Magyar Hirnök, 1955. január-június (46. évfolyam, 1-26. szám)
1955-06-30 / 26. szám
3 MAGYAR HÍRNÖK 1955. JUNIUS 30. Fényes disz-ebéd keretében ünnepelték az Európából hazatért Főt. Kiss Gyulát Az elmúlt vasárnap délben, a trentoni Szent István r.k. egyházközség nagytermét zsúfolásig megtöltötte az a hatalmas vendégsereg, amely az európai útjáról hazaérkezett Főt. Kiss A. Gyula, az Amerikai Magyar Katolikus Liga országos elnöke tiszteletére, ünneplésére és meghallgatására sereglett fel, egy nagyszerűen megrendezett és valóban szépen sikerült diszebédre. Az egyházközség plébánosának, — aki mint a Liga elnöke, a National Catholic Welfare Conference megbízásából öt Letet töltött Európában, a különböző országokban szétszóródva élő menekült magyarság helyzetének tanú lmányozása céljából, — szerető hívei és tisztelői egyben a születésnapját is ünnepelték ez alkalommal. Az áldomásmesteri tisztet betöltő Father Murphy, az egyházközség káplánja ezen az ebéden vett búcsút a hívektől, mert Lambertville, N. J.-be kapott áthelyezést, Father John F. Chonko, az uj segéd-lelkész pedig ez alkalommal mutatkozott be s köszöntötte a Szt. István egyházközség tagjait és az itteni magyarságot. Krajcsik István és Papp József, az egyházközség elöljárói, majd Dr. Kondor József és Father Saxon üdvözlőbeszéde után Schell Péter, a Katolikus Liga new yorki irodavezetője ismertette a hallgatósággal a Liga célkitűzését, eddigi munkáját és Father Kiss európai utjának jeletnőségét. A Katolikus Liga trentoni osztályának világi elnöke Suhajda Gyula, akinek munkájához az itteni magyarság támogatását kérte. Végezetül Father Kiss emelkedett szólásra s megköszönve: a szép ünnepeltetést, elmondotta, hogy milyennek és hogyan látta az európai országokban élő magyarság helyzetét. Sokat nélkü-FŐT. KISS A. GYULA löznek odaát magyar testvéreink, de összetartanak, dolgoznak, a fiatalok tanulnak és az iskolákban az elsők közé küzdik fel magukat, becsületet szerezve mindenütt a magyar névnek . . . Az amerikai magyarság segítségére, támogatására igazán méltónak találta Father Kiss ezeket a menekült magyarokat, akik közül igen sokat átsegíthetünk ide, Amerikába, ha az assurance-okkal kivándorlásukat az uj törvény keretében lehetővé tesszük. Azokat pedig, akik ottmaradnak, segítsük pénzzel természetbeni adományok küldésével, akár a Ligához küldött adományokkal, akár közvetlen módon, a Ligától kapható címekre küldve a segítséget. Az óhaza szabadságáért, a DP-k jogaiért szállt sikra az Am. Magyar Szövetség Az osztrák békeszerződési tárgyalások küszöbönlétére való tekintettel az Amerikai Magyar Szövetség az alábbi tartalmú kérelmet nyújtotta át John Foster Dulles amerikai külügyi államtitkár hivatalában, a washingtoni State Departmentben: “E szervezetbe tömörült magyar származású amerikaiak hálával gondolnak arra a megértő felkarolásra, mellyel az Egyesült Államok külpolitikájának legfőbb irányitói, valamint a 'State Department illetékes osztályainak vezető tisztviselői Magyarországnak a szovjet katonai megszállás alóli mentesítése kérdésében elfoglalnak. Az osztrák békeszerződés aláírása után az oroszok által is aláirt előző békeokmány értelmében Magyarországnak vissza kell nyernie függetlenségét. Ezáltal a megélhetési lehetőségek megjavulhatnának Magyarországon, melynek lakossága oly leírhatatlan szenvedéseken ment keresztül az elmúlt évtized során. Egyúttal kérjük, szíveskedjék minden óvóintézkedést megtenni azzal a fenyegető veszéllyel [szemben, hogy osztrák területen 'menedékjogot élvező menekültek kiadatását avagy kényszerű hazadeportálását a szovjethatalom Ausztriától kierőszakolhassassa, illetőleg menekült magyarokat osztrák területről továbbra is elrabolhasson. POLÁNSZKY BÉLA magyar hentes és mészáros üzletében naponta friss húsok, óhazai módra készült kolbászáru, friss és füstölt sonka, szalonna New Brunswick Provision Co. 75 French St. Tel. Kilmer 5-1815 A külföldön élő magyarság zöme azon fohászkodik, hogy az aw,erikái álláspontok jussanak érvényre a közeljövőben tartandó nagyhatalmi tanácskozások során. A szabaddá tett Magyarország népe nagyban hozzájárulhatna munkás közreműködésével a Duna medence békéjéhez és nyugalmához, amint megszüntethető az idegen katonai megszállás, melyre maguk az oroszok szerint osztrák területen levő csapataik ellátása céljából volt szükségük.” Fenti szöveg angolnyelvü eredetiben történt átnyujtása után az Amerikai Magyar Szövetség központi titkára háromnegyedórás tanácskozáson vett részt a State Department illetékes osztályán ahol az amerikai magyarság kérését újból a legnagyobb jóindulattal teszik megfontolás tárgyává. Dulles és Vörös Kina Múlt számunkban irtunk arról, hogy az Egyesült Államok külügyminisztere egy asztalhoz akar ülni Vörös Kina véreskezü kormányelnökéyel. Furcsának találták, hogy egy tiszteletreméltó amerikai államférfi hajlandó egy asztalhoz ülni a Chou En-lai szerű vörös főpribékkel. Valószínűleg Dulles külügyminiszter tanácsadói is ilyen értelemben nyilatkozhattak. Washingtonból cáfolják — ugyanis, — hogy a külügyminiszter direkt akarna tárgyalni Vörös Kina potentátjával. Nem, erről szó sincs. A tárgyalást egy “harmadik fél” — talán Anglia — közvetíti. Angliában megtörténhetett, hogy Titót, a másik vörös betyárt a királyi asztalhoz ültették. Hála Istennek, Amerikában több a jóizlés, mint a hagyományokban oly gazdag Angliában. NYUGTÁVAL DICSÉRD A NAPOT, ELŐFIZETÉSI NY UGTÁVAL A LAPOT I MEYNER KORMÁNYZÓ BEESKETTE HIVATALUKBA AZ ÁLLAMI MENEKÜLT ÜGYI TANÁCS TAGJAIT “IKKA-CSOMAGOK” A FEKETEPIACON . . . (FEP) A szabad Nyugatról rengetegen küldenek hozzátartozóiknak úgynevezett “IKKA” csomagokat, hogy azok nehéz anyagi helyzetükön segítsenek. Nemrég menekült ki Bécsbe egy alkalmi üzletezéssel, “feketézéssel” foglalkozó fiatalember, aki ausztriai munkatársunknak saját tapasztalatai alapján a következőket mondotta: “Az IKKA csomagok tartalmának nagy része a feketepiacra kerül. Már a Széchenyi-utcában levő IKKA központ bejáratánál megkérdezik a csomagokkal kijövőtői, hogy nem ad-e el valamit? Főleg nők, háziasszonyok próbálnak igy vásárolni. Aki sajátmaga adja el csomagját, annak baja nem történhet, de ha valakit megfognak, hogy továbbeladásra, kereskedésre veszi meg, azt megbüntetik. Az IKKA cikkek árai ugyanolyanok, mint a csempészett cikkeké. Egy kis doboz szardínia ára 20 forint. A Karaván és Mistral nevű cigaretták 25-ös csomagjáért 8 forintot fizetnek. Keresett cikk az IKKA rum, az 50 %os “Habana,” melynek literje 85 forint. Ez aránylag még olcsó is, mert, a legjobb, hivatalosan árusított rum, a 45%-os Porto-Rico literje is 86 forint.” Az Állami Menekplt Ugyitanács tagjai, közöttük Ft. Béky Zoltán főesperes A VAKOK ALAPÍTVÁNYÁNAK EMLÉK-BÉLYEGE , Az Állami Menekültügyi Tanács tagjait Meyner Kormány- I zó a múlt héten eskette be hivatalába. A Kormányzó fontos beszédet intézett a Tanács tagjaihoz és megtárgyalta velük azokat a lehetőségeket és módozatokat, amelyek alapján a kommunista elnyomatás alól menekült ezer és ezer hontalan Amerikába való behozatalát eszközölni kell. Az 1953-as Menekültügyi Törvény 214 ezer kommunista országokból menekült behozatalát engedélyezi. 1953 óta ennek a törvénynek az alapján alig pár ezer menekült jött be csak. A törvény keresztülvitele valahol megakadt. Ezeket az akadályokat kell most kiküszöbölni, hogy a törvény lejárta előtt 1956 december 31 előtt lehetőleg az engedélyezett kvóta bejöhessen. A Tanács felhívással fordul az állam polgáraihoz, gyárak vezetőihez, egyházakhoz, jótékonycélu intézményekhez, hogy álljanak teljes erkölcsi súlyúkkal, munkájukkal és segítségükkel emellé az emberbaráti intézkedés mellé. Több mint 4000 árva várja örökbefogadását Ezer és ezer szakember iparos, földmives, butcher, cipész, asztalos, kovács, várja, hogy assurencet adjon valaki és behozatalukat lehetővé tegye. A Törvény eddig rendkívül szigorú volt és ez is hozzájárult, hogy eddig oly kevesen jöhettek be. Ma a törvényt lényegesen megenyhitették az illetékes hatóságok. Ma minden nagyobb felelősség és veszély nélkül adhat assurancot bárki. Éppen azért a Tanács ez utón is kéri azokat, akik segíteni óhajtanak egy-egy assurance adásával egy-egy szerencsétlen menekült családon, vagy magános egyénen, igyekezzenek ezt megtenni, amig nem késő. Amig a törvény le nem jár. Forduljanak azonnal a városukban működő Refugee szervezetekhez. Egyházaik lelkészei-HÍREK RAB-MAGYARORSZÁGBÓL SIKLÓS VÁRÁNAK PUSZTULÁSA “Ahhoz, hogy igazán érzékeltessük a siralmas állapotot, amely ma fogadja a látogatót — írja a Dunántúli Napló-ban egy tanár Siklósról — talán Rogerius mester kellene (Rogerius volt a tatárjárás krónikása). Aablakkeretek lógnak a vár nyugati oldalán,' bent az udvarban méter magasra nőtt a gaz. A kapu melletti folyosókon és termekben buckákban torlaszként áll a bontásból származó tégla és faltörmelék, üvegcserép, néhol' járhatatlan akadályokat képezve. A Zsigmond-terem feldúlva, de oszopfői, kályhacsempéi még megvannak. Az északi szárnyátépitésekor sok parketta és fapadló esett áldozatul. A lovagterem boltozata beszakitva, a várkápolna kifosztva, ajtói bedöntve ...” “Ezt a maga nemében Magyarországon geyedülálló várat meg kell menteni a további pusztulástól” — kiált fel a cikkíró — “Tetőzete jó, boltozati erősek, a meglévő és a földön szanaszét heverő értékek még öszszegyüjthetők . . . Siklós és a környék lakosságától, — szakember irányításával eredeti helyükre visszaállíthatok, csak ne várjuk meg, amig a szobákba beesik az éső, mert az helyrehozhatatlanul tönkretesz mindent.” Tudvalevőleg Siklós vára már 1200 körül állt. Zsigmond királyt a nagyhatalmi főurak 1401-ben itt vetették várfogságba. Később Korvin Jánosé a vár. Aztán a törökök foglalták el. 1689-ben kerül ismét magyar kézre. Főurak vadászkastélya lesz. A vár elkerülte a Habsburg-kori felrobbantást, ami nagy ritkaság, hiszen Lipót minden ilyen várat felrobbantatott, nehogy lázadóknak szolgáljon búvóhelyül. A másodki világháborúban katonai üdülő, majd lengyel tisztek internáló helye lett. NÖVEKSZIK-E A KOMMUNISTÁK SZÁMA? Egy jóeszü fiatalember szökött ki nemrégiben hazulról. Sok megpróbáltatáson ment keresztül. A hazai állapotokról — többek között — ezeket mondotta: “ . . . Magyarországon ma már olyan érv, amivel a kommunisták érvelni tudnának, tulajdonképen nincsfc ,Lrt a mai szegény embernek is többje volt régen, mint ma. Anyagi előnye csak a vezető kommunistáknak van. Akinek véletlenül a helyzete nem romlott, szólásszabadságát az is elvesztette ... A kommunista rendszer a legrosszabb kormányzat, aminél rosszabbat elképzelni sem lehet. Magyarországon meggyőződéses kommunista is mindkevesebb lesz, mert lassan be kell látniok, hogy amit a párt hirdet az egyszerűen nem igaz . . . Hogy a hazai magyarokat mennyire nem érdkeli a rendszer és annak vezetői, arra egy példát mondok. Bizonyos körökben kialakult egy játék Magyarországon, amelynek az a célja, hogy különféle származású és iskolai végzettségű egyéneknek hasonló kérdéseket tesznek fel. Az egyik ilyen kérdés az volt, hogy ki a külügyminiszter Amerikában, Angliában, Franciaországban stb. és ki Magyarországon? A válaszokban kivétel nélkül mindenki megnevezett helyesen egy-vagy több külföldi külügyminisztert, de senki sem tudta odahaza, hogy ki a magyar külügyminiszter. Hangsúlyozom — mondta a fiatal ember — hogy egyetlen egy személy a megkérdezettek között egy sem akadt aki tudta volna a magyar külügyminiszter nevét.” MAGYARORSZÁGI “HELYZETJELENTÉS” A londoni Daily Telegraph március 12-i számában Bemard Newman érdekes módon számolt be legfrissebb magyarországi személyes észrevételeiről, feltehetően január végéről. “A megélhetés költsége megdöbbentően magas. Kevés érdeklődést találtam a politikai személyiségek felé. Ezek az emberek nem sokat számítanak — mondták nekem. Az oroszok az urak. A mi minisztereinknek egyszerűen azt kell tenniök, amit nekik mondanak. — Ez tálján nem szigorúan pontos megállapítás, de ez az általános hiedelem, — Írja Newman, majd hez, akik a szükséges útbaigazítást megadják. Vagy fordulj a'nak egyenesen az állami Labor & Industry Commissionerhez Commissioner Carl Holdermanhoz, State House Trétaton N. J., vagy John J. Yencik, Director of Employment Security Division, State House Trenton, N. J., vagy a Menekültügyi Tanács titkárához: Edwin C. B. Clark, Division of Veterans Service, 205 West State St., Trenton, N. J. Vagy pedig a Menekültügyi Tanács tagj aihoz. igy folytatja: “A történelmi hagyományok nem halnak el egy nap alatt, amiért egy töredék hatalomra jutott. A nemszláv magyarok századokon át a Nyugat felé tekintettek és megvetették az oroszokat. Ma a hódítókat ignorálják. Sohasem láttam egyetlen magyart sem, aki egy orosz katonával beszélgetett volna . . . Magyarországon a “kommunista” fogalom azonos az “orosz”-szal. A nép azt hiszi, hogy történelmének egy szerencsétlen szakaszát éli, de ez el fog múlni. Némelyek azt hiszik, hogy a felszabadítás világháború révén jön. Mások reálisabban, az ausztriai békekötést sürgetik. ‘Követeljétek, hogy az oroszok írják alá az osztrák békeszerződést, mielőtt bármi másról is tárgyalnátok’— mondogatják. ‘Ha egyszer Ausztriának megvan a békeszerződése, az oroszoknak nem lesz törvényes joguk arra, hogy hadsereget tartsanak Magyarországon. Akkor a dolgok megváltozhatnak.’ Erős érdeklődés van a régi kapcsolatok, különösen Anglia iránt. A legtöbb felnőtt idegen rádiókat hallgat.” =.: fljp Saluting HELEN KELLER ...inspiration to all mankind BIRTHDAY YEAR-1955 Az American Foundation for the Blind nevű alapitvány, amelyet a vakok érdekében létesítettek, egy ilyen emlék-bélyeget adott ki a világhírű humanista, Helen Keller tiszteletére, aki junius 27-én töltötte be 75-ik életévét. Helen Keller maga is vak és süket, aki élete javarészét a vakok és süket-némák sorsának enyhítésére szentelte. A fenti melékbélyegeket millió számra küldik szét Amerikában, adományt kérve ahhoz a 2-millió dolláros alaphoz, amit az Alapitvány ebben az évben össze akar gyűjteni a vakok és süketek életének megkönnyítésére. Az alapitvány mozgalmát maga Helen Keller irányítja, akinek címére küldhetők az adományok: Box 111, New York 11, N. Y. Jelinek Ferenc HAZAI HENTES ÉS MÉSZÁROS FRISS VÁGÁSÚ HÚSOK, SAJÁT KESZITMÉNYÜ FELVÁGOTTAK RAKTÁRA 169 FRENCH STREET NEW BRUNSWICK, N. J. Telefon: Kilmer 5-5156 SCHWÄRTZ—79 FRENCH STREET A MAGYAROK BÚTORÜZLETE A MAGYAR NEGYEDBEN Áraink mindég a legolcsóbbak a városban akár készpénzzel akár lefizetésre vásárol SCHWARTZ FURNITURE GO. 79 FRENCH ST. — a Scott St. sarkán New Brunswick, N. J. Tel. KI 5-6385 MIELŐTT MEGVÁSÁROL Egy Automatikus Fütő-berendezést VIZSGÁLJA MEG JÓL, HOGY MIT VESZ! WINKLER ALACSONY-NYOMÁSÚ OLAJÉGŐK EGÉSZ ÉLETRE SZÓLÓ GARANCIÁVAL (a villanyos alkatrészek kivételével) BENEDIK OIL CO. 1306 LIVINGSTON AVENUE NEW BRUNSWICK, N. J. HÍVJON MINKET MOST KI. 5-6310 ..... i