Magyar Jövő - A Nemzeti Segély Lapja, 1947 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1947-10-01 / 11. szám

6 Magyar Jövő 1947 OKTÓBER 1. róla beszélni. Csak azt szeretnénk megjegyezni, hogy ezeknél a gyerme­keknél az otthonnak nemcsak az a jeladata, hogv családi élet nélkül is boldoggá, megelégedetté tegye őket, hanem, hogy a gyermek részére múl­hatatlanul szükséges családot tőle tel­hetőén helyettesítse, hogy a közösség­­adta biztonságon kívül, minél több egyéni szeretetet is nyújtson neki. Természetes tehát, hogy ezek felé fordul a Nemzeti Segély legjobb segí­­teni-tudásával. Az otthonok tehát részben kiegészí­tői, részben pótlói a családnak. Meg­teremtik azt az ideális légkört, mely jó átmenet a családból a közösség felé. Megtanítják arra, hogy a nagyobb közösség ugyanazokat a követelmé­nyeket nyújtja és várja el, amit kicsi korban a családi szeretet, méltányos alkalmazkodást, méltányos egyéni sza­badságot. A Nemzeti Segély célja — túl a ka­ritatív tevékenységen — megteremteni a családdal a kontaktust. Lebontani a falakat, amely az otthon és a család között esetleg fennáll. A gyerek ne úgy érezze, hogy a napközi otthon és a család más és más, hanem, hogy a kettő szorosan összetartozik. Számos ellenállással, pvakran bántó közönnyel kell megküzdeni. A szülő érdektelen­sége káros a gyermekek számára. Azt jelenti, hogy mindabból, ami az ő napját kitölti, .abból a szülő kimarad. Választásra, kritikára kényszeríti a gyereket. |Hajlamaitól függ, Ihogy az otthon, vagy .a szülői ház eseményeit tartja-e fontosabbnak. Tehát nemcsak a gyerekeket, hanem a szülőket is nevelnünk kell, hogy megértsék munkánkat, annak ered­ményeit környezetükben tolmácsolják s így terjesszék azt a szellemet, amely — remélni szeretnénk — biztosíték arra, hogy a jövő nemzedékét ne le­hessen idegen érdekekért háborúba vinni. Bátor, szabadlelkű felnőttekké akar­juk őkét nevelni, akik keresik a szé­pet, harcolna az igazságért és gyako­rolják a jót. Hisszük, hogy gondozottjaink a most kialakuló kollektív társadalom méltó építői és örökösei lesznek. Farkas Irén. Heltai Jenő: SZABADSÁG Tudd meg: szabad csak az, akit Szó nem butít, fény nem vakít, Se rang, se kincs nem veszteget meg. Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet, A látszatot lenézi, meg nem óvja, Nincs letagadni, titkolni valója. 9 Tudd meg: szabad csak az, kinek Ajkát hazugság nem fertőzi meg, Aki üres jeliszókat nem visít, Nem áltat, nem ígér, nem hamisít. Nem alkuszik meg. Hű becsületéhez. Bátran kimondja, mit gondol, mit érez. Nem nézi azt, hogy tetszetős-e, Sem azt, kinek ki volt és volt-e őse, Nem bámul görnyedőn a kutyabőrre S embernek nézi azt is, aki pőre. Tudd meg: szabad csak az, aki Ha neve nincs is, mégis valaki, Vagy forró, vagy hideg, de sose langyos, Tüzet fölöslegesen nem harangoz, Van mindene, ha nincs is semmije, Mert nem szorult rá soha senkire. Nem áll szemér ehúzott vaskalappal, Mindég kevélyen szembenéz a Nappal, Vállalja azt, amit jó társa vállal És győzi szívvel, győzi vállal, Helyét megállja mindég, mindenütt, Többször cirógat, mint ahányszor üt, De megmutatja olykor, hogy van ökle ... Szabad akar maradni mindörökre. Szabadság! Ezt a megszentelt nevet Könnyelműn, ingyen, ajkadra ne vedd! Tudd meg: szabad csaic az, aki Oly áhítattal mondja ki, Mint istenének szent nevét a jó pap. Szabad csak az, kit nem rettent a holnap, ínség, veszély, kín meg nem tántorít És lelki béklyó többé nem szorít, Hiába őrzi porkoláb s lakat, Az sose rab, ki lélekben szabad. Az akkor is, ha koldus, nincstelen, Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen. Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják, Hol áldozat nincs, nincs szabadság. Ott van csupán, ahol szavát megértve Meghalni tudnak s élni mernek érte. í De nem azért dúlt érte harc, Hogy azt csináld, amit akarsz S mindazt, miért más robotolt, Magad javára letarold, Mert szabadabb szeretnél lenni másnál. A szabadság nem perzsavásár. Nem a te árúd. Milliók kincse az, Mint a reménység, napsugár, tavasz, Mint a virág, mely dús keblét kitárva Ráönti illatát a szomjazó világra, Hogy abból jótestvéri jusson Minden szegénynek ugyanannyi jusson. Míg több jut egynek, másnak kevesebb, Nincs még szabadság, éget még a seb, Amíg te is csak másnál szabadabb vagy, Te sem vagy még szabad, te is csak gyáva rab vagy. (1945. május 1.) NAGYVILÁG IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI SZEMLE Szerkesztő: Kiadó: Gcreblyés László Cserépfalvi Imre A haladó szellem és a haladó művészet lapja. Az író, aki játékszerként hasz. nálja tollát — műkedvelő, még hozzá, veszedemes műkedvelő. Az igazi író tolla — fegyver. A szabadság és igazság fegyvere. Barbusse. Barabás Tibor: Szófia ünnepei Zeneszóval ébresztett a reggel. Va­lahonnan távoli kürtszó hangzott, majd valódi ezüst harsonák sípolása. Díszmenetek kiszabott dobbanásait visszhangozták azi utcák; Cyril és Ma.hód ünnepére ébredt Bulgária. E ikét Szalonikiből származói barátnak köszönheti a ciril írásjegyeket a szláv kultúra- A parlament előtt a vakí’óan fehér arányos falak alatt megteTek a dobogók. II. Sándor, a felszabadító cár lovaisszobra körül újságírók és fényképészek várják a menetet. Ez a nap nemcsupán a bolgárok ünnepe, egyben az egész szláv világé is és itt Szófiában még magasabbra emel­ték jelképes tartalmát; a kultúra, az irodalom, a diákság napja lett. A tribünt nem vonitág be színes kelmékkel, gyalulatlan, fedetlen lé­cekből emelték a dobogót. A körtér zászlórudain szél lengeti a bolgár színeket. Szemügyre veszem a kor­mány kiugró páholya körül gyülekező embereket. Elképzelem a Ferdinánd és Borisz cár korabeli tribünöket. Ott fény és érdemrendek, itt köznapi egyszerűség. Kik ülnek és állnak ma Szófiában a kormánykörüli tribünökön? Mun­kás- és parasztvezetők, egyetemi ta­nárok és rohambrigádok kitüntettjei, par'izánok. erdei harcok névtelenjei és sebesültjei, vértanúk özvegyei és Staikov: Melnik látképe. árvái. Tódor Pavlovot az egyetem tör­­téne'.filozófia tanárát tapsisal fogadja a nép. Magas, délceg alak, ősz fej, európai értelem. Az elemi iskolások fúvós zenekara közeleg fehér ruhács­kákban. Égre fordított ezüstös harso­nák, pergő dobverők a kis kezekben- Milyen parányáit, zenéjük mégis be­tölti a tágas körteret. Szófia, Plovdiv gyermekei ezek s utánuk az ország minden, városkája, községe, falva, Bul­gária egész virágoskertje. Táblákon jelzik, hogy honnan jönnek s azt is, hogy hova készülnek ... A trnovoi iskola gyerekeit törökök követik.- Ci­gánygyerekek jönnek, majd pomák fiúk és lányok, mohamedán hitre szorított bolgárok gyerekei. A kis pomákok török viseletben totyognak zászlajuk mögött, a lánykák, kis, pi­ros szoknyáin aranyosan villan a csillámpor- Feketekiépű örmény gye­rekek követik a karcsú várnaiakat- Énekelve, vagy zenekarral jönnek. Ki­csiny hangjukat elnyeli a térség, el­­ha-lkítja a meghatottság, ha a kor­mány páholya elé érnek s megpillant­ják a szeptemvricse mozgalom atyját, Georgi Dimitrovot. Mert ne is csodál­kozz Vaszilka. az a délceg öregember a munkásság leghűbb fia, igen az, aki most is fáradhatatlanul integet feléd kockás sapkájával. A török lánykák most táncba kezdenek emelvénye előtt, a legkisebb, fáradtan, lihegve egy vörös rózsacsokor terhétől, hosszú piros szoknyácskájába botladozik pá­holya felé és virágot nyújt Dimitrov­­nak. Cyril Dramaliev, a bolgár kultúr­áiét egyik vezetője áll mellettem és így szól: — Látja ezért feledhetetlenül szép a nevem napja. Lefordította a táblák feliratait, mit a kis gyerekek nehezen és büszkeséggel hordoznak, keskeny vál­lukon. Az egyiken: Ébrésszétek fel szívetekben a tudomány szeretetét. A másikon: Lenin, Mendlejev, Madame Curie a tudomány igaz mesterei! A harmadikon szinte fenyegetően: Le az egyesekkel! Vesszenek az egyesek! — mert itt ez a legrosszabb osztály­zat. Az első sorok mellét nemzeti­színű szalag díszíti, minden iskola legjobbjai haladnak az élen. A gim­nazisták és a progimnazisták, mintha már értenék miről van szó, felemelt ököllel,, harsány éljennel köszöntik Dimitrov kormányát. Zúg az éljen, visszhangozzák a falak. Botev. Vezov, Blagoev, Levszky, Lenin, Sztálin és Dimitrov óriás ikonjait hordozza há­tán a lelkesedés. Osztályok, képekkel, rajzokkal, feliratokkal hirdetik, hogy mivel akarnak hozzájárulni az orszá­­gotszülő kétéves terv sikeréhez. Felső­­gimnázisták, egyetemisták és tech­nológia növendékei formaruhában jön­nek, s kifelé lelkesedésük kitöréseit küldik, ott áll kissé hajlottan a tribün elején és integet. Dimitrov környe­zete egyszerű. Sehol sincs nyoma a polgári és katonai hivalkodásnak, a fekete díszruháknak, a ragyogó egyenruháknak- Ezen az ünneplő tár­saságon csak a céljukat látó emberek öröme fénylik. Dramaliev a nemzeti­ségi kérdést magyaarázza. Mi megva­­lósí'ottuk a sztálini nemzetiségi elvet. Bolgárok, törökök, örmények, pomá­kok és zsidók egy néppé olvadnak a szabadság jegyében. Ezt hirdette Va­sad Levszky is forradalmi kiáltvá­nyában. Nálunk a faji gyűlölködés, az antiszemitizmus ismeretlen, elképzel­hetetlen. Minden nemzetiségnek isko­lája, újságja, képviselője van. Több, mint száz zsidó áldozta életét parti­zánharcban. Népünket a jog és sza­badság egyesíti a nagy munkára- Látja, az ott az egyetem most bővít­jük, mert határtalan a fiatalság tudás­vágya. Az egyetemisták sora nem akar vé­­getémi. Most a dolgozók esti iskolája közeleg. Jelszavunk: régi erőnkkel, új tudásunkkal a kétéves terv sikeréért! Egy öreg féllábú munkás lemarad^ a menettől. Mankóval igye szik a töb­biek nyomában. Iparkodik, mankója hangosan kopog a kövezeten. A nép hatalmas tapssal és éljennel köszönti. Nem csoda, ha a nép magára ismer azokban, akik életük alkonyán pillan­tották meg a tudás hajnalát. Minden olyan őszintének és ará­nyosnak látszik. Az emelvény közel sincs akkora, mint nálunk a legkisebb tribün. A gyerekek rajzai és táblái sem dekorációs műhelyekben készül­tek. A tömegfelvonulások fárasztanak, de itt minden csoport hoz valami kedveset, ötleteset, amilyet csak gyermekképzelet szülhet. Lányok fúvó­zenekara zárja le a nagy felvonulást. Az ifjúság elönti az utcákat, matróz­­blúzoktól fehérük minden. A nagy téren zenekarok és művészek szóra­kozó ják a népet, kerékpáro ok, autók szalagdíszben úsznak a tömeg között; harsány, gyöngyöző gyerek­nevetésben, önfeledt kiáltozásokban, mosolyok tengerében fürdők. Egy po­­mák kisláng* totyog előttem piros szoknyácskában, majd eltapossák, ak­korka. Felemelem, megcsókolom és vállaltira veszem, hadd lássa milyen zajló a világ. Staikov: Civilizáció■

Next

/
Oldalképek
Tartalom