Magyar Hirnök, 1957. január-június (48. évfolyam, 1-26. szám)

1957-03-14 / 11. szám

MAGYAR HÍRNÖK 1957. MÁRCIUS 14. A FAKLYA MÓRICZ ZSIGMOND REGÉNYE Fölemelte a fejét, jaj de szép godt és rendes arccal hallgatta most, mondta Márta s úgy né­zett rá, ahogy csak a prédikáló papra szabad nézni, áhitatos szerelemmel. — Bizonnyal fáklyája akarok lenni az én nyájamnak. Tudom, nem rózsaszirmokon való heve­­rés, hanem tüskebozótban való lobogás lesz a sorsom, tudom, nem szende örömökben való él­­degélés, nem a gyönyörökben való buborékolás, hanem küzde­lem a kultúráért, az igazságért, az emberiségért lesz a rendelte­tésem . . . Fáklyája legyek hát ama nagy és szent igazságok­nak, amelyek lelkemet betöltik, s inkább gályára vitessem, mint a mi eleink, mintsem valaha el­­tántorodjak azoktól . . . A parasztok csodálkozva emelték rá a szemüket. Soha, nem szoktak ők ■' értelmére fi­gyelni annak, amit a pap beszél. Burkolt általánosságok menny­dörgő hangjai, mint valami cso­dálatos muzsika hatnak a lel­kűkre s megerősítik őket e szent igék, mint valamely lelki fürdő; a gépies ténnyel, a prédikáció türelmes elhallgatásával jogot nyernek a hétköznapi dolgaik nyugodt és rendes továbbfolyta­tására . . . Most hirtelen valami zavaró s aggasztó gondolat éb­reid fel bennük, nem fogtak-e­­vajjon csizmadiát az uj pappal. Hü, még az' kellene, hogy cuci­­lista papjuk legyen, vagy ve­szekedő, vagy minden kákán csomót kereső ... No, jól jár­tunk a^kor vele ... az úri pap­pap, gondolta magában a kurá­tor, s már mentségen törte a fejét, hogy ő a másikat akarta, a? akaszka ipapot* de a többi­nek nem kellett, mert kopasz. De a házigazda pap olyan hyu­az uj embert, hogy ő is csak megnyugodott: ez csak olyan papi szó. Az ifjú ember egyre heveseb­ben beszélt. — Ebben a munkában, amely a bűnök, a vallástalanság,ia mü­­veletlenség ellen irányul: kinek a segítségét kérhetném előbb, mint a Tiedet, Nagytiszteletü Uram, ki felügyelő lelkésze vol­tál az én előre is hőén szeretett, hiszen aytai szeretetemre bizott egyházamnak s aki első belépé­semkor egy gazdag, nagyszerű emberi élet minden tapasztala­tainak kincstárából, mint kész lobogót nyújtottad ki nekem jö­vendő pályám jelszavát: f á k­­lya! Fáklya leszek tehát, amely nem hagyja abban az isteni vi­lágosságot, miglen maga el nem ég, avagy erőszak el nem oltja... Hirtelen vége lett a beszéd­nek. Mintha még valamit akart volna mondani a pap, de vagy nem találta meg, vagy várni akart vele, szóval ez elég volt, a nép rákiáltott egy rettenetes éljent. Nem lehetett tovább be­szélni. Egy rekedt hang hátrább borizüen kiáltotta: — Igen jaó hangja van a tisz­­teletes urnák, akár csak a pa­csirta madárnak. Ezen nevetés lett. — No isten hozott kedves öcsém, —- kiáltott fátyolos erős hangján a házigazda, — na­gyon örvendek! Ilyen emberek kellenek a hazának! . . . Gyere csak jányom . . . Márta já­­nyom . . . Matolcsy ur! . . . A fiatal pap, aki még minden szónak külön hatása alatt áll, beszéd közben erősen meg volt SZERELTESSE AT Fűtőberendezését OLAJRA! Tétessen olaj égót (Oil Burner) szén kazánjába, vagy egy teljesen aj, moedrn olajkazánra cseréltesse ki a mostanit 1 KÉRJEN DÍJTALAN ARAJANLATOT! OLAJ FŰTŐ­BERENDEZÉST RÉSZLETFIZETÉSRE IS ADUNKI Bessenyei Albert Olaj fűtőberendezés ét fűtőolaj szállító 586 Hamilton St. Tel. Kilmer 5-6453 A LEGJOBB HÚSOK finom készítmények várják vevőinket ! Valódi óhazai módon készült magyar FÜSTÖLT KOLBÁSZ Finom fehér, vagy véres HURKA SZALONNA, SONKA A legjobb fűszer és élelmiszer-áruk MAGYAR ÜZLET! MAGYAR KISZOLGÁLÁS! KELLER S MEAT MARKET 181 FRENCH S T. Ingyen Házhoz Szállítás TEL. CHarter 9-3570 kavarodva ettől a neki váratlan, de különbé negészen rendes for­dulattól. Mig szólott, hirtelen úgy érezte, hogy most hitvallást te'sz, mint Luther s most egy­szerre megint a rendes termé­szetes élet színén lebeg . . . A parasztok összekacsintot­tak s azt mondták szemmel egy­másnak : — Érti az öreg a csíziót! Má megfogta a legényt a jányának! A fiatal ember kezet fogott a kisasszonnyal s regtön utána a mamájával. — Maga épen most jött? — kérdezte Mártácska hirtelen s fülig vörösödött, hogy ilyen csacsiságot kérdez. (Folytatjuk) A HÉT (Folyt, az 1-ső oldalról) és Kanada, tehát éppen a “be­vándorló országok” haboznak. Svéd Sándor is kimenekült Svéd Sándor, a Magyar Ope­raház világhírű énekese a sza­badságharc’ alatt Jugoszláviába ment át néhány esti vendégsze­replésre, onnan pedig a napok­ban Bécske érkezett. Most az ot­tani operaház zeneigazgatójával tárgyal annak a hat év előtti szerződésnek m e g u jitásáról, amit annakidején nem tudott .teljesíteni, mert a magyar kom­munista kormány nem engedte többé külföldre, amikor 1951- ben vendégszereplésre Buda­pestre utazott . . . Magyarország kommunista urai, az általános szegénység közepette is gazdag, úri életet biztosítottak Svéd Sándornak, aki ettől az időtől kezdve ismét rendes tagja volt az Operaház gárdájának, ahol egykoron leg­nagyobb diadalait aratta . . . Budán fényűzéssel berendezett villában lakott, ahol Belgrádba távozása után borzalmas bűn­tény történt. Rablógyilkos járt a házban (valószínűleg valame­lyik ÁVO-s legény, vagy orosz katona!) megölte Svéd házveze­tőnőjét és magával vitte a mű­vész ékszereinek egy részét és fellelhető pénzét. Svéd Sándor Amerikában is nagy sikereket aratott. 1941 de­cember 7-én a református Egye­sület Kossuth Bankettjén jelent meg első Ízben az itteni magyar­ság körében, pontosan azon a napon, amikor a japánok Pearl Harborban orvul megtámadták Amerikát s háborúba vitték az Egyesült Államokat . . . Ké­sőbb, a háború alatt, a “Kossuth Lajos” nevet viselő szabadság­hajó vizrebocsátásának, illetve keresztelésének ünnepélyes ak­tusánál Svéd Sándor énekelte a bostoni kikötőben a Kossuth nótát, 1947-ben pedig, a Verho­­vay Segély Egylet 60 éves jubi­leumi diszbankettjén hallottuk gyönyörű hangját ... New Yorkban, a Town Hall-ban ren­dezett “hangversenyén” láttuk s hallottuk Svéd Sándort utoljá­ra, aztán átment Európába s a vonat, amely Olaszországból Budapestre vitte, “rabszállitó” vonattá lett ... Aranykalitkába zárták ugyan a dalosmadarat, de rab volt ő is, 9-millió társával együtt ... Becsmérlő kijelentések hangzanak el egymásután ame­rikai hivatalos oldalról. Az egyik szenátor a menekültek túl­nyomó részét kommunistának nevezi, egy másik szószóló pe­dig a bűnözök nagy számát em­legeti. Mi magyarok is tisztában va­gyunk, hogy a magyar menekül­tek nem mind Gral-lovagok, de hiszünk abban, hogy az ameri­kai élet jótékony hatással lesz a megtévedtekre is. Felfogá­sunk az, hogy a menekültek közt kis létszámban vannak a meg­­győződéses kommunisták, vagy a megrögzött bűnözők. Nem lehet’viszont az, hogy az egész amerikai törvényhozást megállítsa munkájában néhány ember okvetetlenkedése. Az egész magyar szabadságharc alatt Amerikán volt a világ sze­me s most is az a helyzet. A behemót amerikai gazdasági élet könnyen felszívja azt a né­hány tízezer magyart. Másrészt többet kap érte, mint amennyit adott: kihúzza a szőnyeget a vö­rös propagandisták lába alól. A New York 11-ik utcai Függ. Magyai Ref. Egyház hírei Lelkész: Ladányi Zsigmond Cime: 337 E. 2£th Street Templom: 206 E. 11-ik utca Telefon: MU 6-4889 A lengyel kísérleti telep minket, magyarokat is közelről érdekel. Ha a lengyeleknek si­kerülne legalább részlegesen ki­bújni a szovjet iga alól, akkor Magyarországon is enyhülnie kellene a helyzetnek. Sajnos, nem igy történt. Gomulka kétségbeesetten sak­kozik, de a játszámákat egy­másután veszíti el a régi sztáli­nisták javára. Úgy látszott, hogy a külpoziciókból ki lehet billenteni a sztálinistákat s ezek pillanatnyi fej veszettségükben valóban meg is lapultak, de ma már minden oldalról előre tör­nek. A kísérleti időnek, persze, még nincs vége. Aggódva figyel­jük a lengyel nép nagy viasko­­dását. Szabadságharc ez is, bár nem dörögnek a fegyverek. Németország egyesítése ez lett most az amerikai poli­tika elsőszámú célkitűzése. A németek politikai vezérei egy­másnak adták a kilincset Wa­shingtonban. Nemcsak a kor­mány képviselői, hanem az el­lenzék vezére is ott járt. A né­met kérdés sikeres rendezésén fordulhat meg egész Európa s igy Magyarország sorsa is. Fát, deszkát, építőanyagokat magyar cégtől, mérsékelt áron, pontos kiszolgálás mel lett szerezhet be ! ROLFE Mindenféle Építőanyag a pincétől a padlásig A Mi Hírne­vünk a Jobb Otthonok Legszilárdabb Fundámen­­tuma. TELEFON CHarter 7-8300 Building Materials Company 40 Jersey Ave. New Brunswick, N. J. Id. Lefkovits József, túl. Mollet az oroszok kivonulásáról Guy Mollet francia miniszter­­elnök több napon át árgyalt Washingtonban Eisenhower el­nökkel és Dulles külügyminisz­terrel., Mollet és az elnök nyilat­kozatot adtak ki, amelyben han­goztatják, hogy országaik ha­gyományos barátsága újabb is­­tápot nyert. Tájékozott forrá­sok szerint azonban az ellenté­teket csak elodázták. Mollett ki­jelentette az újságíróknak, hogy nem kért újabb anyagi segítsé­get Washingtonban és Francia­­ország a saját erejéből törek­szik fenntartani magát. Azon kérdésre, mikor vonul­nak ki az oroszok a megszállt ke­leteurópai országokból, úgy nyi­latkozott, hogy “egyszer ki fog­nak vonulni, de a magyar- és lengyelországi események miatt később, mint számítottuk.” Kanada 28,000 magyart fogad be Eddig 13,000 magyar ujme­­nekült érkezett Kanadába és a következő hónapokra külön hajó és repülőgép járatokat rendez­tek be, hogy még további 15,000- et telepítsenek le, amire Kana­da kötelezte magát. Kanada 1957-re 200,000 különböző nem­zetiségű bevándorlót kíván be-GYÜLEKEZETI HÍREK — Most vasárnap, márc. 17-én d.e. 11 órakor istentisztelet. A ma­gyar történelmi március esemé­nyeiről, a martyrok és a hősök érdemeiről a 206 East 11-ik ut­cai gyülekezet az istentisztele­ten emlékezést gyakorol. Az el­múlt vasárnap bőjtünnepi szol­gálatot és urvacsoraosztást tar­tott a 11-ik utcai egyház. Va­sárnap délelőtt 10:30-kor isko­láskorú fiatalok részére vallás­­oktatást ad a lelkipásztor. Petró Elza nőegyleti elnöknő szaktu­dással segítségére van az egy­háztagok és az egyházbarátok­nak az Income Tax ivek gondos elkészítésében. Telefonja NE 9-3575. Kőröskényi Elekné gyü­lekezeti tag kartöréssel orvosi gondozás alatt van. Frank Lem­­ko súlyos betegen hetek óta kór­házi ápolt. Néhai Kendy Ferenc 25 évvel ezelőtt elhalálozott volt cliffsidei lakos emlékezete most vasárnap d.u. 3 órakor a cliff­sidei istentiszteleten templomi kegyeletben részesül. A böjti ünnepi istentisztele­ten Árvay András, Csizmadia István, Czinke József, Kocsy Sándor és családjaiktól, Gyu­­recsko Andrásné, Mrs. Julia Délcegh, Matilda Bulina, Lip­­ták Mariska, Szecsődy Kálmán­ná, Mrs. Margaret J. Szabó, Lakatos József, a Petró család és másoktól adományokat ka­pott a 11-ik utcai egyház. Magyar mozi­előadás Fordson A JÖVŐ SZERDÁN D. U. 2 ÓRÁTÓL A Fords Playhouse minden második szerdán d. u. 2 órától folytatólagosan magyar mozi­előadást tart. Igazán jó magyar filmek kerülnek bemutatásra. A jövő szerdán, március 20- án a “Katyi” és a “120-as tem­pó” c. nagysikerű vígjátékok kerülnek műsorra. Fáklyás felvonulás New Yorkban (Folyt, az 1-ső oldalról) ik utca és Riverside Drive sar­kánál. Számos környékbeli vá­rosból autóbuszokon fognak a magyarok New Yorkba menni erre a fáklyás felvonulásra és ünnepélyre. (Azt, hogy New York város hatóságai engedé­lyezik-e a fáklyás felvonulást, mi itt nem tudjuk, de mert ez­­ideig még nem hallottunk róla, hogy ilyen lett volna New York­ban, kételkedünk benne. De ez nem is annyira fontos; legfen­­nebb zöld-gyertyás felvonulás lesz, amit már rendeztek new yorki magyarok előbb is. A lé­nyeg az, hogy felvonulunk, hogy lássa a világ: együtt vagyunk mi magyarok ezen a 108 éves nemzeti szabadság-ünnepünkön s együtt tiltakozunk az orosz gyarmatosítók, elnyomók, jog­bitorlók gazságai ellen!) A Kossuth szobor előtti ün­nepségen az amerikai és ma­gyar himnuszt a haditengeré­szet zenekara fogja játszani. Petőfi “Nemzeti Dall”-ját Szabó Sándor budapesti színművész szavalja, Illyés Gyula: “Egy mondat a zsarnokságról” c. ver­sét Dékány László budapesti színművész fogja elszavalni, az ünnepi beszédet pedig Hon. Averell Harriman, New York állam kormányzója tartja. Be­szédét mondanak még: Király Béla vezérőrnagy, a szabadság­­harcosok egyik vezére, valamint James A. Michener iró és Kiss Sándor, a Szabadságharcos Szö­vetség intéző bizottságának tagja. New Brunswickról 15-én, pénteken délután 5 órakor a Szt. László Hall elől autóbuszok in­dulnak a felvonulásra. Autó­buszra jelentkezni lehet a Haj­dú Vendéglőben (Somerset 214) és a Bus-irodában Dr. Nagy Jánosnál. Oda és vissza az ut $1:10-be kerül. HA AZT AKARJA, hogy vál­lalkozása sikerüljön, hirdessen a mi lapunkban! fogadni és nagy szüksége van munkaerőkre. Ebből 25,000-et repülőgépen hoznak Európából. Az összes útiköltségeket a ka­nadai kormány viseli. TITO BŰNE... A szovjet vezérek még egyre azt bizonygatják, hogy a jugo­szláv vörös diktátor, Tito hibát követett el, amikor szembe szál­lott Moszkvával és a saját kü­lön utján haladt. Ismételten fel­szólították a Pravda hasábjain, hogy gondolja meg magát, “amig nem késő” és térjen visz­­sza a Kremlin vörös aklába. (A mi szemünkben Tito igy is, úgy is bűnös, mert véreskezü kommunista, akármilyen hinta politikát folytat is most . . . !) VÁSÁROLJON azokban az üzletekben, amelyek ta~ magának. hirdetőinknek és púnkban hirdetnek. Ez ön- Hekünk is javunkra lesz! NAGYMAGYARORSZÁG térképe, a visszacsatolt felvi­déki és erdélyi 1940-es határ­vonalakkal. A Losonczy mérnök által készített nagyalakú fali­térkép ára $1.00. Kapható a Magyar Hírnök Könyvesboltjá­ban, 216 Somerset St., New Brunswick, N. J. Az orvosi tudomány elismeri a méhfullánk mérgének hatását rheumatikus esetekben. A “MUSCULAID” egyedüli olyan bedörzsölő módszer, mely méh­­fullánkmérget tartalmaz. Fájda­lom nélkül enyhitőleg hat. Rheu­ma, Arthritis, Viszketegség, Csipő és Derékfájás, Visszértágulás, Görcs, Hülés stb. eseteiben. NE SZENVEDJEN. Kérjen ingyené, bővebb értesítést. Cim: JOHN TÓTH, 143 Hitleréit Road, South Bend 17, Indiana. VIRÁGOT ▼irágházból vegyen I LINCOLN GREENHOUSES Dover Ave. —— Kilmer 5-7600 New Brun.wick, N. J. Karl Neugebauer, tul. JÓ HÍRNEVET SZEREZTÜNK . . . . . . azáltal, hogy állandóan jó minőséget hirdetünk és adunk el minden egyes kocsival. Büszkék va­gyunk reputációnkra és a mi finom “O. K.” HASZ­NÁLT KOCSIJAINKRA ! ★ ★ ★ STATION WAGONS ★ ★ ★ ’55 Chevrolet V-8 4 door Kék és csontszinü. Powerglide, radio ée heater. ’55 Chevrolet “6” 2 door Barna és tan. Radio és heater. ’54 Chevrolet 4 door Csont és zöld. Radio és heater. ’54 Chevrolet 4 door Cseresznye és csontszin. Heater. ’54 Dodge 2 door Két-tónusu szürke. Heater. ’54 Ford 9 passenger Country Sedan Zöldre festve. Egy tulajdonos. ’53 Chevrolet 9 passenger 4 door Tan szinü. Radio és heater. ’52 Nash Rambler -Szürke és gesztenye ezinü. Radio és heater. ... ÉS PERSZE, MÉG SOK MÁS KÖZÜL VÁLASZTHAT! OK RUTGERS CHEVROLET OK 70 WOODBRIDGE AVE. HIGHLAND PARK, N. J. Telefon CHarter 7-1124 — Nyitva esténként 9-ig Jelinek Ferenc HAZAI HENTES ÉS MÉSZÁROS FRISSVAGASU HÚSOK, SAJÁT KESZ1TMÉNYÜ FELVÁGOTTAK RAKTÁRA 169 FRENCH STREET NEW BRUNSWICK, N. J. Telefon: KHmer 5-5156 KITŰNŐ FÜTŐ OLAJAT rendelésre pontosan házhoz szállit a Varga Oil Co. TEL. CHarter 7-1320 FRANKLIN PARK, N. J. Varga Gyula, tulajdonos SCHWARTZ—79 FRENCH STREET A MAGYAROK BÚTORÜZLETE A MAGYAR NEGYEDBEN Áraink mindég a legolcsóbbak a városban akár készpénzzel akár lefizetésre vásárol SCHWARTZ FURNITURE CU. 79 FRENCH ST. — a Scott St. sarkán New Brunswick, N. J. Tel. KI 5-6385 _4____

Next

/
Oldalképek
Tartalom