Magyar Jövő - A Nemzeti Segély Lapja, 1947 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1947-10-15 / 12. szám

r If47 OKTOBER Í5. Magyar Jövő Az OTI a munkásoké“ Pikier György vezérigazgató beszél az OTI problémáiról Mikor kezet fogok vele, az első meg­lepő benyomás az, hogy fiatal élet­erős, gyorsan cselekvő ember, akin semmi nyoma nem maradt a 9 esztendős börtönriek. Az OTI-t tu­lajdonképpen kétszer is kirabolták, — mondja, — először a nyilasok, akik az intézet majdnem mindén pénzét, gyógyszerkészletét, értékes gyógyászati felszere éseit ,,nyugatra mentették“, melyből semmi sem ke­rült vissza, másodszor az infláció alatt Clj élet: stabilizáció! Az infláció alatt bevételeink az alacsony bérnívón, kiadásaink a magas árnívón mozoglak. Szolál­tatásaink körét ideiglenesen szűkí­teni kellett. Bevalljuk, hogy ab'osn az időben a táppénz, a járadék nem nyújtott komoly támaszt a munká­ból kiesett biztosítottjainknak. Be­vételeink túlnyomó többségét, be­­hegeink gyógyítása, gyógyszerrel való ellátása emésztette fel. Hogy képet nyújtsak az akkori állapo­tokról, megemlítem, hogy az egyik inflációs hónapban például egy rok­kanj biztosítottnak készíttetett mű­végtagra a központ .egyhavi bevéte­liének egynegyed részét költöttük. Az Intézet alkalmazottjai is, hason­lóim az ország többi dolgozóihoz, fillérekért, éhbérért dolgoztak. Egy vezető tisztviselő egyheti fizetése Leszállók a villamosról, és szem* ■ügyre veszem ezt a hatalmas nagy 'tornyú épületet, melyet a múltban-a munkások csak akkor kerestek fel, mikor ez elkerülhetetlen volt. Ma már a háborúnak semmi nyoma nem látszik az épütet külsején, csupán a középen lévő hármas szoborcsoporto. zatból az ipari munkást ábrázoló szobor feje hiányzik. Szinte szimbo" lum, hiszen az üldöztetés és a vér­gőzös háború nehéz esztendeiben vallóban az ipari munkásság szen­vedte a legtöbbet és ez a réteg hoz legtöbb áldozatot a demokrácia fel­építéséért. , Vájjon milyen az épület belülről? Milyen az a szellem, amely most irá­nyítja az OTI tevékenységét, válto­zott-e valamit azóta, mióta a régi rend urai eltűntek és demokrácia van Magyarországon. Hirtelen elhatáro­zással bemegyek a kapun és a vezér­­igazgató szobája felé tartok. Senki nem áll utamban, senki nem kérdi, hová tartok. Így jutók el Pikier György vezérigazgató titkáráig. El­mondom, hogy a Magyar Jövő szá­mára szeretnék nyilatkozatot kérni fiz intézet vezetőjétől. Azonnal beje­lent. Néhány percnyi várakozás alatt körülnézek és a falon egy hatalmas művészi kivitelű em'ékiratot látok. A szociáldemokrata testvérpárt egyik fontos szervezete őszinte elismeréssel és hálával fejezi ki köszönetét a kom­munista Pikier György vezérigazgató­nak ef munkásság érdekében kifej­tett tevékenységéért és kéri, hogy fogadja ezeket az elismerő sorokat olyan szeretettel, mint amilyennel a szociáldemokrata párt küldi szá­mára-Akik az OTI-t is kirabolták*...- Beszélgetni kezdünk az egyik be­osztott vezetőtisztviselővel. A leg­melegebb szeretet hangján beszél fe­letteséről és elmondja, hogy Pikier Györgyöt a Horthy fasiszíabíróság 17 évi börtönbüntetésre ítélte, melyből 9 esztendőt töltött Magyarország bör­töneiben és a felszabadító vörös­hadsereg mentette ki onnét. Elmeséli, hogy Pikier büntetésé­nek ideje alatt . egyízben március lÖ'ét rendezeti a börtön igazgató­sága, melyre a böréönőrök levezé­nyelték a rabokat. Az igazgató az ünnepséget méltatta és gúnyos han­gon megkérdezte a felsorakoztatott politikai foglyokat, hogy ők mit ke­resnek itt. Kilépett a sorból Pikier György és-néhány világos, cáfol­hatatlan mondatban elmondotta; s ez az iinn'-p a szabadsávért küzdő, bilincsekbe ver’ ü’dö üt­lek ünnepe és ha va^á’ in kjoga van ezt a napot megünn epelni, úgy azok mi vagyunk. Pik'-er György egyébként matemati­kai tanár és a legkiválóbb magyar biztosítási szakemberek egyike. egy fél küó liszt árával volt egyen'ő. A felszabadulás után szükségessé vált a régi, úgynevezett OTI-szel­­lem megváltozatása. Mindjárt a felszabadulás után, majd a B-liSta során, az Intézet szellemével és célkitűzéseivel össze nem egyez­tethető megatartást tanúsító orvoso­kat és tiszt vise őket eltávolítójuk. Az így beálló hiányt új demokra­tikus' érzelmű munkaerők beállítá­sával és az ügyvitel racioniaüzá'á­­sával pótoltuk, Ä mai OTI aikama­­zottra más szemmel néz a biztosí­tott, hiszen megértő baráti szelle­met és tökéletes segíteni akarást tapasztalhat minden érintkezésnél. De ha egy biztosítottnak mégis pa. nosza akadna, akkor bizalommal fordulhat az Intézet központjában működő Panaszirodához, ahol min­den jogos sérelem azonnal orvos, lásra talál. _ j Új szellem a régi falak között AHamkölcsönt — amelyet idő­közben visszafizettünk — vett fel sz Intézet, hogy kötelezettségeinek eleget tudjon tenni Bevételeink hó­napról hónapra emelkedtek és ezek arányában emeltük szolgá 'tatásaink nívóját, is. így ma már elértük az 1938'as békebeli állapotot, ezenfelül szép számban állítottunk be új szogáltatásokat, vagy a meglévőket terjesztettük ki. így a betegségi biztosítás vonalán emeltük a kór­házi ágyak, rendelőintézeteinkben a szakrendeléseink számát. Uj orvosi A szerb népköltészet kincsesházából Csuka Zoltán műfordításai Megeredt az eső Megeredt az eső a hegyekben, A patakon áradattá nőttek. Török asszony nézi ablakából S rémülettel így beszél maigában: ,,Jaj, jaj nekem, micsoda szörnyűség), Még nekem is szörnyű, otthonomban. Milyen lehet ott künn a hajdúknak?“--Hallják ezt a ház alatt a hajdúk, Kik a házat megrabolni jöt'ek S így szólanak csendesen egymáshoz: „Aki ezt a házat megrabolná, Bizony mondom, égő tűzbe hágna. Aki ezti az asszonyt megkínozná, Annak lelke Istent nem Ismerne.“ Megfordultak a elmentek & hajdúit. A három legnagyobb bánat Fülemile madár, sokat elnyugtattál. De nékem bánatot, háromat is adtál: Első nagy bánatom, szivem ami nyomja, hogy az anyám korán meg nem házasított. Második bánatom, szivem ami nyomja: Hogy holló paripám nem táncol alattam. Hej, a harmadik meg, ami szívem nyomja: Hogy az én kedvesem haragban van vélem. Széles, zöld mezőben sirt ássatok nékem,- két koply.a széleset, négy kopjányi hosszút; á Fejem fölé piros rózsát ültessetek, A lábamnál hideg forrást fakasszatok: Rózsával az ifjú magát ékesítse, Fiúsa vízzel az öreg szomját csillapíts*. A hegy és a leány így szólt a lány a feke‘e hegyhez.: „Fekete hegy, jaj, de megbántottál,, mert az én kedvesem elvándorolt rajtad. Annyit se szólt: Istéri áldjon, kedves, azt se mondta: visszajövök hozzád, azt se mondta: a szívembe zárlak!-Csak süvegét a szemére húzta, Sötét a reá- a földre szegezte, Fehér arcát könnyekkel öntözte." Fekete hegy így felelt a lánynak: „Hej. leánykám, legkedvesebb lelkem! Ha okos vagy, biztosan megérzed: * Hogy süvegét a szemébe húzta, azt mondotta: Isten áldjon, kedvesl Pillantását, hogy a fö’dre szegte, azt mondo'ta: visszajövök hozzád, s hogy az arcát könnyek elöntötték. azt mondotta: a szívembe zárlak! körzeteket létesítettünk, hogy egy orvosra kevesebb beteg, i-ie-ve egy be-egré több orvos jusson. A táp­pénz mér-öke 00 '/o, arm ,a tényleges javadaimazas 64%-át jelenti. A kö­zéd jövőben ezt 5%-kai emeljük. Ugyancsak emeltük a kórházi ápo­lás időtartamát; családtagoknál tiO, napra, biztosított tüdőbetegnél 2 évre, tüdőbeteg családtagnál 6 hó­napra. Az egyedül ál-ó, kórházban ápolt biztosított a kórházi ápoláson felül ma már ej. aegyed mértékű táppénzben részesül, három vagy több családtaggal rendelkező kór­házban ápolt biztosított fél táppén­zét háromnegyed táppénzre emeltük fel. Öregségi, rokkantsági, özvegyi és árvaj áradékainkat a bérszint emel­kedésétől függetlenül emeljük, hogy elérjük azt az ideáús és áita unk kí­vánt állapotot, hogy a járadék a munkából kiesett biztosított részére a létminimumot biztosítsa Ezenfelül mint új szolgáltatást említhetjük meg, hogy a kétgyermekes özvegy életkortól függetlenül részesül özve­gyi járadékban. A hadiözvegyek, a politikai, vagy faji üldözés követ­keztében elhaltak özvegyei, életkor­tól függetlenül leszállított várakozási időtartam mellett részesülnek özve­gyi járadékban. Ma már a. legalább kétharmad részben rokkant bal­eseti járadékos is részesül a beteg­ségi biztosítás segélyeiben. Iparegészségügyi állomásunk a felszabadulás után új feladatok meg­oldásával, kiterjesztett munkakör­rel végzi munkáját. Kiszárunk az ipari ártalmaknak kitett üzemekbe, ahol megvizsgáljuk az üzem egész­ségügyi viszonyait, a levegő, por és gáztartalmát, a világítási és egyéb . higiéniai viszonyokat. Az ipari árta­lomnak kitett üzem munkásait idő­közönként visszatérő szűrővizsgá­latnak vetjük alá. A foglalkozási betegségek kivizsgálása és speciáÜ3 gyógyítása szintén ennek az osz­tálynak a munkája. Szegeden fiók­állomást létesítettünk, amelynek' feladata az előbb említetteken fé­lül, a mezőgazdasági foglalkozási ártalmak tudományos vizsgálata és speciális gyógyítása. Üzemorvosi, gyárgondozónői és üzemegészség­­őri hálózatot létesítettünk, amelynek hivatása az üzem egészségügyi vi­szonyainak felügyelete, javítása, * munkás egyéni és szociális viszo­nyainak ellenőrzése és szoros kap­csolat létesítése az üzem, az üzem dolgozói és az Intézet között. Áz OTI a tanoncokért Ez idén 3.000, jövőre 5.000, két év múlva 7.000 taínoncct nyaral a­­tunk a Balaton mellett ké; hét g. Fogpótlásoknál ezelct; önköltségi árat Számi tettunk a biz'ősit ott ré­szére, ma az önköltségi ár 50, illetve 75°/o-át kell téríteni a hiányzó fo­gak arányában. Kórházi ellátásunk ma már a legjobbak közé tartozik és a csodálatosan épségben meg­maradt baleseti kórházunk beren­dezésé; pcto’tjk és korszerűsítettük, é-' ma. az egvet’en ilven sn-ci-sb«* célú intézet az országban. A végzett hatalmas munk3 és kiváló eredmé-. nyék dacára -az ügyviteli kétségeket a régi 14%-ról 9%-ra sikerült redu­­ká'ni. Cseng a telefon és Pikier vezérigazga'ó egy percre eltávo­zik Eszembe jut, hogy 1945 március 3-án jártam már itt az épüle.ben. Budán még ál t a harc és valami eltévedt lövedék a lá­bamba kö öft ki. Ennek az épület­nek Dincéjében sötét, gyertyával v’lágífott helyiségben egy orvc>3 '©likabátban nyújtott elsősegélyt a. hordágyon fekvő sérültöknek és be­tegeknek. Hihetetlenül nyomorú'á­­gos körülmények kőzett igyekezel! segítségünkre lenni és lábomat egy szétfőne í orvevi köpeny darab fii­val kötözték be. Azőtii valóban na­gyot fejlődőt, újjáépült szeli erne­’s,

Next

/
Oldalképek
Tartalom