Magyar Paizs, 1900 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1900-10-18 / 3. szám
1900. október 18. MAGYAR PAIZS 3 dicsőséges a haza egén és adja Isten, hogy a szép és nemes eszmék, melyek megteremtésénél közreműködtek, sok jónak, szépnek, sok haszonnak és áldásnak legyenek létrehozói s a remények és várakozások, melyekkel világgá bocsáttatott: eredményekben teljesek ! Miután pedig nem is támadásról, csak komoly védelemről van a szó, azt hiszem, hogy a magyar honleányok soraiban lesznek sokafí, a kik a kibontott zászló alá sorakozva, hazafias ügyünket szives segítségükkel, készséges pártfogásukkal lelkesen támogatni fogják ! Mert épen a nőnek nyilik ezer alkalma mindenkor és mindenben közvetve és közvetlenül a haza felvirágzása, jóléte és emelkedésének hasznára, segítségére lehetni. Ha nem is az allambölcseség tanácsaival, nemzetgazdasági problémák és politikai kérdések fejtegetéseivel, vagy szíveket indító, lelkes szónoklatokkal és halált osztó fegyverekkel : van számára szerényebb, de mégis hálás kör, melyben nemes gondolkozását, helyes eszméit és búzgó lelkesedését érvényre juttatva honleányi feladatának sikeresen megfelelhet. Hivatásával szépen összefér, sőt nőiességének méltó kiegészítését képezi a honszeretet tiszta lángolása, mely szerény munkásságának magasztos czélt, tehetségeinek komoly jelentőségét, életének biztos irányt és alapot kölcsönöz. Tagadhatlan, hogy a nőnek közvetett befolyása a társadalomra és nemzetre nagyobb horderejű, mint az első tekintetre látszik, s a mint azt gondolkodni rest kétkedők hinni akarják. Pedig, ki van első sorban arra hivatva, hogy ott, a hol él, munkálkodik, hat és szeret, erkölcs, jellem, kedély és szív dolgában jó példaadással buzdítva, serkentve, a szeretetébe n rejlő erőt arra használja fel, hogy mindazokkal, a kik szívéhez közel állanak, hozzá tartoznak, benne bíznak és reá hallgatnak, nemesítő befolyásának áldását éreztesse ; hitének, hazaszeretetének kegyeletes eszméit, erkölcsi meggyőződéseit övéinek szívébe oltsa; tűzhelyénél és ismerősei körében a hazai szokások, irodalom, művészet s egyéb szellemi érdekek iránt érdeket keltsen; háziasszonyi hivatásának gyakorlatánál naponta a honi ipar és termények pártolásában élénken részt vegyen ?! A nő kötelessége, hivatása ez, valamint ő ügyel fel arra, hogy a hely, hová sorsa állítja, a ház, melybe hivatása rendeli, az erények temploma, s az erkölcs annak oltára legyen. Már pedig erkölcsben és erényben van a nemzet nagysága, ereje, élete és jövője. Azok hanyatlásában a pusztulás és enyészet. Zalaegerszegen, 1900. október 5-én. Németh Elekné, Andaházy Irene. Érthetetlenség. A «Magyar Paizs® első számában tizenkét pont alatt írtam tájékoztatót e lap természetéről és czéljáról. Az első pont azt mondja, hogy ez a lap a magyar iparvédő-egyesületnek szószólója. A második pont azt mondja, hogy a fogyasztó és értékesítő szövetkezetet is pártolja, mindaddig, míg a szövetkezet az iparvédelem alapján áll; sőt még egy feltételt kiköt: megvárja a szövetkezettől, hogy a nagy közönség megélhetésének a könnyebbítésére dolgozzék. A többi pont is egyéb megélhetésről, közgazdaságról, faji jellegről stb. beszél. Máig láttam 35 újságot, s mindenik így értette és így írta a «Magyar Paizs® czélját: . . . «a hazai ipar támogatására, a szövetkezeti eszme terjesztésére, s általán a nemzeti közgazdaság és a faji jelleg védelmére® indult. Gondolom, hogy a többi 480 újság is így értette. Hanem a «Zalavármegyei Hirlap® nem így értette. O a következő sorokban ismertette olvasóival: «Magyar Paizs czím alatt a lap a magyar ipar pártolását tűzte ki irányelvül ; legközvetlenebb czélja azonban az, hogy a zalaegerszegi fogyasztási és értékesítő szövetkezet hivatalos közlönye legyen.® Órákig eltépelődöm, hogy vájjon tegyek é rá megjegyzést vagy ne ? Mégis teszek. Úgy tünteti fel a dolgot a «Zalavármegyei Hirlap», mintha az a szövetkezet valami bűnös dolog volna. Pedig az nem igaz, hogy bűnös dolog volna. El akarja hitetni olvasóival, hogy a «Magyar Paizs® olyan, mint a kancsal mészáros : ide néz, de oda vág. Pedig az sem igaz, hogy kancsal volna. Rá akarja erőszakolni olvasóira azt a hitet, hogy a «Magyar Paizs» szerkesztője ezt tűzte ki ugyan irányelvül, de más a czélja ; hogy ezt igéri, de amazt akarja adni. Nó hát ez épenséggel nem igaz. Nem is lehet ezt kiolvasni sem a mutatványszámból, sem az én életemből, sem ezután nem fogja kiolvasni senki. Nem tudom, a «Zalavármegyei Hirlap® honnan olvasta ki. Nem jó mindig, ha az ember a levegőből, vagy csak saját magából olvas. A «Magyar Paizs® igen is hivatalos közlönye, sőt ennél több : szószólója a zalaegerszegi szövetkezetnek s más ilyen szövetkezeteknek is, úgy a mint a tájékoztató második pontjában írtam, de nem úgy, a mint a «Zalavárinegyei Hirlap® stilizálja. Én azt hittem, hogy ha barátságosan nem is, de rossz néven sem veszi egyik lap sem a «Magyar Paizs»-t. Azt hittem, hogy ha nem járunk is mindenik laptárssal egy úton, de párhuzamosan haladva egy czél felé törekszünk. Azt hittem, hogy az együtt haladók üdvözlik egymást, s ha egyik-másik szembe menne is egymással, ezek is csak lovagias ellenfelek lennének, nem ellenségek. Azt hittem. Borbély György. Országgyűlés. A nagy szünidő után csak a napokban gyűltek össze az országos képviselők. Az első legfontosabb dolgok közé tartozik a költségvetés tárgyalása. Előbb azonban Széli miniszterelnök előterjesztette a trónörökös házasságáról szóló törvényesjavaslatot. Lukács László pénzügyminiszter bemutatta az 1901. évi költségvetést. A terv szerint a bevétel 1056,582.297 korona (kimondva: egy milliárd, 56 millió, 582 ezer 297 korona). A kiadás 1056,546.41 i korona vagyis egy milliárd 56 millió 546 ezer, 417 korona. A felesíeg 37,880 korona. Nagyon rosz termés volt, az évi bevétel mégis 23 millióval nagyobb a mult évinél. Befejezték a birtokosok és gazdatisztek viszonyáról szóló törvényjavaslatot. Elfogadták Rigó Ferencznek azt az indítványát, hogy csak magyar állampolgár lehet gazdatiszt. A házalásról szóló törvényt tárgyalták aztán Barabás Béla arról beszélt a Házban, hogy a külföldi házalókat tiltsák ki, Ausztiából is kitiltják az idegen ügynököket. 1863-ban elfogadott a Ház, azt mondja, egy vándoriparról szóló javaslatot, de azóta elveszett. Hatásos színekkel rajzolta a kisiparosok sorsát. A javaslatot, részleteiben is elfogadtak. A főrendiház elnökévé gróf Csáky Albint nevezték ki. Különfélék. Hidasy Kornél (1828—1900) szombathelyi megyés püspök meghalt okt. 13-án. A szombathelyi újság többek között a következőket írja róla: «Egyszerű, nemes, apostoli élek volt tele jósággal. A hizelgő dicséretek nem tudták megszédíteni és a világ hatalmasainak kisebbnagyobb boszantásai nem birták megtántorítani. Ő a maga lábán járt, s ezzel a világgal leszámolt. Irtózott minden kitüntetésfélétől. A római szentszék pápai trónállónak és római grófnak nevezte ki. Egyik czimet sem engedte meg, hogy e kitüntetések legalább az egyházmegyei névtár rovataiban szerepeljenek. 0 nem akart több lenni, mint amivé őt a gondviselés tette. «Szombathelyi püspök* volt, se több, se kevesebb ; hanem szombathelyi püspök egészen. Annál inkább visszautasította a millenium esztendejében neki fölajánlott kitüntetéseket. Roppant féltékenyen őrizte az egyházpolitikai kormányokkal szemben kormányzatának és politikai akcziójának szabadságát és függetlenségét. Ezt nem adta cserébe semmiféle czímért. Nem is lett kegyelmes úr. Megmaradt mindvégig méltóságos úrnak : püspöki hivatalának terheit mint igazi úr hordotta és méltósággal hordozta.» —Fényes temetése 15-én volt, melyen a vármegyénket képviselték : Gróf Jankovich László főispán, Csertán Károly alispán, Thassy Lajos főszolgabíró és dr. Ruzsicska Kálmán kir. tan. tanfelügyelő ; városunk részéről pedig Várhidy Lajos polgármester, Fülöp József aljegyző és Kováts László vett részt, kikhez még Bencze György és Stefánecz József képv. tagok is csatlakoztak. A tett. Csak a napokban volt a kassai gazdagyűlés, hol a pusztuló középbirtokosok sorsáról tanácskoztak. S pár nap múlva gróf Pálfy János a magyar középosztály megmentésére fölajánlta öt községből álló pozsonymegyei birtokát közel három millió korona értékig. Többet nem szükséges róla mondani. Erkel Sándor meghalt. Erkel Sándor, a m. kir. operaház főzeneigazgatója vasárnap reggel Békés-Csabán, a hol rokonai látogatásán időzött, — szivszélhüdésben meghalt. Halálozás. Zsikó Sándor m. kir. p. ü. vámellenőr f. hó 16-án életének 48. évében hosszas szenvedés után meghalt. A boldogult 25 évet töltött állami szolgálatban, s ebből 22-öt a z. egerszegi adófelügyelőségnél, majd akinevezés után a kir. pénzügyigazgatóságnál. Béke hamvaira ! A Zalaegerszegi ügyvédi kamara tagjait Hajik István, a kamara elnöke meghívja e hó 21-ik. d. e. 7 2 10 órára rendkívüli közgyűlésre. Szeretetházi tanítok. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Totola József és Szűcs Jenő okleveles elemi iskolai tanítókat a balaton-füredi Erzsébet szeretetházhoz kinevezte. A távolból. A zalavármegyei iparvédő-egyesületnek Kisági József négy koronát küldött Szegedről a Magyar Paizsért küldött előfizetés mellett. Átadtam az egyesület pénztárnokának. Jó példaadás ez arra nézve és azok számára, a kik igen olcsónak tartják a lapot. Ha tehát csak ez okozna akadályt, legkönnyebben úgy lehetne segíteni a bajon, hogy a rászánt öszszeget az iparvédő egyesület részére küldenék az érdeklődők. A szerkesztőnek kötelessége lesz az efféle küldeményeket pontosan áttenni az egyesülethez. A soproni kerületi kereskedelmi és iparkamara 1900. évi október hó 11-én tartott rendes ülésében Zalavármegye ipartanácsába rendes tagokul: Fangler Mihály kereskedőt és Sipos János asztalos mestert, póttagokul pedig Fischer László kereskedőt és Juhász Iózsef könyvkötőt zalaegerszegi tagokat választották meg. A városi kérdőiveket felülvizsgáló bizottságba Fischer László, kereskedő és Kováts László asztalos zalaegerszegi lakosokat választották meg. Áthelyezés. A pénzügyminiszter Sebestyén Ernő szombathelyi kir. p. ü. titkárt saját kérelmére és költségén a z. egerszegi kir. pénzűgyigazgatósághoz hason minőségben áthelyezte. Kinevezés. A pénzügyminiszter Schmidt Pál sümegi kir. adótárnokot a kassai kir. adóhivatalhoz I-ső osztályi pénztárnokká nevezte ki végleges minőségben. A társaskör választmánnyá szombaton este 6 órakor gyűlést tart. Grünbaum Rubin meghalt 104 éves korában Csabrendeken. Hymen hir. Ujlaky Ferencz andráshidai tanító jegyet váltott Keszthelyen Mikolasek Mariska kisasszonnyal. A tűzoltó testület választmánya tegnap gyűlést tartott Boschán Gyula elnökkel. Rézsvételesen jegyzőkönyvre vették Hidasy Kornél püspök halálát, ki nagy pártolója volt a testű: letnek, megemlékeztek dr. Mangin Károly haláláról is, a ki végrendeletileg 150 koronát hagyott a testületnek. Fölvették a testület pártoló tagjai közé Göndöcs Antalt, Papp Ferenczet, Fülöp Györgyöt és Kéhner Dánielt. Intézkedtek a zeneosztály dolgaira nézve, s elhatározták, hogy ennek alapjára deczember 1-én mulatságot rendeznek. Söjtörön ünnep lesz 21-én vasárnap délután. A néppárt vezérei: Gróf Zichy Nándor, Buzáth Ferencz és Dr. Major Ferencz fognak beszélni JÓ SZÜret. Nagy-Kanizsa és Gelse vidékén most szedik a szőlőt. A mennyiség négyannyi mint tavaly, a minőség kitűnő. Eltűnt leány. Elmont Istvánnak egy 12 éves Mártha nevü leánya, a ki kékszemű de szőg. hajú, 14-én reggel eltűnt s keresik de nem találják. Kérelem. Szigethy Gábriella árvaleány részére a rendőrkapitányi hivatal könyöradományt kér. Az adományt egy rendőr gyűjti egy Ívvel.