Magyar Hirnök, 1954. január-június (45. évfolyam, 1-25. szám)

1954-03-11 / 10. szám

1954. MÁRCIUS 11. MAGYAR HÍRNÖK 5 A Somerset Utcai Magyar Református Egyház hírei Kö'/.li: Kosa András, lelkész A böjt első vasárnapján már­cius 7-én úrvacsorát osztunk. Megkezdődik Krisztus szenvedé­se a bűnös világért. Készül a Golgotha kínos halálára. Ha je­lent valamit számunkra Krisz­tus szenvedése és halála, eljö­vünk úrvacsorát venni. Mivel pedig mindnyájan bűnösök va­gyunk, mindnyájunkra vár az Ur szent asztala, sőt maga az Ur Jézus. Angol istentisztelet urva­­csoraosztással 10 órakor, ma­gyar 11 órakor. Szombat este fél 8 órakor bűnbánó istentiszte­let. Vasárnap, március 14-én, köz­vetlen az angol istentisztelet ti­tán a Fiatal Nők Köre, süte­ményt fog árulni a templom a­­latt lévő termeben. Vasárnap, március 14-én az istentisztelet keretében megem­lékezünk a magyar szabadság hajnalhasadásáról. Mióta fenn áll egyházunk, erről a napról mindig megemlékeztünk. Szere­tettel hívjuk testvéreinket az istentiszteletre, amely 11 óra­kor kezdődik e napon. Egyházunk Férfi Köre ez évben is megtartja a nevezetes Sándor-József névnapot a szo­kott keretek között, március 20- án este 7 órai kezdettel* a White Eagle Hall-ban. A zenét a Kára- Németh zenekar szolgáltatja. A Férfi Kör minden jóról gondos­kodik. Programszámok is lesz­nek. Jegyek előre válthatók. Husvétot megelőzőleg márci­us 21-én evangelizáló istentiszte­leteket tartunk egyházunkban. Az első ilyen istentisztelet angol lesz az egyház ifjúságának szá­mára. Az istntisztelet fél 8 óra­kor kezdődik. A vendégszónok olyan tárgyról fog beszélni, ami kell, hogy érdekelje a fiatalokat: “Az Igazi Házasságról” lesz szó. A vendéglelkész magyarázatot fog arra adni: mik azok a felté­telek, amiket szem előtt kell tar­tani azoknak a fiataloknak, akik házasságra számítanak. Ennél fontosabb tárgy nincs a fiatalok életében. Március 23-án, 24-én és 25- én esténként fél 8 órai kezdettel magyar istentiszteletek kereté­ben fognak hozzánk szólani a környékbeli lelkészek közül töb­ben, készitve bennünket a húsvé­ti ünnep áldásaira. Nagy szük­ség van arra, hogy egyháztagja­ink érdeklődjenek ezen áldásos­nak ígérkező alkalmak után. Koszorúk., csokrok, vágott és cserepes virágok minden alkalomra S1MKÓ SÁNDOR és, fiai Virágháza 93 Franklin Ave. Tel. Kilmer 5-4234 JOBB szolgálatért, TISZTÁBB szénért HÍVJON MINKET: PEOPLES COAL & OIL CO. — Kilmer 5-3035 — Magyarul beszélünk! Hisszük, hogy többen megragad­ják az alkalmat, hitüket nevelni s lelkűket, készitgetni a feltárna-1 dás örömére! Vasárnap délután március 21-én 3 órai kezdettel a szülőket rendkívüli gyűlésre hívjuk ösz­­sze. A gyűlés alatt mozit muta­tunk be India népének életéről. Minden vasárnap két isten­­tisztelet van egyházunkban: an­gol 10 órakor, magyar 11 óra­kor. öröm látni azt a szép ifjú sereget, amely vasárnaponként megjelenik az angol istentiszte­leten. Kérjük a szülőket, figyel­­mzetessék azokat a fiatalokat, akik könnyen elfeledkeznek val­lásos kötelességükről, látogas­sák istenházát szorgalmasan va­sárnaponként! Jó volna idősebb egyháztagjainknak is komolyab­ban venni istenházának látoga­­sát. Többen az apák és anyák kö­zül nem valami jó példával já­rulnak gyermekeik, illetve az if­júság előtt, elmaradásukkal. Minden vasárnap 9 órai ka­déttel vasárnapi iskolát tar­tunk. Soha ennyien még nem jártak vasárnapi iskolába mint most. Tudjuk azonban, hogy többen is lehetnénk, de némely szüle még nem jött rá arra, hogy gyermekének éppen olyan szük­sége van Istenre, mint a virág­nak a napra. Három évestől fel­fele veszünk fel gyermekeket. A nagyon kicsinyek számára nur­sery is van, hogy a szülők láto­gathassák az istentiszteletet. Minden szombaton katekiz­mus osztályt tartunk 10 órai kezdettel. Lelkész megköveteli, hogy a katekizmus osztály tag­jai minden egyes alkalommal osztályban legyenek, vasárnap reggel pedig vasárnapi iskolá­ban, utána pedig templomban megjelennek. Akik ezt nem te­szik meg, azok nem konfirmál­hatnak meg, sőt az osztályt is el kell nekik hagyni. FURCSA... AZ EGYIK Németországban megjelenő magyar újság azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy jobb, magyarabb lap nincs is é£en a világon . . . s közben egy könyvárus ügynökség hirde­tését közli hétről-hétre, amelyik­ben egyik nagy magyar Írónké­val azonos nevű vörös bitangnak gyalázatos kommunista propa­ganda-könyvét hirdetik ... (Ez az a lap, amelyik valamikor most egy éve “Amnesztiát Mindszentynek” csatakiáltással az óhazai vörösek börtönében sínylődő mártir-biborosnak ke­gyelmet kérő mozgalmat akart indítani, miután sietve bejelen­tette, hogy e hősi gesztusnak ki­zárólagos kezdeményezője az a lap ... És miután az Amerikai Magyar Katolikus Liga már ta­valy januárban programjába vette, hogy mozgalmat indít és mindent elkövet a magyar her­cegprímás kiszabadítása érdeké­ben . . . ) — Furcsa az ilyen vi­selkedés, az ilyen tülekedés, az ilyen jó magyarnál magyarabb­­nak feltűnni akaró magyarko­dás ! De még furcsább és még ne­hezebben bocsátható meg a felü­letességből, valakinek a gondat­lanságól eredő indirekt kommu­nista propaganda! “BIZONFI” magyar-angol, angol-magyar szótár, — a két kötet egybekötve $4.75. Megren­delhető lapunk utján. FÉL ÁRON NŐI • >m1 GYERMEK V^IPOK Nagy választékban Self Service Shoe Market 34 BAYARD ST., NEW BRUNSWICK, N. J. SHOE FAIR 219 SMITH STREET, PERTH AMBOY, N. J. — Magyarul beszélünk — Március a VÖRÖS KERESZT hónapja Eisenhower elnök hivatalosan megnyitotta a Vörös Kereszt gyűjtő­­mozgalmát, amely minden évben március hónapban van. Adakozzon mindenki bőkezűen erre a nemes, emberbaráti munkát és valóban nagyszerű munkát végző intézményünkre, hogy feladatát zavartalanul végezhesse . • •! Bárhol, bármilyen baj, szerencsétlenség van, a Vörös Kereszt azonnal helyszínen van . . . Karja, segitő keze kinyul mindenhová, ahol szenvedések enyhítésére, gyors segítségre van szükség . . . Ad­junk, amennyit csak tudunk, hiszen ki tudja, mit hoz a holnap . nem magunknak lesz-e éppen gyors segítségre szükségünk . . .? A New York 11-ik utcai Függ. Magyar Ref. Egyház hirei Lelkész: Ladányi Zsigmond xi és a 11-ik utcai egyházak kö­zös rendezésében szinielőadás lesz a 242 E. 14-ik utcai Pres­­bitery Institute nagytermében. Az előadást a new yorki kis szín­ház kitűnő művészei fogják be­­muattni. _______________ *»_____ Miami, Flroida-i hírek Öt éve, ,hogy Péter Antal ref. lelkész megalakította a floridai Miami-ban az egyházat: First Hungarian United Church név alatt. Tagja lehet a gyülekezet­nek minden Istenben hivő lélek, akik hazánknak, Amerikának al­­kormányát nemcsak elfogadják, de azt meg is tartják. A lelkészpár lakásában és kertjében alakult meg — 77 hí­vővel — az egyház. Négy éven keresztül tartották gyűléseiket, kerti összejöveteleiket a lelkész­pár otthonában, mígnem a ma­gyar élniakarás hatalmas indító erejétől megerősödve, közös e­­rővel, adakozó szivek támogatá­sával, megkezdték Amerika ma­gyar végvárának, a Kossuth Teremnek megépítését. — Min­den vasárnap délelőtt 10 órakor egy órás rádió -műsort adunk, szólóénekesünk; Énekkarunkat, Az első félóra istentisztelet, a­­melyen Rév. Péter Antalné a szóló énekesünket Budinszky Géza orgonamüvész kiséri. Min­den vasárnap, délután 3-kor ren­des istentiszteletet tartunk a N. W. 5th Ave. és 4th St. sarkán levő Immanuel Luheran termp­­lomban. Február 14-én ünnepel­tük egyházunk ötéves és Kos­suth Termünknek egyéves fenn­állását. Kossuth Termünkben alakult meg a Kossuth Civic Center s annak tagja lehet min­den magyar, aki Amerikát elfo­gadja hazájának. Termünk 125 Cime: 337 E. 24th Street Templom: 206 E. 11-ife utca Telefon: MU 6-4889 KERESZTELÉS — Vasváry Enikő Terézia, Vasváry Zoltán new yorki lakos, a második vi­lágháború vitéz századosa és neje Hopp Stefánia febr. 6-ikán született leánygyermeke már 7- ikén az ünnepi istentiszteleten a I new yorki 11-ik utcai reformá- | tus egyházban templomi kérész- | telésben részesült. Keresztszü- I lök ifj. Hopp Ferenc és Mócz | Erzsébet. Serafim Gyula és neje | Martina. Vasváry Zoltánék new 1 yorki otthonukban a templomi- | keresztelés után barátaik társa- 9 ságában bankett ebéddel örültek I az örvendetes családi esemény- 1 nek. GYÜLEKEZETI HÍREK — I Márc. 7-ikén bőjtiinnepi isten- I tisztelet és urvacsoraosztást tar­tott a 11-ik utcai egyház. A Nyíregyházán 1953 dec. 31-ikén 87 éves korában elhalálozott Serfőző Lajos emlékezete az ün­nepi istentiszteleten márc. 7-én templomi kegyeletben részesült. Nt. Rácz Győző ref. lelkész Pas­­saic-on márc 6-ikán 50 éves ko­rában váratlanul elhunyt. — A 11-ik utcai new yorki egyház, a § 11-ik utcai templomsegélyző nő- I egylet a tagok és az egyházbará- S tok nevében is tisztelet küldött- I ségist küldött a felejthetetlen emlékű Passaici lelkész Nt. Rácz Győző ravatalához. Márc. 14-ikén az 1948-as történelmi magyar dátum emlékezetére d. e. 11 órakor ünnepi istentiszteletet tart a 206 East 11-ik utcai egy­ház. Az ünnepélyes istentisztelet után márc. 14-ikén a templomse­gélyző nőegylet gyűlést tart és szeretetebédet térit. Márc. 27- ikén szombaton zenés bankett­vacsorához várj a a tagokat és az egyházbarátokat a nőégylet és az egyház vezetőségé. — Adako­zás a bankettvacsora, költségeire 2 dollár. Április 4-ikén, vasár­nap d. u. 4 .rai kezdettel a bron-Márius 15-iki ünne­pély Passaic-on A Passaic-i Magyar Kultur Klub vasárnap, március 14-én d. u. 3 órakor a Szent István r. k. egyházközség nagytermében Magyar Szabadság-ünnepélyt rendez, a passaici és környéki magyarság bevonásával. Szép, nívós műsort állítottak össze s minden jóérzésü magyart szere­tettel hívnak és várnak erre az, ünnepségre. Bleépti-dij nincs. Miért az uj, 1954-es SYLVANIA Amerika legélvezhetőbb televíziója? ezer dollár értékű, melyre a tar­tozásunk 67 ezer dollár .Arra kérjük az amerikai magyaro­kat: ha lejönnek Miamiba, ne kerüljék el templomunkat és a Kossuth Termünket, hol min­dennap magyar vacsorát szol­gálnak fel, ahol minden szomba­ton és vasárnap magyaros műso­rokat rendezünk. Végezetül arra kérjük ameri­kai magyar testvéreinket: ha le­jönnek Miami-ba, írjanak előze­tesen információs irodánknak erre a címre: Rév. Anthony Peter, 2230 N.W. 14th Street, Miami, Fia. Telefon: 64-8151. Szívesen adunk lakás és más ügyben felvilágosítást. KERESEM Varga Gyulát és felesé­gét, sz. Bíró Juliskát, akik Számos­­két, Szatmár-megyéből jöttek ki Amerikába. Keresi: Mezey Lajos és felesége, 8419 Thaddeus St., Detroit 17, Mich. k SZORGALMAS, jómódú, 45 éves magyar özvegy-asszony megismer­kedne házasság céljából jóravaló, komoly, régi-, vagy uj-amerikás magyar emberrel. Leveleket a következő cimre kér: Jakab, Rfd. 4, Box 163 Milltown, N. J. Tel. Milltown 8-1191-G. Gyászjelentés és köszönetnyilvánítás Mély fájdalommal jelentjük a szerető jó édesanya, nagyanya, dédanya, testvér és rokon, az Ung-megyei Nagygeőcz-i születésű és Amerikába 46 ével ezelőtt kivándorolt ÖZV. NAGY JÁNOSNÉ született Kára Tóbiás Erzsébet áldásos életének 80-ik évében, 1954 március 2-án bekövetkezett gyászos elhunytát. Drága halottunk kihűlt tetemét március 6-án, szombaton, a Somerset utcai magyar református templomban megtartott gyászistentisztelet után a Van Liew temetőbe vittük s ott örök nyugalomra helyeztük. Béke lebegjen áldott porai felett! New Brunswick, N. J. 1954 március 11. A GYÁSZOLÓ CSALÁD GYÁSZOLJÁK szerető gyermekei: Julianna, férjezett Nagy Jánosné és családja ---- Kára E. János és családja —— Erzsébet, férj. Petro Jánosné (és fia Nagy Ferenc és cs.) — összesen 7 unokája és 15 dédunokája ---- úgyszintén testvérei: özv. Sza­niszló Jánosné és cs. (Perth Amboy); Kára G. Ja: .<s és cs. (Hiller, Pa.) és Tóth Mihályné és cs., valamint más családtagjai, rokonsága úgy itt, mint az óhazában ---- és sok-sok jóbarát. Ezúton is hálás köszönetét mondunk mindazoknak, akik részvétnyilatkozatukkal felkerestek s akik gyászunkban bármi módon segítségünkre siettek. Hálás köszönet Nt. Kosa András és Nt. Bertalan Imre ref. lelkész uralgnak, akik a temetési szer­tartást végezték, valamint a Gowen Temetkezési vállalatnak és a koporsóvivőknek, névszerinti Liska Bertalan, Jeremiás Ber­talan (és az unokák: Matetics József, Nagy Lajos, Nagy János és Nagy Feernc). ---- Köszönetét mondunk továbbá mindazoknak, akik a ravatalnál és a temetésen megjelentek, akik virrasztottak, akik virágot küldtek, akik autójukkal a temetéskor kisegítettek és akik bármi módon kifejezésre juttatták jóságukat. A jó Isten fizesse meg mindnyájuknak, drága halottunknak pedig adjon csendes nyugodalmat a sir ölén. A GYÁSZOLÓ CSALÁD The STRATFORD 21-inch console featuring HaloLight. In mahogany or blonde finishes. Model 376. The FAIRMONT 21-inch table model with HaloLight. Comes in mahogany or blonde. Model 375. Ára $199.95 Nincs még egy oiyaw MINT a "HATOL,GHT-“ s‘YE?ETMS <“PVET,Tes, " «Slu s,,IfiJETvTMejV "•* ■—**•—4.7.:líxLr'ír —• A TöKÉLETFS míi ho1 is lakjon ön! sagvogo képeinek, a ‘••p-ii ifTM*,“' behozó »I--JäSTÄ““* a kép és hang k nÍZá,t ‘e«i-tmé„yt C »»andő, f„Iytonos sz.nkro jpa&SSasB, a otthoni. Nf^ Sj^p U.I SZEKRÉNYEKBEN VAN A- -sasa** mecyehet, Részletfizetésre is -Csereije he régi Televízióját NÁLUNK ' HaLOÜGHT a Sylvania Trademark EISLERS TELEVISION and APPLIANCES 63 FRENCH ST. Tel. CHarter 7-5040 Alapítva 1924-ben NEW BRUNSWICK, N. J. Hallgassa ‘‘Continental Hour” rádió műsorunkat minden vasárnap d. uó 5-től 5:30-ig a WCTC állomáson (1450 ke.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom