk halálok órájában, reánk azokra is, kik akkor meg sem valánk születve. Kisiparosok és az ipartörvény revíziója. Hege­dűs Sándor kereskedelmi miniszter tudvalevő­leg az ipartörvény revízióján dolgozik. Az ország összes czipész és csizmadia iparosok testületei érdekes feliratot intéztek a kereske­delmi miniszterhez, a melyben különösen az 1884-iki ipartörvénynek következő módosításait kívánják. A 3. §-t olvkép kérik módosítani,

Next

/
Oldalképek
Tartalom