Kapiller Ferenc: „Szeretetből szenvedni” Kováts Ferenc gencsapáti káplán életáldozata - A Magyar Nyugat Történeti Kiskönyvtára 7. (Vasszilvágy, 2007)
ELSŐ RÉSZ
Kapiller Ferenc foglalását, amely egyúttal Ferenc lelki fejlődése összegzésének is tekinthető: „hiúság — kevélység legyőzése, mégpedig úgy, hogy minden sikertelenségben, nehézségben Isten kifejezett akaratát s bűneim földi megtorlását látom. Ezzel kapcsolatban az imaélet elmélyítése Kis Szent Teréz-i irányban; vagyis mindig Isten színe előtt járok. Felebaráti szeretet: egy fokkal mindig elnézőbb legyek más iránt, mint magammal szemben; nem mert magamat tökéletesebbnek tartom, hanem mert én is tévedhetek; én veszek kevesebb szempontot, okot fontolóra, s nem ő. Máriás lelkűiét. "(1951. dec. 6.) Ferenc tiszta jelleme és lelki mélysége elöljárói előtt jószerint rejtve maradt. (Kappel kanonok úr a nagy kivétel.) Részben oka lehetett ennek ő maga is; szótlansága nem aratott tetszést, makacsnak ismerték. A döntőbb oka mégis az lehetett, hogy elöljárói nem értették meg, s talán türelmük sem volt az aggályosságig tépelődő tanítványukhoz. Nem voltak jó emberismerők.3'’ Winkler spirituálistól féltek a kispapok: „a nézése elég volt büntetésnek.” Kalamár prefektus „megpróbálta összetörni azt, aki egyéniség volt”; Géfin rektor úr személyválogató módon viszonyult a papjelöltekhez. Akire „rászállt”, az többé nem állt meg előtte.31 Ferencről elterjedt az a vélemény is, hogy engedetlen. Tény, hogy irtózott minisztrálni a püspöknek, de egyszer sem tagadta meg az oltárszolgálatot. Csak látszólag meglepő, amit ezzel kapcsolatban írt: „Sokan (...) csak nehezen tudják megérteni, illetve sehogy sem (rá sem gondolnak), hogy valaki jobban izgul az oltár előtt minisztrálás alkalmával, mint pl. az ávón, kihallgatáskor; s hogy valakit jobban letör az, ha arról, akit tisztel, szeret (...), rágalmat hall, vagy leszidja, keményebben, mint szükséges lenne, úgy, hogy más34