Magyar Paizs, 1900 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1900-10-04 / 1. szám
2 MAGTAR PAIZS 1900. október 11. hogy képesítéshez kötött ipart jogi személy ne gyakorolhasson, a 47. §-ba azt kívánják felvenni, hogy egy személy csak azon iparágat űzhesse a jövőben, a melyhez képesítése van, továbbá iparigazolvány csak az illető ipartestület meghallgatása után legyen kiadható. Ezenkívül kívánják még az ország összes czipész és csizmadia ipartestületei a mostani kereskedelmi iparkamaráknak külön választását, vagyis önálló iparkamarák létesítését. Szigorú bölcsrendelet ment ki a napokban a szőlősgazdákhoz, mely meghagyja, hogy a ki a bort összekeveri akár ártalmas, akár ártalmatlan anyaggal, vízzel, törköly borral, vagy gyiirftölcs borral, 600 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel és 2 hónapig terjedhető elzárással büntetik s a pancsolt bort elkobozzák. Megemlékezés. A zalaegerszegi ipartestületnek ez év aug. 20-án volt zászlószentelő ünnepélye, s Skublics Jenőné volt a zászlóanya, kihez Széli Kálmán miniszterelnökné baráti levél kíséretében 10 koronát küldött az ipartestület részére. A párizsi világkiállításon, jól esik tudomásul vennünk, hogy két zalaegerszegi iparos polgártársunk is nyert kitüntetést: egy asztalos s egy czipész. Az iparvédö-egyesület és fogyasztó szövetkezet tagjaihoz. A «Zalavármegyeí magyar iparvédő-egyesület?-nek, s a ((Zalaegerszegi központi fogyasztási és értékesítő szövetkezet»-nek tagjai remélhetőleg mindnyáján megrendelik a «Magyar Paizs »-t, még a legszegényebbek is, mert hiszen épen ezért van olyan olcsó arra szabva. Érdekükben is van azért, mert egyéb újságezikkeken kívül közöljük benne az egyesületnek és szövetkezetnek minden értesítését, meghívóját, jegyzőkönyveket, s egyéb egyesületi és szövetkezeti történeteket, melyeket másképen közölni teljes lehetetlen, s a részleges közlés is teméntelen költségbe kerülne. ö o Azért kéri is a tagokat az egyesület elnöksége és a szövetkezet igazgatósága, hogy a lehetőségig tartsák meg ezt a lapot, s kisérjék figyelemmel az egyleti és szövetkezeti kiadványokat, melyek hétről hétre siirün fognak menni, mert külön értesítőket és meghívókat nem fognak kibocsatani. Ezért tanácsos, hogy a megszerzett lapot ne tékozoljuk el, mert például a benne közölt s közlendő alapszabályokra s a folytatólagosan megírandó egyesületi történetre sokszor szüksége lehet az embernek. A szüret idejét a szőlősgazdák mindenik hegyen október 8-ára tették. Az időjárás az idén kedvezett a szőlőnek. Gazdasági kiállítást rendezett vasárnap NagyLengyelben a Nagy-Lengyel és Vidékének gazdasági köre —- Bandi László és Strausz Sándor vezetése mellett. 108 drb állatot mutattak fel, melyek között az üszők voltak a legjobbak. Az első díjat, a 40 koronát egy bornyas tehén gazdaja nyerte meg, ezenkívül tíz községben a községi állatok gondozói 10—10 korona jutalomban részesültek. Hihetetlen hír. Ismeretes dolog, hogy Egán Ede kormánybiztos országosan feltárta Északkeleten a ruthének nyomorúságos helyzetét, s Zedenyován raktárt is állított, hol a nép olcsóbban kapja a portékát, mint a legújabban bevándorolt kazár kereskedőktől. De épen ez nem tetszik a kazár kereskedőknek. Bosszút esküdtek tehát, s felbéreltek egy kocsist, hogy lőjje le a raktárkezelőt. Kétszer rá is lőtt, de csak megsebesítette. Egán biztos azonnal 10.000 koronáig biztosította a pap és jegyző életét, kik a raktár élén állanak, a boltkezelő szülőit pedig biztosította, hogy az állam gondoskodik róluk, ha fiók bele találna halni a sebekbe. A hír azt is mondja, hogy ott ajárásbiróság is fél a kazáraktól, s az esetet csak egyszerű véletlennek nyilvánítja. Ezért intézkedett Egán, hogy a vizsgálatot a központból tegyék meg. Elég furcsa hír, de, a mi bár úgy lenne, hátha csak nagyított alakban került idáig. Lapzártakor az a hir, hogy a meglőtt raktáros meghalt. Ferencz napja előestéjén sok Ferenczet felkeresett a tűzoltó testület zenekara, s a város egyhangúságába belefújta jó magyar nótáit, melyekre nagy buzgósággal tanítja a tagokat Szájler Géza karmester. A Ferenczekre azért is rájár a megtisztelés rúdja, mert I. Ferencz József királyunkat is Ferencznek hívják. Diákok Útja. A párizsi kiállításra a Propperféle diák-tanulmányút szombaton kezdődött meg. Az országból mindössze 30 tanuló verődött össze. A zalaegerszegi főgymnasiumból öt tanuló ment el Tuczy János tanárral. Ev. ref. vallás tanítás. A zalaegerszegi iskolákban már több református vallású tanuló is van, s ezek vallásoktatásáról is kelle gondoskodni. Czebe Károly és Fülep Imre indultak meg a dologban, s már a tavaszszal egy kis leányegyházat alkottak a szétszórt hívekkel, kikhez Dezse Dániel barabásszegi ref. pap látogat el, s oszt urvacsorát évenként ötször. Említett előlljárók a vallástanítás ügyében is felkeresték a püspököt, s Antal Gábor dunántúli ref. püspök a héten küldött valaszában tudatja, hogy a közoktatásügyi miniszternél megtette a kellő lépéseket a vallástanítás díjának segélyezésére s a barabásszegi papot megbízta a tanítással. Mintegy 25 ilyen református gyerek van, kiket hetenként Dezse Dániel fog községéből bejárva tanítani. Zalaegerszeg egészségügye. A városnak mindennemű ügyében első és legerősebb szava a polgármesternek van. Zalaegerszeg csak a minapában megválasztott élénk polgármestert nyert, A «Magyar Paizs* sohasem fog beleunni, hogy a Síp-utcza árkara fel-felhívja a figyelmet. Legjobb volna, ha néhanapjan végig sétálna ott egy egy városi előljáró, vagy az egészségügyi bizottság, vagy a szépítő-b zottság. Zalamegyei naptár. Vágó János nyomdász 1901-re egy naptárt állít össze, melynek legnagyobb értékét az adja meg, hogy közli a megyében levő tisztviselők, hivatalnokok névsorát. Az irodalmi rész átnézésére Borbély György tanárt kérte fel a kiadó. A naptár november első felében jelenik meg Tüz pusztított a zalai Medgyes községben szeptember 25-én. 12 gazdanak égett el takarmánya, háza 13200 korona értékben. Anyáknak szó!. Kővágó-Őrsön Emhofer Juliska nevű 10 éves lánykanak ruhájaba kapott a láng. A gyermek megégett és meghalt. Egyensúiy. Jani József Minds/.ent-Kallón felakasztotta magat. Nagl József Nagy-Kanizsán honosságot nyert. Josef von Kirnbauernek Kormender Damptmühléje van — bizonyosan Körmenden. Vagyis érthetőleg: egy Kirnbauer József nevű magyar honpolgár Körmenden a gyarjának is német nevet ad, önmagának is német nevet ad, s a magyar kereskedőkkel is német levelezést folytat, mert nem becsüli annyira Magyarországot, s a magyarnyelvet, hogy egy magyarnyelvű üzletvezetőt tartson, ha már ő nem tud magyarul, a mely utóbbira épenséggel nem is köteles. Megvadult legény. Zéllben történt, hogy Bekő István czipész legény összekoczczant gazdálkodó bátyjával, Péterrel, s a mint dulakodtak, odafutott anyjuk, hogy kibékítse. A czipész úgy az anyjára sújtott, hogy az rögtön meghalt; bátyjának pedig kiütötte a szemét. HIRDETÉSEKET FÖLVESZNEK a „Magyar Paizs" számára a kiadóhivatalban, Breisach Sámuel könyv- és papirkereskedésében, s a szövetkezet boltjában a főtéren. Kérés. A szerkesztő tisztelettel kéri a lap közönségét, szíveskedjenek lehetőleg minél előbb tudtul adni, hogy megtartják é a lapot vagy nem, hogy nagy költségre ne készítsünk I sok oknélküli példányt. A helybeliek tudtul 1 adhatják egyszerűen szóval a lapkihordónak, a távolabbiak pedig a posta költséget is meg| kímélve, a következő számot felbontatlanul szalagostól visszateszik a postára. Elkerülhetetlenül szükséges tudni minél előbb, hogy hány példányt kell nyomatni. — A három hónapra szóló egy korona díj postautalványon könnyen elküldhető, mely elérkezik ugyan január elsejéig is, de a lapnak minél nyugodtabb fentartására mégis igen kívánatos, hogy ez is minél előbb eszközöltessék. A helybeliek átadhatják a díjat a lapkihordónak. A magyarországi gyárak teljes névsorának egybeszedése végett, kérem szíveskedjenek közülni : hol, kinek milyen gyára van, a mi még nincs benne a jelen szám névsorában. Ez első mutatvány számunk hétezer példányban jelenik meg, meiynek egy napi késését a papir késése okozta a vasúton. A „Zalavármegyei magyar iparvédőegyesület". Az iparvédö-egyesület alapszabályát már ki is szedték, de helyszűke miatt, ezen a helyen, csak a második számban közölhetjük. Meghívó. A zalavármegyei magyar iparvédő egyesület választmányi tagjaival tisztelettel közöljük, hogy a már megerősített alapszabaly értelmében munkához kell látnunk s ezért f. é. és hó október 14.-én vasár?iap délelőtt xLn órára a zalaegerszegi társaskör helyiségébe (Wlasics utcza 14 sz.) meghívjuk gyűlésre a tagokat. Lehetőleg jöjjenek el az első gyűlésre a vidéki tagok ls. A gyűlés első sorban is betölti a Botfy Lajos pogármester elhalálozásával megüresedett választmnyi ragsági helyet. Továbbá tervet készít a további teendőkre nézve. — Megállapítja a főfelügyelők munkakörét. — Intézkedik a felügyelői állások betöltésésől. Erre nézve előnyös lenne, ha a főfelügyelők a kerületekből egy névsoros ajánlatot küldenének, vagy hoznának a gyűlésre. Tudomásul fogja venni a válaszmány az eddigi összeműködést, a tagok névsorát, a vagyoni állást s az egyesület érdekében megindulta Magyar Paizs» közlönyt. Megjegyezziik,hogy költségkímélés szempontjából külön meghívót nem küldünk szét, azért szíveskedjenek e hivatalos lapban levő meghívót tudomásul venni. Zalaegerszegen, 1900. október 4. Borbély György, Dr. Kele Antal, jegyző. elnök. A Zalavármegyei magyar iparvédö-egyesület tisztviselői. Örökös tiszteletbeli tagok : Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszter, Dr. Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter. Elnök : Dr. Kele Antal. Alelnökök : Dr. Csák Károly és Kovács László. Jegyzők: Borbély György, Cs. PéterffyJózsef, Klosovszky Ernő és Schiitz Frigyes. Pénztárnok : Tuczy János. Ellenőr: Balassa Benő. Könyvtáros : Pais Kázmér. Ügyész : Dr. Czinder István A felügyelő-bizottság tagjai : Krosetz Gyula, Udvardy Ignácz és Gombás István. Választmány. Helybeliek : Csertán Károly, Dr. Ruzsicska Kálmán, Arvay Lajos, Skublics Jenő, Szupics Antal, Fiilep Imre, Königmayer János, Farkas Ferencz, Kiss Lajos, Paukovich György, Nóvák Mihály, Fángler Mihály, Breisach Sámuel, Farkas Ignácz, Goldner Ödön, Duzár István, Fischer Miksa. Büchler Jakab, Preszler Gyula, Baly Béla, Pfeiffer Henrich, Vörös Gyula, Bencze György, Papp Alajos, Kummer Gyula. (26). A 26 közül Botfy Lajos polgármester időközben meghalt. Vidékiek : Nagy-Kanizsáról: Vécsey Zsigmond. Halis István, Elek Lipót, Fesszelhófer József. Csáktornyáról: Ziegler Kálmán. Letenyéról: Dr. Csempesz Kálmán. AlsóLendváról: Hajós Mihály. Keszthelyről: Nagy István. Sümegről: Eitner Zsigmond. 7apolczáról: Glazer Sánd&r. ZalaSzent-Grótról: Botfy Péter. Kováról: Malatinszky Lajos. Légrádról: Kovács Gyula. Zala-Lóvöröl: Marton Lajos (14). Együtt 40. Egyesületi főfelügyelők : Zalaegerszegen : Faragó Béla. Nagy-Kanizsán: Gelsei Guttmann Vilmos. Rajkon: Koller István Keszthelyen: Csák Árpád. Sümegen: Darnay Kálmán. Tapolcza városban : Vastagh János. Tapolcza vidékén : Hertelendy Ferencz. Zala-Szent-Gróton: Pranger György. Csáktornyán: Gráner Miksa. Letenyén: Hirschler Miksa. Novában : Persay Gyula. Perlakon: Tóth Sándor. B.-Füreden : Hirschfeld Samu. Bellatinczjn: Nagy Sándor. Stridón Dietzl Sándor. Zala-Tárnokban: Stadel János. Nagy-Lengyelben : Strausz Sándor. Légrádon: Gadó Mátyás .Zala-Lövőn Jusztus Izidor. Alsó-Lendván: Pollák Lázár (20). A Zalavarmegyei magyar iparvédö-egyesület adományozó tagjai. (A felsorolt összegek korona értékben értendők.) Dr, Czinder István 4 — Belső István —.40 Schütz Frigyes 4— Zsohár Ignácz —.20 Marton Lajos 1.— Soós Rózi % —.06 Horváth Lajos 1— Czigány Zsigmondné —.20 Bárány Jenő 2. Kovács Ferencz —.10 Gampl K. 1— Czigány Lajosné —.20 Kecskés Gy. 1.— Szabó Józsefné —.08 Koch Imre —.— Czigány Györgyné — 10 Kovács Zsigmond 2— Bencze István —.30 Szép Mihály —.— Pető György —.10 Pesti János .— Igazi Sándor —.20 Szigethy Ferencz —.— Ungár Hermán —.30 Nagy Károly ' —.— Czigány György molnár 2.— Farkas Ferencz 9. Konkoly Lajos 2, Horváth Károly l' — Bató Antal 1.— Neubrunn Gábor Igazi György — .20 Vinkovics Mihály í.— Andris Károly —.20 Monczinger József 2. Igazi József 1.— Németh István 1 Simon Gábor —.20 Herényi Ferencz 1.— Czigány Bertalan 1.— Sípos Antal 1.— Czigány György — 20 Vörös Gyula 3 — Kálóczy László 1.—