Magyar Hirnök, 1958. július-december (49. évfolyam, 27-52. szám)

1958-08-28 / 35. szám

MAGYAR HÍRNÖK Texasban a Vasfüggönyről szól az ének A Fort Worth Press uj texasi dal születéséről ad számot. A Vasfüggöny mögött élő lányról szól, akiért Texasban élő ked­vese imádkozik. Kéri az Istent, bontsa le a Vasfüggönyt s sza­badítsa wel szerelmesét. Az “Iron Curtain” cimü dalt egy texasi magyar, Simon Imre inspirálta. Hamarosan lemezre veszik és nemsokára talán egész Amerika dúdolni fogja. Szerző­jének, a Fort Worth-i Lawton Williamsnak két másik dala, a Geisha Girl és a Fraulein, hó­napokig országszerte a tiz leg­népszerűbb sláger között szere­pelt. Simon Imre 37 éve él Ame­rikában. Sokáig cirkuszokban és rodeokban szerepelt és ezzel a “Hungarian Cowboy” nevet ér­demelte ki. Az 1956-6os magyar szabadságfelkelés után az Egye­sült Államok délnyugati részén ügyködött a magyar segély ér­dekében és ott olyan kiemelkedő munkát végzett, hogy Eisen­hower elnöktől is kapott elisme­rő levelet. VIRÁGOT ▼irágházból vegyen! LINCOLN GREENHOUSES Dover Ave. — Kilmer 5-7600 New Brunswick, N. J. •Carl Neugebauer, túl. A REZSIM LECSAP AZ ORVOSOKRA Az Egészségügyi Miniszté­rium értegsitője szerint moston tói kezdve magyar orvosoknak megtiltják a magánpraxist. Hi­vatalosan az állami egészség­­ügyi szolgálatban fennálló nagy orvoshiánnyal okolják meg ezt a drasztikus lépést. A forrada­lom után 500 magyar orvos me­nekült nyugatra, Az ügyvédek nacionalizálását megelőző kor­szakhoz hasonlóan az orvosok teljes nacionalizálása előtt több orvost perbe fogtak, azzal vá­dolva őket, hogy a forradalom alatt a forradalmárokat támo­gatták. In Memóriám... Bánatos szívvel, szeretettel gondolunk felejthetetlen drága halottunkra, néhai Id. Kish Istvánra aki most három éve, 1955 augusztus 27-én halt meg és a St. Péter temetőben alussza örök álmát . . . Szivünk legmélyén örökre ott a képed, Kegyelettel őrizzük drága emléked . . . S bár szemünkből a bánat könnye kiszáradt Lelkünk érted sir . . . szivünkben örök a bánat . . . ÖZV. ID. KISH ISTVÁNNÉ és családja Erzsébet, férj. Mrs. Lawrence Stonerock és cs., Margit, férj. Mrs. George Fmdra és cs., István és cs., Imre és cs. és József és családja, valamint 10 unoka és a rokonság. VAGYOK ÉS LESZEK! Kapaszkodom a csontba és a vérbe, Kapaszkodom az égnek köldökébe: A kerek napnak aranyos tüzébe, Mert üt az én helyem. Kapaszkodom az utmenti csalánba, Apám sírjának fekete porába, Anyám kertjébe, tiz szál rózsafába, Mert máshol nincs helyem. Kapaszkodom gyökérrel és körömmel, Keserűséggel, kínnal és örömmel, Veszithetetlen örökös pörömmel, Mert itt az otthonom. Kapaszkodom gyökérrel és körömmel, Szivekhez, szókhoz, sziszegő szelekhez, Halottakhoz és élő emberekhez, Mert mégis maradok. Kapaszkodom a karácsonyi hóba, Húsvéti, lengő, piros lobogókba, Pünkösdi hajnalt tükröző folyókba, Mert mindez az enyém. Kapaszkodom szent ezer esztendőbe, Romlásba, bajba, törött puskacsőbe, Budába, Pestbe, Kalocsába, Győrbe, Mert sohase megyek. Kapaszkodom, ha vernek és zavarnak, Kapaszkodom, ka ereimbe marnak. Mert Krisztusinak s kovakő magyarnak Én mindig itt eszek . . . VÁROSI ISTVÁN GYÁSZJELENTÉS Mélységes fájdalommal, de a Mindenható Isten szent akaratában keresztényi lélekkel meg­nyugodva jelentjük, hogy a szerető férj, édesapa, nagyapa, sógor, koma, keresztapa, rokon és jóba­rát, a veszprém-megyei Csőt községi születésű és Amerikába 1901-ben kivándorolt ID. KÁDIPÉTER áldásos életének 76-ik, boldog házasságának 46-ik évében, 1958. augusztus 8-án, a Middlesex kórházban, a halotti szentségek ma­­gáhozvétele után visszaadta nemes lelkét Teremtőjének. Drága halottunk kihűlt tetemét a Gowen temetkezési inté­zetben ravataloztuk fel s' onnan kisértük öt utolsó útjára augusz­tus 11-én délelőtt, a Szent László r.k. templomban megtartott engesztelő szentmise áldozat után a St. Peter temetőbe, ahol örök nyugalomra helyeztük. Béke lebegjen áldott porai felett! New Brunswick, N. J. (299 Somerset St.) 1958. augusztus 28 A GYÁSZOLÓ CSALÁD GYÁSZOLJÁK: bánatos özvegye Id1. Kádi Péterné, sz. Farkas Piroska; — szerető gyermekei: Ifj. Kádi Péter és neje sz. Polgár Gizella és gyermekeik: Péter és Ronald, — Kádi Mária, férjezett Reskó Istvánná és gyermekük Stefánia; — Összesen három unokája, — továbbá sógorai: Farkas Gyula (N.B.), Farkas Bálint és családja (az óhazában), Farkas Flórián és cseládja (az óhazában), Farkas Menyhért és családja (az óha­zában), — kománéi: Id. Kovács Jánosné és cs. és Vizer Vencelné és cs. (Edison), — keresztleányai: Gyarmati Józsefné és cs'. (Edison), Farkas Károlyné és cs. (Edi­son), Wronson Istvánné úgyszintén unokaöccse! és uno­­kahugai és más rokonság és barátai úgy itt mint az óhazában. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton is hálás köszönetét kívánunk mondani mindazoknak, akik részvétnyilatkozatukkal felkerestek s vigasztaló szavaikkal bánatunkat enyhíteni igyekeztek. Hálás köszönetét mondunk a temetési szertartást végző Ft. Pius, Ft. Gaudens és FL Dohányos OFM. r.k. lelkipásztor uraknak, valamint a Gowen temetkezési vállalatnak a minden tekintetben előzékeny szolgálataiért. Kö­szönetét mondunk továbbá mindazoknak, akik virrasztottak, akik a ravatalnál és a temetésén megjelentek, akik virágot küldtek a ravatalra, akik szentmisét mondattak, akik autójukat a temetés­kor rendelkezésre bocsátották és a koporsóvivőknek, névszerint: Horváth Jakab, Szekeres Kálmán, Radics Rudolf és Deák Ká­­rolynak, a William Penn egyletbeli tagtársaknak. Köszönetét mondunk a Rózsafüzér Társulat, az Oltáregylet és a William Penn egylet tagjainak, akik testületileg résztvettek a végtisz­­tességadáson, valamint Körmöndy József Wm. Penn igazgató­nak, aki mindenben segítségünkre volt. Hálás köszönetét mon­dunk mindazon jószomszédainknak és barátainknak, akik a gyász legnehezebb óráiban meltettünk állottak, Vagy bármi módon segítségünkre siettek, kifejezésre juttatva az elhunyt és irántunk érzett szeretetüket. A jó Isten áldja meg mindnyájukat jóságuk­ért, felejthetetlen drága halottunknak pedig adjon csendes nyu­godalmat a sírban, lelkének örök üdvösséget. A GYÁSZOLÓ CSALÁD “Ritka, mint a bölény” A bölények, amelyeknek szá­ma a tizenkilencedik század vé­gére igen lecsökkent (magyar közmondás: “ritka, mint a bö­lény”) ) mostanában annyira megszaporodtak, hogy egyes vi­dékeken vadászni kell rájuk, ne­hogy a legelőket teljesen kiirt­sák. Ha épen akarja, ma már min­den gazda szerezhet magának bölényt; a nyugaton sok helyen kínálnak bölényeket megvételre, “buffalo-steak-et,” sőt “buffa­­lo-burgert” hirdetnek a vendég­lők. A kanadai Edmonton város közelében van az “Elk Island National Park,” ahol óriás bö­lénycsordák tanyáznak. A tudósok szerint, a bölények az óvilágból erednek (még nem­régen a visegrádi erdőben is va­dásztak rájuk) és mindössze 400,000 évvel ezelőtt jutottak át Északamerikába, amikor még Szibériát és Alaszkát szárazföld kötötte össze. Amikor az európai felfedezők Amerikába érkeztek, vagy 60 millió bölény élhetett Canada és Mexico között, Penn­sylvaniától Oregonig. Az indiánok sok szükségletét elégítette ki a bölény; húst és te­jet, ruházatot és cipőt, sőt paj­zsot is, takarókat, díszítménye­ket, hurt, fonalat szolgáltatott. Az indiánok nyilai azonban alig észrevehetően csökkentették a bölények gyorsan szaporodó csordáit. A fehér ember lőfegyvere volt az, amely a bölényeknek csaknem tökéletes kiirtását ered­ményezte. Nemcsak a húsáért és bőréért vadásztak rá az újon­nan jöttek, hanem tiszta sport­szenvedélyből is. Megölték őket, hogy helyet adhassanak a mar­hacsordáknak és hogy az indiá­nokat éhínséggel megadásra kényszerítsék. Az öldöklés nem szűnt meg addig, amig már csak nagy ritkaság számba ment a bölény. Az 1888. évben meg­számlálták a bölényeket és az e­­gész országban mindössze 541 túlélőre akadtak. Az amerikai kormány 1902-ben bölényte­nyésztéshez fogott a Yellow­stone ‘ National Park területén 21 állattal. A védelem alatt o­­lyan gyorsan szaporodtak, hogy más területekre kellett átvinni őket és a tenyésztők hamar rá­jöttek ara, hogy jövedelmező vállalkozásba fogtak. Az oklaho­­mai Wichita hegyekben 1956- ban például 50,000 dollárt szed­tek be egy évben, bölények ela­dásából. A washingtoni “Fish and Wildlife Service” szívesen ad felvilágosítást mindenkinek, hol lehet tenyészállatot beszerezni és hogyan kell tartani őket. Ma már sok farmer foglalkozik bö- Iénytenyésztéssel. A bölények tartása azonban nem egészen veszélytelen. Az ál­latok megbízhatatlanok. Egy barátságosan viselkedő bölény hirtelen haragjában nagy káro­kat okozhat. Automobilokat tá­mad meg, lovakat, sőt gyakran saját párukat megölik. A bölény azonban még min- I dig valóságos amerikai szim­bólum. Hírek Rabmagyar­országból-----!--­ÚJFAJTA IGAZOLVÁ­NYOKAT KAPNAK A HAZATÉRŐK Meg nem erősített hírek sze­rint a nyugatról hazatérők új­fajta igazolványt kapnak. Az igazolványok oiyanok, mint a piros személyazonossági igazol­ványok, de ‘fetete boritásuak. Belül a személyazonosságra vo­natkozó adatot és az igazol­vány tulajdonosának fényképe van. A több lapból álló igazol­vány feltünteti a munkahelyet és egy külön rovatban az ellen­­forradalommal kapcsolatos te­vékenységet, vagy egyéb politi­kai cselekedetet. A KALIFORNIAI ARANYLÁZ AZ EVANGÉLIKUS EGY­HÁZ VEZETŐSÉGÉNEK ELTÁVOLÍTÁSA A Kossuth adó nemrég ö­­römmel közölte, hogy az evan­gélikus egyház u.n. “ellenforra­dalmi” vezetőségét sikerült el­távolítani és olyan vezetőséget az egyház nyakába varrni, melynek segítségével a rezsim kénye-kedve szerint igazgathat­ja az egyházat. De az u.n. “el­lenforradalmi” vezetőség (ide tartozik Ordass püspök is)) el­távolítása még nem jelentette azt, hogy az egyházi megnyilat­kozások is 100%-osan megnyer­ték volna a rezsim tetszését. “Csak hetekkel a vezetőség le­váltása után” — mondotta a Kossuth rádió hir magyarázója — “mutatkoztak olyan jelensé­gek, melyek szembeszálltak az ellenforradalmi és államellenes eszmékkel és az ellenforradalmi teológiai fejtegetésekkel.” Október 23-i emlék­­ünnepély Az 1956 évi magyar szabad­ságharc évfordulóját New Yorkban az Amerikai Magyar Szövetség és az egyletek és egy­házak közösen, a legtestvérie­­sebb öszefogás jegyében fogják megünnepelni. Ft. Kilián Csa­ba és Nt Csordás Gábor espe­res, Dr. Török Lajos, Tóth Csa­­nád László és Bodnár Gábor ál­lanak a rendezőség élén. Az idén volt pontosan 100 éve, hogy a kaliforniai Coloma tele­pen munkások, akik viz után ku­tattak, néhány szikladarabot mozdítottak el helyükről és ime, csodák csodája, nagy darab nyersaranyra leltek. A csoda hi­re hamarosan szétfutott és a Sutter tulajdonában állott elha­gyatott vidék, néhány hónap le­forgása alatt, sokezer ember re­ményeinek célkitűzésévé válott. Csak az 1849. év folyamán, 8000 szerencsevadász érkezett Kaliforniába, ekhós, fedett sze­kereken, vagy a tengeren át, vi­torlás hajók utitársaként. Hir­telen meggazdagodás vágya fü­tötte az emberek fantáziáját, a­­kiket a “negyvenkilenceseknek” neveztek el Amerikában. Sokan megtalálták, amit ke­restek, de még több próbálkozó­ra kiábrándulás várt, a fárasztó szárazföldi vagy vizi utazás nél­külözései után. Akik visszatér­tek, sokat mesélhettek az átélt élményekről; de csak az emlé­kek voltak maradandók, a kéz­zelfogható eredmény hamaro­san elfogyott. Az aranyásók egyik legnagyobb bánata a nők hiánya volt. Csak kevés vállal­kozó szellemű férfi hozta magá­val családjának nőtagjait, de akadtak még vállalkozóbb szel­lemű nők is ,akik mint “színész­nők” szerződtek el a hevenyé­ben összetákolt “városok” “ope­raházaiba.” A bányászok a be­váltott zsákmány árának nagy részét könnyű szórakozásokra költötték el. A népköltészetet is megihlet­ték a kalandos események és sok népdal maradt fenn ezekből az időkből, amelyek még ma is ismeretesek, mint például a “Clementine” és a “Used-Up Man.” Sok mozidarabban is feldol­gozták Kalifornia hőskorát. 1848-ban engedte át Mexiko Kaliforniát az Egyesült Álla­moknak, de akkor még csak “U. S. Territory” volL Az aranyláz okozta uj telepítések következtében a lakosság hama­rosan megsokszorozódott és Ka­lifornia már 1850-ben államisá­got nyert. Nyugtával dicsérd a napot, Előfizetési nyugtával — a lapot! RAKTÁR A HEGYEK BELSEJÉBEN Missouri állam egyik nagy hegyének a “gyomrában” van ez a ha­talmas raktárhelyiség, ahová az Office of Defense and Civilian Mobiliza­tion (polgári vélelmi hivatal) vaggonszámra hordott össze orvosi fel­szereléseket, kötszereket, gyógyszereket, kórházi ágyakat és más szük­­ség-felszerelésekst arra az esetre, ha Amerikát súlyos természetű há­borús támadás érné. A legnagyobb bűn volna, ha nem készülnénk fel minden eshetöséjre ... és fontos, hogy a nép tudja, hogy fel vagyunk készülve a legrosszabbra is! Szerteszét az országban mindenfelé van­nak ilyen hegydc mélyében levő raktárak; Amerika milliókat költ a lakosság védelmire való felkészülésre is, a hadi felkészültségre költött nehéz billiók melett . . . HÍREK RAB-MAGYARORSZÁGBÓL 1958. AUGUSZTUS 28 MAROSÁNT OTTHAGY­JA A KÖZÖNSÉGE 1958 május 11-ére a magyar kommunisták tömeggyülést hir­dettek a bácsi parasztság szá­mára Baján. Egy Kiskunhalas­ról indított különvonatot vissza kellett irányítani, mert a rend­kívül olcsó utazási lehetőség el­lenére senki sem volt hajlandó igénybe venni. Magyarország leggyülöltebb kommunista ve­zetőjének, Marosánnak kellett volna a diszbeszédet elmonda­nia. Mire Marosan Bajára érke­zett, néhány ezer főnyi hallga­tóságot sikerült csupán a város­ból és környékéről összeterelni. Marosán kirohant a parasztság ellen, amely szerinte még min­dig nem akarja tudomásul ven­ni, hogy Magyarországon “a szocializmus épül” és a jövő bol­dogulás egyetlen útja a közös gazdálkodás. Kihívó hangon tá­madta a parasztasszonyokat, a­­kik csupán azért, mert ők is “nájlonbugyit” akarnak viselni, nem engedik férjeiket belépni a TSZ-be. Marosan kirohanásá­nak az lett a vége, hogy mire be­széde végéhez ért, alig 150 kom­munista funkcionárius maradt a gyűlés színhelyén. NYÁRI KURZUSOKAT SZERVEZ A KASTLI-I MAGYAR KOLLÉGIUM Kétszáz menekült magyar diák részvételével nyári kurzu­sokat rendez a bajorországi Kastlban nemrég alapított ma­gyar kollégium. Schroffer, Ei­­chenstatti püspök elnökölt a megnyitó ünnepségen. Beszédé­­den Schreffer püspök örömének adott kifejezést afölött, hogy a Kastl-i magyar diákok saját nyelvükön, a magyar tradíciók szellemében tanulhatnak ma­gyar tanárok vezetése alatt. Schroffer püspök szerint a Kastl-i iskola is hozzá fog já­rulni az uj Európába beilleszke­dő szabad Magyarország létre­jöttéhez. ÜZLETI SZELLEM Egy amerikai fiatalember reggeli sétáját végezte, mikor egy bokorból hirtelen kiugrott egy mérgeskigyó és bokán ha­rapta. A fiatalember villámgyors mozdulattal lehajolt, fülönkap­­ta támadóját, hóna alá csapta, aztán elment a legközelebbi kór­házba, hogy beoltássá magát el­lenméreggel. Alighogy megkapta az injek­cióját, udvariasan megemelete a kalapját, elment a legközelebbi állatkereskedésbe és (méregdrá­ga áron) eladta nekik az élő és egyre mérgesebb mérgeskigyót. Dráma egy fel­vonásban Csikágó. Sötét éjszaka, Elha­gyatott utca egy külvárosban. Az utca közepén egy férfi fekszik, hatalmas konyhakéssel a hátában. Arra megy egy vénkisasszony Sikoly. Összecsapott kezek. Fennakadt lélekzet. Végre a vénkisas§zony szó­hoz jut: — Nagyon fáj? Mire a férfi közömbös kép­pel: — Csak ha nevetek. Átugrott a határon Nagy Ferenc 42 éves ma­gyarországi rúdugró a szó szo­ros értelmében átugrott a hatá­ron Ausztriába, ahol menedéket kért az osztrák kormánytól. Si­került eljutnia a határig, ahol az aknamezőn és a 8-méter ma­gas, magasfeszültségű villany­árammal telitett szögesdrót-a­­kadályon, a magával vitt rúd segítségével átugrott osztrák földre. “Államközi rudugrási rekordot” scinált ezzel a bravú­ros ugrásával, s most szabad 1 ember Nagy Feernc. ISMÉT LÖVÖLDÖZNEK A MAGYAR HATÁRŐRÖK Az andaui polgármester és a magyar-nevű alpolgármester a magyar határra mentek nemrég, hogy kivizsgáljanak egy tüzet, ami a községhez tartozó, de ma­gyar területre átnyúló erdőket látszott fenyegetni. Amint a vasfüggöny előtt álltak, magyar határőrök puska- és géppisz­­tolytüzet zúdítottak rájuk. Sze­rencsére nem talált egy golyó sem. Osztrák turistákkal is tör­téntek hasonló esetek. Uj meg­figyelő tornyokat építenek a magyar határőrök, amelyekből jól be lehet látni az osztrák ha­tármenti területet. Makacs madarak és a légierő Midway kis sziget a Csendes óceánban. Itt fészkel a Laysan albatrosz, már ősidők óta. Az albatrosz megmaradt a szige­ten akkor is, amikor kellemet­len légi konkurrenciát kapott, amerikai repülőgépek formájá­ban. Midway jóformán egyet­len nagy repülőtér, tele léglö­­késes gépekkel, az albatrosz azonban a legnagyobb motor­­zugásban is ragaszkodik ősi jogaihoz. Him albatroszok groteszk táncot lejtenek a be­ton kifutó-pályákon, nősténye­ik dicsőségére, csúnya, hosszú csőrüket csattogtatva és fejü­ket el-eldugva szárnyuk alá. Az albatrosz három-négy ki­lós, nagy madár és ha a léglö­­késes motor magába szívja, csúnya kalamajkát csinál a ké­nyes belső szerkezetben. Az amerikai légierő ennek meg­­felelőleg nem kedveli az albat­roszt, sőt igyekszik megszaba­dulni tőle. Ennek jól bevált módját alkalmazták valamikor más szigeteken a japánok. Sa­ját albatroszaikat rövid utón lemészárolták, tőrrel, csapdá­val, puskával. Az amerikaiak makacsul ragaszkodnak ahhoz az elkép­zelésükhöz, hogy mészárolni nem jó, még akkor sem, ha nem emberekről, csak mada­rakról’ van szó. Az amerikai légierő ennek megfelelőleg bo­nyolultabb és bizonytalanabb módszerekkel kísérletezik. Jó ideig összeszedték az albatrosz tojásokat és repülőgép-teher számra elvitték más szigetek­re. Az eredmény az volt, hogy a tojásaiktól megfosztott al­batroszok valósággal megőrül­tek. A repülőgépek szárnyain táncoltak és tömegestől kerül­tek bele a léglökéses motorok­ba. A más szigeteken kikelt albatrosz fiókák viszont alig várták a pillanatot, amelyben repülni tudtak és azonnal út­nak indultak soha sem látott őshazájuk, Midway felé. Csal­hatatlanul meg is érkeztek, mindenfelől és minden távol­ságból. Az albatrosz majdnem jobban repül, mint a léglökéses gép és bonyolult műszerek nélkül is hibátlanul tájékozó­dik. Végül a katonai parancs­nokság radikális újításra szán­ta el magát. Összefogdostak jó csomó albatroszt és repülő­gépen elindultak velük a Csen­des Óceán legtávolabbi vidé­keire. Ötezer kilométer távol­ságra vitték az első szállít­mányt. Az albatroszok egy­kedvűen gubbasztottak kalit­káikban. Hangúkat se lehetett hallani, csak a csőrük kopo­gott, amikor mohón le-lecsap­­tak az ennivalóra. Étkezésük idején kívül fejüket féloldalt hajtva, csendesen álldogáltak, mintha az élet múlandóságán gondolkodnának. Whidbey szi­getén engedték ki őket kalit­kájukból. Az első magasba szállt s egy pillanatig sem várva társaira, útnak indult Midway felé. A többiek sorra követték. — Két hét múlva megint itt lesznek — mondta gondterhel­ten a légierő egyik főtisztje. — Nem tudom, mit kezdünk ve-I lük! 4

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom