Magyar Katonaujság, 1942 (5. évfolyam, 4-28. szám)

1942-05-29 / 22. szám

1942 MÁJUS 29. MAGYAR KATONAUJSAG Ö. OLDAL A honvéd haditudósító századot, harctérre való indulása előtt, a Vérmezőn megszemlélte vitéz Szombat­­helyi Ferenc vezérezredes, a honvéd vezérkar {önöké, kíséretével. Megtekintette a modern technika minden vívmányával felszerelt szerkesztőségi, rádió-, hangvágó-, hangszórós kocsikat, a fényképészek és a filmesek gépkocsijait. A vezérkar főnöke a szemle után rövid buzdító beszédet intézett a haditudósítókhoz és ki­fejtette a modern haditudósítás rendkívüli fontosságát. A haditudósító század díszmenetben vonult el a hon­véd vezérkar főnöke előtt. AZ ELMÚLT HÉT HADIESEMÉNYEI A tavaszi időjárás bekövetkeztével az összes arc­vonalakon megindult már a fokozottabb harci tevékeny­ség. Az ellenséges hírverés az 1942. évet a döntés évének harangozta be, tehát nem lehet közömbös, hogy melyik fél ragadja magához a kezdeményezést. Az eddigiek során még a tengelyhatalmak vannak fölényben és ahogyan hezdeti sikereik mutatják, ezt a magaslati helyet meg is fogják tartani tudni. Nyugaton: Anglia a téli nyugodalmasabb időszakot repülő­iparának rendbehozására használta fel, hogy tavasz­­szai fokozottabb légitevékenységet kezdhessen el. Ez a törekvése világosan látható, azonban az eddigi ered­mények súlyos kudarcokról számolnak be. Angol repülők újabb jelentések szerint támadást kíséreltek meg Le Havre fölött 50 géppel, melyek közül hármat le­lőttek, mire a támadók fennmaradó hányada visszafor­dult. Hasonló betörési kísérletet hajtottak végre Dün­kirchen fölött is, ahol öt gép veszteséget szenvedtek. Hasonló veszteségek érték az angol repülést a norvég vizeken is, mikor a Prinz Eugén német nehéz csataeirkálót repülőkötelékek támadták meg. A Stawanger felé haladó hatalmas német hadihajót május 20-án 19 óra 50 perc­kor 40—50 angol repülőgép rohanta meg. A csatahajót' kísérő rombolók és a hajó saját légvédelme hamarosan a támadók hét repülőgépét lelőtte, míg a röviddel később beérkező német vadászrepülők további 22 gépet pusztítottak el, így a támadók 29 elveszett géppel állományuknak több mint felét vesztették el, mire eredmény nélkül visszafordultak. Hasonló sikerekről számolhatunk be a tengereken is. Német és olasz tengeralattjárók a Mexikói öbölben 20 gőzöst süllyesztettek el egy hajókaravánból 116,000 tonnával, ezt a hatal­mas eredményt a tenger egy más helyén még további három gőzös elsüllyesztésével tetézték meg 14,000 Ionná űrtartalom eredménnyel, úgy, hogy ennek a nap­nak összeredménye 23 gőzös elsüllyesztése 125,600 tonna űrtartalommal. Alig nyugodtak meg ennek a hímek örömhullámai a német anyaországban, a Mississippi torkolatában újabb 17 angolszász gőzös esett áldozatául a tengely tengerészek hősiességének, 105,000 tonna öasztarta lommal. Német repülőgépek több ízben mélyen berepültek az angol terület felé. Legutóbb a Humber-folyó torkolatában fekvő Hullt, majd Brigton és Deal pályaudvarát támadták, utóbbi­ban súlyosan eltaláltak négy indulásra kész vonatot. Az angol repülők május 11—20 közötti időszakban 131 repülőgépet vesz­tettek, ugyanakkor a németek vesztesége 42 gép volt. Ezen a helyen kell még beszámolni Enzo Grossi olasz fregattkapitány hőstettéről is, ki Barbarigo nevű kis tengeralattjárójával a brazíliai partok mentén dél felé haladó Maryland amerikai csatahajót alig néhányszáz méterre megközelítette és egy jól irányzott torpedólövéssel elsüllyesztette. A végrehajtás vakmerőségét az is igazolja, hogy ennek a távolságnak eléréséhez a csatahajót kísérő rombolók és cirkálók Japán bombázók lángbaborították az amerikai szállitóhajót. gyűrűjén kellett először áttömi. A Maryland 32,000 tonnás csatahajó, nyolc 40.6 cm-es hajóágyúval, fedél­zetén három repülőgéppeL Legénysége 1407 fő. A Barbarigo nevű olasz tengeralattjáró ugyanakkor csak 1300 tonnát képvisel, de aránylagos kicsinysége elle­nére is nyolc 53 cm-es torpedóval rendelkezik. Az angolszász hajózás az utolsó félhónap alatt 543.000 tonna hajóterét vesztette el. Keleten: A szovjet arcvonalon is megindult a harci tevé­kenység. Itt két névtől hangzik a világsajtó, Keres és Charkow. Timosenko eredetileg úgy tervezte, hogy a kezde­ményezést 1942 tavaszán magához ragadva, fogja ki­­söpömi az orosz területről a szövetséges csapatokat. Ebbéli szándékát azonban egy héttel koráb­ban keresztezte Mannstcin német tábornok vezetésével megindult hatalmas offenziva. Május 8-án támadásra indult tengely csapatok hamarosan áttörik a Parpacs-vonalat, mely az eddigi szovjet védőállások közül legerősebben volt kiépítve, majd gyors ütemben a betörési résen beözönölve, a hátráló szovjet csapatokat alig hét nap alatt a fél­sziget két csücskébe, Jedikáléba és Akk Bumotnál bekerítik. Amíg Jedikálén bekerített seregei hamarosan beteszik a fegyvert, addig Akk Burnotból heves harcok után lángszórókkal kellett kifüstölni a betonerődökbe menekült szovjet csapatokat. A keresi csata végered­ménye három teljes szovjet hadsereg elfogása, részle­teiben 17 gyaloghadosztály, 3 szovjet lövészdandár, 2 lovashadosztály, 4 páncélos dandár, összesen 169,000 fogoly, 284 harckocsi, 1397 löveg, 1 páncélvonat zsák­mány, 3814 elfogott gépjármű, valamint 323 lelőtt ellenséges repülőgép. A keresi hatalmas támadást lett volna hivatva ellensúlyozni a Charkow visszafoglalása érdekében megindított hatalmas szovjet támadás, mely már első napjaiban hatalmas lépésekkel haladt előre, azonban csak a végén jutott napvilágra, hogy a szovjet előretörés előli német kitérés a német vezetés tüne­ményes hadicsele volt, mert az áttörő egységek bal szárnyát, a Donee mentén, elvágva, hatalmas zsákban körülfogta Timosenko hosszú idők óta ide összpontosí­tott hadosztályait. Bock vezérezredes, aki Reichenau altábornagy ha­lála után • a déli arcvonalszakasz vezetését átvette, gyors iramban kerítette be Timosenko 3000 harc­kocsiját. Végül is a körülzárt zsákba 20 szovjet gyalog­hadosztály, 3 lovasdandár, 15 páncélosdandár szorult be, vagyis oly nagy erő, mint egy kb. 12—15 milliós állam teljes hadereje. A harcok hevességére és a német páncélelhárítás kiválóságára jellemző, hogy május 14—21 közötti időszakban 447 szovjet harckocsit pusz­­lílottak el. Ugyanezen időszak alatt 452 szovjet repülő­gép pusztult el. Ä német hadijelentések külön is megemlékeznek a Charkow' körüli harcokban részt vett dunántúli magyar zászlóaljak hősies magatartásról is. A legnagyobb hidegvérrel hárították el az eddig előttük meg ismeretlen hatalmas szovjet harckocsik támadását. A magyar honvédek másik csoportja az arcvonal mögött vette fel a harcot ejtő­ernyőkkel leszállt szovjet egységekkel, melyeket rövid tűzharc után megsemmisített. A szovjet arcvonalnak ezenkívül még az Ilmcn-tó melletti és Louhi-i finn szakaszán folytak nagyobb ütközetek, azonban nagyság dolgában messze távol elmaradnak a keresi és charkowi eseményektől. Közelkeleten: Közelkelet és a Földközi-tenger környéke arány­­lagosan csendes volt. Pillanatnyilag sem a tengely­­hatalmak, sem ellenfeleik nem hajlottak végre nagyobb­­szabású harccselekményeket. A tengely repülők fölénye azonban mind jobban napvilágra kerül. Ez súlyosan érinti az ellenfelek hajózását, főleg hadianyagszállí­tását, ezzel szemben az olasz és német csapat- és anyagszállító hajók újabban már sértetlenül szelhetik át a Földközi-tenger vizeit. Málta városa további állandó légitámadások alatt áll. Legutóbbi héten a város fölött, légtérben 65 angol repülőgép zuhant le. Algír francia területe felett első Ízben játszódott le légiharc. Ez azt mutatja, hogy az angol ellenfél eddigi szövetségesének felségjogait nem kímélve, már oda is kiterjeszti a háborút. Az angol orvtámadá3 ki­védésére francia repülők vették fel a légiharcot, a tá­madók egy gépét lelőtték, miközben maguk is egy gépüket elvesztették. Japán arcvonal: A távolkeleti események két főhadszíntérre kor­látozódnak, Burma területére és Oj-Cuinenaát környező korall vizek re. Burmában az egyesült angol, amerikai, kínai csapatok üldözése tovább tart. Alexander tábor­noknak az északi hegyekbe menekült seregeit, illetve azonknak egyik nagyobb zömét a támadó japán csapatok Mandalaytól 250 km-re északnyugatra Kawala-nál meg- 1 ámadták és harcra kényszerítették. A közel 20,000 főnyi angol-amerikai sereg 1200 halottat vesztett, 63 harckocsi, 47 páncélgépkocsi, 149 löveg és 1200 gép­kocsi a japánok kezébe került. Alexander tábornok alig 8000 főnyi roncsaival tudott csak a hegyeken átszivárogva Indiába menekülni. Menekülését tulajdon­képpen annak köszönheti, hogy a japán zöm Kína ellen fordult. Burmából kiindulva Kína teljes megsemmisítése kepezi újabban a japán erők fő célját, melyet úgy gondolnak elérni, hogy Csang-Kai Sekk seregeit több irányból megindított japán támadásokkal szétforgácsolják és ami a legveszélyesebb a kínai védelem számára, hadianyagának elpazarlására kényszerítik. Ugyanis a burmai út elvagasa óta Kína elesett a további hadi­anyag szállításoktól, ezzel szemben saját hadiiparral nem rendelkezik. Az összpontosított japán támadás Észak-Kína, Burma, Thaiföld és Indo-Kína területéről indult meg. Különösen nagy sikereket ért el Közép- Kínában, ahoi Csekiang tartományban a 9. és 12. kínai hadsereget megverték. A déli előretörés szín­helyén, Új Guineában tovább is súlyos harcok folynak. Az angol és amerikai csapatok szívósan védik Oj Guinea legnagyobb városának Port Moresbynek rom­jait, melyet bár már hetekkel ezelőtt felégettek, mégis kezben akarnak tartani, mert bombázó repülőgépekkel Ausztrália partvidéke leszállás nélkül közvetlen elér­hető. A Korall-tengercn újabb tengeri csata van kialakulóban. Ugyanis a múlt heti hatalmas japán győzelmek színhelyén újabb két nagy amerikai anyahajó jelent meg, melyek valószínű­leg szintén nem fogják zavartalanul folytathatni út­­jokat. Egyesült Államok: Az Egyesült Államok a Panama állammal kötött szerződése értelmében saját védelmébe vette át a Panama csatornát és vidékét. A védelmi szerződés a jelenlegi világháborút lezárandó fegyverszüneti szerződést követő második évben jár le. Az Egyesült Államok hajóhada eddig 465 nagyobb egységét vesztette el, közel 3 mil­lió tonna össztartalommal, amelynek nagy hányadát képezték a tartályhajók. L. M. S.

Next

/
Oldalképek
Tartalom