Magyarok Világlapja, 1993. január-május (46. évfolyam, 1-5. szám)

1993-05-01 / 5. szám

Triznya Mátyás, a kitűnő festő és remek akvarellista neve (1922-1991) ugyan hiányzik a Magyar Művészeti Lexikon 4. kötetéből (1968), bár művészetét itthon és a nagyvilágban e leltárhiány ellenére sokan ismerik.

A Rómában helyét találó alkotó munkásságát kedves egyéniségével egybefonódottan a hazaiak még külön kedvelik és szeretik. Pedig bizonyára elfért volna róla néhány apró adat a lexikonban Tristan de Escamilla 17. századi spanyol festő és Trizuljak Alexander, napjaink szlovák szobrászának bemutatása között. A kedves Matyiről néhány megjelent tanulmánya okán Borbándi Gyula Nyugati magyar irodalmi lexikona ugyan pótolja a hiányt (1992), regisztrálva egyben a váratlan és gyors halált, e sorok íróját felmentve az életrajzi adatok sorolása alól. De megrendült szomorúságomat mégsem hallgathatom el, az pedig már ez utóbbi kézikönyvből is kiszorult, hogy a római festő, feleségével, Szrínyi Zsuzsával együttesen a Magyar Pen Klub emlékérme után (1990) ez évben megkapta az állami Pro Cultura Hungarica kitüntetést. A festő számára bár az elismerés megkésve érkezett, az utak és stációk kifürkészhetetlenek.

Az egykori szűk körű budapesti bemutatkozás után (Olasz Intézet - 1984), majd az emlékezetes zebegényi tárlatot követően (Szőnyi Múzeum - 1987) ez év októberében Triznya Mátyás képei Rómában, a Magyar Akadémián láthatók. „Egy darabka Magyarországon”, az elkésett befogadás és tiszteletadás példájaként. A tárlatot dr. Szörényi László nagykövet nyitotta

ja, megbúvó utcai ivókút csobog a falak árnyékos-lombos karéjában vagy szegleteiben. A történelemmel folytatott festői párbeszéd a Tevere és a felhők vibrálóan párás légkörében, az Isola Tibertina hídjainak árnyékos ívei alatt, az Aventinusz vagy a Palatinusz hegyének romkövei körül - a távolban feltűnik egy-egy diadalív. Locsogó madarak metamorfózisa a szökőkutak és egyéb kutak vizcseppjei körül. „Az érzékelhető világ tükörképe egy kis rést nyit az érzékfelettire... ” az egykori jó barát, Cs. Szabó László szerint, aki „a Palatinusz fáiban rejtőző isteneket, a tűzhelyőrző társaikat" fedezi fel a rajzlapnyi képeken, egyben „a ligetek és mezők, a parti sziklák és a forró szelek númenét". A napfényben vibráló levegő és a változó természet, egyben a múlt és a jelen folyamatos beszélgetését „a márvány és babér" együttéléseiben. K erényi Károly és Tűz Tamás (mellettük és nyomukban mások) hasonló módon elmélkedik e sokféle szellemi rétegű akvarellek fölött.

Triznya Mátyás 1950 óta Rómában dolgozott, környezetében igazi festői világát találta meg. Képein akár egyegy a képzeletünkben élő egykori itáliai utazás postakürtje elevenül, találkozás Keatsszel, Shelleyvel, Goethével, Wesselényi Polixénával, akár másokkal „afáradt mirtuszok”fényköreiben. Egy-egy félbetört oszlopsor a füves és ciprusos enteriőrben, latin és toszkán varázs. Felettük fény és levegő - egyféle „modem panteizmus"igézete. ígéret és igézet egyben, mindannak, aminek a századvégen annyira híjával vagyunk. A képek a megfáradtán borongó tudatot elevenítik, nemcsak a miliőt. BODRI FERENC

A Máltai Lovagok kertjében

PALAZZO FALCONIERI - RÓMA * a * a /

Piazza Navona

meg, az ő neve előbb a Kortárs magyar írók kislexikonában található.

Igaz, a tiszteletadás akár kölcsönös lehet, hiszen ez a festészet nagy sikerrel bejárta már Itália és Európa nagyvárosainak galériáit és múzeumait, Triznya Mátyás neve és műve eléggé otthonos a képzőművészeti élet európai sajtójában és színterein. A festő mesteri kézzel és teremtő szellemmel jeleníti meg akvarelljein az olasz táj és legfőként Róma múltidéző emlékeit, sugárzó „ájerét”. Az egy szempillantással egybefogható méretű lapokon ernyőző ciprusok és széljárta jegenyék magasodnak a történelmi múlt falai és kövei körül, egy-egy égre meredő fatörzs vagy égbe mutató torony, olykor egy meghitt terecske szökőkút-