Magyar Hirnök, 1970. július-december (61. évfolyam, 27-44. szám)

1970-10-15 / 42. szám

Thursday, Oct. 15, 1970 ÓHAZAI ARCOK A MÚLTBÓL A MARCALI PLÉBÁNOS EMLÉKÉRE A hatszáz esztendős szenyéri kis templom a fa­lu szélén áll, akáclombos domb tetején. Körülöt­te temető. A templomtól alig huszonöt lépésnyi­re van a Simon nemzetség parcellája. A sírok fe­lett parasztos síremlékek, kezdetleges faragásu, nehézkes báju szobrokkal. A legmagasabb Simon Vendelé, akinek sirja felett a Feltámadott emeli karját. Felirás: “Simon József káplán, meghalt 1919. aug. 28. — Simon György hősi halált halt Tar­­nopolban”. Amig az egyházi és világi vendégek a templom előtt gyülekeznek, felteszem a kérdést a sir kö­rül tömörülő szenyériek gyűrűjében, van-e itt ro­kona Simon Józsefnek, mit tudnak a tragédiá­ról, amely 1919. aug. utolsó napjaiban itt kezdő­dött. Körém seregük a nép s a nyárvégi somogyi táj harmatos, szelíd fényére nyomban ráborul az iszonyú árnyék, amely mindig, minden korban ott komorodik a magyar nép történetében. — Mintha most is látnám — mondja egy fe­kete ruhás asszony balladás hangon — két csön­dér között ült a szekéren. Még akkor se felejtett el köszönni, hogy dicsértessék a Jézus Krisztus, Isten áldja magukat. Rajta volt a kesztyűje is. Nővére veszi át a szót: — Már mint kisgyerek, mindig misézett. A paj­tában, otthon. Édesanya sütött neki kicsi, lapos kenyérkéket ostyának. Mi meg a többi gyerekek, mindig áldozni akartunk nála, mert nagyon jó­ízű volt az a sütemény. Nagyon jó tanuló volt a szemináriumban is. Itt, ebben a templomban mon­dotta ujmiséjét. Az egyik gyertya elhajolt a mi­se alatt. Kicserélték. Az is elhajolt. Mondta is a nép, hogy ez valami rosszat jelent szegénynek! Asszonyi és férfihangok kórusa folytatja Si­mon pap balladáját. — Nagyon jó ember volt. Mindenki szerette. Nem volt kommunista, csak nagyon szerette a népet. — Marcaliban mint káplán végigjárta ősszel a szegények házait — mondja tovább az asszonyi hang —, hogy hol nincsen tüzelő. Aztán édesap­jától pénzt kért kölcsön. Még nekem is mondta: jaj, csak meg ne tudja, mire kérem. Az erdésztől fát vett a szegényeknek, hadiözvegyeknek, árvák­nak. Megfizette a kocsisokat is. De nem akarta személyesen szétosztani a fát, mert nem kívánta, hogy hálálkodjanak neki. Ezért krétával keresz­tet rajzolt a kapura, hogy a kocsisok tudják, ho­vá kell a fát bedobálni. így él atyjai és falubelijei között az 1892-ben született Simon József marcali káplán emléke, akit 1919. augusztus 28-án a Prónay-különitmény egyik “rendcsináló” osztaga kegyetlen kínzások után megölt, mert prédikációjában szót emelt a nép jogai mellett és ki merte mondani: “Azé a föld, aki megműveli.” Somogy megye Simon József volt marcali káp­lán halálának ötvenegyedik évfordulóján emlék­ünnepséget rendezett. Az ünnepségek első része a szenyéri temetőben, második része a marcali templomban és plábánián zajlott le nagyszámú hi­vő és érdeklődő közönség részvételével. Egyházi részről megjelent Klempa Sándor, a veszprémi egyházmegye apostoli kormányzója, Sebestyén József, a veszprémi általános helynök, Hegyi Já­nos veszprémi kancellár és mintegy hatvan So­mogy megyei pap. A sírnál Lukács István segesdi főesperes, mar­cali plébános mondott ünnepi beszédet. Az ünnepség Marcaliban folytatódott. Délelőtt 10 órakor Klempa Sándor ünnepélyes évfordulós gyászmisét mondott. A mise után az ünneplő közönség a plébánia elé vonult, hogy részt vegyen az épület falán el­helyezett emléktábla leleplezésén. MAGYAR HÍRNÖK Az ünnepséget a Himnusz hangjai és Király Mária szavalata után Kertész Antal attalai plé­bános nyitotta meg. Megnyitójában hangoztatta, hogy az ünnepség igazságszolgáltatás kíván len­ni Simon József emléke előtt. Majd Sebestyén József általános püspöki helynök, kaposvári plé­bános mondott ünnepi beszédet. Mélyreható elem­zéssel vázolta fel azokat a történelmi és társadal­mi körülményeket és előzményeket, amelyek kö­zött Simon József a szenyéri szülői háztól a vér­­tanúság magaslatáig eljutott. A megyét nem egé­szen tiz esztendő alatt ötezer kivándorló hagyta el. A lakásviszonyok megalázóak voltak. Ezek a körülmények és események voltak azok, amelyek a tehetséges, nagynak ígérkező pálya előtt álló fiatal papot a szociális kérdések megoldásának bá­tor harcosává, majd vértanújává tették. Az ünnepi beszéd után lehullt a lepel az emlék­tábláról. Egyházi részről Klempa Sándor apostoli kormányzó helyezte el koszorúját az emléktáblán. Pellérdi Gyula szavalata után a Szózat hangjai­val ért véget a bensőséges hangulatú ünnepség. Sinkó Ferenc BŰN ES BÜNHŐDÉS SZENT ISTVÁN KORÁBAN Kevés szó esett a Szent István millenniumi ün­nepségeket arról, hogy az államalapító király nemcsak az ország fundamentumát vetette meg, hanem az ő nevéhez fűződik Magyarországon a törvényhozás bevezetése is. Szigorú törvényke­zése — csakúgy, mint az átala kialakított írj társaldalmi és politikai berendezkedés — a po­­gánykori hagyományok ellen irányult, hogy az állam megerősödhessék. A jogalkotás akkor újí­tás volt. Az erőszakkal megteremtett uj rend jo­gi védelme azokkal szemben, akik a történelem kerekét vissza akarták forgatni. Szinte a krimik borzalmait kelti a ma emberében az ezredév tá­ján “hatályban” volt büntetési rendszer egész sor szankciója. Harcba szállt István király a sérelmek orvos­lásának ősi módja, a nemzetiségi bosszú ellen. Végrehajtásának egyes formáit: a kardrántást, a gyújtogatást, más házának megrongálását szi­gorú büntetéssel sújtotta. Csak egy esetben hagy­ta meg a bosszú lehetőségét: a “mérgezőkkel és a megrontókkal” szemben, akikről az akkori ba­bonás korban nagyon féltek. Őket a megsértett­­nek, illetve családjának a kezébe kellett adni, hogy azok akaratuk szerint Ítélkezzenek fölötte. Ezzel szemben meghagyta a király a sérelmek vagyoni kiegyenlítésének, az úgy nevezett jóvá­tételnek a rendszerét, amit viszont szinte a saját kezébe ragadott. A szabad egyezkedést csak ki­vételesen engedte meg, helyette már eleve meg­szabta azokat az összegeket, amelyeket valami­lyen cselekményért kellett fizetni. Ez már való­ságos büntetéspénz volt, tehát nem a közvetítés dija, mint például a germán jogok “bánatpénze.” Az emberölésért a tettesnek 110 bizánci ara­nyat kellett letennie, ebből 50 a kincstáré, 50 a sértett családé, 10 a közvetítőké lett. A halálbüntetést aránylag ritkán alkalmazta az államalapító. Felségsértés esetén viszont jószág­vesztéssel együtt. Ugyanakkor nemegyszer fe­nyegetett testcsonkitással: az orr, fül, kéz, vagy nyelv levágásával, a kéz vagy a láb megcsonkítá­sával. A csonkítás kétféle lehetett: vagy úgyne­vezett tükröző büntetés, ami azt jelentette, hogy az esküszegő égre emelt kezét veszítette, vagy tálió (szemet szemért, fogat, fogért). A boszor­kányokat — az a kor ezt a fogalmat is ismerte! — ha, mai szóval “visszaeső bűnözőként” tetten érték, megbélyegezték. Törvényesen szabták meg az egyházi büntetéseket is, ezek közé tartozott a “kiközösítés”, a keresztény temetés megtagadá­sa, a böjt, a nyilvános megrovás. 15. oldal SOKSZÍNŰ világ West Plais (Iowa) városkában, zsebében a ha­vi fizetésével, hazafelé igyekezett Pat Stanford, amikor egy gangszter megtámadta. A bandjta már Stanford pénztárcája után nyúlt, amikor a. sötétből felharsant egy hang: “Végre megvagy, átkozott gazember!” A rabló elmenekült. Paul Stanford mestere a hasbeszélésnek. • Egy párisi autós tiltott helyen parkolt. A bün­tetés megelőzése végett cédulát helyezett el az ablaktisztító alatt: “Bocsánat! Hivatalos ügyben vagyok itt!” Amikor visszatért, a cédulája mel­lett büntetőpapirt talált, a rendőr megjegyzésé­vel: “Bocsánat! Én is!” • Az angliai Lancesterben tárgyalta a bíróság: Bill Wait ügyét. A vádlott arról szerette volna meggyőzni a bírót, hogy személye bizonyos szem­pontokból olyan értékes, hogy kár lenne, ha csu­pán egyetlen asszonynak lenne a férje és ezért a bíróság szentesítse a többi asszonnyal kötött há­zasságait, is. A biró megértést tanúsított a külön­leges vádlott iránt: három évre küldte a rács mögé azzal az indokolással, hogy “nem csupán, egy vagy több asszony nem érdemli meg őt, ha­nem kár volna az egész női társadalom számára.”' • A fellépő művészek és zenekarok sűrűn kifogá­solták a californiai hangversenytermek akuszti­káját. A termek tulajdonosai szakértőket bíztak meg az ismétlődő panaszok okának kiderítésével. A szakértők megállapították, hogy a mini a vét­kes, a rövid szoknyák ugyanis csak fele annyi hanghullámot nyelnek le, mint a korábban szoká­sos hosszabb szoknyák. A milánói bíróság előtt egy bűntett előéletül zsebtolvaj állt. A biró szemrehányóan kérdezte :/ “Nem szégyelli magát? Ön a körzeti orvos órá­ját lopta el, akinek a lakosság sokat köszönheti Miért tette ezt?” — “Mert azt gondoltam — he­begett a zsebtolvaj —, hogy aranyból van”.----------------- 4 , Októberi évfordulók 1585 október 13-án született Heinrich Schultz, a-német egyházi zene nagymestere, ő irta az el­ső német operát. ¥ ¥ ¥ Gr. Hadik András huszár-generális 1710 októ­ber 16-án született. ^ ^ ^ 1740 október 17-én született Dugonits András, az első magyar regény, az “Etelka” Írója. ¥ ¥ ¥ Beregi Oszkár, az egyik legnagyobb magyar klasszikus színész 1965 október 18-án halt meg. * * * Bárdos Lajos zeneszerző, karnagy, 71 esztende­je született. , ¥ ¥ ¥ Jankó János festő és karikaturista, a Bolond Jankó cimü élclapok hires rajzolója születésének 137. évfordulója. ¥ ¥ ¥ Turóczi Trostley József akadémikus, a magyar és a világirodalom történetének európai hirij; tu­dósa 82 esztendeje született A szív különféle állapota: gőgös, felfuvalkodott szív, összetört szív, együttérző szív, Isten után vágyódó szív, i Istenben megpihent szív. •- ;ík ’

Next

/
Oldalképek
Tartalom